Őszi vetés, tél alá vetés

Felmagzás késleltetés

Késő nyáron, kora ősszel betakarítjuk a terményeket, majd a művelési módtól függően következik az ásás, vagy a sekély talajművelés. Lényeg, hogy télire egy tiszta területet kapjunk annak érdekében, hogy tavasszal – amint a talaj nedvességtartalma megengedi – meg tudjuk kezdeni a vetést. Őszi vetésnél a talajt nem hagyjuk üresen télire, szeptember végén októberben olyan fajokkal vetjük be, melyek alacsony hőmérsékleten csíráznak, így jó esetben kikelnek, és néhány lombleveles állapotban telelnek át.

Ha erős fagy jön, és elfagynak, akkor nem volt szerencsénk, tavasszal újra vethetjük őket. Ha azonban enyhe a tél, akkor tavasszal e kis növények igen gyorsan növekedésnek indulnak, és jóval hamarabb lesznek betakaríthatók, mint tavasszal elvetett társaik. Ennek egyik oka, hogy már eleve előnnyel indulnak tavasszal, méretükből adó­dóan, hiszen a tavaszi vetések időpontja kiszámíthatatlan. Meg kell várni, hogy a talaj nedvességtartalma olyan szint alá csökkenjen, hogy egyáltalán rá lehessen menni, el lehessen vetni a magokat. Itt még nincs vége az akadályoknak, hiszen a hőmérsékletnek olyan mértékűnek kell lenni, hogy a magok egyáltalán elkezdjenek csírázni. E kedvező tényezők összevárásával hetek is eltelhetnek, mialatt a levelesen telelő kis növények már rég növekedésnek indultak.

Így novemberben az őszi vetéssel már elkéstünk, ám a tél alá vetéssel még nem. Ez annyiban különbözik az előzőtől, hogy akár novemberben, vagy decemberben is vethetünk – bármeddig, amíg a talaj nem fagyott, és nedvességtartalma olyan, hogy megmunkálható. A tél alá vetésnél nem cél, hogy a növények még idén kikeljenek, és kis lombleveles állapotban teleljenek. A cél csupán annyi, hogy a mag a földben legyen. A téli hőmérséklet miatt csírázásnak úgysem fog indulni, ám annyi előnye lesz a tavaszi vetéshez képest, hogy a földben van, tehát tavasszal a túlzottan nedves talajviszonyok miatt nem lesz késlekedés a vetéssel.

Ahogy felmelegszik az idő, a magok kikelnek, és indulhat a vegetációs szezon. Ha sorrendbe akarjuk állítani, hogy melyik vetésmód milyen hamar eredményez betakarítható növényt, és úgy tervezzük, hogy nem lesz télen fagykárunk, akkor az őszi vetés lesz a legelőször betakarítható, utána jön a tél alá vetés, majd utolsó a tavaszi vetés, amit persze valamelyest gyorsíthatunk, ha fátyolfóliával takarjuk, ezzel fokozva a fejlődés ütemét, és a későbbi betakarítás koraiságát.

Vernalizáció, jarovizáció: nekünk terem a növény, vagy magának?

Sok zöldségnövényünk idő előtt magszárba szökken, a mi szempontunkból túl korán virágzik, és idő előtt hoz termést, ami rontja a minőséget. Ezt hívják felmagzásnak. A növények felmagzásának az oka a nappalok hosszának változásában és a hőmérséklet változásában keresendő. Van jó néhány zöldségnövényünk, melynél gazdasági szempontból kifejezetten hátrányos, ha idő előtt felmagzik. Ilyen a hónapos retek, hiszen felmagzáskor nem a gumó növesztésére koncentrál a növény, hanem a virágzásra és a magtermelésre fordítja energiáit, tápanyagait, így a gumó élvezhetetlenné válik, gazdasági értéke nem lesz.

Nézzük sorba, mik hajlamosak a felmagzásra

Minél fejlettebb a dughagyma, amit ültetünk, annál inkább fenn áll a veszélye a felmagzásnak. Ez magfogás szempontjából hasznos, amennyiben az a célunk, de étkezési szempontból nem kívánatos, hiszen romlik a hagyma minősége. A hagyma felmagzását segíti a hideghatás, azaz a vernalizáció, vagy jarovizáció, amikor meghatározott időtartamú alacsony hőmérséklet kiváltja a generatív szervek kifejlődését, a magszár képződést. A hagyma mellett a káposztafélék, gyökérzöldségek (pl. zeller, répa) szintén hajlamosak erre.

