Asztali lámpa porcelán kaspóból

Először is a leendő lámpa ernyőméreteit és formáját határoztuk meg. A hagyományosnak mondható, lapos csonka kúp formájú ernyő nem állt jól neki, ezért a palást dőlésszögét fokozatosan csökkentve megállapodtunk egy enyhén kúpos alaknál. Az ernyő magasságát a foglalat és a rövidcsöves kompakt izzó együttes - bő rátartással megtoldott - magassága alapján döntöttük el.
A forma tehát megvolt, most már belemerülhettünk a részletekbe. Először is a porcelánedény alját kellett kifúrnunk a tápvezeték számára. Ez elég fogós feladatnak látszott, ám a szilíciumkarbid anyagú csapos csiszolókövek és a kis Dremel multigép átsegített e nehéz faladaton. Egy kúpos kővel fokozatosan, és elég lassan haladva sikerült lyukat csiszolni az 5 mm falvastagságú porcelánedény aljába. A kis lyukat ezt követően már nem volt gond egy nagyobb kővel a kábel méretéhez szükséges nagyságúra bővíteni.
A következő feladat az edény felső nyílásának lezárása volt. Ezt két, 3 mm-es rétegeltlemezből kivágott korongból összeragasztott fedővel oldottuk meg. Rögzítéséhez az edény szájának az aljára ragasztottunk egy lécet, s ahhoz csavarokkal fogattuk le a fedelet. Ragasztóként a gyorsan kötő, két komponensű Pattex Super Epox ragasztóját használtuk. A tápvezeték számára természetesen középen a korongot és a szorító lécet is átfúrtuk. A fedél közepére került a felfogótalppal ellátott menetes foglalattartó, amelyet az egyik barkácsáruházban szereztünk be. A foglalat egy régi csillárból megmentett darab, amelynek sárgaréz burkolata jól illett a régi porcelánedényhez. Teljesen ép volt, és kipolírozása után úgy ragyogott, mintha új lenne. (Közel 400 Ft-ért megszólalásig hasonlót vásárolhat bárki a villanyszerelési anyagokat árusító üzletekben.)
Az ernyő vázát 3 mm-es sárgarézhuzalból készítettük el. Előbb a két adott méretű ernyőgyűrűt hajlítottuk meg. A hajlítást faforgácslapra felrajzolt körökhöz igazodva fokozatosan végeztük el, és az egymáson túlnyúló huzalvégeket rajzszöggel lefogva, mikrogép daraboló tárcsájával ferdén vágtuk pontosan egymáshoz illeszkedőre. A huzalvégeket előónoztuk, majd rajzszegekkel lefogva összeforrasztottuk. A forrasztáshoz folyasztószert és 100 W-os pákát használtunk.
A faforgácslapra felrajzoltuk az egymástól 120 fokra levő három oldalsó támpálca helyét, majd egy nagyobb, vastag kartont behasítva, félbehajtva egyik lapjára bejelöltük a pálcák dőlésszögét is. A leszabott huzaldarabokat azonos hosszúságúra vágtuk, majd végeikbe kerek tűreszelővel homorú hornyot reszeltünk, hogy pontosan a huzalgyűrűkhöz illeszthetők legyenek. A karton sablont a középpontra és bejelölt sugár vonalára illesztettük, rugós csipeszekkel rászorítottuk az egyik pálcát, majd pákával történő előmelegítés után megömlesztett forrasztóónnal rögzítettük az alsó ernyőgyűrűhöz. A többi huzalpálcát is egymás után a gyűrűre forrasztottuk, majd a felső gyűrűt a tetejükre helyeztük. A felső gyűrű központosságát ellenőriztük, majd forrasztással rögzítettük a pálcák felső végére.
Az ernyő váza most már szilárdan állt, ám állványra rögzíthetőségéhez újabb pálcákra és egy 1 mm-es sárgarézlemezből kivágott korongra is szükség volt. Az ernyő vázát ezért megfordítva rögzítettük a faforgácslapon bejelölt helyre, és előbb a méretre szabott, hornyolt végű huzaldarabokat forrasztottuk a gyűrű belső oldalához. Helyük az oldalsó pálcák közé került, hogy forrasztáskor a már szilárd forrasztások ne olvadjanak fel. A felső pálcák tetejére - központosan elhelyezve - került a rézlemez központosító korong, amelyet ugyancsak forrasztva rögzítettünk.
