Kerti építmények

A szabad területet átalakító, azt formáló munkáink indítéka kétségkívül mindig jó szándékú, az át nem gondoltság azonban jelentősen leronthatja magát az eredményt. Bármit is építünk a kertünkben, csak alapos tájékozódás és megfontolás után fogjunk hozzá. S ha már döntöttünk, akkor alapozottan és szilárdan építsünk. Murphy-törvénye szerint ugyan amit ember épít, az előbb-utóbb szétesik, de kertünkben munkálkodjunk úgy, hogy ez inkább utóbb, sem mint előbb következzen be. Mindig vegyük számításba a meglevő, s a telkünkön, vagy annak közelében még fellelhető természetes építőanyagokat is. Ami régi, nem biztos hogy használhatatlan is. Fantáziával, egyéni trükkökkel minden felhasználható a kertépítésben, a már kiszolgált anyagok, építmények érdekes ellentétei lehetnek az új anyagokból kialakítottaknak, feltéve hogy azokat átgondoltan, és nem ötletszerűen készítjük el.

Virágágyás-szegélyek, támfalak

A sík felületű, gyepes kert is szép, ám virágok nélkül kissé egyhangú lenne. A virágokkal beültetett területeket vagy ágyásokat azonban különféle szegélyek beépítésével akár meg is emelhetjük. Ezzel változatosabbá tehetjük a terep felületének egyhangúságát. Erre többnyire a nagyobb földmunkák során adódik lehetőség, ám ha silány a talaj, néhány fuvarnyi jó minőségű termőfölddel is megoldhatók az ilyen szerényebb felületi szintemelések. A szegélyükhöz azonban nem feltétlenül szükséges követ, téglát, betonelemeket stb. használnunk, régi fatörzsek méretre szabott félhasábjai, vagy a nagyobb barkácsáruházakban vásárolt félgömbfa elemes kerítéselemek is megfelelnek erre a célra (1). Ez utóbbiakat akár félbe is vághatjuk, szegélyként még így is elég magasak lesznek. A félbevágott fahasábok egyenes oldalára a két felszegezett fémszalag hevedere mellé még vastagabb műanyagcsövet is ajánlatos felcsavarozni (2), az egyenes szakaszokat pedig egy-egy hosszú léccel fogjuk szilárdan össze (3). Ezután már nyugodtan félbevághatjuk a szegélyelemeket, majd az aljukat és belső oldalukat 8-15 cm magasan kenjük be ecsetelhető bitumennel. A helyüket tűzzük ki, sekély árkukat ássuk ki, majd vízszintezve (4), s függőlegesbe állítva (5), a részelemeket egymáshoz erősítve állítsuk helyére a fahasáb szegélyeket. Ezt követően már feltölthetjük a mögötte levő területet termőfölddel, s helyükre ültethetjük a virágokat is. Ilyen félgömbfa szegéllyel csekély szintkülönbségű kis teraszrészeket is kialakíthatunk (6), amelyekkel pl. a kerítések melletti részeket tehetjük változatosabbá (7).
A fatelepeken vásárolt hosszú félgömbfákból is készíthetünk virágágyás szegélyeket, amelyekkel a terasz vagy a ház előterét díszítő ágyásokat foghatjuk keretbe (8). A félgömbfákat ilyen esetekben csupán néhány kihegyezett stafli karóval fogjuk össze, s a talajba verve rögzítsük. A faanyagokat azonban a nedvesség okozta korhadás, gombásodás ellen vegyszeres kezeléssel kell ellenállóvá tennünk. Az öreg, lebontott kerítések oszlopainak még ép részeit is felhasználhatjuk ilyen célokra. Az időmarta gömbfa oszlopokat azonban a kertben térelválasztó cölöpkerítésként is felhasználhatjuk (9). A méretre vágott oszlopokat a talajba ágyazásuk előtt azonban ajánlatos bitumenes oldatba állítva nedvességállóvá tenni. Földbe erősítésükkor pedig lyukásóval készített gödrökbe helyezve, sóderral körbe töltve rögzítsük, mert a talajba verést már aligha viselnék el e kiérdemesült faoszlopok.
Lejtős telkeken a legtöbb tulajdonos kisebb-nagyobb teraszokat kialakítva igyekszik a talajszint eme kellemetlen fogyatékosságát korrigálni. Az ilyen területek oldalfalát azonban a folyamatos erózióval szemben ajánlatos támfalakkal védeni. Aki teheti igényes, kőből, téglából rakott falakkal védi a kialakított teraszokat (10), ám ezenkívül még számos lehetőség van az ilyen védőművek kialakítására.
Ha a talaj köves, fáradságos munkával ugyan, de ingyen juthatunk a támfal építőanyagához, amelyből azt majd kb. 15 cm mélyen a talajba ágyazva felépíthetjük. Színezett betonból is kialakíthatjuk, hogy a környezetébe illőbb legyen, s ez esetben a zsalut igen durva felületű pallókból leszabott darabokból is elkészíthetjük. Alacsonyabb támfalak mellvédjeként használhatjuk a már előbb említett félgömbfa kerítés elemeket is, ám a magasabb támfalakat készen vásárolt betonelemekből falazzuk fel, amelyek tartósak és felületük is a természetes környezetbe illő kialakítású. Amennyiben hézagosan, de feltétlenül kötésben rakjuk fel a támfalat, kevesebb anyag szükséges hozzá, s a falnyílásokba ültetett dísznövényekkel környezetükbe illőbbé tehetők.

