Lemez- és akrilkádak

2014-08-12 18:59:55 | Módosítva: 2014-08-12 19:04:48

A kádak régebben többnyire öntöttvasból készültek, súlyosak és a felületük – a technológiából adódóan – nem volt makulátlan, amit még a testes tűzi zománcréteg sem volt képes kellően kiegyenlíteni. Az újabb kádak már a különféle korszerű technológiáknak köszönhetően főként acéllemezből, akrilból és újabban öntött márványból is készülhetnek. Ez utóbbiak kimondottan prémium kategóriás termékek, szemben az előző két fajtával, amelyek bárki számára könnyen megfizethetők. 


Méretek, formák, igények

A méretek, formák a megváltozott igényekhez igazodóak, természetesen az alapanyag adta lehetőségeken belül. Az acéllemezből készült fürdőkádak kellően szilárdnak mondhatók, ez azonban függ az alapanyagként használt lemez vastagságától, ami általában 2,3-2,4 mm, ám minőségi gyártmányoknál a lemezvastagság ennél lehet több, a tucat termékeknél pedig kevesebb is. A lemezkádak kopófelületét zománcréteg biztosítja, ami az eljárásnak köszönhetően molekuláris kötésbe kerül az acéllal. A zománcbevonat a fémfelületen csillogóan fénylő, üvegszerű és vegyileg szilárd réteget képező anyag, mely tartósan ellenáll a kopásból eredő mattulásnak, továbbá karcolásoknak, és az agresszív vegyszereknek is elég jól ellenáll.

Számos kevésbé elismert gyárban állítanak elő nagy mennyiségben gyenge minőségű, 1,5 mm-es vastagságú kádakat, amelyek ugyan kedvező áron kerülnek a boltokba, de tartósságuk nem veheti fel a versenyt a nagy gyártók 3,5 mm-es lemezből, korszerű technológiával, minőségi körülmények között előállított kádjaival. Ezek a vastagabb lemezből készített kádak egy magasabb árkategóriát képviselnek, de hosszú távon megérik a jelentősebb anyagi ráfordítást.




A lemezkádak mérete elég változatos, a szélességük általában 70 cm, a mélységük pedig többségükben 43 cm körül van, a hosszuk 120-170 cm között változó. Alakjukat tekintve többségükben ún. szögletes, egyenes kádak, ám a medencéjük kialakítása akár nagy ívben lekerekített is lehet. A kádak alján a minőségi gyártmányoknál az „antislip” csúszásgátló felület kialakítása sem ritka. A lefolyónyílások helye típusfüggő, ami kádcsere esetén komplikációkat okozhat a lefolyórendszer átépítése miatt.

Bár a lemezkádak formai kialakításuk miatt – főként a vastagabb anyagból készültek – elég merevek, mégsem vetekedhetnek a régi öntöttvas kádak szilárdságával. Ezért minden lemezkád beépítésénél szükségszerű egy – a formához illeszkedő és méretében is az adott típushoz megfelelő – lábszerkezettel növelni az adott fürdőkád stabilitását és szilárdságát. A nem tartozéka egyik kádnak sem, mégis érdemes az adott típushoz megfelelőt alkalmazni, beépíteni. Ez növeli a kád stabilitását, és a lejtésének a beállítását is megkönnyíti. A kád megfelelő stabilitását egyéb alátámasztással, aláfalazással is el lehet érni, ám a gyári lábszerkezetet még ilyen mellett is érdemes alkalmazni. Megfelelő hőszigetelő réteggel is érdemes a lemezkádakat kívülről bevonni, amivel csökkenthető a hőveszteségük. E nélkül a lemezkádak anyaga a zománcrétegtől függetlenül a betöltött melegvíz hőmérsékletét kezdetben gyorsan csökkenti, amit ugyan a víz megemelt hőfokával kompenzálni lehet, amíg a kád anyaga fel nem melegedik, de nem biztos, hogy gazdaságos a fürdőszobát a melegvízzel fűteni.

Az egyenes kialakítású lemezkádak egyszerűen beépíthetők. Esetenként még oldalborító elemekkel is helyettesíthető a hagyományos kerámialapos fedőburkolat, ám gyakori megoldás a falazott és kerámiaburkolattal fedett beépítési mód is. E kádaknál a vastagabb alapanyagra, és a prémium minőségű zománcozásra célszerű jobban figyelni, és csak ezután a formai kialakításukat számba venni.

Az akril a leggyakrabban használt anyag a műanyag kádaknál és mini kádaknál. Az anyag pontos neve polimetilmetakrilát, de a gyakorlatban csak a rövidítve akrilnak szokás mondani.

A lemezek gyártásától függően két fajta akrilt különböztetünk meg – extrudáltat és öntöttet. Kémiailag két teljesen azonos anyagról van szó, de a gyártási technológia következtében két különböző felhasználói tulajdonsággal rendelkező használati tárgyat kapunk. Az extrudált akril anyaghúzással készül, tehát anyagjellemzői csak szálirányban érvényesülnek. Ezzel szemben az öntött akrilt előre elkészített formákba öntik, így az anyag minden irányban megtartja a stabilitását. Az öntött akril tehát jobb tulajdonságokkal rendelkezik, és ebből következik, hogy a kész termék formatartó, nem hajlik meg, és nem repedezik. Ezért viszont drágább az öntött akril, mint az anyaghúzott.

