Szoba a szobában

Galéria

A galéria a belső terek befogadóképességének növelése céljából magasba emelt, hídszerű, közbenső alátámasztás nélküli, boltozatra vagy gerendákra épített emelvény. Galéria építésével a több résztérre osztott, de egybenyitott tér tágasabbnak tűnik, megnövekedni látszik. Az adott térben egyúttal többféle használati funkciónak biztosít, viszonylag elkülönített együttélést.

Hagyományos értelemben vett, szabályos galériát abban az esetben alakíthatunk ki, ha alatta is és rajta is az úgynevezett állómagasság biztosítható. Ehhez feltétlenül szükséges a legalább 420 cm-s belmagasság. Tudnunk kell azonban, hogy bár ez az ideális méret, de bizonyos kényelmi szempontokkal megalkudva, kisebb belmagasság esetén sem kell lemondanunk a galériaépítésről; mint majd látjuk, van, aki 1,60 méteres galéria-belmagassággal egyfajta hálófülkét alakít ki magának.
A függőleges tértagolást karakteres vízszintes elemekkel oldhatjuk meg. Leginkább abban az esetben kerülhet erre sor, amikor aránytalannak érezzük lakásunk méreteit, ha például kicsi a szoba alapterülete, és hozzá képest indokolatlanul nagynak tűnik a belmagassága; vagy bár megfelelő a szoba nagysága, de túlságosan magasan van a plafon. Ahol tehát adottak az ideális feltételek, ott érdemes a függőleges terjeszkedés lehetőségét kihasználni.
Természetesen még a galériaépítés megkezdése előtt kérjük ki szakember (építész, belsőépítész, statikus) tanácsát, véleményét. Az adott helyiségben, ahol a galériát fel akarjuk építeni, mindenképp körültekintően kell eljárni a szerkezeti megoldás kialakítása miatt, a teljes biztonság, stabilitás elérése érdekében. Az építményünk lehet falhoz rögzített, de kialakítható olyan önhordó szerkezet is, amely nem kapcsolódik az építészeti elemekhez, hanem a saját lábán áll meg. Elképzelhető az épületszerkezetileg kiépített galéria megoldás is.
A galéria többé-kevésbé intim teret hoz létre az egybenyitott helyiségben anélkül, hogy az eredeti szobát föl kellene áldoznunk. Sőt, meglétével teret nyerhetünk: akár egy meghitt kuckónak beszélgetéshez, pihenéshez, akár prózaibb, tárolásnak való helyet.

A galéria funkciói

Az, hogy mekkora galériát építhetünk, egyrészt függ a szerkezetnek otthont adó szoba nagyságától, adottságaitól, alaprajzától, másrészt attól, hogy a megemelt szintre milyen funkciót betöltő helyiség kerül majd. Felhalmozódott tárgyaink, ruháink elhelyezésére alkalmazható a tehertartó, de nem járható tároló galéria. Ilyen az előszobai tároló híd. Ez lehet beépített, szabadon álló, falhoz illesztett, illetve hídszerűen kialakított építmény. Az előszobába, a konyhába vagy a fürdőszobába inkább tárolásra érdemes galériát tervezni.
Az igazán kitűnő helytakarékos megoldást nyújtó galéria jó választás hálószoba kialakításnak is, sokszor az egyetlen nagyobb szobát osztva fel így nappalira és hálószobára. Galériaágyat, másként teherhordó kisgalériát akkor is építhetünk, ha a belmagasság csupán 160 cm. Alvókuckónkban, a galériaágyon elég, ha ülni tudunk. Mérete egy személynek 90x200 cm, két személynek pedig 200x200 cm legyen. Éjjeliszekrény elhelyezésére gondolva két személy esetén körülbelül 320 cm szélességű és 300 cm mélységű hely szükséges.
Ha a nappaliban, vagy az egyszobás lakás egyetlen helyiségében kerül sor galériaépítésre, az többféle szerepet is betölthet. Fönt kialakítható a már említett hálószoba, ám ha valaki az elmélyedéshez kellő elkülönülést keres, akkor ideális munkahellyé rendezheti be a magasban nyert teret. Ezzel a megoldással akár a fejünk fölé kerülhet a könyvtárunk is.
A magaslat és a nyitott mélységben rejlő izgalmak kedvelt kamaszszoba hellyé is teszik a galériát. A lépcsőn kívül használatos létrák, hágcsók tovább növelik az itt felhelyezett galériák kalandosságát. Gyermekszobában a megemelt részre helyezhető a hálórész, alatta pedig kialakítható egy tanulósarok, de elhelyezhetünk itt ülőbútorokat, játékoknak, könyveknek tároló elemeket, dobozokat, kosarakat is. A fenti rész rejti az ágyat, ugyanakkor lent a padlón értékes szabad felület marad a játékhoz és más egyéb tevékenységhez.

