Köszörülés, élezés

Egyszerű élezések

Ezek többnyire az otthoni késeknél, egyéb vágóeszközöknél jönnek szóba. Kaphatók ugyan különféle késélezők, a maguk módján hatásosak is, ám gyorsan elkoptatják a penge leggyakrabban használt részét, és ezért egyre homorúbb lesz a késpenge közepe, amivel deszkán vágni egyre kevésbé lehet. Az élezést ezért célszerűbb egy hagyományos, finom szemcséjű fenőkővel elvégezni. A kést lapos szögben, az eredeti élszögéhez igazodóan tartva, a nyél felől a hegye felé, ferdén húzzuk le a lapos fenőkövön. Ezt a műveletet többször, előbb kis nyomással, majd nagyobb nyomás mellett lassan végezzük el. Az első fogás után nézzük meg, hogy a kő okozta kopás megegyezik-e az eredeti köszörülés szögével. Ha a penge élszalagjának csak az elejét, vagy a végét koptattuk le, a következő lehúzáskor az élét korrigált szögben fektessük rá a fenőkőre, így húzzuk le, és a további lehúzások alkalmával is tartsuk ezt a szöget, ami 0,5-1 fok közötti. Ha nincs fenőkövünk, helyette finom csiszoló-, vagy polírpapír is megteszi. A papírokat ragasszuk egy sima felületű falécre, és ezt már úgy használhatjuk, mint a fenőkövet (1). Hátrányuk, hogy hamar kopnak, ám ha vízben oldható ragasztóval rögzítettük a falécre, áztatás után könnyen új csiszolópapír csíkot ragaszthatunk a kopottak helyére. Előnyük, hogy különböző finomságú csiszolóeszközt készíthetünk belőlük (2). Ez olcsó és elég hatékony megoldás a különféle kések, ollók gyors megélezéséhez, ám igényesebb élezésekhez már nem használható.
Fúrógépbe fogott finomszemcsés csapos köszörűkövön is elvégezhetjük az élezést, de ez nehezebb feladat, mert a gépet állványba kell rögzítenünk. Kések, ollók élezésekor a kő ne felénk, hanem ellentétes irányba forogjon, mégpedig a lehető legkisebb fordulattal (3). A kést megtámasztó tárgyasztal híján nehéz az állandó köszörülési szöget élezés közben biztosítani, ezért célszerű ilyenkor a csuklónkat mereven tartani. Az egyik oldalon újra köszörült élszalagot a másik oldalon hasonló módon élezzük újra, majd a közben képződött sorját finom fenőkövön, vagy polírpapíron húzzuk le. Az otthoni ollóinkat is újra élezhetjük fenőkővel, ha az élszalag szögállásában - ez általában 75-80 fok - egyenletesen végigfenjük mindkét oldalon a penge élszalagját, majd a képződött sorját finom fenőkővel lehúzzuk. E célra használjunk olajos fenőkövet, ami a barkácsáruházakban a hozzávaló olajjal együtt megvásárolható.
Finom fenőkövet használva a kissé megkopott élű gyalugép pengéjét is megélezhetjük. E célra finom szemcséjű, egyik oldalán ferde élű sziliciumkarbid követ használjunk. A gyaluhengert egy faékkel rögzítsük, majd a követ lassan vezetve egyenletesen koptassuk le a kés élszalagjának teljes felületét. A művelet előtt a kő ferde élét fektessük a kés élszalagjára, majd lassan, egyenletes nyomással és billegésmentesen toljuk végig a kés ferdére köszörült részén. A követ lapos szögben az él felé irányítva, de csak egy irányba mozgassuk. A közben képződött sorját a kés hátoldalára fektetett fenőkő elcsúsztatásával távolítsuk el (4). Ezzel a kővel a felsőmaróba fogott horonymaró élének felújítását is megkísérelhetjük (5), de csak ha az élek nem csorbák és nem is túl kopottak. Manuálisan ugyanis csak finom utánélezéseket végezhetünk ezeken a szerszámokon. Az erősen lekopott élű gyalukéseket, felsőmarókat csak speciális készülékbe fogva lehet újra éleztetni.

