Nyári növényszaporítási módok

Azt, hogy egy-egy növény milyen eséllyel gyökereztethető meg az alább leírt módszerekkel, nehéz megjósolni, mivel egyes fajoknak közel 100 százalékos az eredése, másoknál a gyökeresedés esélye a leghozzáértőbb gondoskodás mellett sem éri el a 10 százalékot. Azért persze annyira nem rossz a helyzet, hiszen a kertjeinkben élő növények nagy többsége a viszonylag könnyen gyökeresedők közé tartozik, hiszen ha nem így lenne akkor nem tudtak volna dísznövényként a kertészeti kultúrában elterjedni.

Tőosztás

Az évelő, lágyszárú növények között a tőosztás a leggyakoribb szaporítási mód, de egyes sarjképződésre hajlamos díszcserjéknél is alkalmazható. Tőosztáskor a szaporítás sikerére nagymértékben számíthatunk, hiszen itt olyan növényi részt választunk le az anyatőről, ami már rendelkezik gyökerekkel, tehát már "kész", önálló életre képes növényről van szó. Az egyedüli, amivel hiba csúszhat számításainkba az az, hogy a nyár nem a legideálisabb időszak a növények átültetésére, hiszen meleg van, a növények pedig teljes lombban vannak, ami megnövekedett párologtató-felületet is jelent egyben.
A tavaszi, nyár eleji virágzású évelők tőosztásának optimális ideje augusztus-szeptember, az őszi virágzásúaknak pedig a tavasz. Ám ez az optimális időszak nem jelenti azt, hogy ettől eltérő időben nem járhatunk sikerrel, csak a gondozásukra kell egy kicsit jobban odafigyelni. A lényeg, hogy egy olyan darabot emelünk ki az anyatő mellől, amelynek jól fejlett gyökérzete is van. Ezt ezután átültetjük az új helyére. Eleinte rendszeresen öntözzük, és jót tesz, ha a leveleit ültetés után megritkítjuk. Ha nagy felületű levelei vannak, akár ollóval meg is felezhetjük azokat, hogy a kiásáskor sérülő gyökereknek, amíg nem regenerálódtak, kisebb lombfelületet kelljen ellátniuk vízzel és tápanyagokkal. Amikor a növény új levelet hoz, akkorra szervezetében visszaállt a rend, gyökerei regenerálódtak, és ha nem valamilyen nagyon vízigényes fajról van szó, ekkor a rendszeres öntözések számát is csökkenthetjük.

Zöld dugványozás

Ha a szaporító részt még gyökeresedés előtt választjuk le az anyanövényről, akkor dugványnak, ha gyökeresedés után, akkor bujtványnak nevezzük.
A dugványozásnak számos változata van, ám mindegyikre igaz, hogy a párás környezet nagyon fontos ahhoz, hogy a növénydarab vágási felületén a hegszövet (kallusz) minél hamarabb megjelenjen, hiszen a gyökerek is ebből törnek majd elő.
Míg a fásdugványozás ideje lombhullás után ősszel, kora télen esedékes, és tavasszal indul meg a gyökeresedés, addig a zölddugványok vágása nyáron történik. Gyökereztetésre olyan vesszőket válasszunk, melyek már kissé keményebbek, úgynevezett félfás állapotban vannak, de idei, friss hajtások. A teljesen zsenge hajtások is alkalmasak zölddugványozásra, csak ezek sokkal érzékenyebbek a biztosított körülményekre: magas páratartalom, állandó nedvesség, minél egyenletesebb 20 °C feletti hőmérséklet stb.
A zölddugványok mérete 6-10 centiméternél ne legyen hosszabb. Vágásuknál ügyeljünk arra, hogy legalább 3-4 levelesek legyenek, hiszen a levelek alatti alvórügyeknek fontos szerepük lesz a későbbiekben a növekedés megindulásakor. Alsó részéről távolítsuk el a leveleket, hogy a gyökereztető közegbe a dugványtalpon kívül semmilyen zsenge növényi rész ne maradjon. A dugvány talpát közvetlenül egy levél alatt, azaz egy csomósodási pont, nódusz alatt vágjuk el. A dugványon levő leveleket ritkítsuk meg csökkentve a párolgást, a leveleket ollóval felezzük le. Ez azért is lényeges, mert így nem árnyékolják annyira a talajt, ami könnyebben felmelegszik.
A dugványok talajául szemcsés homokot vagy perlitet használjunk. Öntözni érdemes valamilyen gomba- és baktériumölő vegyszeres vízzel, hiszen a friss vágási felületek érzékenyek a kórokozókra. A dugványokat ültetőfával 2-3 centiméter mélyen tűzzük a talajba, majd tövükhöz szorjunk az ültetőközegből. Az egész szaporítóládát helyezzük egy félárnyékos helyre, fóliával vagy kertészeti hálóval lefedve. Előbbi előnye, hogy biztosan párás alatta a környezet, de könnyen befülledhet, nagy melegben kritikusan magasra szökhet fel a hőmérséklet alatta, ha nem figyelünk oda. A háló kevésbé tartja a párás mikroklímát, de a befülledés veszélye nem áll fenn.
A lényeg tehát, hogy a dugványokat árnyékoljuk, de teljesen ne fosszuk meg a fénytől, hiszen ameddig nem kezdenek hervadni, addig a fény kedvezően hat a gyökeresedésükre. Talajuk ne száradjon ki teljesen.
A dugványozás sikerére utal, ha pár nap múlva a levelek kisimulnak, később pedig - ha új hajtások jelennek meg a dugványokon - az már erős gyökérzetre utal. Ekkor minél előbb ültessük át kis növényeinket, mivel a szaporítóközegben tápanyag nem lévén, ha sokáig maradnak benne, egy idő után hiánybetegségek jelennek meg rajtuk.

