A PSR 3,6 V típusjelű készülék nem kíván versenyre kelni a nála lényegesen
nagyobb feszültségű és teljesítményű akkus csavarozókkal. Ennek ellenére a
nyomatéka meglepően nagy, 3,4-3,9 Nm körül van, ami akár 6 mm átmérőjű
facsavarok behajtására is elegendő. Ezt a nagy nyomatékot annak a bolygókerekes
hajtóműnek köszönheti, amelyet a motorral együtt a mozgatható fejrészbe
építettek be. Gyakorlati próbáink is igazolták, hogy keresztfejű 6-os
pozdorjacsavart erőlködés nélkül tudtuk behúzatni puhafába, előfúrás nélkül.
A gépen semmi extra, éppen csak ami feltétlenül szükséges. A kettős billenő
kapcsoló működteti a jobbra-balra forgást; 140-170 percenkénti fordulaton. Ennél
a teljesítménynél és fordulatszámnál leszabályozásnak nem is lenne értelme.
Ugyanígy a csavarozási nyomatékot is a teljesítményigény, illetve a maximális
teljesítmény határolja be. A készletben két csavarozó-bitet kapunk, egy laposat
és egy keresztfejűt, melyeket közvetlenül a tengelyvégbe tűzhetünk. Ezt érdemes
később kiegészíteni egyéb csavarozó hegyekkel, kisebb csavarfejekhez való
dugókulcsokkal.
Hasznos a fejrészbe épített kétégős lámpa, amely elsődlegesen a munkaterület, a
csavarfej megvilágítására való, de szükség esetén egy elemlámpát is
helyettesíthet. Bekapcsolására az orrrészen lévő gyűrű elfordításával van
lehetőség.
Néhány szó az akkumulátorról és töltőjéről. Mintakészülékünket 3,6 V-os 1,1
Ah-ás NiCd akku táplálja. Nem szükséges, sőt nem is szabad minden használat után
tölteni, alkalmi használatnál, hosszabb kihagyás után inkább a munka előtt
töltsük fel az akkumulátort, melyhez 5-6 óra kell. Ennél hosszabb ideig viszont
ne hagyjuk a töltőn, mert a készülék csepptöltésre nem alkalmas, túltöltheti az
áramforrást.
Összefoglalásként a Bosch csavarozója ideális kis hobbikészülék. Rendkívül
praktikus a háztartásban, ahol akár a csavarhúzók között
tarthatjuk egy fiókban.
Megkönnyíti az alkalmi csavarozási munkákat, különösen hasznos lehet gépszerelés
közben, mert jól hozzá lehet férni az eldugott csavarokhoz is, ráadásul még meg
is világítja a munkateret, például a gép belsejét.
Ajánlott fogyasztói ár: 12 990 Ft