Játszva tanít

Olvasóink korábbi lapszámainkól már jól ismerhetik a fischer céget, amely a rögzítéstechnikában mindenképpen a legnagyobbak közé tartozik Európában. Most azonban a márka neve alatt egy egészen más termékcsaládot szeretnénk bemutatni; ennek igazán semmi köze nincs a rögzítéstechnikához, az építészethez, a fischerhez viszont igen.

Nyolc különböző mechanikai modell készül a legkisebbek számára, melyek öt és hét éves kortól ajánlhatók. A szerkezeteken működnek a mechanizmusok (kerekek, kormányok, emelőszerkezetek stb.) és nem csak a felépítésük szórakoztató, hanem játszani is lehet a késztermékekkel

Minden mindennel összefügg, és annak is megvan a magyarázata, hogy a nagyhírű német cég miért kezdett a fischertechnik fantázianevű játékcsalád kifejlesztéséhez. A waldachtali gyár kutató laboratóriumában sok évtizedes munkával fejlesztették ki a legmegfelelőbb műanyagokat, műanyagmegmunkálási technológiákat, melyek a dübelek alapanyagai is, és kézenfekvő volt a gondolat; ugyanezt másra is lehet használni. A precíziós öntő- és présgépeknek mindegy, milyen formát gyártanak. Az igények számbavétele után a cég két területet választott ki. Az egyik a gépkocsikban használatos egyes műanyag alkatrészek, elsősorban kazetta és CD tárolók, melyeket zömmel közvetlenül az autógyárak számára készítenek. A másik pedig a LEGO-hoz hasonló, elemekből összerakható játékcsalád, amelynek darabjai mindig megpróbálnak egy kicsit túlmenni a játékon.

Egyenként több mint 700 elemből épül fel az erőgép sorozat, melynek tagjai többek között a buldózer, a toronydaru és a lánctalpas emelő. A járművek mozgatását és az emelőszerkezet mozgását külön motorok végzik

Működő modellekről van itt szó, melyek az igazi gépek, járművek elve alapján épülnek fel. A hajtóművek, mechanizmusok, erőátviteli rendszerek összeépítése olykor már komoly szakértelmet igényel, viszont rengeteg tanulási lehetőséget rejtenek magukban. Rajtuk keresztül játszva érthető meg egy-egy gép működési elve, tanulhatók meg fizikai összefüggések. Ez a játék folyamatos alkotó munka, és nagyon segíti a műszaki érzék kifejlődését.
Az ilyen típusú játéknak még egy titka vagy inkább műszaki követelménye van, a pontosság. Sok távolkeleti gyártmányú összerakható játék azon bukik meg, hogy az elemek nem pontosan illenek össze, vagy szorulnak, vagy szétesnek, a gyerek egyszerűen nem boldogul vele. A fischertechnik ebben a tekintetben is csúcstechnikát képvisel. Az alapelemek "húzósan", könnyen de jó tartással nyomhatók egymásba, könnyű belőlük építkezni.
Az új műszaki játékcsalád Németországban már régóta ismert és elterjedt, nálunk most próbál a piacra betörni. Képeinken néhány példát igyekszünk bemutatni a különböző korosztályok számára és a különböző vastagságú pénztárcával rendelkező szülőknek, modellezőknek, tanintézeteknek, tervezőmérnököknek.

Ez bizony már csúcstechnika. A markoló karmechanizmusát pneumatikus dugattyúk mozgatják

A számítástechnika már a modelleknél is megjelenik. A fischertechnik "ipari robotjait" mikroprocesszor vezérli, melyhez a programot magunk írhatjuk PC-nken, és soros porton keresztül tölthetjük a vezérlő modulra

Iskolák figyelmébe ajánljuk azokat a kitteket, amelyekből különböző mechanizmusok és elektronikus vezérlések építhetők fel. Semmi sem segítheti a tanulást annyira, mint egy működő rendszer saját kezű megépítése

Négy motor mozgatja a háromdimenziós robotot, melynek végálláskapcsolói, nyomásérzékelői, fototranzisztoros szemei is vannak, robotkarja fogni, tárgyakat mozgatni képes

 

Aki már járt korszerű gépekkel felszerelt nagyüzemben, az felismeri a teljes technológiai folyamatokat megvalósító ipari gépsort

 

A kovácsoló gép kalapácsa alá szállítószalag viszi a "munkadarabot". Két egyenáramú motor működteti, végálláskapcsolók és fototranzisztorok vezérlik

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Új autó helyett új gyerekülés

Akinek kettőnél több gyereke van, az tudja, hogy alig van olyan autó, amibe belefér három gyerekülés hátra. Sőt, ha két gyerekülés kerül egymás mellé a kocsiba, akkor már nemigen fér be melléjük...


Gyerekszoba

A gyerekszobának kell lennie a leguniverzálisabban berendezett helyiségnek a lakásban, hiszen a gyerekeknek az a nappalijuk, a hálójuk, a játszóhelyük, a tanulószobájuk, a gardróbjuk is...