Virágládák, piedesztálok, oszlopok

Kertünket a felszíne fölé emelkedő kisebb építményekkel is változatossá tehetjük. Sok esetben egy nagyobb falazott virágláda, vagy apró, emeltszintű virágos ágyás is nagyon hatásos lehet, ha jó helyet választunk a számára. Hogy hol, s mi szépítené meg a kertünket, azt mindenki maga döntse el. Mi abban igyekszünk segíteni olvasóinknak, hogy e kis építmények milyenek is lehetnek, és hogy ezeket miként építhetjük fel saját magunk. A téglát, mint építőanyagot e munkákhoz is sokféle módon használhatjuk fel. Kevés, lapjára fektetett tömör téglából, széles áthidalásokkal készíthetünk virágos rondellát (11), vagy ennél magasabb oszlopot is (12). Alapjuk döngölt föld és 4-5 cm vastag sóder legyen, a felhúzott építményeket pedig csak a kifugázásuk után töltsük fel termőfölddel. Élükre állított téglákból tömörebb falú virágos oszlopot is készíthetünk (13), ám a sarkok kialakításánál ügyeljünk arra, hogy a téglák mindig kötésben legyenek az alatta levő sort alkotó darabokkal. A falazáshoz szilárd kötést adó habarcsot használjunk, s a kitüremlett kötőanyagot azonnal mossuk le, mert később erre már nem lesz módunk. A kész építmény felületét ennek ellenére nem árt huzalkoronggal is lekoptatni, hogy a felülete egységesebb legyen.

