Szempontok kandalló építéséhez

egyoldalasA kandalló több szempontból is igen fontos helyet tölt be egy lakás kialakításánál. Hasznossága mellett, behozza az ősi tűz látványát otthonunkba. Ezért nagyon fontos, hogy az elhelyezésre már a tervezéskor kiemelt figyelmet szenteljünk.

A kandalló elsősorban a nappali kiemelt, fő helyére kell, hogy kerüljön és lehetőség szerint a tér közepe felé nézzen. Ne legyen átjáróban, mert a "tűz" köré célszerű csoportosítani a pihenő szigetet, az ülőgarnitúrát. Sajnos a tervezéskor legtöbbször csak úgy vetődik fel, "kellene" egy kandalló. Így aztán ahol éppen a legegyszerűbb egy kéményt elhelyezni, oda kerül a családi tűz. Természetesen ezek a szempontok érvényesek a dolgozó és hálószobai kandallók esetében is.
4Másik gyakori hiba, hogy nem veszik figyelembe, a kandalló tűzterének alapterülete van, ahol "tábortüzet" lehet rakni. Ez minimum 70x50 cm. A mai kéményelőírások nem teszik lehetővé, hogy a tűzteret a kémény alá lehessen tenni. Igénylik a koromzsák és a koracél tisztítóajtó kialakítását. Így aztán, főleg ha a kémény kiáll a falból, a kandallót célszerű a kémény mellé helyezni, mert ezzel nem lesz túlzott a kiállás, nem adódik hozzá a mélységhez a kéménykiállás (1, 2, 3).
A szükséges kémény keresztmetszet normál kandallókhoz: 20x20 cm, (átm) 20 cm, 25x25 cm, Ć25 cm. Ennél nagyobb kéményt csak speciális nagy nyílású, nyitott kandalló igényel, de ezekhez külön hideglevegő bevezetést is tervezni kell.
A kémény kialakításra fatüzeléses kandallónál tökéletesen megfelel a nagyobb pillértéglából falazott, belül kikent kémény. Ebben az esetben káros savak nem, és korom is csak kevéssé keletkezik. Természetesen tökéletesen megfelel még a költségesebb samoth cső béléses hőszigetelt kémény is, (Schiedel, Leier), de lehetőleg kerülni kell a koracél bélésű kéményeket. Ezek erősen behozzák a külső utcai zajokat a csendes nappaliba.
A kandalló-elhelyezés után nézzük a kandallót, mint látványt és hőforrást.

A kandallók energiaforrás szerint lehetnek:
- szilárd tüzelőanyagú: elsősorban fatüzelésű
- gáztüzelésű: földgáz, vagy PB gáz üzemű
- elektromos: hőt is termelő, vagy csak látványt nyújtó.

5Az elektromos üzemű kandallóknál különösebb probléma nincs, általában 2 kW teljesítményű berendezések, betétek kaphatók, amelyek egyszerűen elláthatók díszburkolattal.
A gáztüzelésű kandallók beépítse már okoz némi bonyodalmat. Magyarországon csak zárt égésterű, engedéllyel rendelkező, betétes gázkandalló építhető be. Ezek elsősorban kéménybe köthető kivitelűek. Van amelyik a szoba levegőjéből veszi az égési levegőt (ez az általánosan jellemző), de van amelyik dupla falu kéménycsövön keresztül, szabad térből kapja az égési levegőt. Ezek bekötése mindig engedélyköteles, kéményseprő vállalat és gázművek részéről egyaránt. A kéménynek mindenképp béleltnek kell lennie; vagy koracélból, vagy speciális alumínium ötvözetből készülhet a burkolat. A burkolási megoldások azonosak a fatüzelésű kandallókéval.

A szilárd tüzelésűek elsősorban fatüzelésű kandallók lehetnek:

a) nyitott tűzterű helyszínen épített vagy előre gyártott nyitott betétes
b) zárható tűzterű zárt és nyitott állapotban egyaránt használható, nyitható ajtajú, feltolható ajtajú, két oldalra széttolható ajtajú
c) zárt tűzterű csak zárt állapotban üzemeltethető folyamatosan, nyitható, légmentesen zárható ajtajú.