Asztali köszörűgépen végzett élezések

Bár asztalra szerelhető köszörűgépe leginkább a jól felszerelt ezermestereknek van, igényes élezéseket csak ilyen gépeken lehet végezni. Ha pedig azt vesszük alapul, hogy hány szerszámunk igényelné az újraélezést, akkor érdemes beszerezni egy kis asztali köszörűgépet, amellyel szinte minden szerszámunkat megfelelően éles állapotban tudunk tartani. E gépek nem túl drágák - a legolcsóbb alig 7000 forintba kerül - viszont jól kihasználhatók, különösen azok számára, akiknek a szerszámaikat rendszeresen újra kell élezniük, pl. faesztergályosok (6), asztalos munkákat végzők, fémtárgyakat készítők. A barkácsáruházakban ún. kettős köszörűgépek is kaphatók, amelyeknek egyik köve mártóhűtéses, és alacsony fordulaton működik, a másik pedig hagyományos száraz köszörű (7). A percenként 30 fordulatú, s igen finom szemcséjű korong finomélezésekhez használható, a durvább, száraz korongon pedig a teljesítményigényesebb köszörüléseket lehet elvégezni. A mártóhűtéses köszörülés, pontosabban élezés tőlünk nyugatabbra újra divatba jött, feltehetően azért, mert a lassan forgó kő veszélytelenebb, az élezést is megkönnyíti, közben pedig nem égeti el, s ki sem lágyítja az acélszerszámok anyagát. A továbbiakban a különféle forgácsoló szerszámok élezésének fogásait kis asztali köszörűgépeken mutatjuk be.
A köszörűgépen nagyon fontos tartozék a védőburkolat és a tárgyasztal. Az előbbi balesetvédelmi szempontok miatt lényeges, hiszen a leköszörült és felhevült anyagszemcséket a sebesen forgó kő burkolat híján arcunkba, szemünkbe szórhatná. A tárgyasztal pedig magához a köszörülés műveletéhez szükséges, mert az élezendő szerszámot tartó kezünknek nyújt szilárd alapot. A tárgyasztalt ezért minden munkához ajánlott a kezünk ideális alátámasztásához megfelelő helyzetbe állítani (8). Ujjbegyeink ilyenkor háromszöget alkossanak. Közben arra is figyeljünk, hogy a kőpalástja és az asztal éle kb. 1 mm-nél távolabb ne kerüljön egymástól. Ne feledjük, hogy a köszörűkorongok használat közben kopnak, ezért az asztal távolságát ajánlatos gyakorta ellenőrizni, szükség esetén a hézagot csökkenteni. Az asztali köszörűgépeken általában az egyik tengelyen durva, a másikon pedig finom szemcséjű kő van. A durva korong nagyoláshoz, a finom kő pedig élek köszörüléséhez és egyéb finomító munkákhoz való.

