Kerti tó

Felmérés, tervezés

Tervezés nélkül semmihez nem érdemes hozzáfogni. Most is ajánlatos egy kis felmérést végezni a kiszemelt területen, hogy lehetőségeinket és elképzeléseinket össze tudjuk egyeztetni. A rendelkezésre álló terület behatárolja, hogy egyáltalán milyen méretekben gondolkozhatunk. Előnyös, ha a tó nem túl kicsi, mert akkor a későbbi élővilágában könnyen kialakulhat a víz, a növényzet és az állatok együttélésének egyensúlya. Ugyanakkor nem uralhatja az egész kertet esztétikai okokból sem, de azért sem, hogy maradjon elegendő hely a dísznövényeknek, szabad terület a mozgáshoz, pihenéshez. Fontos tehát, hogy jól határozzuk meg a megfelelő méretet és formát, mert utólag már nehéz módosítani rajta.
A méret alatt természetesen a mélységet is értjük, aminek különösen a tó téli állapotában van jelentősége. A mi éghajlatunkon kb. 80 cm-nél mélyebb tó alsó rétegei már nem fagynak be egy átlagos tél folyamán. Ennek különösen a betelepített halak szempontjából van jelentősége, hiszen ha a víz áramoltatásáról, illetve a szükséges oxigén utánpótlásról is gondoskodunk, akkor a halak várhatóan túlélik a téli hideget, ugyanúgy, mint természetes körülmények között. (A víz téli forgatására még visszatérünk.) Az aljáig befagyott tóban viszont a halaknak nincs esélye a túlélésre, biztosan elpusztulnak. A megfelelő mélységhez viszont elegendően nagy vízszintes kiterjedés is szükséges, hiszen nem áshatunk kutat, sem úszómedencét. A meredek falon nehéz megtelepíteni a növényeket, nehéz megfelelő borítással ellátni úgy, hogy a borítás ne vándoroljon idővel a tó aljába (5). Jó kompromisszum lehet az a megoldás, amikor a tónak van egy kisebb felületű mély része, melyet majd a talaj megóv a befagyástól, a többi viszont ilyenkor lehet sekélyebb is. Ha a rendelkezésre álló terület kicsi, és emiatt nem tudunk megfelelő mélységet kialakítani, akkor tudomásul kell venni azt, hogy télen fenékig be fog fagyni a tó. Erre számítva halakat az ilyen tóban ne hagyjunk télire, a növényzettel remélhetőleg nem lesz gondunk.
A legkisebb méretekben könnyű dolgunk van, hiszen a barkácsáruházakban néhány tíz, esetleg száz literes méretben kész műanyagmedencék kaphatók (6). Fontos tudni, hogy ezek is földbe süllyesztve elegendően stabilak csak, hiszen a vékony fal nem lenne képes elviselni a víz nyomását, ha kívülről nincs egyenletesen megtámasztva. Ezeknek a földbe süllyesztésével általában nem szokott probléma adódni, legfeljebb akkor, ha a talajban éles kövek, törmelékek lehetnek, mert egy hegyes tárgy idővel kilyukaszthatja a műanyag falat. Ha a veszélyes darabok eltávolítására nincs mód, akkor ajánlatos a kiásott gödröt homokkal kibélelni, és a medencét ebbe a puha ágyásba süllyeszteni.
 

