Kovácsolt jellegű díszrácsok

Ha ma egy nagy bérházba belép az ember, akár börtönben is érezheti magát. Fantáziátlanul összehegesztett "biztonsági" rácsok mögött élnek a lakók, védelemként a betörők ellen. Az ilyen rácsok megszokhatók ugyan, de nyomasztó a látványuk, főként az igénytelenségük miatt. A kis családi házak táján is akadnak ilyen "védőrácsok", amelyek kirínak a környezetükből. Az okokat, hogy miért ilyenek ezek, nem célunk taglalni. Ehelyett inkább azt szeretnénk bemutatni, hogy miként lehet a környezetünkbe jobban illő, mívesebb rácsokat, kapubetéteket és más hasonló jellegű épületdíszeket kialakítani. Elkészítésükre akár magunk is vállalkozhatunk, legfeljebb csak a hegesztési munkákat kell mással elvégeztetnünk.

A különféle helyekre kerülő rácsokat mindenképpen ajánlatos előzetesen megterveznünk. Mintául a régi, kovácsoltvasból készülteket vegyük alapul. Általában egy megadott méretű keretet kell függőleges, vagy vízszintes oszlopokkal úgy felosztanunk, hogy az ezek közé hegesztendő hajlított díszítő elemekkel együtt esztétikus és egyben szilárd szerkezetet alkossanak. A közbenső oszlopok különböző méretűek is lehetnek, de a szimmetrikus elrendezést tartsuk be. Ha esetleg túl nagy felületet kell rácsos szerkezettel védenünk, akkor több kisebb és egymáshoz erősített "táblából" érdemes összeállítanunk. Ezeknek ugyanis a kialakításuk, felszerelésük könnyebb, mint a nagyméretű rácsoké, szilárdabbak is az utóbbinál. Azt is vegyük figyelembe, hogy az egyes díszítőelemeket esetenként a tartóoszlopokra szegecseléssel is felerősíthetjük.
Az ablakok, ajtók elé szerelt rácsoknak többnyire az illetéktelen behatolók ellen is védeniük kell otthonunkat, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy börtönrácsszerűen sűrűek legyenek. A 200-250 mm távolságban beerősített oszlopokkal és a közéjük fogatott különféle hajlított díszítőelemekkel együttesen igen szilárd rácsokat alakíthatunk ki. Ennek megfelelően kell a díszítőelemek formáját megrajzolnunk, és az anyagméretüket is részben a leendő méretükhöz igazodva válasszuk meg. Ha 1 m-nél magasabb a keret, akkor célszerű legalább egy vízszintes, pl. laposvasból leszabott hevederrel kettéosztani a kereten belüli teret. Ez esetenként, és főként az alkalmazott elemektől függően aszimmetrikus elhelyezésű is lehet. A díszítőelemekből főként az alsó részekben alakítsunk ki sűrűbb és nagy szilárdságú formációkat, mert itt nagyobb a "támadás" veszélye. A keretek kialakításakor a rácsok felerősítésére is gondoljunk. A falba vésett, legalább 80 mm mély lyukakba betonhabarccsal rögzített tartószárúak a legszilárdabbak, ha a tartók vége széthajlított. Mint tudjuk, tökéletes védelem nincs, de a jól kialakított és szilárd védőrácsokkal jelentősen megnehezíthetjük az alkalmi betörők dolgát, emellett még e "védművek" szépek is lehetnek. Az igénytelenebb kerítéstáblákat, kapukat is változatosabbá tehetjük, ha a rúdjai közé - jól megválasztott helyekre - néhány egyszerű díszítőelemet hegesztünk fel. A szerkezetük ezzel szilárdabb, látványuk pedig attraktívabb lesz. Az esztétikus rácsszerkezetek kialakításához azonban díszítő elemekre is szükségünk van. A többnyire rúdanyagból leszabott egyenes elemek merev rendjét a hajlított, ívelt elemekkel tehetjük változatosabbá. Ezekkel oldhatjuk a rácsszerkezetek merev geometriai rendjét, egyben a rács szilárságát is növeljük. Az ilyen íveltre hajlított elemekhez olyan anyagokat válasszunk, amelyeket még hidegen is viszonylag könnyen meghajlíthatunk, pl. 5-6 mm-es négyzet-, kör-, vagy hatszögacél rudakat, 3-5 mm vastagságú 16-20 mm széles laposacélokat, 6 mm átmérőjű betonacél rudakat. A különféle elemek hajlításához egy nagyobb lakatos satura, néhány formázó szerszámra, és sablonokra is szükségünk lesz (1). A képünkön látható befogó- és hajlító szerszámok mindegyike házi készítésű. A különféle átmérőjű csövek végére hegesztett laposacél darabok rögzítik a hengeres központi mag mellé a meghajlítandó anyagot, ezért a laposvasba reszelt fészkek méretének pontosnak kell lenniük. A vastagabb anyagok végét ajánlatos csavarral is leszorítani. Mivel pedig a különféle alakú díszítőelemekből több darabra lesz szükségünk, az íves hajlításokhoz érdemes laposvasból hajlított ellenőrző sablonokat is készítenünk, amikkel az elemek alakazonosságát könnyűszerrel ellenőrizhetjük.