Az ernyő vázát a hasas edény fölé emelve kell megtartani, s ehhez ernyőtartóra volt szükség, amit ugyancsak rézhuzalból alakítottunk ki. A huzalvégeket felül egy középen menetes korong egyesíti, alul pedig a nyílászáró tárcsa furataiba rögzítettünk. Így az ernyő szilárdan és kellő magasságba nyúlik majd a lámpa fölé, amit egy szorítócsavar rögzít oldhatóan a tartóállvány tetejére. A forrasztásoknál a felesleges ón lereszelése után az összes huzal felületét fényesre csiszoltuk, majd akrillakkal lekenve akadályoztuk meg a nem kívánatos patina kialakulását.
Az ernyő huzatanyagának kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kellett vennünk. Először is a palástot legfeljebb egy helyen kívántuk végteleníteni, és ehhez kellő nagyságú anyagra volt szükség. Az anyag átlátszósága - esetünkben - nem volt túl lényeges. Ez és az ernyő nagyon enyhén kúpos alakja megkönnyítette a dolgunkat. A szabásminta ugyanis így csekély mértékben lesz ívelt kontúrú, akár egy 70 x 100 mm-es lámpaernyő kartonból is kiszabható. Mi azonban tekercsben kapható, PVC-réteggel bevont, strukturált felületi mintázattal ellátott, erős könyvkötő papírból szabtuk ki a huzatot. A kiválasztott anyagot azonban nem tartottuk elég "testesnek", ezért 200 grammos papírból alappalástnak való darabot is kiszabtunk. A megfelelő íveltségű kontúrokat lécből összeütött, 2 m hosszú rúdkörzőbe erősített ceruzával jelöltük a palástanyag hátoldalára. A biztonság kedvéért mindkét oldalon 5-5 mm ráhagyást is hagytunk, és a behúzott vonalak mentén vágtuk ki a borítóanyagot.
A palást egyenes végét a középpontból kiindulva jelöltük be, és egyenesre vágása után - ellenőrzésként - ideiglenesen az egyik összekötő pálcára fogatva, a vázra illesztettük a palástot, majd bejelöltük az összevágás vonalát. Sejtésünk beigazolódott, a könyvkötőpapír lágynak bizonyult, ezért a vázra előbb az alapborítást illesztettük fel. A széleken eltérés szinte nem volt, így a ráhagyásokat levágtuk, és a fedőlap kiszabásával folytattuk a munkát. A váz tetejére 1,5 mm vastag kartonból korongot vágtunk ki. Ennek éle megnöveli a fedőanyag felragasztásához szükséges felületet, és megszilárdítja az ernyő tetejét is. A kartonkorong élét csiszolva igazítottuk a váz éléhez, felragasztásához erős, oldószeres ragasztót használtunk. Fedőanyagként e darabnál is a kiválasztott könyvkötészeti anyagot alkalmaztuk, amit diszperziós papírragasztóval rögzítettünk a fedőlap tetejére.
A kiszabott palástdarab végére - a palást magasságában - 10 mm széles, erős papírcsíkot ragasztottunk, hogy az anyag végtelenítését szintbe hozva tudjuk rögzíteni. A rögzített alappalástot az alsó élén hígfolyós pillanatragasztó folyamatos adagolásával rögzítettük, majd az összeillesztett végüket is összeragasztva a felső éleket az ernyő belső oldala felől ragasztottuk a vázra. Ez az alapborítás jelentősen megszilárdította az ernyő vázát, és most már könnyen ráfeszíthettük a kiszabott külső borító anyagot, amelyeket csak a széleken, híg diszperziós ragasztót használva rögzítettük fel. A beborított ernyőre ezt követően már csak a széleket díszítő keskeny szegélyt kellet felragasztani, és készen volt a lámpaernyő.
A továbbiakban előbb a tápvezetékre szereltük fel a billenőkapcsolót, a vezeték végét átbujtatva a porcelángömb belsejébe vezettük, végét átfűztük a fedőlapon, és bekötöttük a foglalatot. Ezután becsavartuk a kompakt izzót, és az ernyőt a helyére téve felkapcsoltuk új lámpánkat. Szűk körben jól világított, közben pedig a borítóanyagon átderengő fény a közvetlen környezetét is diszkréten megvilágította, így lámpánk teljesen az elképzelésünknek megfelelően funkcionált.