Terméskő utánzatú betonelemekből is készíthetünk hasonlókat, ám ez az anyag inkább a tömör oldalú virágládák (14, 15) ezek kerti oszlopszékekkel kombinált változatainak, s más kis építményeknek a kialakítására valók. Nem árt, ha sóderréteg és betonalap van ezek alatt, de a jól ledöngölt talajra terített sóder is elég a számukra. Oldalfalaik mindig kötésben elhelyezett elemekből álljanak, a nagyobb fedlapokat pedig akár magunk is elkészíthetjük színezett betonból. Hasonlókat akár bontott útburkoló kövekből, vagy téglából is készíthetünk. Ilyen építményeket még zsaluzott, kellően tömörített betonból is elkészíthetünk, amelynek külső felületeit padlólapokkal burkolva tehetjük "szalonképessé", pontosabban kertbe illővé. A kényesebb virágoknak ilyen anyagokból kis melegházat is készíthetünk (16). A falazott virágládának a tetejére csak felhajtható, üvegezett keretet kell erősítenünk, ami megvédi a növényeket az éjszakai lehűlésektől, s amelyet le is lehet a pántjairól emelni, ha már nincs rá szükségünk. 
A kis kertekben igen jól érvényesülnek a különféle szobortalapzatok (17) növény piedesztálok (18, 19) és virágos oszlopok (20).   Téglából, betonelemekből bármelyik könnyen kialakítható, ám a magasabbakat nem árt szilárd betonalapra felhúzni. Alapméretüket mindig az építőanyag elemeinek méretei alapján válasszuk meg, hogy ne kényszerüljünk az elemek darabolására. Mivel elég magasak, a falazáskor ügyeljünk az élek függőlegességére, mert messziről a kis eltérések is észrevehetők. A fedlapok ezeknél az építményeknél is lehetnek betonhabarcsból öntött 4-5 cm vastag lapok, amelyeket esetleg még kültéri kerámia padlólapokkal is befedhetünk.

Ahol a ház előtt nyitott terasz is van, ezt részt általában mellvéd határolja. Manapság már egyre többen a fém korlátok helyett betonelemekből építettel veszik körül a teraszukat. S ha már mellvédfalat kívánunk építeni, akkor úgy is kialakíthatjuk, hogy virágokat is ültethessünk bele (21). A betonelemekből felhúzott mellvéd úgyis kettősfalú, így a közte levő rész erre lehetőséget is ad. A mellvédet azonban lehetőleg a terasz padlóján kívül falazzuk fel, hogy abból ne foglaljon el feleslegesen hasznos helyet. A mellvédfal helyének a kitűzése után 5-8 cm vastag betonalapra rakjuk fel az első elemsort, majd húzzuk fel a záróoszlopot (22). Az oszlop minden egyes elemsorának szintjét vízmértékkel ellenőrizzük (23) Az oszlop építése közben annak fal felőli oldalán lépcsőzetesen rakjunk le néhány elemet az adódó kötésben, majd az oszlop elkészülte után az oldalsó elemekhez igazodva habarcsba ágyazva rakjuk le az egymást követő elemsorokat, amelyeknek a vízszintességét most is gyakran ellenőrizzük, s szükség esetén az eltéréseket korrigáljuk is (24). Az már részletkérdés, hogy a fal azonos magasságú lesz-e az oszlopokkal, vagy sem, az viszont tény hogy az alacsonyakhoz kevesebb anyag szükséges. A falak belső oldalát is simítsuk be betonhabarccsal, majd közükbe szórjunk olyan vastagon durva sódert, hogy a hosszanti falak között még kellő vastagságú termőföldnek is jusson majd hely. Az elemek közeit fugázzuk ki, fugázó-vassal simítsuk el az egyenetlenségeit, majd a kész mellvéd (25) falai közé töltsünk földet, és máris beültethetjük virágokkal. Ha viszont ilyen térosztó falakat a kert távolabbi részében szeretnénk felépíteni, akkor feltétlenül betonalapra húzzuk fel. Az altalajt jól döngöljük le, majd terítsünk alá 4-5 cm vastagságban sódert, és kitűzött helyükre deszkákból készítsünk az alapnak zsaluzatot, amit azután már feltölthetünk betonhabarccsal (26). A tetejét léc élével húzzuk egyenesre, s ezt követően már hozzáfoghatunk a fal felhúzásához. Az alapnak természetesen a talajviszonyoktól függetlenül vízszintesnek kell lennie, s ezt még a zsaluzat talajra erősítésekor és falazásakor is gyakorta ellenőrizzük.

