Betonozás meleg időben

2014-07-11 11:44:21 | Módosítva: 2014-07-11 11:54:06

A nyári meleg, a tartósan magas hőmérséklet, melyet évről évre megdőlő melegrekordok is jellemeznek, egyre nagyobb kihívás elé állítja a betonozást végzőket, kivitelezőket.

Tanácsok a Holcim szakembereitől

Az embereket nyáron a nagy kánikulai meleg viseli meg, viszont a betonozás szempontjából már meleg időnek tekintjük azt is, amikor a levegő hőmérséklete tartósan, legalább 4 órán át 25–38 °C között van. Annak érdekében, hogy az elkövetkező hónapok során, meleg időjárás esetén is sikerrel járjon a betonozási munka, a következő tanácsokat javasoljuk figyelembe venni:


– Ha a környezeti hőmérséklet tartósan meghaladja a 38 °C-ot, a munkálatokat halassza hűvösebb napokra. Ha a 38 °C-ot tartósan nem is haladja meg a környezeti hőmérséklet, a munkát akkor is legjobb az esti órákra időzíteni, így a frissen készülő betonfelületet nem éri közvetlen napsugárzás.

– A betonozás megkezdése előtt a fogadó felületeket, illetve zsaluzatot megfelelően elő kell készíteni. A nedvszívó felületeket a munka megkezdése előtt be kell nedvesíteni, hogy a bedolgozott betonból ne szívhassák ki a vizet.

– A frissbeton hőmérsékletére az adalékanyag és a víz hőmérséklete van leginkább hatással. Mivel a vezetékes, vagy fúrt kútból származó keverővíz hőmérsékletét nem tudjuk befolyásolni, szükség esetén az adalékanyag hőmérsékletének emelkedését tudjuk megakadályozni, vagy csökkenteni a direkt napsugárzás elleni takarással.

– A keverés lehetőleg árnyékos helyen történjen, hogy a keverő dobját közvetlen napsugárzás ne forrósítsa.

– A készülő frissbetonhoz vizet csak keverés közben szabad adni. Utólag, például talicskában vizezni már nem szabad.


– A bedolgozást a lehető leggyorsabban kell végezni, mivel a meleg hatására csökkenő konzisztencia a bedolgozást egyre inkább nehezíti. A megkevert betont nem szabad napsütéses, vagy huzatos helyen várakoztatni. Ha a beton felülete a rövid várakozás ellenére mégis kiszárad, a kiszáradt réteget le kell választani, felhasználni nem szabad.

– Végül, de nem utolsó sorban nagy figyelmet kell fordítani az utókezelésre is, mert a jól végzett munka gyakran itt vész kárba. Az elkészült felület párolgási veszteségét permetezéssel kell pótolni, a sokak által alkalmazott locsolás a frissen elkészült felületet tönkreteheti, a finom cement tartalmú pépet kimossa. Utókezelni párazáró szer felhordásával is lehet, fontos a széltől és a napsütéstől való védelem, a szükség szerinti takarás. Az utókezelés megkezdése nem várhat a teljes munka befejezéséig, az elkészült szakaszokon azonnal meg kell kezdeni.


A tervezett betonszerkezet elvárt minőségben történő elkészítése fontosabb cél, mint a gyorsaság. Ha nem biztosíthatók a meleg időben történő betonozás felté­telei, érdemesebb a munkát a hűvösebb napokra halasztani.

A Holcim Házépítő cement közepes, mérsékelt hőfejlődésű, így nyári nagy melegben történő betonozáshoz kimondottan alkalmas.

További információért a Holcim termékekről itt található!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Betonozás nyáron

A forró nyári időszak nem ideális abetonozáshoz. Az építési munkák azonban folynak, és nem mindig választhatjuk meg a legideálisabb időpontokat. Amikor az építési folyamatban oda érünk, akkor...


Egyszerű oszloprögzítés

A betont évezredek óta ismeri az ember, napjainkban szinte elképzelhetetlen bármilyen tartós létesítmény megvalósítása nélküle. Ennek ellenére, ha betonozási munkákról van szó, mindenkinek a...