Tippek lámpák készítéséhez

Lámpát szinte bármiből készíthetünk, ha kicsit "felturbózzuk" a fantáziánkat. Régi vázákon kívül az öreg rézcsillárok ép darabjait is felhasználhatjuk, esetleg kiegészítve fából esztergált darabokkal. Göcsörtös faág, vagy testesebb, polírozott fémcső is megteszi, ha szilárd talpazattal látjuk el. Még a fazekas edények is szóba jöhetnek, ha hozzájuk illő ernyőt szerelünk föléjük, pl. fonott vesszőkosarat, vagy durva vászonnal behúzott ernyőt szerelünk föléjük.
A klasszikusnak mondható asztali lámpák azonban általában igényes kivitelű állványt és súlyos talapzatot igényelnek. Ernyőjük többnyire vékony textília, amit tűzött redőzettel célszerű kialakítani. Az ilyen ernyők általában nagy méretűek, kb. 60-75 fokos oldaldőlésűek, és 6-8 oldalsó tartópálcával megerősítettek. A szabályos hat- vagy nyolcszögű csonka gúla alakú ernyők sem ritkák. Ezeket könnyű egyenes huzaldarabokból összeforrasztani, és ernyőjüket kiszabott, előre megvarrt műszálas textília darabokból géppel célszerű összeölteni.
Aki pedig megelégszik a hagyományos kartonból készített lámpaernyővel, az fehér és sárgás drapp színű 300 grammos, préselt mintázatú lámpaernyő kartont is választhat borítóanyagul. Az ívben kapható karton 70 x 100 cm-es nagyságú, tehát a nagyobb és főként a kúposabb ernyők huzatát csak több darabból lehet összeállítani. Ezeket az anyagokat impregnálni is kell, hogy a fényt jobban áteresszék. Erre az erősen hígított színtelen lakk is megfelel, de a lakkot csak az ernyőhuzat vázra erősítése után célszerű használni, mégpedig kívül és belül egyenletesen elterítve, a karton anyagát jól átitatva.
Az ernyők szegélyezéséhez bármilyen textilszalag is megfelelő, de használhatunk kárpitos szegőszélt, vagy paszományszalagot is. Felragasztásukhoz átlátszóra száradó oldószeres ragasztót használjunk, és nagyon ügyeljünk a szegélyek egyenletes feszességére.

Anyagok, beszerzési lehetőségek

Az asztali lámpákhoz először is állványnak való anyagok szükségesek. Ha a mostanság divatos sárgarezet választjuk, akkor a Metalloglobus XIII. ker. Mór utca 1-3. színesfém-telepét ajánljuk, ahol bő választékban kaphatók színesfém huzalok, szalagok, rézlemezek, csövek és egyéb félkész termékek. A lámpa ernyőjének beborításához használhatunk hagyományos, 70 x 100 mm-es ívméretű lámpaernyőkartont, amelyeknek felületét szabálytalan, mélyített minták teszik márványos hatásúvá. Ez a hatás jól érvényesül, ha az anyagot híg lakkal tesszük áttetszőbbé. Ilyen kartonokat pl. a Panton Dekorációs üzletekben és a Művészellátó boltban szerezhetünk be.
Ezen kívül választhatunk különféle felületi mintázatú könyvkötő papírokat, ám céljainknak csak a vastagabb, papír alapú, PVC-vel borított bevonó a megfelelők, hacsak nem teszünk alájuk alapként 200 gr-os papírból alappalástot a vázra. (A könyvkötészeti borító anyagokat a pl. a Kuverlux Kft. forgalmazza, a XVI. ker. Cziráki út 26-32. sz. alatti telepén.) Ez mindenképpen előnyös, mert jelentősen megszilárdítja az ernyő vázát, és a vékonyabb anyagok kifeszítését is megkönnyíti. A vékony textíliákból készülő borításoknál is előnyös, ám ezeknél a huzatot beszegve célszerű a bevonáshoz előkészíteni, és redőzését a felragasztáskor ajánlatos kialakítani. A visszahajtásokat is le kell ragasztani, alul a vázhuzalon áthajtva. A szélekre az ilyen ernyőknél is ajánlatos szegőszalagot ragasztani. Ilyen szalagokat a rövidáru üzletekben szerezhetünk be, szín és méretválasztékuk elég bőséges.