Az akril könnyen megmunkálható, és ennek köszönhetően változatos formájú termékek készíthetők belőle. Az extrudált, vagy préselt akril termékek elkészítéséhez alumínium formákat használnak, amelyek biztosítják a precizitást, és minden termék első osztályú alakját. Az akril alapanyagnak másik előnye a magasfényű és tömör felület, amely könnyen tisztítható, és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik.

Komfortérzet tekintetében az akril kád további előnye a fémből készült kádakkal szemben az, hogy tapintásnál mindig kellemes meleg, könnyen és gyorsan melegszik is, így a kád soha nem kelt kellemetlen hideg érzetet.

Anyagát tekintve kétféle akril kád létezik, a 100% szaniter akril, és az úgynevezett ABS akril. A legfontosabb különbség közöttük, hogy a „100% szaniter akril” kádak kopófelülete, azaz vastagsága eléri a 3-5 mm-t is, míg az ABS akril kádak csupán néhány tized mm vastagságú akril kopófelülettel rendelkeznek, melyet egy úgynevezett ABS műanyag réteg követ. Az ilyen vékony bevonatok azonban elég sérülékenyek, a hibák pedig nehezen javíthatók, ezért csak szaniter minőségű akril kádat érdemes vásárolni, bár ezek ára elég magas. Viszont olyan változatos formák között lehet válogatni, ami megkönnyíti a kádnak az adott helyiséghez való ideális helykihasználását.




A forma végleges merevségének elérése érdekében a műanyag kádakat kívülről testes, műgyantával erősített üvegszállal, vagy vastag és merev poliuretán hab réteggel (PU Plus), a fenéklemezt pedig még egy beépített merevítő lappal is megerősítik. Ennek következtében az akril kádak kellően merevek, kiváló hőszigetelők, és így a bele töltött melegvíz lassabban hűl ki. A vastag akril lemezek magas fényű, tömör felülete pedig karc és saválló, könnyen tisztítható és antibakteriális hatású, ám az erős koptató hatású súrolószerek károsan hatnak a felületük simaságára – igaz ez a zománcozott kádak bevonatára is vonatkozik. Utólagos felpolírozásuk pedig elég munkaigényes, és az eredeti állapot csillogó fényét csak megközelítően lehet e művelettel visszaállítani.

Az akril kádnak is van saját lábszerkezete, aminek a használata egyben az 5-10 éves garancia feltétele is. Bizonyos márkáknál ugyan nem kötelező a kádláb használata, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen nem szabad spórolni. Stabilabbá teszi a kádat, és megkönnyíti annak beépítését. Az anyag kiváló alakíthatósága miatt az akrilkádak formavilága rendkívül változatos, szinte bármilyen forma megtalálható a választékukban. Igaz, viszont, hogy az áruk a minőségükkel és különleges formai kialakításuknak megfelelően elég meredeken nő. Ellenszolgáltatásként viszont szinte minden igényt kielégítő és kiváló minőségű kádak között lehet válogatni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

gedeonmolnar avatarja

gedeonmolnar         kádvásárlás

Évek óta a Szerelvénybolttól szerzem be a szakmámhoz szükséges eszközöket, berendezéseket, örülök, hogy egyre több helyen találkozom a nevükkel! :) Viszont az elérhetőséget itt találjátok, nem a fürdőkádaknál: :))

http://szerelvenybolt.hu/elerhetosegeink

dkovacsistvanne avatarja

dkovacsistvanne         kádvásárlás

Szuper cikk!!! Rólam azt kell tudni, hogy szeretek mindennek alaposan utánajárni vásárlás előtt, és mint mindent, a kádvásárlást is alapos kutatómunka előzte meg - a férjem szerint már betegesen alapos. :D Rengeteget segített ez a cikk a paraméterek, szempontok végiggondolásában, szóval KÖSZIIII!! :) Még annyit hozzáfűznék, hogy sok-sok kádfórumot böngészve, páran ajánlották a Szerelvénybolt szolgáltatását. A nevükkel először a Falforgatók műsor kapcsán találkoztam, és én is öregbíteném most a hírüket! A segtítőkészségüket a bennem bujkáló kismillió kérdés sem ingatta meg, és sztem szuper vételt csináltunk végül! Hasonlóan szerencsés választást kívánok másokak is, itt találjátok őket: http://szerelvenybolt.hu/szaniter/furdokadak/! :)

Kádbeépítés

A régi építésű lakásokban számtalan átalakításra, felújításra lenne szükség. Ám ezek elvégzése jelentős anyagi ráfordítással jár, amit a tulajdonosok nagy része nehezen tud vállalni. Ilyen...


Hansgrohe Showerpipe-ok

A szakértők az idei évre sem jósolnak túl pozitív változásokat az újépítésű ingatlanok tekintetében. Ezzel párhuzamosan – a gazdasági válságnak „köszönhetően” – azonban kialakult egy olyan trend...