Bélelés

A talaj megfelelő ismeretére persze a nagyobb tavaknál még fokozottabban szükség van. A nagyon kötött, agyagos föld szinte magától vízzáró lehet, bizonyos estekben még bélelésre sincs szükség. Ez azonban ritka, és a víz tisztán tartása miatt nem nagyon ajánlható. A vízzáró réteg kialakítására ma már szinte kizárólagosan a fóliabélelés terjedt el. Az olcsóbb megoldás a PVC-fólia, de ez egyben a kevésbé igényes is. A 0,5-0,8 mm vastag PVC-anyag ugyanis elég kemény, rideg, „sprőd”, vagyis rosszul veszi fel az alatta lévő felület alakját. A hidegben könnyen törik, ezért télen jobb, ha békén hagyjuk, nem mozdítjuk. Jobb minőségűek, célunknak jobban megfelelnek az ún. reciplikált PVC-fóliák, de az igazán színvonalas megoldás a Neoprém fólia. Ez pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amilyenekre nekünk szükségünk van (ugyanezért használják búvárruhák készítésére is). Az anyag rugalmas, jól felveszi az alatta lévő formát, UV-stabil és a hideget is jól tűri, nem merevedik meg. Persze költségesebb is, mint a PVC-fólia.
A talaj tisztaságára persze most is ügyelnünk kell, hiszen az éles tárgyak, kövek a fóliákat még könnyebben megsérthetik, s bár a ragasztás nem lehetetlen, a víz leszívása, a medence leürítése elég „macerás” dolog, jobb ha elejét vesszük. Ha a talajban nem bízunk eléggé, akkor használjunk filcből, vagy valamilyen rostos, puha anyagból készült alátét fóliát. Ilyen speciális anyag készen is kapható, de akár hulladékként is hozzájuthatunk. Fontos hogy rugalmas, stabil szerkezetű, az időjárásnak ellenálló legyen. Ha jobb nincs, most is szóba jöhet a homok, vagy puha idegen földbélés is.
A teljesség kedvéért megemlítjük a kibetonozott tó lehetőségét is. A vízzáró adalékkal kevert és bevont beton létrehozása technikailag nem gond, de nehézkesebb, mint a fóliázás. A beton felületét műgyantabevonattal is elláthatjuk (pl. kétkomponensű Reokorral), ez garantáltan vízzáróvá teszi. Végső soron attól is függ melyik megoldást választjuk majd, hogy melyik elérhetőbb számunkra.
A formai kialakításnál ne törekedjünk szabályosságra, sőt akár két medencéből álló tavacskát is létrehozhatunk, ha elegendő hely áll rendelkezésünkre. A két medencét – a vízátfolyást biztosító – tipegőkkel is elválaszthatjuk egymástól, sőt az sem kizárt, hogy a medencék között szintkülönbség legyen, és a vízforgató szivattyú mindig a felsőbe nyomja vissza a vizet, onnan folyik át az alsóba, vízesésszerűen (7).
Akármilyen formájú és méretű is lesz majd a tó, a földmunkák első lépéseként mentsük meg előre a munkaterületen lévő növényzetet. Nem csak az átültethető bokrokra, virágokra, fákra gondolunk, hanem még a szép gyepszőnyegre is, hiszen ha azt gyeptéglaként ügyesen felszedjük, és nedvesen tartva elraktározzuk, akkor a későbbiekben még nagy hasznát vehetjük (8).
A földmunkák során alakítjuk ki a későbbi vízinövények helyét is. Ezek egy részének ugyanis talajra van szüksége, a meredek part menti részekről azonban a víz állandóan bemosná a földet a tó mélyére. Ültethetjük az ilyen növényeket a vízben álló cserépbe, ha megfelelő víz alatti párkányról gondoskodunk a számukra (9), de kialakíthatunk üreget a föld számára a part vonalvezetésével (10), vagy pusztán csak nagyobb kövek lehelyezésével (11) is. Addig, amíg a föld szabadon van, és az ásó, lapát a kezünkben van, addig még bármin lehet változtatni, akár újabb ötleteket kitalálni. Fontos viszont, hogy amikor a földmunkát késznek tekintjük, a teljes felületet alaposan tömörítsük le, hogy az sem a fólia lehelyezésekor, sem később – pl. a fólia alá jutó csapadékvíz hatására – ne vándoroljon már (12).
A fólia lefektetésére nehéz általános tanácsot adni. Mérete akkora legyen, hogy körben mindenütt bőségesen túlérje a medencét, és természetesen hibátlan, egy darabból kell hogy álljon. A sprődebb PVC-vel valószínűleg több dolgunk lesz majd addig, amíg mindenütt felveszi a medence formáját, de ez is csak türelem kérdése. Nagyobb felületeknél mindenképpen kell a segítség, mert a nagy fóliával egyedül lehetetlenség bánni (13). A partok mentén a fóliát hajtsuk vissza, és talajjal (gyeptéglákkal), kisebb-nagyobb kövekkel fogassuk le (14). Ha a vizet kőből készült csobogón keresztül kívánjuk majd visszajuttatni a tóba, akkor ennek a helyét is most – a fóliával borított medencerészen belül – kell kialakítanunk (15). A megfelelő medence-kialakítás miatt itt mutatjuk meg a többlépcsős vízesés lehetőségét is, amelynél besüllyesztett műanyagtálcákból folyik át a víz a felsőbb szintekről egyre lejjebb, végül vissza a tóba (16).
A fóliaborítás látványa sokakat taszít, de mód van annak eltüntetésére is. A legegyszerűbb az az eset, amikor a partvonal elegendően lejtős, és a rászórt finom kavics – a szemek egymást megtartva – bevonatot képez rajta. A szakemberek persze mindenre gondolnak, és ugyanerre a feladatra kifejlesztettek olyan dekorfóliát, amelyre ez a kavicsbevonat rá van ragasztva. Ezzel nincs is más dolgunk, mint a vízzáró fóliára a dekorfólia csíkokat ráfektetni. Egy kis leleményességgel ilyen dekorfóliát magunk is készíthetünk, hiszen csak előre rá kell ragasztani a finomszemcsés kavicsot a fóliára. Erre megfelelő ragasztó lehet például a Palmatext, amely a vizet is bírja majd, bár arról nincs személyes tapasztalatunk, hogy hosszú távon nem mosódik-e ki valamilyen – a halak számára káros – anyag a ragasztóból.
 

