A kert dísze: a kerti tó!

A kerti tavak alatt zömmel a mesterségesen kialakított, a kert díszítésére, vagy valamilyen vízgazdálkodási célra szolgáló, kisebb-nagyobb szabad felszínű vízzel telt medencéket értjük. Nagyon kevés helyen, főleg magas talajvízszintű, vizenyős területű telkeken találunk eredetileg meglévő tavat. A kerti tavak nagy részét azonban csak újólag, az általunk elképzelt kertrészen alakítjuk ki. Kerti tavakat, főleg dísztóként, már az ókorban is létesítettek, és azóta is a kert kialakításának egyik hangsúlyos eleme. Napjainkban pedig a természetes környezetet utánzó tavak a divatosak.
A fentiek alapján, tehát dísztavakra és vízgazdálkodási feladatot ellátó „haszontavakra” oszthatjuk a kerti tavakat. A dísztavak tovább csoportosíthatók, ún. mérnöki tavakra, mint például egy köztéri szökőkút csobogótava, vagy a játszótéri sekély betonmedence.
De mérnöki tavak, a kertünkben található, hasonló feladatot ellátó, körzővel-vonalzóval tervezett, építőanyagokból készített, főleg az épület esztétikai összhatását befolyásoló kis tavak is. Ugyancsak mérnöki tavak közé sorolhatjuk a kerti fürdőmedencéket is.
A mérnöki tavak jellemzője, hogy bennük ivóvíz-minőségű víz található, melynek minőségét vízgépészeti berendezésekkel igyekszünk az eredeti állapotában fenntartani. Emiatt nem sok közük van a természet-közeli tavakhoz. Mérnöki jellegű kis medencék – akár a télikert, a terasz díszítésére – különféle műanyagokból egy darabban előregyártva is készülhetnek. Ezeket a párszáz literes medencéket a helység párásításától kezdve a miniatűr erdei biotó kialakításáig széles körben felhasználhatjuk. A hozzájuk illeszthető gépészeti technológia a jelenkor összes műszaki vívmányát tartalmazza, csak a pénztárcánk szabja meg, hogy mit varázsolunk kertünkbe ezekkel a miniatürizált tavacskákkal. Ezzel együtt kialakításuk és működtetésük inkább az épületgépész szakma keretén belül marad, ezért is tekintjük ezeket mérnöki berendezéseknek.
A kevésbé kötött formájú, építőanyagukkal nem díszítő medencéket, tavakat nevezzük dísztónak. Régebben ezeknek a tavaknak a medrét kiásták, majd többé-kevésbé vízzáró agyaggal burkolták, és persze folyamatosan utántöltötték, mert a vizük elszivárgott. Ahol a közelben folyik egy patak, annak vizét elgátolva vagy átszivatytyúzva is vezethetünk vizet a hasonló módon kialakított tavakba. Az időjárásnak kiszolgáltatva azonban, nagyon nehezen lehet bennük állandó vízszintet tartani, és ezzel együtt a tó léte is eleve bizonytalanná, válik. Ugyanez a buktatója a természetes talajvíz tavaknak is, ugyanis a vízutánpótlásuk, természetes módon nem megbízható, ezért gyakran kiszáradnak.
Napjainkban azonban rendelkezésre állnak különböző műanyagokból készült, vízzáró fóliák, melyek alkalmazásával tökéletesen vízzáróvá tehetjük tavainkat. Ezért ma már egyszerű földmunkával és valamelyik vízzáró burkolat alkalmazásával könynyen kialakíthatjuk az ízlésünknek megfelelőt. Persze ez csak az első lépés, mert azokat berendezni, működésüket folyamatosan fenntartani rengeteg további munkával jár. Ezeket a tevékenységeket azonban saját magunk – hála a modern anyagoknak – tökéletesen el tudjuk végezni.
