Jó színben

Színharmónia otthonunkban

A Tikkuriláról kialakult kép szerint a finn festékgyártó környezetbarát, több mint 15 000, számítógépes színkeverőgéppel bármikor reprodukálható színt kínál, röviden: magasra helyezi a mércét. Ez azonban nem minden. Érdemes tovább árnyalnunk a képet.

Festékrendszerek

Amikor festékekről beszélünk, és gyártót választunk, érdemes meghatároznunk azt is, hogy milyen felületet szeretnénk kezelni, és azt milyen igénybevételnek szeretnénk kitenni. Manapság talán nem is versenyképes egy olyan ajánlat, amely nem tartalmaz komplex megoldásokat. A teljes siker, a kívánt hatás elérése azonban csak akkor lehetséges, ha a kínálat minden eleme magas minőséggel rendelkezik.

Festékek

Érdemes tehát az alapoktól – a Tikkurila esetében a FEELINGS UNIVERSAL PRIMER alapozótól – kezdeni. A matt, szagtalan festék akár már korábban kezelt falfelületekre, illetve plafonra is felvihet, legyen az beton, tégla, gipszkarton vagy éppen fa.
Az alapozó ideális körülményeket teremt a FEELINGS INTERIOR beltéri falfesték számára. Akiknek az ezernyi árnyalatban elérhet festék sem lenne elegendő, a FEELINGS EFFECT PAINT mintázófesték és akár egy rongy segítségével egy harmadik, szabadon választott, dekoratív mintát is felvihet a falra. Az igazán ínyencek a különböző funkcióval rendelkező és eltér stílusú belső terek falaira más-más eszközzel (pl. szivacs, ecset stb.) készíthetnek minél egyedibb mintát, az adott helység hangulatának megfelel árnyalatokban.
Mivel ekkora színválasztékkal egyetlen bútorgyár sem rendelkezik, ezért csak a berendezés színe szabhat határt a fantáziánknak. Illetve csak szabhatna, ha nem alkalmaznánk a FEELINGS FURNITURE alapozót és festéket. Ezek segítségével ugyanis újrafesthetjük a régi vagy akár az új bútorokat is, hogy harmonizáljanak a szoba legnagyobb felületének, magának a falnak színével.

Technológia

A festékek kiválasztása természetesen nemcsak a felhasználás területétől és az adott munkafázistól függ. A Tikkurila filozófiájában az egyéni ízlés is komoly szerepet kapott. A színárnyalatok kiválasztása a már említett több ezernyi variáns közül önmagában sem kis feladat.
A bemutatótermekben elérhet színkártyák kóddal ellátva tartalmazzák az összes színt, amelyet a keverőgép percek alatt képes elállítani. Ugyan kártyáról beszélünk, vásárláskor mégsem kell mindent egy lapra föltennünk, ugyanis a kódot megjegyezve bárhol, bármelyik Tikkurila kereskedésben újra képesek elállítani a kívánt árnyalatot. Így nem csak a hétköznapi használat során megsérül felületek rekonstruálhatók, de egy költözés során sem kell magunk mögött hagyni a kedvelt hangulatokat.
Innovatív gyártóként a Tikkurila hamarosan lehetővé teszi az Internetes választást is, így akár a festésre váró lakás közepén, egy monitor segítségével is meghatározhatjuk a lakás alaphangulatát.
Azt a hangulatot, amely eldöntheti, hogy jól érezzük-e magunkat egy lakásban, látunk-e benne annyi fantáziát, hogy megvásároljuk, és tartósnak gondoljuk-e annyira, hogy nem pénznyelőként, hanem otthonként tekintsünk rá.
Ezért talán nem túlzás azt állítani, ha jó színben van a lakás, a tulajdonosa vagy éppen az építtetője sem lehet rosszban.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: színek

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

2016-ban az okker arany az év színe

Immár 13 éve hívják össze a dizájniparból ismert szakértőket, hogy közösen megtervezzék a legújabb színpalettákat, trendeket és az év színét. Idén az év színe az Okker arany árnyalatban testesül...


Szőnyegek

Egy helyiségben a szőnyeg éppen úgy meghatározó lehet, mint a fal vagy a bútorzat stílusa. Ez az összhang a színek, minták harmóniáját, vagy akár kontrasztját is jelentheti. A szőnyeg végső...