Padok, pihenőhelyek, pergolák a kertben

A parányi kertecskékben is akad egy kellemes, nyugalmas zug, ahol szívesen megpihenhet a tulajdonosa. Ehhez persze nem árt egy ülőalkalmatosság is. A terméskőből, vagy ahhoz hasonló műkő darabokból kialakított egyszemélyes padhoz csak egy nagyobb kőlap, a lábaihoz meg hat-nyolc szilárdan egymáshoz betonozott kőelem szükséges. A természetes jellegű anyagból felépített ülőhely teljesen a környezetébe simul, s kemény ülése ellenére is leülésre készteti az embert (27). A kő ülőlap helyett a lábak tetejére erősített gyalult felületű pallódarab is megteszi, ha azt impregnáló anyagba áztatva rezisztenssé tesszük a nedvességgel szemben. Az ülőlapot ez esetben lehetőleg alulról behajtott csavarokkal, a lábakra már előbb felfogatott 2 mm vastag, korrózióvédett szerelőlappal célszerű a helyére erősítenünk.

Egy nagyobb fa körül is kellemes pihenőhelyet létesíthetünk, ha köréje kb. 40 cm magas falazatot húzunk fel, s ennek a tetejére beton járólapokból rakjuk ki a legalább 40 cm széles ülőfelületet (28). A fának középen hagyjunk szabadon kb. 90 cm-nyi négyzetes helyet, hogy locsolni lehessen. Az ülőlapok alátámasztásához kettős falkoszorú szükséges, ám a belső fal lehet közönséges téglából hézagosan felrakott is (29), és a megsüllyedését megelőzendően nem árt, ha betonalapra építjük fel. A hosszabb kerti padok (29) lábaihoz különféle előre gyártott betonelemeket is felhasználhatunk, ülőlapjaikat pedig akár magunk készítette 70-80 cm-es, 5-8 cm vastag, acélhuzalokkal is megerősített betonlapok, simára gyalult fapallók, vagy egymás mellé kis hézagokkal felerősített fa staflik is alkothatják. A betonlapokat lécekből összeállított zsalukeretbe öntve, 5 mm-es huzalokkal hosszában megerősítve öntsük ki, felületüket pedig simítsuk egyenesre. A még kissé durva felületüket teljes kötésük után kőanyagok csiszolására alkalmas sarokcsiszoló tárcsákkal munkálhatjuk teljesen simára. Ha pedig az üléseket faanyagból készítjük el, konzerválásukról feltétlenül gondoskodjunk.
Igen hangulatos pihenőhelyet létesíthetünk a kerti út mentén köröndszerűen felhúzott téglafallal és az elé állított karfás paddal (30). A kis pihenőtér talaja szilárd burkolatú is lehet, de megteszi a gyöngykaviccsal, vagy apró kőzúzalékkal felszórt is. Az ívelt falrész sugarát a pad méretéhez igazodva jelöljük fel, majd habarcsba ágyazva rakjuk le az alsó téglasort (31). Használjunk félbe vágott téglákat is, de törött oldaluk a hátsó oldalra kerüljön. Így könnyebb követni a sugár hajlását, s a falazat tagoltsága is mutatósabb lesz. A téglákat minden sornál kötésben fektessük egymásra, majd a tetejükre élükre állított téglasor kerüljön (32). A falat kétoldalt lezáró oszlopoknak sem kell tömörnek lenniük, elég, ha elölről ezt a látszatot keltően falazzuk fel. A falazás után már következhet a fugázás, majd a téglafelület lecsiszolásával tüntessük el a habarcs okozta foltokat.
Zártabb, rondellaszerűen felhúzott műkő, illetve betontéglákból is mutatós pihenőhelyeket alakíthatunk ki a kertünkben, csak a helyüket kell jól kiválasztanunk. Mivel azonban ezek helyigénye jelentős, célszerű a telek valamelyik sarkában felépítenünk, különösen akkor, ha maga a kert nem túl nagy. A mögötte levő sarokba pedig magasra növő díszcserjéket érdemes telepítenünk. S ha nem szívesen vállalkozunk az ívelt falfelületek kialakítására, a kert valamelyik sarkában felépítendő pihenőhelyek hátfalait a sarok 45 fokban történő lecsapása esetén egyenesen is kialakíthatjuk. Ez ugyanolyan mutatós megoldást eredményez, mint az ívesen rakott fal.