A különféle díszítőelemek formájukat tekintve igen sokfélék lehetnek. A legegyszerűbb elem a csiga, amely egy középső, szűk félkörívből folyamatosan kifelé táguló formát ad. Az S-alakú elemeket két szembefordított ellentétes csigavonal alkotja, míg kettős csigát két ilyen szembefordított elem együttesen alkot. A csigák vonala általában egy-másfél menetes, a kör alakúak könnyen megszerkeszthetők (2). Az ellipszisből képzett, nyújtott alakúakat már nehezebb kiszerkeszteni, ám görbevonalzók segítségével ez is megoldható. Az összes többi elem alakját ezek különféle méretű variációjával alakíthatjuk ki (3). A szabályos körgyűrűket is használhatjuk elemként, az egyes elemek szalagszerű összefogásához pedig lemezszalagból leszabott, O-alakúra hajlított kapocselemeket is alkalmazhatunk (4).
A bemutatott díszítőelemekből igen változatos mintázatokat alakíthatunk ki. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne használjunk belőlük túl sokfélét, mert ezzel csak a dolgunkat nehezítjük meg, hiszen mindegyikből több darabot kell készítenünk, az agyondíszített mintázatok esetenként túlsúlyosakká válhatnak, ráadásul több anyag is kell hozzájuk.
Az elemek hajlításakor az acélidomot befogó vastagfalú csőből, vagy acélrúdból készült maganyagot szorítsuk egy masszív munkaasztalra erősített nagy satuba. A hajlítómagra hegesztett anyagbefogó tömb nyílása mindig a hajlítandó anyaghoz illő méretű legyen, különben nem leszünk képesek a viszonylag vastag idomanyagot a mag palástjára hajlítani. Az alakra formáláshoz hajlítóvasra is szükségünk van, amelynek végén az anyag méretével azonos nyílású acéltömb van felhegesztve. A hozzávetőleges hosszúságúra leszabott anyag végét 5-10 mm-nyi ráhagyással helyezzük a mag befogónyílásába, a hajlítóvasat pedig kb. 30 mm-re a magtól helyezzük a fémidomra. A kezdeti szűk ív meghajlítása a legnehezebb, az alakításkor a hajlítóvas szárát a magnak feszítve hajlítsuk annak a palástjára negyed, vagy fél körívnyit, amennyit az anyag szívóssága megenged (5). Ezt követően a vasat helyezzük arrébb, folytassuk a belső ív hajlítását. A következő félkörívet már nagyobb sugárban kell meghajlítanunk, amihez esetenként két hajlítóvasat is használhatunk. E két szerszámot úgy helyezzük el, hogy szárukat jobb- és balkezünkbe foghassuk. Így még vastag anyagokat is könnyebben meghajlíthatunk, feltéve, hogy a befogó tömbjei elég robosztusak. A két hajlítóvassal nagyobb ívek korrigálását is elvégezhetjük, ha az egyikkel ellen tartva, a másikat pedig nyomva hajlítjuk meg az alapanyagot (6). A próbadarabok alapján szabjuk le a többi elemhez szükséges fémanyagot, mert a túl hosszú anyagot nehéz a hajlításkor síkba tartani. A hajlításkor ugyanis az íveknek közel egy síkba kell esniük, különben az egyengetés után ferde lesz az oldaluk. Ez különösen lapos, széles anyagoknál lényeges szempont.
