Forrasztási fogások

Eszközök

Az alapfelszerelés tehát egy pillanatforrasztó, vagy szabályozatlan kézi forrasztó, amelyek között vannak 230 V-os és alacsony feszültségű, transzformátorral működő változatok is. Tudnunk kell azonban, hogy mihez, mekkora teljesítményre van szükségünk. A fentebb már említett áramköri lemezek forrasztásához 10-25 W teljesítmény is elég. Ugyanez elegendő vékony huzal beforrasztásához, egészen kis méretű alkatrészek forrasztásához. Ha viszont a fém alkatrészek nagyobbak, és gyorsan elvezetik a páka által termelt hőt, akkor nagyobb teljesítményre van szükségünk.
Az izmosabb kézi forrasztópákák 50-100 W-osak, sőt még a 200 W-os sem ritka (a bádogos munkákhoz még nagyobbakat használnak, de az most nem tartozik témakörünkhöz). A nagyobb teljesítményű kézi forrasztóknak a külső méretei és persze a forrasztócsúcsa is nagyobb, így ezekkel meg finom munkákat nem lehet végezni. A pillanatforrasztóknál a forrasztóhegy cseréjével különböző teljesítményeket állíthatunk be; vékony pákaheggyel 10-20 W, a legvastagabbal akár 100 W feletti teljesítmény. A pillanatforrasztókra speciális vágó, olvasztó, csupaszító hegyek is szerelhetők, ezért egy ilyen készüléket még kisebb kézi forrasztópáka mellett is érdemes tartanunk.
A páka mellett szükségünk van még forrasztóónra - lehetőleg gyantatartalmúra - amely feltekerve kapható, különböző átmérőkben. Ugyancsak üzletben vásárolhatunk forrasztóvizet (hígított sósavat), bár ezzel óvatosan bánjunk, mert nem csak azt marja meg, amit szeretnénk, másrészt a sikeres forrasztás után hamar a fémanyagok korrodálását okozhatja. Mindenképpen érdemes beszereznünk külön gyantatömböt is; szaküzletből, vagy egy sérült kérgű fenyőfáról lepattintva.
A forrasztás fontos segédeszközei a különböző fogók, csipeszek és piciny satuk. Még egy sima vezetékforrasztásnál is hamar rájövünk, hogy nincs elég kezünk. A meglévő kettőből az egyik a pákát tartja, a másik a forraszanyagot vagy a forrasztandó egyik féldarabot. Egy mindenképpen hiányzik majd, de néha kettő is, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a forrasztandó tárgyak forrók. Legpraktikusabb egy kis satu, sokszor még egy műanyag játéksatu is elegendő, egy jó csipesz és egy hegyes csőrű fogó.