Sokan kedvelik a különféle pergolákat is, amelyekre növényeket, virágokat is fel lehet futtatni, de esetenként önmagukban is nagyon hangulatossá tehetik a kerteket. Az egyszerűbbekhez csupán néhány hosszú cső és huzalháló szükséges (33). A félköríves formán kívül azonban kialakíthatók fent csúcsban összefutó, vagy sátortető alakúak is. A keretekre feszített huzalháló azonban legalább 50x50 mm-es szemnagyságú és forrasztott szálú legyen. Ennek ugyanis könnyű a méretre vágása, és a felszereléséhez elég néhány önmetsző, alátétes csavar. A csőváz idomait mindig gondosan függőlegesbe állítva, s legalább 20 cm mélyen a talajba süllyesztve öntsük körül betonnal, majd felületét rozsdamentesítés, alapozás után vonjuk be kültéri zománcfestékkel. Csavarozzuk fel rá a hálót, majd azt is mázoljuk be. Ezután következhet a futónövények melléültetése, és a lugas befuttatását már rábízhatjuk a virágokra. Virágos pergolákat azonban ezektől eltérő módon is kialakíthatunk, mégpedig a kőlapokkal burkolt tereken is (34). Ha egy nagyobb négyzet alakú terület sarkain egy-egy nagyobb padlólapot kiemelünk a helyéről, s a közepükbe faoszlopot állítunk, majd középre tégla, vagy betonelemekből felhúzott oszlopot építünk, és ennek tetején átlós gerendákkal, vagy staflikkal öszszekötjük a sarokoszlopokat, szokatlan formájú pergola lesz az eredmény. Ha elég szilárd a faváz, ferde lécekkel sem szükséges megerősítenünk, bár ez tagadhatatlanul érdekesebbé teszi az alkotmányt. Az oszlopok körül a földbe dísz- és természetesen gyors növésű futónövényeket telepítve a pergolát hamar zöldbe öltöztethetjük.
A kerti pihenőhelyek köré pl. falécekből összeállított rácsos oldalfalakkal határolt pergolákat is felállíthatunk. Oszlopainak a tetejét 100 mm széles deszkakoszorúval övezhetjük, és ha a rácsos oldalfalak kialakításával nem akarunk bíbelődni, akkor ezeket készen is megvásárolhatjuk a nagyobb barkácsáruházakban. A fa pergolák oszlopait azonban soha ne közvetlenül a talajba süllyesztve rögzítsük. A földbe fúrjunk legalább 15 cm átmérőjű, kb. 30 cm mély lyukakat, töltsük fel betonnal, majd ebbe ágyazzuk bele a készen vásárolt fém oszloptartó vasakat. Az oszlopok, továbbá a többi faelem felerősítéséhez pedig csak korrózióvédő bevonattal ellátott kötőelemeket használjunk.