Szűrők, keringtetők

Lassan elérkeztünk oda, hogy kerti tavunkat feltölthetjük vízzel, egyelőre tiszta csapvízzel, és a következő nagy feladatunk e víz tisztaságának megőrzése. Tudnunk kell, hogy a víznek először is oxigénutánpótlásra van szüksége, nem csak a betelepítendő halak miatt, hanem azért is, hogy néhány hét múlva ne váljon kellemetlen illatú posvánnyá. A tóba épített látványos szökőkútnak, csobogónak ezért kettős feladata van; természetesen a szépséget, a látványt is szolgálja, de még fontosabb, hogy folyamatosan pótolja a víz oxigéntartalmát, ezzel megteremti a vízben lévő élet lehetőségét. Korábban említettük már a tó téli befagyásának veszélyét, illetve azt, hogy a halak csak akkor bírják ki a jég alatt tavaszig, ha az alul lévő víz keringtetéséről egész télen át gondoskodunk. Nem is hinnénk, hogy a mélyről felszívott víz még a leghidegebb télen is zavartalanul folyik ki a csobogón, sőt a kifolyás helyén egy darabon nem fagy be a felszín sem. Ezen a természetes léken át is oxigénhez jut a víz, s benne a halak.
A látvány és a funkció együttes megvalósításának lehetőségeire mindjárt visszatérünk, de előbb foglalkozzunk még a víz tisztaságának másik követelményével, a mechanikus szűréssel. A szűrést és az oxigénutánpótlást egyetlen szivattyúval is megvalósíthatjuk. Magát a szivattyúmotort a tó egy mélyebb részén, de nem a legalján praktikus elhelyezni, így a fenékre leülepedett szenynyeződéseket nem szippantja be azonnal, mégis kellően forgatja a vizet. A mechanikus szűrő általában magában a szivattyúházban van elhelyezve, és természetesen rendszeres tisztítást igényel (17). A szivattyú beszívó csonkját – egyes típusoknál – egy csődarabbal bárhová, például a felszín közelébe is lehet vezetni. Ez a megoldás kitűnő arra, hogy a vízfelszínen úszó apró lebegő szenynyeződéseket folyamatosan eltávolítsa (18).
A szivattyú nyomócsonkjáról a szökőkutat, vagy a csobogót hajthatjuk meg, így a szűrő és oxigénpótló feladatot egyetlen szivattyúval oldhatjuk meg. Ennek a megoldásnak azonban megvan az a hátránya, hogy a szűrő fokozatos eltömődésével az átfolyó víz mennyisége csökken, egy idő után egyik funkciót sem képes ellátni. Akkor is igaz ez, ha a nyomócsonkot elágaztatjuk, és az egyik ág egy külön szűrőn vezeti át a vizet, a másik pedig a szökőkúthoz megy.
Ilyenkor a szűrőág fokozatosan kiiktatódik a rendszerből, és a teljes vízmennyiség a másik ágban folyik majd. Az ideális megoldás az, amikor a szűrést és a szökőkút ellátását két külön szivattyúra bízzuk.
A szivattyúval egybeépített szűrő rendszeres és gyakori tisztításáról már szóltunk. Egy kisebb (19) és egy nagyobb (20) teljesítményű berendezés szétszereléséhez és szűrőtisztításához ábráink adnak segítséget. Ritkább és kényelmesebb tisztítást igényelnek a szivattyún kívül, a nyomott ágban elhelyezett nagy kapacitású szűrők (18). Ezeknek eleve nagyobb lehet a méretük és a tavon kívül helyezhetők el, amihez kényelmesen hozzá lehet férni. Ilyet egyszerűen készíthetünk magunk is. Nem kell hozzá csak egy nagyobb hordó, melyen alul és felül csatlakozó csonkot alakítunk ki, majd az egészet feltöltjük homokkal. A szivattyú nyomócsonkja felül a hordóba folyatja a piszkos vizet, ami a homokszűrőn átfolyva megtisztul, és alul már tiszta víz folyik vissza tóba. Az elszennyeződött homokot, amikor szükséges, cseréljük ki tisztára.
A kerti tó látványának egyik meghatározó eleme – a benne és körülötte lévő növényzeten kívül – a csobogó illetve a szökőkút. A szivattyúkhoz rendszerint eleve adnak valamilyen kifolyócsonkot, szórófejet és igen sok – különböző látványt nyújtó – kiegészítő elemet vásárolhatunk hozzá (21). Egyéni ízlés kérdése, hogy melyiket választjuk. Elosztóval egy szivattyúról több szórófejet is működtethetünk. Igen hangulatos lehet egy egyéni kifolyócső is. Erre példa a bambusznádból készült megoldás (22), amelynél a belsejébe húzott csövön keresztül áramlik a víz. A szobaszökőkutaknál már korábban bemutatott kifúrt sziklák, kövek ugyancsak sok lehetőséget kínálnak, akár több lépcsős zuhatagok, vízesések létrehozására is (1). Egyszóval a lehetőségek kimeríthetetlenek, s reméljük, hogy képeink alapján is beindul a kedves olvasó egyéni fantáziája.
Ejtsünk szót még a világítási lehetőségről. A 220 V-os hálózatról működő szivattyúmotorokkal ellentétben a speciális, vízhatlan halogén világító testek mindig törpefeszültségről működnek, és eszünkbe se jusson ettől eltérő egyéni megoldást alkalmazni. Míg ugyanis a szivattyúk elektromágnesét a csatlakozóvezetékkel együtt műgyantába öntik, és az gyakorlatilag a teljes élettartama alatt garantáltan vízhatlan marad, a világításnál időnként szükség lehet az izzócserére. A megbontott világítótest ugyan tökéletesen vízzáróra visszaszerelhető, és törekednünk is kell erre, de azért jobb, ha ez az egység törpefeszültségről működik. A világítótestek kerülhetnek közvetlenül a szökőkút alá, vagy akár a kifolyócsonkra (23), de lehet rejtetten is elhelyezni, pl. egy nagyobb sziklatömb alatt, ahonnan csak a fénye dereng a sötétben. A világítótestekhez színes előtéteket is árulnak (24).
 