A pusztán esztétikai értéket képező dísztavakon kívül rengeteg, a víz felhasználásához kapcsolódó funkciót látnak el az, ún. vízgazdálkodási (haszon) tavak. Például csapadék és öntözővíz tározás, tűzoltóvíz biztosítás, szennyvíz utókezelés, halastó, fürdő- és sporttó. Ezeket a feladatokat a közművekkel el nem látott területen található ingatlanok esetében általában egyszerre kell ellátnia egy ilyen „haszontónak”. Ezek a tavak 50-1000 m2 vízfelületűek, és 1-2 m mélyek, tehát igen különböző méretűek lehetnek. A bennük tárolt jelentős víztömeget részben a csapadékvíz tárolásával, részben mesterséges (fúrt kutas) vízellátó rendszer segítségével biztosíthatjuk. A kisebb tavakat a házi vízellátó rendszer is táplálhatja
Amennyiben a természetes állapothoz igen közel álló tavat kívánunk építeni, akkor ún. biotavat alakítunk ki. A biotavakat a természetes biológiai egyensúly megteremtésével, és az egyensúlyi állapotnak – minél kevesebb mesterséges beavatkozással való – fenntartásával működtetjük. Ezt a nagyobb méretű tavak esetében könnyebb elérni. A kisebb tavak biológiai egyensúlyát a ma már sok helyen beszerezhető, különböző márkájú, de lényegében azonos elven működő víztisztító rendszerekkel biztosíthatjuk.
A mai technikai lehetőségek egyrészt a kisebb méretű (max. 4-5 m3-es), műanyagból előre gyártott, merevfalú, másrészt a nagyobb (akár tetszőleges nagyságú), öszszehegesztett műanyag fólia sávokkal burkolt, mesterséges tavak építését segítik elő. A hagyományos beton, vasbeton és szilikáttermékekkel burkolt tavak kivitelezése a háttérbe szorult, mivel sokkal drágábbak, és sokkal több munkával lehet kialakítani ezeket. Sőt az elöregedett hagyományos kerti tavakat is műanyag fóliázással újítják fel napjainkban.
Azt, hogy mekkora és milyen jellegű tavat kívánunk létesíteni elsősorban a rendelkezésünkre álló terület nagysága, határozza meg. Biológiailag természetes egyensúlyban tartani csak a 4-5 m2-nél nagyobb alapterületű minimum 50 cm mély tavakat lehet. A 4 m2 alapterületűnél kisebb tavakat, az előbbiekben leírt mérnöki tavak (medencék) közé soroljuk, zömmel műanyagból előregyártva egy darabból készítik ezeket. Működtetésük a vízminőségi egyensúlyuk fenntartása csak gépészeti rendszerek működtetésével biztosítható.
A kis kertekbe telepíthető, kisebb tavakat a műszaki berendezések segítségével, a víz áramoltatásával (szökőkút, csobogó, kis vízesés) látványosabbá tehetjük. Ezekben a tavakban a növényzet kisebb szerepet kap, mivel az erősen áramló vizet a növényzet nem kedveli. A halak azonban jól érzik magukat ilyen környezetben. A gépészeti berendezések segítségével, pedig fenntartható bennük a vízminőségi egyensúly. Ezek a kritikus 4 m2-nél kisebb tavak, hétvégi házak, nagyobb épületek előkertjének, esetleg télikerteknek értékes díszítő elemei lehetnek.
A közepes nagyságú, 50-100 m2 alapterületű tavakat változó vízmélységű zónákkal építve, 80-100 cm mélységűre építhetünk ki. Ezeknek a tavaknak a vízzárását a különböző műanyagokból készült fóliák biztosítják. Legjobb a helyszínen összehegesztett PVC-tófólia. A közepes méretű tavakban a biológiai egyensúlyt még csak a víztisztító rendszerek segítségével lehet fenntartani. A korszerű rendszerek egy darab víz alatti szivattyúra kötve lényegében minden vízkezelési feladatot el tudnak látni, méghozzá feltűnés nélkül elhelyezhető berendezések segítségével. A közepes tavakba így bármilyen vízinövény telepíthető a halak életfeltételei is kedvezőek, emellett a tavunk a vízmozgató szerkezetekkel még látványosabbá tehető.
