Beszerzési tanácsok

Gyakori panasz, hogy az újonnan beszerzett növények részben vagy akár teljesen, gyorsan elpusztulnak. Ennek oka legtöbbször a nem elég gondos beszerzésben keresendő, ezért érdemes erre odafigyelni.

Lakásba, szobai tartásra szánt növények vásárlásakor mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy az egy vagy több növény továbbfejlődése során a várható méretének – termetének – és igényeinek lehetőleg minél jobban megfeleljen a számára kiszemelt hely, annak fény-, hőmérsékleti-, esetenként páraviszonyai is. Különben nem is remélhető az új növények megmaradása. Megbízható helyről érdemes csak növényt beszerezni. Kétséges esetben óvatosan ki kell venni, illetve vetetni a cserépből a kérdéses növényt, hogy ily módon meggyőződhessünk a gyökerek épségéről. Fontos, hogy a gyökerek a földjüket átszőjék (A) és felületét is legalább részben jól behálózzák. A hazakerülő növény ugyanis az ezzel együttjáró jelentős környezetváltozással, a száraz szobalevegővel és a számára egyébként is kedvezőtlenebb környezeti viszonyokkal csak akkor képes "megbírkózni" és "együtt élni" a továbbiakban, ha a fejlett és nem frissen bolygatott gyökérzete ebben segíti. Kertészetekből ki sem kerülhetne értékesítésre szánt növény begyökeresedés nélkül.

Megkívánt az is, hogy "leedzett" legyen a korábbi nevelési körülményekhez viszonyítva kevésbé kedvező tartási viszonyokhoz szoktatással. Különben a kedvező klímájú, párás, üvegházi nevelőhelyéről előzetes szoktatás, edzés nélküli áthelyezés a növénynél valóságos traumát idézhet elő és okozhatja a gyakori, részbeni vagy teljes pusztulását. Meglehetős értetlenséggel szokták ezt a tényt fogadni, amit legjobb megelőzni! Lakásviszonyokhoz, illetve szobakörülményekhez már hozzászokott növények jobban tűrik az esetenkénti máshová átkerülést, ami a növénykedvelő szomszédok, rokonok között szokásos – én adok, te is adsz alapon működő – növénycserék vagy ajándékozások alkalmával sem kerülhető el. Ezért tapasztalni gyakran azt, hogy máshonnan származó növény, illetve utódnövényke egyike-másika jobban "viselkedik" új helyén, mint a kinézetre hasonló virágüzletből, illetve kertészetből odakerült. A másutt szépen viruló növény még nem biztosíték arra, hogy az azonos adottságúnak tűnő új helyén is jól fejlődik majd. A növények ugyanis kiszolgáltatottak még olyan különbségeknek is, amelyet az ember észre sem vesz. Ez az oka annak, hogy akár csak helyzetük, még inkább a helyük megváltoztatása is megviselheti a növényt.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a korábban gazdag tápanyagtartalmú földfélék helyett újabban a kertészetekből egyre több növény kerül ki számottevő tápanyagtartalék nélküli tőzegben, tőzeges földkeverékben. Ezek többségükben rendszeres tápoldatozással – kemokultúrásan – neveltek, ami a cserepes növények kis súlyáról is jól felismerhető. A kertészeknél hozzászoktak az igen gyakori öntözéshez és tápanyag-utánpótláshoz oldattrágyázás, tápoldatozás, illetve lombtrágyázás formájában. Ezt hasonlóképpen igényelnék a továbbiakban is, de legtöbbször hiába. Csakhogy a virágüzletekben, a piaci és utcai virágárusító helyeken az ilyen tápanyag-ellátására sajnos nem adódik sem idő sem lehetőség. Ezért valósággal "éhezve", esetenként kiszáradva, a hervadáshoz közeli állapotban kerülhetnek a lakásba a növények. Az efféle kiéhezettség és kiszomjazás pedig bizony megviseli a növényeket.

Jó tudni azt is, hogy a növények korával nő a tűrőképességük. Valósággal ellenállóvá válhatnak a kedvezőtlen környezeti hatásokkal szemben. Csökken az érzékenységük. Mindenekelőtt a pára-, hő- és a fényelégtelenséget viselik el egyre jobban, de gyakran a huzatra is mind kevésbé érzékenyek. Korosodva egyre több kedvezőtlen hatást viselhetnek el – bizonyos határig – különösebb ártalom nélkül. Fontos lenne mindig a növény épségéről, egészséges állapotáról meggyőződni legalább alapos szemrevételezéssel, valamint a növénytő és a levelek kíméletes megtapogatásával. Csakhogy virágüzleti körülmények között a forgalom és a nem mindig készséges kiszolgálás miatt bizony alig adódik erre alkalom. Legalább a nagy értékű pálmák, a növénykülönlegességek és a nem mindennapos növények esetében azonban ehhez ragaszkodni kell. Ha a tőrész tapintásra is érezhetően lágy, puha és gyenge tartású, vagy valósággal "dülöngél", netán már kifordul a helyéről, jogosan támadhatnak kételyeink az ilyen növény szobai nevelésre alkalmasságát illetően. A leveleken, hajtásrészeken, virágokon feltűnő foltosodás, különösen a szívásnyomok (B), vagy az ezeket előidéző károsítók szembetűnése és a kórokozók fertőzési tünetének észlelése szintén okkal kelthet bizalmatlanságot. Ilyen tünetekkel ne vásároljunk, s legjobb el sem fogadni a növényt!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Dr. Komiszár Lajos


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kokedama: növény és művészet

A bonsaival, ikebanával annyiban rokon, hogy ez is egy olyan művészet, ahol élő növény az egyik alapanyag. Érdemes megismerni, kipróbálni, mert igen látványos élő szobai díszek készülhetnek így el.


Azonos termékek különböző áron

Vásárláskor jó, ha az eszünkre és a józan ítélőképességünkre hagyatkozunk, ám a kereskedelemben dolgozó marketing szakemberek mindent megtesznek azért, hogy inkább a szívünkre, a büszkeségünkre,...