A fák állva halnak meg...

A növények életük végéig "növekvő lények", ebből ered magyar nevük is: növények. A fák fajtájuktól és életkörülményeiktől függően évtizedekig, sőt évszázadokig is élhetnek. Amikor egy fa már éveken keresztül kevesebbet növekszik, mint amennyi része elpusztul, az bizony az öregedésének a jele.
Kár azonban ilyenkor egyből lemondani kertünk lakójáról, hiszen egy-egy idős fa nem mindennapi színfoltja lehet portánknak, patinássá teheti azt. Vastag ágaival, karakteres kérgével, olykor már helyenként hiányos, aszimmetrikus, széltépázott koronájával különleges hangulatot áraszt, ami sok ember szívéhez közel áll. Gondoljunk csak a bonsai-nevelés művészetére, ahol cél az idős fák kicsinyített, de természetes formáinak kialakítása.
Vagy másik érdekes újdonság az idős fák forgalmazása, amelyre hazánk exkluzív faiskolai árudáiban is akad példa. Itt nem a 10-15 éves, többször iskolázott, nagy méretű példányokra gondolunk, hiszen ezek még fiatal növényeknek számítanak. Főleg füge (Ficus carica), gránátalma (Punica granatum), olajfa (Olea europea) és más gyümölcstermő ültetvények felszámolásakor nem kivágják a fákat, hanem óriási földlabdával munkagépek segítségével kiemelik és bekonténerezik. Ezután pedig olyan országokba szállítják (mint hazánk), ahol kuriózumnak számítanak, és az éghajlat is alkalmas arra, hogy védett helyen, kertbe kiültetve átvészeljék a teleket. Ezek az öreg, már göcsörtös ágú növények egy újonnan épített villát is ódon kastéllyá varázsolhatnak megjelenésükkel. Áruk viszont borsos: 500-800 ezer forint körüli. Tehát az idős fák - még ha nem is távoli országokból származnak - igenis értékesek.

Tápanyagellátás

A koros fák tápanyagellátásának módja eltér a fiatalokétól. Mivel már akár évtizedek óta helyükön állnak, azóta folyamatosan használják a talaj tápanyagkészletét. Az ősszel lehulló lomb eltávolításával is megfosztjuk a növényt attól, hogy levelei lebomlás után újra tápanyagául szolgáljanak. Jó minőségű föld vagy érett istállótrágya beforgatása a növény köré sem mindig lehetséges, mert a földfelszín közelében levő idős, vaskos gyökerek megsérülhetnek.
Egyik lehetséges megoldás, ha néhány hetente permetezéssel lombtrágyaként is adható folyékony műtrágyákat juttatunk a levelekre. A lombon keresztüli tápanyag-utánpótlás azonban csak tüneti kezelés. Az igazi megoldás az injektálás. Egy kihegyezett 6-8 cm átmérőjű karót a fa környezetében 4-5 helyen minél mélyebben leverünk a földbe. Keressük meg azokat a helyeket, ahol még biztosan vannak gyökerek, de nem ütközünk a karóval beléjük, tehát ne sértjük meg őket. A karót csak annyira verjük be, hogy ki is tudjuk húzni, hiszen az így keletkezett lyukba "injektáljuk" - töltjük bele a földdel kevert komplex műtrágyát, amely a gyökérzónában jobban érvényesül, mintha csupán a talajszintre szórtuk volna. Tisztán műtrágyát ne használjunk, mert túl nagy koncentrációban kárt is okozhat.

Kisebb sérülések...