A nagy, 100 m2-nél nagyobb alapterületű, tavakat, természetközeli állapotú, laza beépítettségű kertekben lehet igazán elhelyezni. Ezeknél a nagy tavaknál már gépi földmunkával kell a tómedret kialakítani, vízzáróvá tételük szintén műanyag fóliával célszerű. (Hegesztett PVC-fóliával több ezer m2 felületű tavakat alakítanak ki manapság a vízügyi munkáknál.) A nagy alapterületű tavak legmélyebb részén 2-3 m-es vízmélységet célszerű kialakítani, megakadályozva ezzel a tó befagyását, így a halak telelését elősegíthetjük.
Amennyiben az ilyen nagy tavakat szakszerűen telepítjük be növényekkel, és a nyári nagy párolgási vízveszteséget folyamatosan, pótoljuk, akkor biológiailag egyensúlyban maradó természetes jellegű tavunk lesz. Természetesen az ilyen tavak a kert leghangsúlyosabb elemévé válnak, ezért célszerű az egész kertet, „mintegy a tó kereteként” kialakítani.
A természetes tavak önmagukat biológiailag egyensúlyban tartják, ezért gépészeti rendszert nem szükséges melléjük telepíteni. Vízpótlásukról azonban külön kutas vízellátó rendszerrel, vagy egyéb módon gondoskodni kell. A vízpótlást célszerűen a tóval összefüggő, kis szűrőtavon keresztül kell végezni, ezen áthaladva a betáplált víz minősége hasonlóvá válik a tóban találhatóéhoz. Esetleges víztelenítésük, külön erre a célra szolgáló zagyszivattyúval vagy leürítő műtárggyal lehetséges. Nyáron a kert többi részéhez hasonlóan locsoljunk, azaz a tavat is „meglocsoljuk”, minél jobban porlasztva a vizet, ezzel a tó vízét oxigénnel is dúsíthatjuk.
A nagyfelületű kerti tavak főleg külterületi ingatlanokon alakíthatók ki, itt azonban a közművek nem mindig állnak rendelkezésre. Ezért ezeket a tavakat egy sor közműpótló funkció ellátására is alkalmazhatjuk. Legtöbbször öntözővíz, tűzoltóvíz tárolására használhatjuk fel, de az ún. WETLAND technológiák elterjedésével a különálló ingatlanok szennyvízkezelésébe is bevonhatjuk tavainkat. A vízbiológiailag egyensúlyban levő tavakat, hasonlóan egy természetes tóhoz, fürdésre, vízi sportolásra is igénybe vehetjük. Amennyiben a betelepített halállomány elszaporodik akár horgászhatunk is a saját kerti Balatonunkon. Tehát a manapság, az, akinek kedve és lehetősége van, a könnyen beszerezhető anyagokból a kerti diszkúttól a csónakázó tóig bármekkora kerti díszt alakíthat ki magának.

Kerti tavak építése 

A kerti tavak építési lehetőségeit az előzőekben leszűkítettük merevfalú kisméretű és lágy fólialepellel burkolt, földfalú tavak építésére. A két tótípus leginkább méreteiben tér el egymástól. A merevfalú műanyagmedencéket max. 4 m2 felületűig, a fólialepellel burkolt tavakat tetszőleges méretben, akár több száz m2 területűig is kialakíthatjuk. Megépítésük is hasonló, tulajdonképpen a helyükön lévő földet kell kitermelni.