Lépcsők, korlátok


A galéria lelke a jó méretezésű lépcső. Elkerülhetetlen és meghatározó szempont a méretek meghatározásakor a lépcső helyére és nagyságára is gondolni. Számolnunk kell azzal ugyanis, hogy kisebb-nagyobb területet elvesz majd az alsó szintből. Komponáljuk bele látványát az összképbe és kihasználatlan zugait, valamint a lépcső alját tárolási, illetve más egyéb funkcióval lássuk el.
A használhatóság szempontjából alapvetően lényeges a kényelmes lépéstávolság biztosítása. Általában a galéria feljáró meredekebb a szokványos belső lépcsőknél, méretezése jobbára a padláslépcsőkének felel meg. A lépcső megfelelő korlátjának kiválasztását se hamarkodjuk el: stílusában és méretében a galériát használók személyiségének, magasságának és ízlésének megfelelőt válasszunk. Tehát alaposan meg kell fontolnunk döntésünket mind a biztonság, mind a látvány, mind a térhatás szempontjából.

Anyagok

A galéria alapanyagának megválasztásakor több szempontot is figyelembe kell vennünk. A természetes fa melegebb hatású, szebb és mutatósabb, mint a fémszerkezet, ám ez utóbbinak lényegesen kisebb a keresztmetszete és jóval keskenyebb is lehet, mint a fából készített megfelelője, s ezzel a helykihasználás szempontjából nem elhanyagolható az előnye. A két anyagot természetesen kombinálhatjuk is egymással.
A burkolatválasztás leginkább a galéria szerkezetétől függ. Azonban általában a könnyű, meleg burkolatok javasolhatók. Tökéletes megoldás lehet a szőnyegpadló, a hajópadló vagy a parafa, attól függően, hogy milyen célra szolgál majd a kialakítandó tér. (Leggyakrabban hajó- vagy galériapadlóval találkozhatunk.) Abban az esetben, ha a galéria is fából készül, nem kell külön burkolóanyagot vásárolnunk: a padló a gerendák áthidaló szerkezeteként az építménnyel együtt készülhet el.
Végül, de nem utolsósorban, amit még fontos tudnunk: a galériaszinten legtöbbször kevesebb a fény, mint ami kívánatos lenne, ezért feltétlenül szükséges megfelelő mennyiségű mesterséges világításról gondoskodnunk, amely mennyezeti és helyi lámpa egyaránt lehet.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: galéria

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lakótérbővítés

A szűkös lakótér kitágítására rengeteg ötlet született már. Ha egy lakásban megfelelő belmagasság áll rendelkezésre, akkor a klasszikus lakásbővítés módszere, a galériaépítés kínálkozik a legjobb...


Magasra emelt fekhelyek

Keveseknek adatik meg, hogy az igényüknek megfelelő alapterületű lakásba költözzenek. Aki nem akar nagyon eladósodni, szerényebb méretű lakásban is szeretne minél otthonosabb körülményeket...