Érintésvédelem

Mivel a szabadban kint működő elektromos berendezésekről van szó, fokozottan ügyeljünk a szakszerű és biztonságos elektromos szerelésről. A szivattyú gyári vezetékét sohase bontsuk meg, az egybeöntött csatlakozókat nem lehet cserélni, a vezetéket tilos megtoldani. Ennek a vezetéknek mindenféle „beavatkozás” nélkül kell mennie a kerti tó közelében kiépített, teljesen zárt, az érintésvédelmi előírásoknak megfelelő szerelvénydobozba (25). Ugyanebbe kerüljön a világítás hálózati transzformátora is, és lehetőleg annak az alacsony feszültségű vezetékét se toldjuk már sehol a világítótestig. Ügyeljünk arra, hogy a vezetékek ne fussanak szabadon, ne lehessen sehol beleakadni, fűnyíróval elvágni stb. Kapcsolót is csak legfeljebb a szerelvénydobozon helyezzünk el, de még jobb, ha a szerelvénydobozba menő áramot az épületen belülről tudjuk kapcsolni. Természetesen ezek az óvintézkedések nem zavarják azt a sok automatikát, melyet a nagyobb gyártók a szivattyúkhoz és a világításokhoz kínálnak – persze nem olcsón. Ezek a berendezések – amelyek folyamatosan váltogatják a kifolyó víz sugarát, a fény színét és irányát – mind olyan kompakt eszközök, melyeknél a beázás veszélye ki van zárva, és működésükhöz külső beavatkozásra nincs szükség.
A biztonságról szólva; ott, ahol kicsi gyerek is előfordulhat, ajánlatos a tavat bekeríteni, nehogy a csöppség belegyalogoljon. Egy szépen kivitelezett kis kerítés még díszítheti is tavunkat, vagy éppen úgy lehet megoldani, hogy szinte alig tűnik fel (26), mégis tökéletesen betölti funkcióját.
A kerti tóba elhelyezett és a köré ültetett növényzet variációs lehetősége szinte korlátlan. Általában az örökzöldek divatosak a tó partján, de nem maradhatnak el a virágos növények sem. Természetes tavi tartozék a nád és a sás, a vízben a tavirózsa és a vízi liliom. Ezekre következő számunkban még részletesen kitérünk.
Megemlíthetjük még az ásott medence nélküli kerti csobogókat, szökőkutakat. Ezek felépítésükben inkább a szobai szökőkutakra hasonlítanak (erről tavalyi számunkban írtunk részletesen), helyigényük is kisebb a tavakénál (27). Építésükkor a szobaszökőkutakkal szemben talán annyival könnyebb a helyzet, hogy a medence a kisebb mértékű szivárgásra kevésbé érzékeny; nem történik baj, ha kissé csepeg a kőtál, így kevésbé vízzáró kőfélék is felhasználhatók elkészítéséhez. A víz tisztántartása és szűrése viszont nehezebb, mert a szabadban több természetes szennyeződés kerülhet a medencébe.
Olvasóinkban bizonyára megfogalmazódtak még kérdések e témával kapcsolatban, amelyekre nem tudtunk kielégítő választ adni. Kedvükért megadjuk egy – szökőkutakkal és kerti tavakkal foglalkozó – szakcég adatait, akikhez fordulhatnak problémáikkal: Aquamorf  06-60-336-850, (24) 478-445.