Vésők élének köszörülése

A fa- és esztergavésők éle a gyakori használat miatt hamar elkopik, s ha az él finom utánfenése már nem lehetséges, köszörülve élezzük meg újból. Lapos vésők köszörülésekor a tárgyasztalt állítsuk olyan helyzetbe, hogy a pengét ráfektetve, az éle megfelelő szögben érintse a kő palástját (9). A köszörülést óvatos fogásvétellel kezdjük el. Ezzel a köszörülés szögét ellenőrizhetjük. Ha az élszalag teljes felületét fényesre koptatja a kő, akkor lassú előtolás mellett folytathatjuk a köszörülést. Vigyázzunk, mert a sebesen forgó kő igen gyorsan felhevíti a penge élét, ami káros, mert kilágyíthatja az edzett acélt, és az így már nem lesz elég kemény, kopásálló. Ezt elkerülhetjük, ha csak kis fogásokat veszünk, a felmelegedett pengét pedig hideg vízbe mártjuk. A kilágyulásra az acél elszíneződése figyelmeztet. Ennek veszélye minden magas fordulatszámú köszörűnél fennáll, a mártóhűtéses köszörűknél viszont ilyen veszély nincs, hiszen a kő lassan forog, és állandóan hűtve van. Viszont az is igaz, hogy kissé hosszabb ideig tart az élezés.
A véső pengéjét köszörülés közben oldal irányban is mozgassuk el, de a penge mindig párhuzamos legyen a kő homlokfelületével, azaz sík oldallapjával (10). Így a sarkokat is jó élesre köszörülhetjük. A kopott gyalukéseket - de nem a gépi gyalukét - is e módszerrel élezhetjük meg újból, de a köszörüléshez csak finom szemcséjű korongot használjunk (11). A köszörülési szög 30 fok, s a penge élezett végét a művelet közben gyakorta hűtsük le teljesen. A köszörüléskor keletkezett sorját olajos fenőkövön, tengelyirányú lehúzással távolítsuk el.
Csigafúróink használhatóságát ugyancsak az élességük dönti el. A többnyire gyorsacélból készült fúrókat könnyű tönkretenni, ha túl nagy fordulaton nagy előtolással dolgozunk velük. A súrlódás okozta hő kilágyítja az anyagukat, így az élük is hamar elkopik. A fúrók újra- köszörülése azonban nem egyszerű dolog, mivel két élt kell szimmetrikusan, adott szögbe köszörülni, sőt a súrlódás csökkentése érdekében az élek mögötti felületet hátra, pontosabban a vízszint alá kell 12 fokkal köszörülnünk. A spirálfúrók többnyire fémekhez használatos forgácsoló szerszámok, és általában csúcsszögük 118 fok, viszont a lágy fémekhez ezeknél nagyobb - alumíniumhoz 130-140, bronzhoz 120-125 - műanyagokhoz "hegyesebb", 50-60 fokos csúcsszögűre kell köszörülni a fúrókat. A gyakorlatlanoknak érdemesebb sablont készíteni a munka megkönnyítése érdekében. A fúróélezéshez az EM egy régebbi, 99/2. számában bemutatott segédeszköz és szögkaliber pont ezt a célt szolgálja.
Az élezősablon (12) a csúcsszög és az aláköszörülési szög kialakítását, a szögkaliber pedig a kialakított élek szögértékeinek az ellenőrzését könnyítik meg. Az élezősablont szorítsuk a köszörű tárgyasztalára, éle a korongpalásttal párhuzamos legyen, a ferde vezetőléc pedig a kő széle mellé kerüljön. Rögzítéséhez kis csavaros szorító is megfelel. A fúrót helyezzük az 59 fokban ferdén felerősített léc mellé, majd lassan körbeforgatva köszörülés közben alakítsuk ki a fúró csúcsszögét (13). A 47 fokban bejelölt vonalak az aláköszörülést teszik könnyűvé. A műveletet úgy végezzük el, hogy a forgácsoló élt óvatosan a kőhöz érintve lassan újból köszörüljük le az él mögötti kúpos részt. Most azonban csak negyed körívnyit forgatva, s a fúrót közben lassan és fokozatosan balra mozdítva koptassuk le az él mögötti részt. Ezt a műveletet a másik él mögött is végezzük el. A szögkaliberrel (14), annak oldalához illesztve a fúrón ellenőrizhetjük a két forgácsoló él szöghelyességét és központosságát (15), a felső részével pedig az aláköszörülési szög értékét. E művelethez az eszköz hátoldalára erősített léchez szorított fúró vágó élét igazítsuk a kaliber lapjával párhuzamosra, és élével síkba. Ha a hátraköszörülés mértéke megfelelő volt, akkor a sablon ferde éle metszi az él mögötti sarkot (16). Ezek egyszerű eszközök, de kis fúrók élezéséhez kisebb méretű sablon a megfelelő. Jól helyettesítik a speciális és nehezen beszerezhető fúróköszörülő segédeszközt (17), amely ráadásul csak nagyobb átmérőjű szerszámokhoz használható.
Az asztalos vésők élezése az esztergályozáshoz használatos vésőkétől kissé eltérő. Szögértékük a fajtájuktól függ; a nagyoló vésők éle általában 30-45, a hántolóké 70-80, a leszúró vésőké pedig 20-30 fok közötti. A nagyoló vésők élezésekor állítsuk megfelelő szögbe a tárgyasztalt, majd a pengét támasztó ujjaink közé fogva ellenőrizzük, megfelelő szögben tudjuk-e tartani az élezéshez. Az élezést a kő szabad palástrészének felső negyedében kell végeznünk (18). A köszörülést a középről a szélső sarkok felé haladva fokozatosan végezzük el. A mozdulat közben a penge tartásán ne változtassunk, csak lassan és fokozatosan forgassuk körbe. A köszörülést mindig középről kezdjük, és a sarkok felé haladjunk (19, 20). A képződött sorját olajos kövön előbb a köszörült részen (21), majd az ún. tükör oldal felől húzzuk le (22). E célra csak ívelt oldalélű fenőkövet használjunk.
Hasonló módon élezzük meg a ferde és egyenes vésőket, ám ez a műveletsor annyival bonyolultabb, hogy e szerszámoknál a 20-30 fokos élszöget kétoldalról köszörülve kell kialakítanunk (23). Ez nagyobb összpontosítást igényel, mert a kialakított élnek a penge középvonalába kell esnie. Viszonylag könnyebb, ha az élezést a kő külső palástján végezzük el. Ez esetben arra ügyeljünk, hogy a véső éle köszörülés közben mindig függőleges legyen (24, 25), s tökéletesen, teljes felületével felfeküdjön a kőre. Az élt most is olajos kövön lehúzva sorjátlanítsuk. A leszúró késeket jól beállított magasságú tárgyasztalokra szorítva köszörülhetjük élesre (26), ám ezeknél is ügyelnünk kell a csúcsszög szimmetriájára. A képződött sorját a penge két oldala felől kell olajos kővel lehúzni.
A jól megélezett szerszámok borotvaélesek. Az ilyen éles szerszámmal élvezet dolgozni, de ne feledjük, hogy ez csak ideiglenes állapot, s csak rendszeres fenéssel, köszörüléssel lehet megőrizni.