 A kertkaput is kiegészíthetjük pergolával, ami egyben a kapuszárnynak erős, időtálló támasztéka is lesz (35). Ez persze csak akkor igaz, ha az oszlopok 100x150 mm-es gerendák, s a hevederei is elég vaskosak. A kertkaput is 1,5"-os deszkákból rójuk össze, s a vasalatai is ennek megfelelően erősek legyenek. Ezek sajátkezű kialakításával nem érdemes időt töltenünk, mert a készen megvásárolt kapuvasalatok időállóbbak és kialakításuk is szakszerűbb. A testes oszlopok és a kapu alá ebben az esetben egy 10 cm vastagságban lebetonozott felület kell, amelyre majd horgonycsavarokkal rögzíthetjük a tartóvasalatokat, azokra meg állványcsavarokkal fogathatjuk fel a faoszlopokat. A fent említett építményekhez használt faanyagokat azonban nemcsak a felületük kezelésével kell a nedvesség ellen védenünk, hanem az esővíz mielőbbi lefolyását is elő kell segítenünk. Ezt a fa alkatrészek végeinek szögbevágásával, és e felületek impregnálóanyagba áztatásával segíthetjük elő. Faoszlopok végeit pl. helytelen derékszögben egyenesre vágni, mert a bütü felületéről könnyen a fa belsejébe szivárog a csapadék, és ez az anyag gombásodását, korhadását okozza. Ha viszont a bütüket lekerekítve, vagy különféle formában szögben vágjuk le (36), a ferde felületekről könnyen lefolyik a csapadékvíz. Ez azonban még nem elég, a faoszlopok végét impregnáló szerrel töltött vödörbe állítva többnapos áztatással, vagy felmelegített viaszba mártással tehetjük védetté a csapadék okozta károsodásoktól. A forró viaszba mártásnak azonban van egy kellemetlen következménye is, nevezetesen, hogy ez a védőréteg meggátolja az egyéb bevonó anyagok megtapadását is, ezért ezt ha lehet csak olyan helyekre használjuk – pl. készen vásárolt oszlopcsúcsok alá – ahol nem észrevehető az esetleges színeltérés. A készen vásárolt oszlopcsúcsok is kellő védelmet biztosítanak a faoszlopoknak, ám ebben az esetben ezek méretéhez igazodva kell az oszlopokét is megválasztanunk.
A különféle korlátfáknál, pergolák kereszt hevedereinél is hasonló problémáink adódnak, ezeket pedig az alkatrészek hosszában végigfutó ferde síkú lemunkálásával kerülhetjük el. Az impregnálószerbe áztatás ezeknél az elemeknél a hosszuk miatt szinte nem megoldható, amit azonban négy-ötszöri átecseteléssel pótolhatunk. S arról se feledkezzünk el – ha már a faoszlopokat nem betontuskókba ágyazott vasalatokra, a talaj felszíne fölé, hanem közvetlenül a talajba mélyítve állítottuk fel –, hogy még a legjobb konzerváló réteggel bevont oszlopvégek is hamar korhadásnak indulnak, mert az oszlopokról lecsorgó víz egyenesen a földbe ágyazott részük köré csorog le. Ez az oszlopok kilazulását, idő előtti korhadását okozza még akkor is, ha a felső végükre ferde vízvető lapokat erősítünk. A fa alkatrészek felerősítésekor is ajánlatos körültekintőbbnek lennünk, mert pl. a mélyen besülylyesztett csavarfejek fölött öszszegyűlő víz a csavarok környékén is idő előtti korhadást okozhat. Ezért a süllyesztéseket készítsük sekélyebbre, és a csavar erőteljesebb meghúzásával hajtsuk be a kellő mértékig, de semmi esetre sem a fa szintje alá. Ha pedig kötőelemként nem csavarokat, hanem csavart szárú szegeket használunk, akkor ezeket sem árt kis, előre fúrt lyukakba beütni. A szegfejeket pedig nagyobb kalapács fejét használva "közvetítőként" éppen az alkatrész síkjáig üssük csak be. A faanyagok impregnálását – állaguk megóvása érdekében – legalább kétévenként, de inkább évente ajánlatos felújítani, mert az egyre intenzívebb UV-sugárzás hatására számottevően romlik a védő hatásuk, s ezt csak friss impregnálóréteg felkenésével tarthatjuk szinten.

