Sarok virágláda lambériából

A dekoratívabb virágládákhoz válasszunk tehát olyan anyagot, amely már eleve igényesebb megmunkálású a közönséges gyalult deszkánál. E célra kiválóan alkalmasak a különböző fazonra mart fa lambérialécek. Csaphornyos kialakításuk jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, hiszen a léceket így csak méretre kell vágnunk, a sarokkötéseket pedig a darabok egymásba eresztésével oldhatjuk meg. Két-három hosszú léc már kiad egy kisebb virágládához szükséges oldalburkolatot, az alja pedig lehet közönséges natúr faforgácslap is.
A szükséges mennyiségű léc kiszámításához előbb határozzuk meg a láda méretét, amelyet a cserepek és a növény lombozatának nagysága alapján határozzunk meg. A láda magassága legalább a legnagyobb cserépével legyen azonos. Gondoljunk közben arra is, hogy a növények növekedésük miatt egyre nagyobb cserepet igényelnek, ezért a láda legyen inkább nagyobb és magasabb a jelenleg szükségesnél. A belméret meghatározása után az oldalak hosszát is határozzuk meg. A lambérialécek általában 10-12 mm vastagok, az egymásba eresztett sarokkötéshez ezen kívül még oldalanként legalább 50-50 mm-nyi ráhagyásra is szükség van, tehát a belmérethez a kétszeres anyagvastagságon kívül még 100 mm-t kell hozzáadnunk. Így most már kiszámolhatjuk hogy hány folyóméter lécre lesz majd szükségünk. A lécek hosszának figyelembevételével azt is eldönthetjük, hogy 2, 2,5, vagy 3 m-es lécekből leszabva keletkezik-e a legkevesebb hulladék. A megvásárolt lécekből már könnyű kialakítani a ládaoldalakat alkotó darabokat.
Először is szabjuk le a szükséges hosszúságú léceket (1). A két vaskosabb fadarabra fektetett lambérialéceket könnyű méretre vágni. Fontos, hogy az azonos darabok pontosan egyforma hosszúak legyenek. Ezután mindegyikre jelöljük fel a kimunkálandó rések helyét. A munkát keményebb kartonból kivágott sablonokkal érdemes könnyebbé és gyorsabbá tenni. Először a keretrészhez szükséges lécekbe fűrészeljük be a résekhez szükséges bevágásokat, majd vésővel távolítsuk el a felesleges anyagot (2). A szomszédos darabokat próbáljuk egymás fészkébe nyomni (3). Az esetlegesen szűk hornyokat finom faráspollyal tágítsuk ki. De ne túlságosan, csak annyira, hogy a léceket szorosan egymásba nyomhassuk. A lécek kereszteződéseiben az élükön levő hornyokat fűrészeléssel tegyük mindkét irányból nyitottá (4). Erre azért van szükség, mert különben a következő léceket nem tudnánk rájuk illeszteni. A felhornyolt lécekből alakítsuk ki az L-alakú keretet, majd ezeket egymás után, a csapos részükkel üssük a hornyokba. Ha minden darab pontosan illeszkedik a helyére, akkor már a "visszabontás" során bátran összeragaszthatjuk a láda oldalait, így fordítva már el sem cserélhetjük az egyes alkotóelemeket. A láda fenekét 10-16 mm vastag faforgácslapból szabjuk ki, majd a lambérialécek alsó csapja mellé illesztve ragasszuk a ládakeret aljára. A sarkaira erősítsünk lécből leszabott lábakat (5). A kész, ám még nyers virágládát végül kenjük be lenolajkencével, száradás után vonjuk be több vékony rétegben színtelen lakkal. Ha azonban sötétebb színűre volna szükségünk, akkor még lenolajkencézés előtt pácoljuk be. A láda belsejébe - hogy megelőzzük az esetleges "beázásokat" - tegyünk a cserepek alá műanyagtálkákat, vagy vastagabb alufóliából hajtogatott tálcát. A kész virágládát ezt követően már a helyére állíthatjuk, és elhelyezhetjük benne a dísznövényeket.