A tavak építése a gondos helykiválasztással kezdődik. A rendelkezésre álló hely meghatározza a tavunk méretét is. Előkertbe, teraszra, esetleg télikertbe kisméretű, előre gyártott, műanyagmedencés tavat lehet csak kialakítani. Ezer m2 körüli szabad kertfelületbe már elhelyezhetünk egy közepes méretű 50-100m2-es fóliázott tómedret, esetleges szűrőmedencével, műpatakkal kombinálva. A nagy akár több hektáros kertek, parkok ideális tómérete 100 m2-től több száz m2-ig terjedhet. A kisméretű tavak az épületek közelében találhatóak, ezért tájolásuk nehezebb, mert ez az épülettől is függő. Északi árnyékos oldalra soha ne telepítsünk tavat, legjobb, ha a délelőtti napsütés éri. A délutáni nyári forróságtól – melyet az épület közelsége meg is növel – viszont célszerű tavunkat megóvni. Az árnyékolást, az épületet is felhasználva, nem lombhullató növényekkel célszerű biztosítani. A kis tavakba konténeres vízkultúrás növényeket célszerű elhelyeznünk, lehetőleg az áramló fröcskölő vizet tűrő fajokat. Ügyeljünk arra, hogy az épületről lefolyó csapadékvíz közvetlenül ne folyhasson a tóba.
Kis tavat tehát az épület dél-keleti részére, szélvédett helyre telepítsünk. A vízminőségi egyensúlyát mesterségesen tartjuk fenn, a betelepített növényzetnek csak esztétikai szerepet szánunk. Árnyékolását örökzöld növényekkel esetleg árnyékoló paravánnal biztosítsuk. Mivel üzemeltetéséhez gépészeti rendszert használunk fel, azt célszerű az épület gépészetéhez csatlakoztathatóan kialakítani.
Első lépésben kijelöljük a medence tényleges helyét a terepen. Célszerűen a felfordított medencét körülrajzoljuk majd erre körben ráhagyunk kb. 30 centimétert, így megjelöljük a munkagödör szélét. Ezután kézi munkával kitermeljük a medence helyéről a talajt. Ügyeljünk arra, hogy mind a munkagödör pereme, mind a gödör alsó síkja vízszintes legyen, ezt a munka közben többször ellenőrizzük csöves vízmérték vagy szintezőműszer segítségével. A munkagödröt a szükségesnél 5 cm-rel mélyebbre ássuk ki, ide kerül majd az ágyazati homokréteg. Következő lépésben tömörítsük az ágyazati réteget, majd óvatosan helyezzük az ágyazatra a medencét. Magát a medencét az ágyazat kiegyenlítésével tegyük vízszintessé. Esetleg nagyobb kövekkel terheljük is le, nehogy elmozduljon.
Amennyiben a végleges helyén és vízszintesen van a medence, az egyenletes oldaltávolságot deszkákkal állítsuk be, és ezután óvatosan töltsük körbe homokkal. Eközben a beleöntött vízzel fokozatosan terheljük is le. A körbetöltött homokot egyenletesen tömörítsük. Vízzel való beiszapolással mindenhová egyenletesen eljuttathatjuk a feltöltés anyagát.
Az így elhelyezett medence körül 50 cm széles sávban tegyük vízszintessé a terepet. Majd ide lapos terméskövekből, előre gyártott betonlapokból a medence széle fölé 5 cm-re benyúló szegélyt helyezzünk el. A szegélyt cementhabarccsal rögzítsük. A fugákat és a kövek mögötti kimaradó részt homokos-kavics réteggel töltsük ki. Amennyiben a kis tó körül lejtős a terep, akkor köré, a szegő kősávon kívül 10-20 cm széles és ugyanilyen mély vízelelvezető árkot alakítsunk ki, amit tetszés szerint füvesíthetünk vagy kőlapokkal, burkolhatunk. Az így elhelyezett medence köré sziklakertet, a vízgépészeti rendszer elemeit rejtő vízesést, műpatakot építhetünk ki, tetszés és igény szerint. A járulékos építményekbe rejtve beépíthetők a víz és energiaellátó vezetékek is.
Ezt követi a tavacska élőlényekkel való betelepítése. Először is feltöltjük a medencét vízzel. A sok rossz víz közül még legkevésbé rossz a vízvezetéki, melyet 3-5 napig állni hagyunk a tóban. Ennek letelte után először a vízikonténerbe telepített növényeket helyezzük el, majd nagyobb kavicsokkal, kövekkel rögzítsük azokat. Ezután üzemeljük be a gépészeti rendszert, ami alapesetben egy víz alatti szivattyúból, egy alapszűrőből és egy levegőztető vízvisszavezető rendszerből (szökőkút; vízesés vagy műpatak) áll. A rendszer beüzemelése alatt beállíthatjuk a tó vízminőségét a növényekhez és a betelepíteni szándékozott halak igényeihez igazodva.
