Levélvágásos növényszaporítások

2014-07-11 13:12:52 | Módosítva: 2014-07-11 13:20:38

A növények beszerzésére számos lehetőségünk van, a faiskolai árudáktól, a növényes rendezvényeken át a csomagküldő szolgálatokig. Ezeknek egy szépséghibájuk van, pénzbe kerülnek. Cserével, vagy jártunkban-keltünkben történő ad-hoc szaporítással pedig ingyen juthatunk növényekhez.


Vegetatív szaporítással könnyen nagy mennyiségben, fajtaazonos növényeket szaporíthatunk – házilag is

Az egyetemen egyik oktatónk – hogy kedvet csináljon az előttünk álló tanulmányi, majd szakmában töltött időszakunkhoz – szemléletes módon magyarázta meg, hogy miért a kertész szakma a legjobb a világon. „Ha elmennek valahová kertet rendbe tenni, és van ott egy sövény, akkor annak nyírásáért, alakításáért pénzt kérhetnek majd. A levágott részeket – mivel az ott és akkor hulladék – el kell szállítsák, amiért szintén pénzt kérhetnek majd. Azokat a levágott növényi részeket meggyökereztethetik, és egy évnyi nevelés után eladhatják – akár ugyanoda pótlásnak, ahonnan hulladékként elhozták. Ez jó üzlet nem? Ráadásul a növények nem beszélnek vissza, így remek dolog velük együtt dolgozni kint a szabadban, jó levegőn, madárcsicsergésben.

A növények szaporítása nem nagy ördöngösség, ha egyszer megtanuljuk az alapokat, és némi gyakorlatra is szert teszünk a témában. Nem véletlen, hogy főleg, ha valaki főállása mellett egy kis mellékes bevételre szeretett volna szert tenni, általában kertészkedni kezdett. A levélvágásos szaporítási módok közül a nyári hajtásdugványozás, és a tőosztás lényeges kérdéseit mutatjuk most be.

Az idő semmikor sem teljesen alkalmas

A növények szaporításánál van néhány megkerülhetetlen környezeti tényező, mely megfelelő kell legyen a sikeres gyökeresedés érdekében. Ilyen a hőmérséklet, nedvesség, páratartalom, fény. Ha tavasszal szaporítunk, akkor a fény és a hőmérséklet, ami kevéssé optimális, így pótlása szükséges. Nyári szaporításkor a hőmérséklet megfelelő, ám szárazság van, ekkor a vizet kell pótolni. Tehát dugványos szaporításra teljesen alkalmas időszak soha sincs, mégis a növények zölddugvánnyal való szaporítására a nyári időszak a legjobb. Ekkor a hőmérséklet és a fény adott, mindössze a nedvességet kell pluszban biztosítani.

Miért vágjuk a levelet?

A levélvágás a nyári szaporítási módoknál alkalmazott technika, lényege, hogy így csökkentjük a párologtató felületet. Egy természetes körülmények között, jó kondícióban lévő növénynél a gyökér és a lomb aránya egyensúlyban van. Ha dugványt vágunk erről a növényről, a levágott dugványon ez az arány megbomlik, hiszen lesz pár levél rajta, gyökér meg semmi addig, amíg meg nem gyökerezik. A tőosztásos szaporításnál is hasonló a helyzet, itt részleges gyökérvesztés történik. Ha kevés a gyökér, az nem tudja ellátni megfelelően vízzel és tápanyagokkal a lombot. Emiatt a növény lankadni kezd, szára meghajlik. A meghajlott szárban található vízszállító sejtek-csövek is meghajlanak, ekkortól még nehezebben kap vizet a lombrész – ami szaporításnál azt a néhány, de annál fontosabb levelet jelenti.

