Szennyvízcsatornázás egyénileg

A Föld vízkincsének pazarló kizsákmányolója a hatalmas fürdőkád és a vízöblítéses WC.
(A. W. Whitley geo-ökológus, 1921.)

"A víz lefele folyik"
(hieroglifa az abu-shakir-i sztéléről, i. e. 3100.)

Néhány fontos tudnivaló

Mivel a házi szennyvízművet általában egy-két szintes épületek mellé építik, és a szennyvíz "magától", a gravitáció hatására folyik le a rendszerbe, az oda vezető, legalább 100 mm-es csöveket 3-5%-os lejtéssel (méterenként 3-5 cm eséssel), enyhe ívű szerelvényekkel kell odavezetni. A hosszabbakba, a földbe fektetett csőszakaszok közepe táján ajánlatos egy szárával felfelé álló 100-as T-idomot is beiktatni (1. ábra), ami felnyúljon a felszín közelébe, s ott egy zárósapka takarja. Ebből a föld eltávolítása és a sapka leemelése után meg lehet vizsgálni a rendszer működését, és az esetleges dugulásokat innen hajlékony dróttal, vízsugárral arrébb lehet noszogatni.
A szerelvényeket (mosogatószifon, fürdőszobai padlóösszefolyó) általában a közületi csatornarendszerekhez gyártják. Ám a házi és rendszerint szinte vízszintesen futó csatornában kicsi az esés, a szennyvíz lassabban csordogál le, és a sűrű szenny felgyűlik a szifonokban. A szennyvizeket érdemes eleve szeparálni, azaz külön rendszerbe vezetni. A könnyű használati vizeket (mosdó, fürdő stb.) olyan kétaknás rendszerbe, amelynek első aknájában a sűrűje rakódik le és onnan kiemelhető, szippantható, a második viszont (az üledéktől mentes tisztább) az aknából, perforált csövekben tovább áramolva, az ingatlanon a talajnedvességet fokozva szikkad el.
A sűrű, nehéz, többféle szennyezőt is tartalmazó vizet legalább háromaknás rendszerbe tanácsos vezetni, s abból csak az utolsó vize szikkasztható el a talajban (2. ábra).
Mindhárom esetben fontos, hogy az aknában is elég magasan folyjon be az épületből a szennyvíz, és hogy a továbbvezető cső felső éle 1-2 cm-rel magasabban legyen a bevezető cső alsó pereménél. Jó, ha a kivezető cső szája előtt sűrű szita is gátolja a sűrű uszadéknak a tovább-, a "tisztább" aknába sodródását.
Ha van közösségi csatorna-hálózat, az rendszerint kétféle: szívott, vákuumos, vagy nyomott, őrlőkompresszoros. Mivel az utcai csöveket a kis csatornaművek a földmunka olcsóbbítására csak 100, az utcaiba vezető háziakat meg 50 mm-es műanyag csövekből készítik, azokba csak szilárdanyagoktól és sűrű szennytől mentes folyékony zagy, szennyvíz vezethető. Ezért az ingatlanokon 1-2 m3-es gyűjtőaknákat telepítenek, amelyekben egy elektromos őrlőszerkezet morzsolja folyékonnyá az oda - a házi 100 mm-es csövön becsorgó - házi szennyvizet. Onnan az utcára már csak 50-es vezet tovább. Az aknákban egy kis szennyvízszint-érzékelő kapcsolja be a (külön szabályok szerinti villanyvezetékkel működtethető) őrlőt, s a szívott rendszerűeknél megnyitja a kivezető csövet. Ekkor az utcai hálózatban létesített szívás, vákuum szippantja tovább a folyékony zagyot.
A nyomottaknál viszont az őrlő nyomószivattyúként préseli tovább egy, a visszaáramlást gátló szelepen át a szennyvizet. Mivel mindkét rendszer függ az áramhálózat működésétől is, előfordulhatnak kellemetlen áramszünetek is. Ennek elhárítására a nyomott rendszereknél a házból a még rendszerint meglévő régi (s persze már kiürített) gyűjtőaknán vezetik a kimenő szennyvíz csövét, s abba a régi aknában egy felfelé álló szárú műanyag T-idomot is bekötnek. Ha megáll a fő rendszer, az aknában túlgyűlő szennyvíz visszaduzzad és a "T" nyitott felső szárán át a régi aknába folyik. Így áramszünet esetén is lehet a WC-t használni (3. ábra).