Vezeték forrasztások

Ez a leggyakoribb művelet, ami minden háztartásban szükséges lehet. A sodort vezetékeket - akár 230 V-os feszültséget vezetünk rajta, akár hangszóróhoz fut - soha ne kössük be csak azután, hogy lecsupaszított végüket ónnal befuttattuk. A csupaszítás után enyhén sodorjuk össze a vékony vezetékszálakat, majd vegyünk fel egy kis ónt a páka csúcsára, és úgy melegítsük fel a vezetékvéget, hogy mihelyt felforrósodott, azonnal mártsuk meg a gyantatömbbe. A gyanta a pákacsúcs és a felforrósodott vezetékvég hatására azonnal megolvad. Ez a gyantafürdő azonban legfeljebb 1-2 másodpercig tartson, azután emeljük ki a vezetékvéget, és körbeforgatva futtassuk be az ónnal. A gyantafürdő után valószínűleg szépen fog tapadni.
Ha mégsem, akkor a vezetéket valamivel bevonták, vagy erősen oxidálódott. Ilyenkor használjuk a forrasztóvizet, amelybe néhány másodpercre mártsuk be a forrasztandó anyagot, vagy egy műanyag pálcikával cseppentsük rá a felületre. A gyanta ez után már nem kell, jöhet közvetlenül a forrasztóón. Két vezetékvég összeforrasztásánál először mindkettőt futtassuk be ónnal, és az egyik véget satuba fogva, a másikat kézben tartva olvasszuk össze a két darabot. Ha szigetélésként a forrasztott részre zsugorcsövet kívánunk használni, akkor ne felejtsük el a csövet még az összeolvasztás előtt az egyik oldalra felhúzni. A forrasztás után már csak helyére kell húzni a zsugorcsövet, és ugyanazzal a pákával - körkörösen forgatva, melegítve - rázsugoríthatjuk a kötésre.
A befuttatott vezetékvéget már könynyen tudjuk hálózati aljzatba, dugóba szerelni, mert ezekben csavaros rögzítéseket találunk. Lényegesen nehezebb a helyzet, ha egy vékony vezetékvéget egy RCA aljzatba, jack dugóba, jack aljzatba stb. kell beforrasztanunk. Egyrészt nagyon szűk a hely, ahol a pákacsúcs, a vezetékvég és a forraszanyag is el kell hogy férjen, másrészt a fém érintkezők gyakran hőre olvadó PVC-ből készülnek, és mire sikerül a beforrasztás, addigra elolvad, eldeformálódik az aljzat.
Először is próbáljuk megkerülni a feladatot. Ha van otthon gyárilag forrasztott csatlakozónk (tönkrement fülhallgatókról, hosszabbítókról levágva és eltéve, idővel szép kollekciót gyűjthetünk össze), akkor a munkát szabadon elérhető vezetékek összeforrasztására egyszerűsíthetjük. Így van helyünk, és a csatlakozó sem olvad el. Persze erre nincs mindig módunk, és akkor marad a kényesebb megoldás.
Ide kis páka, kis teljesítmény kell, a már említett megolvadás elkerülésére, és ugyanezért a forrasztási időt is a lehető legrövidebbre kell fognunk. Az aljzatot mindig a forrasztandó érintkezővel fémes kontaktusban lévő részénél fogva fogjuk be kis fémsatunkba, hogy a felesleges hőt a satu elvezesse. A következő lépésben az érintkező sarut át kell futtatnunk ónnal. Ez azonban nem megy könnyen, mert a szükséges hőfokon csak igen rövid ideig tudjuk tartani a sarút, különben elolvasztja a befoglaló műanyagot. Használjunk ezért segédanyagot; vagy egy csepp forrasztóvizet, vagy egy morzsányi gyantát tegyünk a sarura, majd ez után melegítsük fel, és futtassuk rá az ónt. Ha az ón jól befogja a fémet, akkor a második lépcsőben már könnyen ráolvaszthatjuk - az előzőleg szintén befuttatott vezetékvéget. Forrasztás előtt ne felejtsük el a csatlakozó műanyagrészét a vezetékre felhúzni, mert utólag már nem lehet.
Amatőr gyakorlatunk következő - nem ritka - feladata egy levált gyári forrasztás megjavítása. Egy erősen igénybevett vezetékvég például idővel letörhet, megszűnik a háztartási gép áramellátása, és a hiba kijavításához csak a letört forrasztást kell visszaforrasztanunk. Egyetlen nehézségbe ütközhetünk; a gyári forrasztásoknál gyakran magasabb olvadási hőmérsékletű ónt használnak, és kis teljesítményű pákánkkal nem tudjuk megolvasztani a forrasztási pontot. Nagyobb teljesítményű páka kell tehát, vagy a pillanatforrasztóra kell felraknunk a vastagabb, nagyobb teljesítményű csúcsot. Ezt előre jól melegítsük fel (ne a forrpontra nyomva, a forraszanyaggal együtt), és csak akkor nyomjuk az ónra, mikor a pákahegy már elegendően meleg. Így elkerülhetjük, hogy a forrasztási pont körül - a hőtől - más alkatrészek megsérüljenek. A megolvasztott forrpontra már nem gond visszaolvasztani a levált vezetékvéget.