Szabadtéri tűzhelyek

Ez főként a hétvégi telkeken gyakori építmény. Némelyik ugyan inkább csak afféle nyitott tűzrakóhely, terméskövekkel, téglákkal körülvéve, ám baráti összejöveteleken, vendéglátások alkalmával még ezek is jó hangulatot tudnak teremteni. Az ízesebb sültek készítéséhez azonban igényesebb tűzhelyek szükségesek, rostéllyal és faszéntartó tálcával felszerelve (37). Kőből, téglából betonelemekből, sőt akár zsaluzott betonból is kialakíthatók.
A városi családi házak kertjeiben viszont újabban a hordozható tűzhely és az egyéb kellékek elhelyezésére szolgáló pultszerű építményt (38) szokás már építeni, amelyekhez a már előbb említett anyagok bármelyike is megfelel. Helyüket azonban jól kell kiválasztani, mert az esetleg hirtelen feltámadó szél miatt veszélyessé is válhatnak a nyitott tűzhelyek. Telepítésekor a szélárnyékos hely a legmegfelelőbb, s ha ilyen nincs a kertünkben, akkor feltétlenül vegyük figyelembe az uralkodó szél irányát, és a kiválasztott nyílt területen ennek figyelembevételével "tájoljuk be" az építményt. A sütéshez szükséges tűz eleinte kellemetlen füsttel is jár, amitől így könnyen megszabadulhatunk. Ez különösen az alacsony falazattal körülvett, vagy a talajba süllyesztetten kialakított tűzrakó helyeknél lényeges szempont. A faszenes kerti tűzhelyeknél ez kevésbé fontos, hiszen a tűztér többnyire két-három oldalról védett a légáramlatok tekintetében, de ezeknél sem kellemes, ha a pernyét, parázsló zsarátnokot a szél a szakácsra fújja. Az ilyen tűzhelyeket lehetőleg szilárd burkolatú talajra építsük fel, mert ennek a tisztántartása könnyebb.  A tűzhelyek alakja igen változatos lehet, s nem egyszer a felépítésükhöz szükséges anyag mennyisége is befolyásolhatja, hogy az valójában milyen és mekkora lesz. Az egyszerűbbek csak három oldalról falazattal körül vett faszéntartó tálcából és a fölé helyezett sütőrostélyból állnak, a terjedelmesebbek meg ehhez épített ülőrészekkel, a tálaláshoz szükséges szélesebb fedőlapos koszorúval ellátottak (39). Kürtős grillsütőt is építhetünk, ha a tűztér fölé gúla-szerűen szűkülő, fémlemezből hajlított füstterelőt szerelünk (40). A lekerekített formájú darabokra való tekintettel az ilyen rusztikus tűzhelyeket gázbeton blokkokból is megépíthetjük, amelyeket köztudottan könnyű alakra munkálni, viszont a tűzterüket ajánlatos samott téglákkal kibélelni.

Az egyszerűbb, és főleg kisebb szabadtéri tűzhelyeket akár a terasz egyik szélvédett sarkában is felhúzhatjuk. A rostélyhoz és az építéséhez használt anyag méreteihez igazodva rakjuk ki a helyét (41), majd habarcsba ágyazva, soronként vízmérték szerint beállítva húzzuk fel a tűzhely falát (42). A sarkokon szigorúan kötésbe rakott falazatot rögvest fugázzuk is ki (43), majd oldalanként két-két keresztbe rakott falazóelemmel alakítsuk ki a szenestálca és a rostély konzoljait. A falazat függőlegességét még frissiben ellenőrizzük (44), mert az esetleges korrekciókat most még könnyen elvégezhetjük. A fugákat simítsuk el, majd a habarcs megszilárdulása és a szenestálca valamint a rostély helyére illesztése után más dolgunk nincs vele, mint használni.

Amennyiben pedig téglákból szeretnénk a hordozható kerti tűzhelyünknek oszlopos asztalt (45) készíteni, akkor annak a rakodólapját zsaluzva, s a téglasorok közé betonozott 5 mm vastag acélhuzalokkal megerősítve alakítsuk ki (46). A téglákat 15 mm-es közökkel rakjuk egymás mellé, közéjük helyezzünk 10x15 mm-es, viasszal bevont távtartó léceket, majd fogjuk körbe zsalukerettel. A keret 20 mm-rel magasabb legyen a tégláknál. A téglák közeit öntsük ki betonhabarccsal, majd a hosszanti sorok közé nyomjunk be méretre vágott 5 m-es acélhuzalokat. A téglákat végül teljesen simítsuk be betonnal, s egy léc élével húzzuk le a felesleges anyagot. A megkötött, betonnal összefogott lapot ezt követően fordítsuk meg, a távtartó léceket vegyük ki a téglák közül, majd fugázzuk ki a téglák közeit. Az így kialakított rakodólapot már az előzőleg falazással kialakított oszlopra helyezhetjük, közepére felhúzhatjuk az oszloprészt is. A felső raklapot is az előzők szerint készítsük el, majd ezt is betonhabarccsal rögzítsük a középső oszlop tetejére. Az építményt az alkalmi hússütésen kívül asztalként, virágállványként is használhatjuk, de lapjának a szélére ne helyezzünk túlságosan nehéz virágcserepeket. 