A megoldás a levelek ritkítása, majd a maradék felére, harmadára vágása. Így ugyanis csökken a párologtató felület (mivel a növények a leveleiken lévő gázcsere nyílásokon lélegeznek, és azokon keresztül párologtatnak is). A megvágott levelek elegendőek ahhoz, hogy a rajtuk történő kis párolgással szívóhatást érjenek el, így a leendő gyökér irányából kap vizet a növény, de nem párologtat annyit, hogy lankadjon, elhajoljon - tovább gátolva az amúgy is megbomlott vízszállítást. Miután kialakul az új gyökér, az nagyobb mennyiségű vízfelvételt és szállítást biztosít majd, emiatt akkor megjelennek az új, már ép levelek. Az új levelek megjelenése egyben jelzi a sikeres gyökérkifejlődést is.

A szaporítóanyag vágása

A hajtásdugványozáshoz minél rövidebb 6-8 centiméteres szárdarabokat vágjunk, melyen 6-8 rügy elegendő, hogy legyen. A hosszú dugvány szintén a lankadást segíti. A dugványokat vágjuk méretre, az alsó részüket levelezzük le, a felsőn ritkítsuk és vágjuk félbe a leveleket, majd hormonporos kezeléssel, vagy anélkül tegyük be a szaporító közegbe. A dugványokat árnyékos helyen tároljuk gyökeresedésig, és a fóliaborítás tovább növeli a gyökeresedési esélyeket.

Tőosztásnál minél épebb és nagyobb gyökértömeggel próbáljuk kivenni a szaporítandó növényt, hiszen a nyári időjárás miatt nagyobb a kiszáradás veszélye. A leveleinek nagy részét vágjuk félbe, majd ültessük el egy cserépbe a gyökerek regenerálódásáig (amit új levél növesztésével jelez majd), vagy a kert árnyékos helyébe ültessük el. Ha fényigényes növényről van szó, akkor az utóbbi módszer nem túl járható, mert regenerálódása után ültethetjük újra át, már napos helyre. Ezért jobb a cserépben való időszaki nevelés, mert abból kiültetve nincs gyökérsérülés, fejlődési megtorpanás.

Dugványnál a szaporító közeg perlit, homok vagy ezek keveréke legyen, melyet gombalőszeres vízzel öntözhetünk. Ebbe azért nem kell szerves anyag, mert az a gombabetegségek megjelenésének kedvez, ami egyből megtámadhatja a gyökérrel nem rendelkező vágott dugványtalpat. Tőosztásnál egyből kerti földbe is ültetünk.


A vízben való gyökereztetés gyakori házi módszer, ami még látványos is lehet


A képen magcsemeték vannak, az ablak-üvegház profi megoldás. A fedél a párát, rajta a lyukak a szellőzést biztosítják, és a fejlődést az alulról jövő melegítés is fokozza


Sejttálcába azért jó ültetni, mert a növények egyedileg vannak benne, nem gabalyodnak össze a szomszédok gyökerei


Újságpapírból is készülhet tápkocka henger. Mire szétázik a papír, meggyökeresedik a növény, és gyökerei összetartják a földet


Szaporításkor ne bimbós, virágos részt válasszunk


Vágjuk le a dugványt, majd alulról szedjük le a leveleket, a megmaradókat pedig vágjuk félbe


A tujaféléknél, illetve a kis levelű taxonoknál nem kell a leveleket felezni


Kedvelt gyorsnövésű sövényfaj a türkesztáni szil


Szikdugvány szedése nyáron, amikor már nincs növésben, majd a levelek megfelezése következik

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Növényszaporítás azonnal

Összeállítottunk néhány tanácsot, ami segíthet abban, hogy sikeresen neveljünk növényt olyan szaporítóanyagból, ami épp nem biztos, hogy megfelelő, de csak az van. Mag A mag a növény szaporító...


Tőosztás, több legyet egy csapásra

A tőosztás egy gyakran alkalmazott, gyorsan elvégezhető és sok szempontból hasznos növényszaporítási mód. Kezdőknek is ajánlható, hiszen a siker szinte garantált.