A sérülések az idősebb fákon gyakrabban okoznak problémát, mint a fiatalokon: rendszeresek lehetnek az ágtörések, odvasodások. Ezeket mindig kezelnünk kell, ellenkező esetben szabad kaput nyitunk a kórokozók és kártevők bejutásához.
Kéregzúzódások a törzsön fordulnak elő leggyakrabban. Okozhatja állatok rágása, de ütődés is: ilyenkor a kéreg elválik és felszakadozik. A fa élő része pont a kéreg alatt található, így az a felszínre kerülve nem képes ellátni tápanyag-szállítási feladatait. Kis kiterjedésű sebfelület esetén elegendő tisztítás után fasebkátránnyal, olajfestékkel bekenni a sérült részt. Ma már korszerűbb viaszos fasebkezelő anyagok is kaphatók, amelyek előnye, hogy megakadályozzák a túlzott vízhajtásképződést, amely a sérülések környékén jellemző.
Nagyobb kiterjedésű kéregelválásnál vágjuk egyenesre a seb széleit, és rozsdamentes szegekkel, vagy dróttal körbekötve szorítsuk vissza. Textillel is körbetekerhetjük, amelyet a kiszáradás megelőzése érdekében tartsunk nedvesen. Körülbelül egy hónap múlva nézzük meg hogy a levált kéregrész összenőtt-e a fával. Ha nem, akkor távolítsuk el az elváló részeket. Ha a seb a fa kerületének a felét érinti, vagy ennél is nagyobb részt, az már komoly gondokat okoz az életműködésében. Ekkor még próbálkozhatunk áthidaló oltással, vagy ha a seb a talajszint közelében van, akkor ültethetünk egy azonos fajtájú egyedet az idős fa közvetlen közelébe, amelyet azután beoltunk a sérülés feletti még ép szövetbe.
A metszési sebek egyes fajtáknál könnyen elfertőződhetnek a csapadék közreműködésével. Ilyen a fűz, nyír, hárs, vagy a juhar. A 4 centiméternél nagyobb átmérőjű metszfelületeket mindenképp kezeljük valamilyen anyaggal, ami elzárja a víztől. Az ennél kisebb vesszőket pedig úgy metsszük, hogy a metszlap ne merőleges legyen a vesszőre, hanem a felső megmaradó rügytől átellenben lejtsen. Így könnyen lefolyik róla a víz, és ami lényeges: nem a rügy irányába.

...és a veszélyesebbek

Idős fák esetén gyakoriak az ágtörések, amit okozhat a szél, vagy akár a hónyomás is. Ezeket a töréseket úgy alakítsuk tovább, hogy a kialakuló vízhajtások legerősebbjeiből pótolhassuk majd a hiányzó ágat. Ha nekünk kell eltávolítanunk egy vastag ágrészt, akkor a hasadás elkerülése érdekében több részben tegyük meg azt. Hasadások ellen biztosítókötésekkel védekezhetünk. Erre főként villás elágazódásoknál van esély és olyan ágazódási pontokban, ahol a fa statikailag gyengébb.
Az odvasodás is jellemző kárforma a korosabb példányoknál. Ahol a kéreg alatti háncsrészen kívül, az azt belülről határoló fatest is sérül, ott az egész fa léte veszélybe kerül. Az itt megjelenő víz és a kialakuló környezet kedvez a baktériumok és a gombák megtelepedésének. Először csak a seb barnulását tapasztaljuk, később azonban a fertőzés egyre mélyebbre hatol, és a szemünk elől rejtve, a fa belsejében terjed tovább. Az odvasodás során kialakuló üregek idővel a fatest belsejét teljes egészében korhadékká alakíthatják.
Az odvakat ki kell tisztítani, és fertőtleníteni kell gomba- és baktériumölő készítményekkel. Régebben plombálást alkalmaztak a lyukak betömésére. Ennek anyaga eleinte beton volt, ám annak a fáétól eltérő a hőtágulása, ezért nem túl alkalmas ilyen célra, főleg, ha az odú nagy kiterjedésű.
Folytak kísérletek más tömítőanyagokkal is: forgáccsal kevert bitumen, üveggyapot, kőzúzalék stb. Jelenleg a legjobb megoldásnak az tűnik, ha a kitisztított odút fertőtlenítés után valamilyen víztaszító anyaggal belülről bekenjük. Töltőanyag helyett csupán a víz bejutását akadályozzuk meg. Szereljünk fel egy jól illeszkedő lemezt l a lyukra. Fúrhatunk még egy-két lyukat a törzsön keresztül az odúig. Így kiegyenlítődik a belső tér és a külső páratartalom. Ezek a furatok mindenképp úgy helyezkedjenek el, hogy a csapadékvíz ne juthasson az üregbe, mert akkor minden kezdődik elölről.