Tavacskák a kertben

Nem is olyan régen, ha valaki egy kis saját tavacskára vágyott, ezt nem igen tudta gyorsan és főleg szépen megvalósítani. Manapság viszont már egyszerűen és igen változatosan, saját kezűleg is megvalósítható ez a vágyunk. Természetesen nem fürdőzésre alkalmas medencékre gondolunk, hanem aprócska, virágzó növényekkel övezett dísztavakra (47).
E kis vízmedencék falát az előbbi építményekhez használt anyagokból falazással alakíthatjuk ki. A víz elszivárgását vastag műanyagfólia béléssel, vagy készen vásárolt, vákuumformázott műanyag medencék beépítésével gátolhatjuk meg. Ez utóbbinál kötve vagyunk a méretéhez, a fóliabélés viszont a saját igényeink szerinti tavacskák kialakítását is lehetővé teszi. Hátránya, hogy a nagyobbacskákhoz vastagabb medencefalat kell építenünk. Ezért a műkőből, vagy téglából falazott burkolatot gázbeton blokkokból rakott falakkal erősítsük meg (48). A kifugázott falak közé terítsük fel a vastag műanyag bélést, majd a sarkok eligazgatását követően engedjünk bele vizet. A falakon túlnyúló fólia széleit vágjuk méretre, majd habarccsal lefedve (49) rakjuk fel a medencefalat lezáró falazó elemeket. Most már helyükre telepíthetjük a rácsos tartókba ültetett vízinövényeket és a medence peremére rakott cserepes virágokkal dúsíthatjuk a kis tavacska flóráját.
A félig, vagy teljes egészében a földbe süllyesztett medencéket is így alakítsuk ki, de ebben az esetben az alacsony medencefalat nem kell belülről megerősítenünk (50). Ha pedig a medencét teljesen a talajba sülylyesztve készítjük el, akkor a fóliát lefogó szegélyköveknek is a talajba mélyített árkot kell kialakítanunk (51).
Ha pedig szökőkutat is szeretnénk a tóba helyezni, akkor a tápvezetékét is a talajba ágyazott műanyag csőbe húzva ágyazzuk a talaj felszíne alá. Gondoljunk arra is, hogy távozásunk előtt ajánlott a szökőkutat a medencéből kiemelve a házban biztonságba helyezni, ehhez pedig a medence szélébe épített csatlakozóhelyre is szükségünk lesz, amit meg központilag, a házban áramtalaníthatunk.
Az ilyen kerti tavacskák üde színfoltjai a kertnek, ám állandó tisztításra szorulnak, a tél beállta előtt pedig mindegyikből ki kell merni a vizet, s tetővel lefedve védeni, különben tavasszal nehéz lesz a kitakarításuk. Aki előrelátó, az már a tavacska megépítésekor elkészíti a fedelét is, amely lécrácsra feszített kátránypapír borítású legyen, s teljes egészében fedje be az egész medencét.
A bemutatottakon kívül még számos apró építménnyel tehetjük kellemessé a kertünket, ám gondoljunk arra is, hogy minden új létesítmény helyet foglal el a szabad területből, s ha az nem elég nagy egykettőre túlságosan beépítetté, zsúfolttá válhat, elveszítheti a varázsát. Ezért ésszel és visszafogottan építsünk, s akkor igazán jól érezhetjük majd magunkat még a legapróbb kertben is.