Rúdacéloknál ez nem okoz problémát, de az elcsavarodott elemeket mindenképpen síkba kell egyengetnünk. Ezekből az anyagokból, továbbá 6-8 mm-es betonacélokból viszonylag könnyen meghajlíthatók a különböző díszítőelemek (7), amelyekből azután már összeállíthatjuk a különböző mintázatokat (8). Ha betonacélból hajlítottuk meg az elemeinket, akkor felületüket mindkét oldalon, azaz a lapjaikon célszerű sarokcsiszolóval lecsiszolni, mert ezzel nemcsak a küllemüket tesszük elfogadhatóbbá, hanem a mázolásukat is megkönnyítjük. A meghajlított elemek végét is érdemes leköszörülve elvékonyítani, vagy laposra reszelni, mert később ezt már nehéz megcsinálni, márpedig az elvékonyított végű elemek szebbek. Az egyes elemeket a hegesztésen túl vastagabb fémszalagból leszabott szalagpántokkal is összefoghatjuk. Ezeket is már előre hajlítsuk meg, mégpedig a díszítőelemek, illetve az oszlopok méretéhez igazodva. Mivel ezek teljesen közrefogják az elemeket és az oszlopot, végeiket csak U-alakban hajlítsuk meg. Száraikat pedig majd a végső felerősítésük során - az elemekre és az oszlopra elölről felillesztve - kalapáljuk az oszlop hátsó oldalára (4).
Az elemeket lehetőleg a már összehegesztett keretbe illesztve, sík felületen, az oszlopokkal együtt hegesszük a helyükre. A díszítőelemeket úgy állítsuk az oszlopok közé, hogy azok minél több ponton érjenek azok oldalához, egymáshoz is. Így lesz csak kellően szilárd a rácsos szerkezet. Ha az elemek alakját ennek megfelelően választottuk meg, az összehegesztés már aligha okozhat komolyabb nehézséget. Ha néhol mégis könnyen kifeszíthetőnek bizonyulna a hajlított elemekből összeállított mintázat, akkor kisebb-nagyobb körgyűrűk, vagy kúposra köszörült végű egyenes kiegészítő darabok behegesztésével még utólag is megerősíthetjük a gyenge részeket.
Aki pedig nem szívesen vállalkozik ilyen fáradságos munkára, az félkészen beszerezhető kovácsoltvas elemekből is összeállíthatja a maga védőrácsát, vagy teheti díszesebbé pl. kertjének a kapuját. A nagy barkácsáruházakban ugyanis változatos alakú és méretű kovácsoltvas elemek közül válogathatunk. Áruk szerénynek mondható, ám mivel ezekből több darab szükséges egy-egy rács összeállításához, az összköltség ennek megfelelően nő. Az viszont vitathatatlan, hogy ezekből az elemekből nagyon szép mintázatú betéteket készíthetünk. A melegformálásból adódóan az anyaguk is testesebb, valóban kovácsolt elem valamennyi, de a szériagyártás miatt az idomok kommersz jellegűek. Az oszlopok közül a 20´20 mm-es zártszelvényű, 2 m hosszú, míg a 12´12 mm-es négyzetacélból, illetve 5´40 mm-es laposacélból kovácsoltak 1,5 m-esek. Van kimondottan ablakok elé való, alul kidomborodóan meghajlított elem is, amelynek az anyaga 15´15 mm-es négyzetacélrúd (9). Az alakra kovácsolt hosszú elemek két változata között lehet választani, amelyek párban összehegesztve is érdekes mintázatot alkotnak (10). A kisebb díszítőelemek választéka is bőséges (11), a csiga- és S-elemekből kétféle méretű is van. Jól kombinálhatók, anyaguk 12´12, illetve 20´5 mm-es négyzetacél és laposvas. Különleges elem az 5´5 mm-es négyszöganyagból csavartan kialakított markolatkosár, amely pl. az egyenes rudak közé hegesztve a legegyszerűbb rácsot is különlegessé teszi.
Aki pedig az elemek összeállításával sem szívesen bíbelődne, összeállított, elemvariációkkal díszített oszlopok közül is választhat (12, 13). Ezeket már csak a tartókeretre kell hegeszteni, készen is van a díszes, nagyon szilárd, profi minőségű rács.
Mint minden kültérben használatos acélszerkezetet, úgy a saját kezűleg készített rácsainkat is védenünk kell a korróziótól. A kész rácsokat ezért felszerelésük előtt drótkeféljük le, majd kétszer alaposan kenjük be korróziógátló alapozófestékkel. Különös figyelmet fordítsunk a hegesztési helyekre, mert e részeken különösen szükséges a kellő védelem, hiszen az ívelt elemek felületéről ide csurog le az esővíz, gyorsan megkezdődhet a rozsdásodási folyamat. Az alapozórétegre legalább két, de inkább három rétegben ecseteljünk fel zománcfestéket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy új műtárgyunk hosszú életű lesz.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.


Ünnepi asztal

Az ünnepekhez általában valamilyen étkezés is hozzátartozik, és ilyenkor szokás az ünnepi asztalt feldíszíteni. Karácsony táján szinte minden házban található adventi koszorú, téli hangulatú...