Ha újat építünk, már igen sokféle lehetőség között válogathatunk. Közülük kettőt mutatunk be. Az egyik oda ajánlott, ahol elég nagy az ingatlan és annak vízelnyelő a talaja. A másik kisebb területet igényel, bonyolultabb, viszont a gyártók szerint még a békáknak is életteret biztosító minőségűre tisztítja a vizet. Az elég bonyolult rendszereken való eligazodáshoz, majd a megfelelő kiválasztásához igen hasznosak nagy színes - sok magyarázgatástól megkímélő - ábráink.
A kétaknás tisztítóban (4. ábra) a házi vegyes szennyvíz az első akna 1. kamrájába jut, amelynek a fenekén gyűlik össze a sűrű szenny. Onnan a középső fal áteresztő nyílásain átfolyik a 2. kamrába, majd annak áteresztő nyílásán át a 3.-ba. A vízben maradt szenny ezek közös alján rakódik le, s lesz majd az 1. akna tartalmával együtt kiszippantható. A 3.-ból egy - az uszadék továbbfolyását gátló - merülőfal mögött átcsorog a második aknába, ahol a zúdulást gátló lapon szétterülve folyik a lávasalakból álló biológiai szennyfogó- és átalakítóba. Annak lyukacsos fenekén át nagyrészt megtisztított víz csorog az akna aljára, és folyik át az akna fallal elválasztott hátsó negyedébe. (Az ábrán az osztófal a láthatóság érdekében "ki van törve".)
A hátsó akna-negyedből már a vízszintemelkedésre bekapcsoló, kezelést nem igénylő búvárszivattyú nyomja át az elülső negyedbe, ahonnan aztán a kellő magasságot elérve gravitációsan engedhető akár élővizekbe is. Egy-egy szivattyú külön nyom vizet az első akna 2. kamrájába a házi szennyvíz hígítására, egy másik pedig szórófejen át a biológiai tisztítást végző lávasalak folyamatos öblítésére. Szellőzőcsövek és rácsok engedik a szabadba a szagokat, és gátolják meg légzsákos dugók keletkezését.
Ha bőven van hely, úgy a saját ingatlanon is létesíthető szennyvíztisztító, aminek tisztított vize a talajba szivárogtatva még segítheti is a növényzet fejlődését (5). A szennyvíztermelőktől 50-es, a WC-ből 100-as csövön vezethető el a víz. Jó, ha a WC-től a legrövidebb és legegyenesebb a kétaknás ülepítőhöz vivő vezeték. Ez bár egy aknába telepíthető, úgy működik, mint a "Kétaknás tisztítóról" írt részben olvasható.
A könnyű szennyvizet kivezető szakaszon érdemes külön kis ülepítő, ellenőrző aknákat is építeni. A kettős aknából aztán egy kolloid-ülepítőbe folyik a már tisztább víz, amelynek üledéke onnan is eltávolítható. A már öntözési célra alkalmas tisztított víz a telek adta lehetőségek szerint, az enyhe lejtésű talajba min. 50 cm mélyen rakott, 50-100 mm-es, sűrűn perforált csövekbe jut, amelyekből a talajba szivárog. Vigyázat, kötött agyagban, vagy sziklatalajban nem remélhető szikkasztás! A szikkasztó csőrendszer az ábrán rövidítve látható, a valóságban sokkal hosszabbra lesz szükség. Fontos, hogy "élő" kúttól min. 35, a szomszéd telektől min. 3 m, ám ha arra lejt a talaj, akkor 10 m a védőtávolság.
A házi szennyvíztisztítót az unokáink is fogják használni, létesítése nagy munkával s meglehetős ráfordítással jár. Fenti cikkünk inkább a tájékozódást szolgálja, és semmiképpen nem a saját kezűleg végzett munka terveit szolgáltatja. Ráadásul a derítőmű létesítését igen sok, szigorú előírás szabályozza. Mielőtt bármilyen tervezgetésbe kezdenénk, feltétlenül tájékozódjunk a megfelelő szakhatóságoknál; elsőként a területileg illetékes önkormányzat építési hatóságánál, majd a környezetvédelmi felügyelőségnél, végül az illetékes ÁNTSZ-nél. Különböző szakcégek komplett rendszerként építenek hasonló elveken működő, de bevizsgált, szakhatósági engedélyekkel rendelkező berendezéseket. Valószínűleg érdemesebb ebben a kérdésben hozzájuk fordulni, mint az engedélyezési procedúrákat önállóan végigjárni.