További 10-15 nap elteltével telepítsük a várhatóan beállt egyensúlyú tóba a halakat. Általános szabály, hogy, első telepítéskor minden 3 cm halhosszra 0,1 m2 vízfelület jusson, és a medence vízmélysége minimum 50 cm legyen. Tehát egy 3m2-es, 50 cm mély medencébe: 3:0,1=30; 30x3=90 cm, azaz 10 db 9 cm-es hal telepíthető.
A közepes és nagyméretű kerti tavak telepítése hasonló elvek szerint történik, méretük nagymértékben függ a rendelkezésre álló terület nagyságától. Az előírások a belterületi lakóingatlan hátsókerti részén engedélyezik tófelület létesítését, ami melléképítménynek minősül. Célszerűen a be nem épített terület 20-25 %-án van lehetőségünk kerti tavat kialakítani. Külterületi részen az elsőfokú építési hatóság (önkormányzat) eseti engedélye alapján alakíthatjuk ki a tavunkat. Itt akár jóval nagyobb területszázalékon is létesíthetünk vízgazdálkodási (haszon) tavat.
Ha a tó és telek méretek közötti arányt kialakítottuk magunkban, és nekifogunk a tó elkészítésének, először válasszuk ki a legmegfelelőbb helyet. Magyarországon általában nem alkalmas az északi és az északkeleti telekrész tótelepítésre. Itt a legnagyobb a fagyveszély, és ez az irány kapja a legkevesebb napsütést. Amennyiben lehetséges a telek dél-keleti részén alakítsuk ki a kerti tavunkat. A délelőtti nyári napsütés kevésbé éget, mint a délutáni, viszont a téli félévben ide esik a legtöbb napfény. Az észak-nyugati irányból az épülettel, vagy árnyékoló növényzettel védjük a tavat. Lehetőleg a terület nyugalmasabb csendesebb részére telepítsük, kivéve persze, ha valamilyen hangsúlyos, attraktív szerepet szánunk a dísztavunknak (szökőkúttal, megvilágítással stb.).
A természetesebb bio tavakat a kert kevésbé mozgalmas részébe telepítsük. Emellett legyünk figyelemmel a talajvízre is. Az időnként a felszínre érő talajvíz jelentősen megnehezíti a tó kialakítását. Ugyancsak kerüljük el a csapadékvíz levezető árkokat, mélyedéseket. Ökölszabály: ha lehet a víz a tó felől, folyjék, ne a tó felé. Ezt a tó terepszint fölé való kiemelésével is elősegíthetjük.
A mélyebb tavakat tereptárgyakkal, kerítésekkel, bokorsávokkal is vegyük körül a véletlen balesetek elkerülésére. A nagyobb tavak építése bizonyos fokú előszervezést kíván, mivel nagy területigényük van, és jelentős mennyiségű anyagot (kitermelt föld, ágyazati anyag) kell mozgatni a telken. Csak akkor fogjunk bele a munkába, ha minden anyag és eszköz rendelkezésre áll, és lehetőleg egy nekibuzdulásra végezzük el, mert különben a telek sokáig csatatérhez fog hasonlítani.