Bujtás

Bujtáskor egy a növényen alul levő vesszőt lehajtunk a földre, általában egy fémkampóval odarögzítjük, hogy ne emelkedjen el a talajtól, majd földet rakunk rá. Legkésőbb egy évre rá már egy új gyökeres növénnyé válik bujtványunk. Ekkor kibontjuk a gyökereket a talajból, és egy metszőollóval elvágjuk az anyanövénytől, majd új helyére ültetjük. Elég hosszadalmas, de kevés gondozást igénylő szaporítási mód. Ennek oka, hogy a bujtott növény az anyatővel folyamatosan kapcsolatban van, a gyökerek fejlődése alatt végig. Így amíg a gyökerek még kicsik, az anyatőtől akkor is kap vizet és tápanyagot az új növény. Elsősorban nehezebben gyökeresedő cserjéknél érdemes megpróbálkozni vele, hiszen a könnyen gyökeresedőkből dugványozással, a bujtáshoz képest, sokkal hamarabb kapunk új növényt.

Egyéb szaporítási módok nyáron

Számos speciális mód van mér arra, hogy a nyári időszakban növényeket gyökereztessünk meg, ezért ha kinéztünk egy példányt magunknak, érdemes a szakirodalomban utánanézni, hogy mely szaporítási mód a legeredményesebb az adott növény esetében.
Vannak fajok, melyeket egyszerűen vízbe téve is eredményesen gyökereztethetünk. Főleg a begoniaféléknél elterjedt, hogy nem is szükséges egy egész hajtást levágnunk dugványnak, elegendő egy levelet elültetni úgy, hogy a levél lemeze pontosan feküdjön a talajon. Az ilyenformán alulra kerülő levélereket pedig késsel helyenként vágjuk be: e sérüléssel segítve a gyökeresedést.
A legnehezebben gyökeresedő fáknál gyűrűzést alkalmazhatunk. Ekkor a kérget kb. 2 mm szélességű gyűrűben lehántjuk a viszonylag vékony vesszőről. Ezután 3-4 centiméterre készítünk egy ugyanilyen gyűrűt a hajtásra. A sebfelületeket indolvajsav tartalmú gyökereztető porral érdemes kezelni. Tölcsérszerűen kertészeti hálót erősítünk az alsó gyűrű alá, tőzeggel megtöltjük, majd a felső gyűrű felett a hálót ismét rögzítjük. Gyakorlatilag így a vessző egy részére készítettünk egy tőzegcsomagot, amit folyamatosan nedvesen kell tartanunk. Ha minden összejön, ebben a tőzegben gyökeret ereszt a növény. Ekkor vághatjuk el a két hántolt gyűrű közötti részt, és kezdhet új életet - már földbe ültetve - a gyűrűzött dugványunk.