Borostyánarália

Növekedésének kezdetén függőlegesen feltörő hajtásai inkább a szobaaráliára emlékeztetnek, hosszúra nyúlnak, messzire elfutnak. Magassága az egy-másfél métert is meghaladhatja, és szélességben is egyre terebélyesebb lesz. Idővel elfásodik, szára törzs jellegűvé válik, de a borostyán szőlőnövényéhez hasonlóan hajlamos a kúszásra is, és messzire elfut. Támaszték mellett jól kapaszkodik, majd bokrosan elágazik. Három vagy öt karéjú levelei viszonylag hosszú nyelűek. Színük fénylő, telt zöld, de van krémfehér-tarka változata is; ez a Variegata, amely kevésbé égbetörő növésű. Virága - a keresztezésből következően - nincs.
A világos vagy félárnyékos helyet szereti, de eltűri a rosszabb fényviszonyokat is (kivéve a Variagetát, amelynek levelei bezöldülnek, ha nincs állandó világosságban). Nyáron meleget kíván, ekkor kikerülhet a szabadba, naptó, széltől védett helyre. Télen viszont kissé hűvösebben legyen, ilyenkor még a 10 °C körüli hőmérsékletet is kibírja. A tarka levelű fajtájának hőigénye viszont magasabb. Melegebb telelőhelyen magasabb páratartalmat kíván, víz- és tápanyagigénye azonban csak mérsékelt.
Kezelése, ápolása viszonylag egyszerű, sok időt nem igényel. Öntözése tavasztól őszig mérsékelt, de egyenletes legyen, hogy folyamatosan enyhén nyirkos állapotú maradjon a talaja. Télen, hűvösebb környezetben mérsékeljük az öntözését, fűtött helyen viszont növeljük, és ilyenkor jó a minél gyakoribb tisztavizes lombpermetezés is. Növekedése során érdemes támasztékot állítani neki, amellyel aztán követni kell gyarapodó méretét, hajtásnyúlását.
Tavaszi és nyári metszése jól elősegíti a bokrosodását, és ez egyben a túlzott felnyurgulásnak is elejét veheti, vagy utólag orvosolhatja. Táplálására áprilistól szeptemberig kéthetente megismételt tápoldatozást javasolunk. A túltáplálás azonban csökkenti a tűrőképességét. Fiatalon minden tavasszal ültessük át tőzegalapú, laza földkeverékbe, amilyen pl. a Florasca B típusú virágföld is. Idősebb korban viszont már csak akkor szükséges átültetni, amikor láthatóan kinőtte a cserepét. Az átültetést egy ideig helyettesíthetjük azzal, hogy felszíni gyökereinek megsértése nélkül lehántjuk róla a felső földréteget, és azt friss, tápdús talajjal cseréljük ki, amiből aztán az öntözővíz mossa az alsó gyökerekhez a tápanyagot.
Szaporításához augusztusban levágott pár leveles hajtáscsúcsi részei, vagy az az alatti szárrészei a legalkalmasabbak. A kis arasznyi hosszúságú szárdarabokat vízben, vagy még inkább nyirkos tőzeg-homok egyenlő arányú keverékében gyökereztethetjük meg. Ez másfél, két hónapig is eltarthat. Még biztonságosabb a légbujtásos gyökereztetése. Ehhez a csúcsánál lejjebb lévő, barnultan fásodó részét kissé hasítsuk fel. A sebzési helyen a szárat burkoljuk körbe nyirkos tőzegcsomóval, amelybe majd gyökereket növeszt. Meggyökereztetett hajtásrészei egy 10 cm körüli cserépbe, hármasával egybeültethetők, s hamar bokros formára fejlődnek.
Legáltalánosabb károsítói a pajzstetvek és a takácsatkák. Főképpen akkor jelentkeznek, ha télen meleg és száraz levegőjű helyen vannak. Fiatal hajtásait ellephetik a levéltetvek is, és levélfodrosodást kiváltó gombabetegségek is megfertőzhetik. Vízhiánytól először hervadnak, majd lehullnak a levelei.
Önállóan - szoliterként - szobában, előszobában, verandán elhelyezve, egyaránt jól mutat. Világos lépcsőházban, loggián, ablakok mentén hosszú hajtásai jól felfuttathatók egy megfelelő támaszra. Más - levelükkel díszítő, vagy virágos - növények társaságában is szép lehet, különösen idősebb, kifejlődött korában. Nyáron a szabadba, balkonra, teraszra, vagy akár a kert félárnyékos helyére is kitehető. Tápoldatban vagy vízkultúrában is tartható egy alkalmas edénypárban, égetett granulátumba, vagy más hasonló közegbe ültetve. Ez a szennyezés veszélyét is csökkenti, a külső tartóedényben lévő tápoldat pedig a körülményesebb öntözést váltja ki.