A nagyobb fóliázott tavak építése a végleges tóterület szabaddá tételével induljon. Ezt a területet – akár a gyeptéglák leszedésével – előre humusztalanítani célszerű. Ezután a kiválasztott területen jelöljük meg a tó körvonalait. Locsolótömlővel, zsineggel a gyakorlottabbak, a kezdők kézből szórt homokkal lesznek a legpontosabbak. A tó kerületét szélesítsük ki a tervezett legnagyobb vízmélységgel, és így újból jelöljük ki a szükséges területet. Nagyjából egy téglalapot képezzünk, melynek hosszabbik oldalához (ami a tó hossza+2×a mélysége) adjunk hozzá 50-50 cm-t, azaz 1 métert; ez lesz a szükséges fólia hossza. A rövidebb oldalon ugyanezt elvégezve kapjuk a szükséges fólia szélességét. Ez alapján szerezzük be a fóliát, ami alá ugyanakkora területű kiegyenlítő textíliát is kell vennünk. Legjobb az üvegszál-erősítésű műanyag-textília, a fóliából pedig a minimum 1,2 mm vastag, helyszínen meleg hegeszthető PVC-anyagú fólia és a vulkanizálható gumifólia. Érdemes azonban részletesen tájékozódni, mert ugyanazon minőségű termékek ára között jelentős különbség is lehet.
Ha a terep nem sík, akkor a tó kerületén a terepet pontosan vízszintessé alakítsuk ki, ezt folyamatosan ellenőrizzük a földmunka közben. Ezután jöhet a földmunka. De vigyázzunk, mert pl. egy 10×20 m-es, átlag 80 cm mély tó helyéről: 160 m3 földet kell kiemelnünk! Először a tó kerületén haladva 20-30 cm mélységű 40-50 cm széles padkát ássunk ki. Ez lesz a tószéli mocsárzóna. Ezt követően a 60-70 cm mély, kb. 1 m széles zónát ássuk ki a vízinövények részére, majd a legmélyebb rész felé fokozatosan mélyítve a tó medrét, termeljük ki a talajt. Laza talaj esetén az egyes zónákat 30-40°-os rézsűvel kössük össze.
Amennyiben a talajvíz a felszín közelében van, akkor csak annak szintjéig ássunk le és a kitermelt földből töltést képezve, alakíthatjuk ki a tó medrét. (A szerző saját kerti tavát is ilyen területen alakította ki. A töltések oldalára használt autógumikat fektetett, és azokba a földet beletöltve egyenletesen állékony felületet alakított ki, melyre a fólia jól elterülhetett.) A teljes tómeder kiásása után az alját 10 cm vastagságban durvahomok ágyazati réteggel borítjuk, amit megfelelően tömörítsünk.
A földmunkák elkészülte után a fóliát (kisebb tavaknál előre összehegesztve, nagyobbaknál az 1,5 m széles sávokat a helyszínen összehegesztve) a tómeder fölé kell egyenletesen kifektetni. A fólia széleit kövekkel kell leterhelni. Majd a napsugárzás hatására meglágyult fóliára egyenletesen, tömlőből folyassuk a vizet (max. 50 liter/perces hozammal). Fokozatosan töltsük a tavat, miközben a fólia a helyére fog feszülni. A tó feltöltését a terepszint alatt 5 cm-ig folytassuk. Ezután a leterhelő köveket sorban leemelhetjük, és a fóliát – a kialakuló tószegéllyel párhuzamosan, mintegy 30 cm anyagot körben meghagyva – éles szerszámmal vágjuk körül.
A tószegélyre – ügyelve, a vízszintességre – előre gyártott min. 20 cm széles beton járdalapokból, homokos kavicsba ágyazatra, szegélyt képezhetünk. A szegélyt mintegy 5 cm-re belógathatjuk a tó fölé. (Ezzel eltakarjuk a sötét színű fóliát). A szegély másik oldalán a maradék anyagot visszahajtjuk, majd egy újabb kőlapsorral, vagy kavicságyba fektetett szabálytalan terméskősorral zárjuk.
Amennyiben a tó körül lejtős a terep, a csapadékvíz elvezetésére 20×20 cm-es földárkokat alakítsunk ki a partéltől kb. 1 m-re húzódóan. Ezeket a kis árkokat a környezetbe illeszkedően füvesíthetjük, kavics vagy terméskő réteggel burkolhatjuk. Ha a környező talaj könnyen kimosható, akkor ezeket a kis árkokat a beléjük fektetett fóliacsíkkal tegyük vízzáróvá. A lényeg ugyanaz, mint a merevfalú tavaknál; a felszíni vizek ne a tó felé, hanem attól távolodva folyjanak le.
