Mestert hívunk?

Az alapfeladat nem tűnt bonyolultnak, bár a burkoló szakipari munkákban nem elég jártas lévén, szóba se jött a saját kezű kivitelezés. Gyakorlatilag egy generál felújításról volt szó, amelynek keretében kikerült minden a fürdőszobából, ami addig volt (kád, kagyló, WC, csempe- és padlóburkolat) és minden helyett új került be, de nem változott semminek a helye, tehát komolyabb vízszerelésre nem volt szükség. Hívtuk tehát az ismerős ismerőse által ajánlott burkolót és az elfogadhatónak (nem olcsónak) ítélt árajánlat alapján megbíztuk a kivitelezéssel.
Itt már elébe is megyünk az első tanulságoknak. Nem elég, ha valaki ajánlja a mestert, ennél sokkal alaposabban le kell ellenőriznünk. Lehetőleg nem őt magát (biztosan szimpatikus ember), hanem a munkáján keresztül. Kérdezzük meg, kinél dolgozott, menjünk el az ismerős ismerőséhez, és nézzünk körül alaposan. Nem az ajtóból körbetekintve, hanem aprólékosan, kukacosan. Nézzük meg, elég egyenesen futnak-e a fugák, elég egyenletesek-e, a síkok síkok-e. Hogyan oldotta meg a széleket; egyenletesen szétosztva a két szélen vágott csempesort, vagy ahogy éppen kijött. Az apró részleteket, bevágásokat, csövek helyét stb. gondosan oldotta-e meg, vagy egyszerűen kikente fugaanyaggal. Nézzük meg, hogyan vágta ki a csempéből a csaptelepek, csővezetékek, elektromos szerelvények helyét; kifúrta körkivágóval, ahogy illik, vagy egyenes pattintásokkal és harapófogóval csipkedve oldotta meg a feladatot. Egyszóval, a szép precíz munka ugyanúgy árulkodó, mint a kontárkodás, és aki máshól trehányul dolgozik, az nálunk sem fog másként.
Ha referenciamunkát sehol sem tudunk megnézni mesterünkről, akkor pláne gyanakvónak kell lennünk. Már a mester felvonulásakor nézzük meg, milyen szerszámkészlettel jelenik meg. Aki egy csempevágóval és egy harapófogóval kívánja megoldani a feladatot, az biztosan nem fog a mai követelményeknek megfelelő munkát végezni. Vízhűtéses kerámiavágó, a komoly csempevágó, körkivágó, a fugaszélesség-beállító, a fémfűrészbe fogható kerámiafűrész ma már nélkülözhetetlen szerszámai a színvonalas burkolásnak.
Referenciamunka híján kénytelenek leszünk menet közben többször ellenőrizni a mester munkáját, és ha nem találjuk rendben, időben reklamáljunk. Lehet, hogy hamar belátja; igényes megrendelővel áll szemben, kénytelen precíz munkát végezni. Ha azonban képtelen erre, akkor időben váljunk meg tőle, mert évtizedekig nézegethetjük "művét". A munkát csak teljesen készen vegyük át. A fugázó-massza ledörzsölése a csempéről nem a lakó dolga. A hibák is akkor tűnnek elő, ha már minden ragyog a tisztaságtól. Csak akkor fizessünk, ha minden valóban elkészült, és nincs minőségi kifogásunk.
Nem az APEH megbízásából agitálunk amellett, hogy a mestertől mindenképpen kérjünk számlát. A feketén fizetett munka nem kérhető számon, nincs garancia, vagy legalábbis nem érvényesíthető. Ezekért a sorokért néhány burkoló talán nem fog megkedvelni bennünket, de a tisztességes mesterembereknek mindez természetes. Velük dolgoztassunk.
Beszéljük át közösen az elvégzendő feladatokat; milyen szerelvényeket fog felszerelni a vízvezeték-szerelő vagy fűtésszerelő, a mesterek találkozzanak egymással és tisztázzák a technológiai sorrendet. Ne tudjanak egymásra mutogatni, hogy azért csúnya burkolás, mert előre felszerelték a fűtéscsövet, vagy azért bántó a fűtéscső kiállása, mert a burkolás után már nem tud a vízvezeték szerelő forrasztani, menetet vágni.
Néhány tanácsunk azért azoknak is van, akik már elkövették a hibát. Az átvett és kifizetett munka után szép sorban fedezik fel a trehányságokat, pontatlanságokat. Ezek aztán egyre jobban bántják a szemet, így valamit tenni kell ellenük. Nem kis munka vár ránk, de némi eredményt azért fel tudunk majd mutatni. Az egyenetlen fugázást sokszor az eredményezi, hogy a fugamassza nem egyenletesen van lehúzva. Viszonylag friss állapotban alumíniumszivaccsal, kikeményedett fugánál közepes szemcséjű csiszolópapírral soronként dörzsöljük szint alá a fugázó anyagot, és alakítsuk ki a szemre egyenletes fugaszélességet. Különösen a csiszolópírral nagyon óvatosan kell bánnunk, mert az bizony megsértheti még a kemény mázat is. Nem szabad tehát erősen nyomni, és úgy kell vezetni, hogy lehetőleg csak a fugát érje. Azt viszont jól viszi. A hiányzó fugadarabkákat Molto fugajavító pasztával pótolhatjuk, ha viszont nagy egyenetlenségek vannak, akkor viszonylag hígra kevert fugamasszával újra kell öntenünk a fugákat. A fuga színén is változtathatunk utólag. Erre jó például a Cimsec fugaszínezője, amivel rendkívül egyszerű dolgozni. A festékszerű anyagot egy vékony ecsettel kell felvinnünk a fugára, és az sem baj, ha a mázra is kerül belőle. A száradás - kb. fél-egy óra - után a mázas felületről könnyedén ledörzsölhetjük egy puha ronggyal, a fugát pedig pedig tökéletesen befogja. A csempe és a fuga egymáshoz és önmagukhoz viszonyított színe persze ízlés dolga, de ha a fugaszélességet utólag sem tudtuk egyenletesre javítani, akkor lehetőleg kerüljük az erős színkontrasztokat. A csempe alapszínéhez legközelebb álló fugaszínt válasszunk. Ez el fogja rejteni a hibákat, míg az erős kontraszt kiemeli azt.
A csúnya kivágásokat próbáljuk meg takarni. Ehhez sok minden kapható a kereskedelemben. Például krómozott acéllemez, a csöveknek megfelelő furattal. A csapszerelvények alá feltéve kifejezetten elegáns benyomást kelt, és persze jótékonyan eltakarja a csúnya csempekivágást. Nagy átmérőjű lefolyócsövekhez műanyag fedőgallér kapható, a szokványos csőátmérőkben. Fixen beragasztott csőre ugyan utólag ráhúzni már nem tudjuk, viszont fémfűrésszel elvágva szét tudjuk nyitni annyira, hogy rápattinthatjuk utólag is. Megint csak sok rejtegetnivalót takarhat el. Nem illik ugyan a mosdókagyló alatti szerelvények kivágásait sem elnagyolni, de a kagyló alá beépíthető szekrényke mindezt elfedi. Ez egyébként is szép megoldás és praktikus is.
Ha mindezeken szép aprólékosan végigmegyünk, akkor sok minden kijavítható, elrejthető a gyenge minőségű munkából, és a külső szemlélő már hibátlannak ítél majd a látványt. Mi azért mindig tudni fogjuk azt is, hogy mi van eltakarva.