fémA nyílt tűzterű kandallók, számos hátránya okán a mai igényeket nem elégíti ki, pl. tüzelési alkalmanként ki kell tisztítani a tűzteret, de még így is a szobai levegőben koromszag érezhető, nem hagyható őrizet nélkül, szikrafogó szükséges az üzemeltetéshez, ami nehézkesen kezelhető, a begyújtás körülményes a kezdeti rossz húzat viszonyok miatt. Ráadásul a fűtési hatásfoka alacsony, 0 és 15% közötti.
Korábban számos ilyen kandalló épült, amelyek méretezése rendszerint nem megfelelő, így a kandalló tűznyílása lényegesen nagyobb, mint azt a kémény lehetővé tenné. Ilyenkor megoldás, ha utólag ajtót készítünk, vagy készítetünk, amely egyben a helyes méretre szűkíti a tűznyílást.
A zárható tűzterű kandallók az előbbi hátrányait teljesen kiküszöbölik, és ha valaki közvetlenül akarja élvezni a tűz látványát, azt is megteheti az eltolható ajtók jóvoltából. Ezek a berendezések már hőlégfűtő rendszerként is kialakíthatók; egy vagy akár több helyiséget is fűthetnek. A hatásfokuk eléri a 65-75%-ot, teljesítményük a 10-20 KW-ot. Ennek egy jellemző működési vázlata a 4. ábrán, egy lehetséges beépítési vázlata az 5. ábrán látható.
kőA feltolható ajtó komoly hátránya, hogy a feltolt állapothoz a felső takarófalat, kupolát a tűztér síkja elé kell hozni 10-15 cm-re, így a kandalló "fejnehézzé" válik, sok helyet igényel.
A zárt tűzterű kandallók ajtaját csak addig tartjuk nyitva, amíg rátesszük a fát, egyébként zártan üzemeltetjük. Az ilyen berendezések hatásfoka 75-85% is lehet. Az égési idő hosszúra nyújtható, de a tüzet mindig csak üvegen keresztül láthatjuk.

A kandalló tűzterének formája szerint lehet:

- egyoldalas, általában egyenes falra vagy sarokba, lefalazott megoldással
- kétoldalas, rendszerint kis helyen, sarokba helyezhető
- háromoldalas panorámás,
- négyoldalas, körben látszó tűztér

A kandalló ajtaja lehet az általánosan elterjedt, hőálló kerámiaüveggel ellátott, osztás nélküli megoldás, de ma is készülnek hagyományos, osztott - hálós, vagy átlós osztású - máriaüveges, vagyis csillámpala-betétes ajtó is. Ekkor az ajtó csomópontjai vagy mélyhúzott koronggal, vagy kézi domborítású levélkékkel kerülnek takarásra.
téglaA kandallók külső burkolata rendkívül változatos, szinte végtelen a variációs lehetőség. A burkolat kiválasztásához nehéz egyértelmű tanácsot adni. Ez nagyon egyéni ízlés dolga. Elmondható azonban, hogy a kandalló stílusa, anyaga a lakás hangulatához kell, hogy igazodjon. A burkolat stílus szerint lehet: stíl kandalló (barokk, rokokó), klasszikus, modern, rusztikus.

A burkolat anyaga szerint lehet:

- Kő márvány, gránit, mészkő
- Tégla
- Vakolt felület simított, terranova szilikátvakolat stb.
- Palakő, sprengelt mészkő
- Fa burkolat
- Fém kovácsoltvas, vörösréz stb.

Néhány tanács a beépítéshez

vakoltA kandalló fém része mindig igen magas hőmérsékletre hevül (300-700 °C), jelentős a hőtágulása, akár 5-7 mm is lehet, ezért ha el akarjuk kerülni a repedéseket, figyeljünk a hézagokra.
A termelődő hő elvezetése érdekében biztosítani kell a kandallóbetét megfelelő átszellőztetését. Ha nincs kényszeráramoltatás, ventilátor, akkor nagyobb hideg és meleg légrácsok szükségesek, 400-1000 cm2 keresztmetszettel.
A sugárzó hő védelmére nem használhatók a kötőanyagot tartalmazó hőszigetelő anyagok, pl. lépésálló therwoolin. Csak a kötőanyag nélküli, lágy, dróthálós ásványgyapot. Ennek nincs szaga, ha több száz fokos sugárzás éri.
A füstcső bekötésre csak vastag falú, merev koracél cső használható. Ezen idomok közt létezik állítható szögű csatlakozó idom is. Célszerű a csöveket 1200 °C fokig hőálló kittel tömíteni, a biztonság kedvéért.
A falazatokat célszerű 7,5 cm vastag YTONG falazóelemekből, kötőanyagként csemperagasztót használva építeni. Ez megoldja a hőszigetelést is, és kevésbé reped, mint a gyakran alkalmazott gipszkarton.

zárható tűzterűzárható tűzterű

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kandalló, kályha

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kandallót hamar, de milyet?

Napjainkban leginkább a gázhiánytól való félelem irányítja a figyelmet az alternatív fűtési módok felé. Egyébként is hasznos, ha otthonunkban nem csak egyetlen fűtési lehetőség van, és pláne jó,...


Milyen a jó fémkémény?

Méretpontos és kis súlyú alkatrészekkel gyorsan építhető egy fémkémény, akár egy meglévő épület is néhány óra alatt üzemképes fűtést kaphat.