A környező terep fölé kiemelkedően kialakított tavak köré a kitermelt földből tegyünk feltöltést. A feltöltést minimum kétszer olyan szélességűre készítsük, mint amennyire a medence az eredeti terep fölé magasodik, ugyanis a tóban tárolt víz nyomását is figyelembe kell vennünk. A tó körüli feltöltést növénytámfallal, dorongfallal vagy növényekkel stabilizált, lapos (10-20°-os) földrézsűvel zárjuk le a kert többi része felé. A száraz, napos oldalon sziklakertet is kialakíthatunk. Itt tényleg szabadra engedhetjük a kertészkedési ambícióinkat. Lényeg a kertészetileg esztétikus megjelenítése a területnek. A tó körül kialakuló parkosított környezetben könnyen elrejthetjük akár a kis szűrőtavat, akár a szűrő és vízforgató rendszer elemeit is.
A fóliázott kerti tavak feltöltésére a közüzemi ún. csapvíz a legmegfelelőbb. A feltöltés után a medencében hagyjuk pihenni a vizet. (ugyanúgy ahogyan állott vizet készítünk a szobanövények locsolásához), ugyanis a csapvízből eltávozik a szabad klór, felmelegszik és a pH-ja a természetes 6,5-7-es érték felé közelít.
A nagy, külterületi, vízgazdálkodási (haszon) tavak feltöltésére viszont felszíni vizeket, vagy külön a vízellátásukra fúrt kútból származó vizet használunk fel. Ezek feltöltését a tó mellett előre kiépített kisebb, sekély és náddal benőtt szűrőréteggel feltöltött tavon, az ún. ülepítő tavon keresztül átfolyatva végezzük. Végleges állapotukba is így történik a vízutánpótlásuk. A beállt vizű tavunkba elhelyezhetjük a műanyag konténerekbe, kosarakba, fonott műanyagzsákokba telepített növényeinket. A mélyvízi fajokat, tündérrózsa, vízitök, nád a vízfeltöltés elején helyezzük el a tó mélyvízi zónájában.
A nagyobb tavak medrét durva kaviccsal, esetleg előre gyártott burkolóelemekkel védjük a hullámzás és egyéb mechanikai hatások ellen. A növények 10-15 nap alatt beindítják a tó biológiai életét. Ezután betelepíthetjük a halakat is. A nagyobb tavaknál – átlag 1m vízmélységet feltételezve – négyzetméterenként 25 cm halhosszal számolhatunk. Például egy 20×20 m-es átlag 1 m mély tó felülete = 400 m2; ×25 =10 000, azaz 500 db 20 cm hosszú hal telepíthető.
A szűrőrendszerrel ellátott fóliázott tavaknál kis merevfalú műanyag tómedencét alkalmazzunk szűrőtóként. A szűrőtavakban mechanikusan, a beletett homokos-kavics réteggel és biológiailag, a beletelepített szűrőnövényekkel tisztítjuk a tófenékre helyezett merülőszivattyú által szállított tóvizet. A legkorszerűbb rendszerek UV- csirátalanítással és cserélhető szűrőbetétekkel ellátott kompakt berendezéseket használnak a tavak tisztántartására. A megtisztított vizet szökőkutak, vízesések, mesterséges patakmedrek segítségével dúsítják fel oxigénnel, és így juttatják azt vissza tóba.
A piacon lényegében ugyanilyen rendszereket szerezhetünk be más-más cégek termékeként a tavak vízkezeléséhez. Ezek a rendszerek sajnos csak a tóban található vízkészletet forgatják, tisztítják át. A nyári időszakban azonban naponta négyzetméterenként 5 mm, azaz 5 liter víz párolog el. Ez 10 m2-es tónál 50; 100 m2-esnél 500 liter naponta. Az így keletkező vízhiányt locsolás szerűen pótolhatjuk, ugyanúgy mintha a kert többi részét locsolnánk. Legjobb oxigénpótló az esti-éjszakai locsolás.