Népek karácsonya

Anglia

A készülődés már októberben elkezdődik, karácsonyi díszbe öltöztetik az utcákat, decemberben megjelennek a Télapók, bár Angliában nem ünneplik a Mikulást. A karácsonyi lapokat december elején elküldik egymásnak az emberek, és a kapott üdvözlőkártyákat kiteszik a szobafalra. A gyerekek piros, hosszúszárú harisnyáikat december 24-én kikészítik, mert karácsony éjjelén Santa Claus, vagy Father Christmas a kéményen át a kandallóba ereszkedik, és megtölti ajándékokkal. Az angolszász karácsony nem ismeri a szenteste fogalmát, ott december 25-én kezdődik az ünnep, az angolok e napon délelőtt mennek templomba, s ezután bontják ki az ajándékokat, melyek - sokszor már jóval korábban - a feldíszített fa alatt gyűlnek. Az előbbiekből adódóan az éjféli mise is hiányzik náluk. Az ajándékozás után ünnepi ebéd következik. Angliában az ünnepi édesség a karácsonyi puding, melynek alapja mazsola, füge, aszalt szilva és egyéb szárított gyümölcsök, narancs- és citromlé stb.

Írország

Az ünnep december 13-án kezdődik, ez a 13 nap a Little Christmas (Kis Karácsony). Az ír családok december 25-én gyertyát állítanak az ablakpárkányra, fenyőfát díszítenek, majd whiskyt készítenek ki a Télapónak, sárgarépát a rénszarvasoknak. Az ajándékcsomag kibontása után, délután 2-3 óra körül fogyasztják el az ünnepi ebédet.

Franciaország

A karácsonyi ünnepeket megelőző adventi időszak kezdetét jelzi, hogy a Champs-Élysées fényben pompázik. A szenteste - hozzánk hasonlóan - Franciaországban is családi ünnep, de a katolikusok számára az éjféli mise nemcsak vallási, hanem társadalmi esemény is. A család minden tagja részt vesz az éjféli misén, és amíg a ház üres, megjön Karácsonyapó (Pére Noël, Pére Chellende), és a kikészített ragyogóan tiszta kis cipőkbe beledugja mindenkinek a maga ajándékát. Franciaországban elmaradhatatlan a fatörzs, a fahasábot formázó, mélyhűtött csokoládétorta.

Németország

Advent idején fenyőfát állítanak az üzletekben, lámpafüzérekkel, szalagokkal díszítik az utcákat. December 4-én, Borbála napján aranyesőágakat raknak a vázába, melyek karácsonyra kivirulnak. Megnyílik a karácsonyi vásár, ahol enni-inni és ajándékot vásárolni is van lehetőség. A német családok - a gyerekek bevonásával - szentestére karácsonyfát állítanak, a családtagok ajándékot adnak egymásnak. A gyerekeknek Karácsonymanó (Weihnachtsmann) hozza az ajándékot. Az ünnepi vacsora fő fogása a libasült, a püspökkenyér és saját készítésű karácsonyi aprósütemény.

Ausztria

A bécsi utcákat, üzleteket a "Csendes éj" dallama tölti be. Óriási karácsonyfákat állítanak a főtereken. A karácsonyi vásár a Városháza előtti főtéren, kis faházikókban zajlik, ahol az apró ajándéktárgyaktól a szőrmekabátig minden kapható. December 16-án elkezdődik a Bécsi Szimfónikusok karácsonyi koncertsorozata. December 24-én este minden bezár, mindenki otthon ünnepel. A gyerekeket sok családban a nagyszülők kísérik a városok utcáin, amíg a szülők a rejtegetett karácsonyfát feldíszítik.

Oroszország

Oroszországban szilveszter estéje a fenyőfadíszítés ideje. A gyerekeket Fagyapó, azaz "Gyed Maroz" ajándékozza meg.

Olaszország

Az ország különböző vidékein más és más karácsonyi szokások élnek. Az olaszok nem ugyanazon a napon kapják meg az ajándékokat. Észak-Olaszország egyes részein december 25-én Télapó (Babbo Natale) vagy a kis Jézus hozza az ajándékot, másutt Szent-Luca december 13-án. Rómában a Háromkirályok napján (január 6.) Befana, az öreg, de jóságos boszorkány, aki seprűn közlekedik, és kéményen át, juttatja el a csomagokat.

Spanyolország
A spanyol gyerekek nemcsak december 25-én, hanem január hatodikán a három királytól is kapnak ajándékot. A nagyvárosi felvonulásokon a három király feldíszített szekéren járja az utcákat.

Dánia

December hónap az ünnep jegyében telik, az utcákat, üzleteket kivilágítják, feldíszítik füzérekkel, fenyőágakkal. A gyerekek különleges karácsonyi bélyeggel üdvözlőlapokat küldenek egymásnak. A dán családok mennyezetre négy gyertyával díszített adventi koszorút akasztanak, és advent minden vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát. A gyerekek saját készítésű díszekkel maguk díszítik a karácsonyfát és a lakást. A karácsonyi vacsora este 6 óra körül kezdődik.

Finnország

December 24-én délután a családok karácsonyfát díszítenek, este égő gyertyákat helyeznek a sírokra. A fenyőfát 20 nappal karácsony után bontják le.

Svédország

A december 24-től, január 6-ig tartó időszak a karácsonyi ünnep időszaka. Régen minden család hozott az erdőből egy fahasábot, meggyújtotta a nyitott kandallóban, és amíg égett, addig tartott az ünnep. Az ajándékot egy Jul-Bock nevű szalmából készült kecskebak hozza, aki a mennydörgés istenének, Thor-nak az állandó kísérőjére emlékeztet. Ilyen szalmából készült szerencsehozó kecskebakot állítanak a svéd családok a lakásajtóba vagy a karácsonyfa elé (az IKEA áruházban ezért kapható ilyen).

Norvégia

December első napján kezdődik a ház, a lakás feldíszítése, melynek elengedhetetlen kelléke a virág. A svédekhez hasonlóan kecskebakot és gabonakeresztet állítanak a ház elé, minden ablakba csillagot akasztanak. December 24-én égő gyertyákat tesznek a sírokra. Vacsora után, az ajándékok kibontása előtt a család körülveszi a a karácsonyfát.

USA

A jellegzetesen amerikai ünnep, a Hálaadás - a családi összetartozás jelképe - november utolsó csütörtökén, elhalványítja a karácsonyt. A családok Hálaadáskor, az 1620 novemberében az újvilágba érkező zarándokokra emlékeznek, akik az első évet átvészelve, hálát adtak az Úrnak, hogy átsegítette őket a nehézségeken. A Hálaadást követő héten kezdődik a karácsonyi készülődés. A Fehér Ház előtt felállítják a hatalmas fenyőfát, melynek gyertyáit az elnök és felesége gyújtják meg. A családok újra összegyűlnek, és közösen töltik el a szentestét, az ajándékokat a talpig pirosba öltözött Télapó (Santa Claus) hozza.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: karácsony

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Karácsonyi készülődés - Díszítés

A karácsonyi kirakatok megjelenésekor rádöbbenünk, hogy megint eltelt egy év. Most megint a készülődés, várakozás, tervezgetés és a vásárlás ideje következik. A nem túl fényes gazdasági helyzet...


Külső fényfüzérek

Az év végi ünnepek alkalmával egyre többen nemcsak otthonukat díszítik fel különféle fényfűzérekkel, hanem a lakóházuk dísz kivilágítására is nagyobb figyelmet fordítanak. Sőt, néha még a fákra,...