A korai karalábé esetében is előfordulhat a gumóképzés előtti magszár fejlesztés. Az ilyen karalábé fogyaszthatatlan. Amennyiben a fiatal palántát több napon keresztül 7-8 °C alatti hőmérséklet éri, jarovizálódik. Az erre való hajlam fajtánként eltérő, ám benne van a pakliban, hogy ha a palántákat helytelenül tárolták, esetleg hűtőtárolásban is részük volt, akkor magszárba szökken – ahelyett, hogy nekünk dolgozna. A karalábé felmagzására hajlamosít a nagy mennyiségű víz és nitrogéntrágya is. Tehát ne öntözzük túl, és ne trágyázzuk agyon a karalábét, és a káposztaféléket. Az idő előtti magszár fejlődés a karalábénál gyakoribb, de a többi káposztafélénél is (fejes káposzta, kelkáposzta, karfiol) előfordul. A ritkábban tartott kínai kel esetében a hosszú megvilágítás, azaz a hosszú nappalok serkentik a magszár képződését.

Más fajokban (pl. retek, fejes saláta, spenót) pont ellenkezőleg, nem a hideghatás, hanem a magas hőmérséklet váltja ki a magszár képződését. Ha a fejes saláta fejképződése idején a hőmérséklet tartósan 15 °C fölé emelkedik, akkor megindul a magszár fejlődése. Ez egy hosszúnappalos növény, alapból a nappalok hosszának növekedése az, ami kiváltja a magszár-fejlesztést.

Ha nem ragaszkodunk a fejes salátához, akkor válasszunk tépősalátát, melynek legnagyobb értéke éppen az, hogy levélzete magszár képzés után is fogyasztható. A hosszú nappalok hatására 40-80 cm magas magszárat fejleszt, de ezen hoz szedésre alkalmas leveleket. Nagyon praktikus, magot is terem a következő évi állományunk érdekében, de közben fogyasztható is. A rövid tenyészidejű hónapos retek – neve is ezt mutatja –, miután kifejlesztette gumóját, rövidesen magszára fejlődik, majd elpusztul. A retek is hosszúnappalos növény, ami azt jelenti, hogy a nappalok hosszabbodása a magszár fejlődését, a maghozást segíti. Tehát érdemes korán vetni, hogy életének 30 napjában még ne érje olyan hatás, hogy virágozzon, magot érleljen. Ezért van az, hogy csak kora tavasszal, vagy ősz elején tudunk hónapos retket termeszteni, nyáron ez esélytelen. A spenót téli fajtái gyengébb fényviszonyok mellett is jól hajtanak, de májustól gyorsan magszárba szökkennek. A nyári fajták kevésbé hajlamosak a magszár képzésre, erre lettek nemesítve.

Az újzélandi spenót előnye, hogy magszár képződése után is fogyaszthatók a levelei. De érdemes megemlíteni a spenótfa, vagy óriás laboda nevű növényt, mely akár 3 méteresre is képes megnőni, és levelei folyamatosan szedhetők, még virágzási ideje alatt is.

Mi kerülhet ilyenkor a földbe?

Az előbb leírtak gyakorlati értelme abban áll, hogy ha tudjuk, melyik növény milyen körülmények között hajlamos magszárba szökkenni, akkor ezt el tudjuk kerülni. A téli vetéseknek ebben pedig nagy szerepük lehet.

Október közepéig kell elültetni az őszi fokhagymát ahhoz, hogy annyira kihajtson, hogy át tudjon telelni. Ezzel idén már elkéstünk, de van, amivel nem. Korai zöldhagymának (sarjadékhagymának) való dughagymát még akár novemberben is ültethetünk, ha olyan az idő. Ebből tavasszal korán lesz zöldhagymánk, ám tudni kell, hogy ez csak erre jó, nagy hagymájú vöröshagyma nem lesz belőle, mert a téli hideghatás miatt hamar virágozni kezd. Amennyiben hagyományos, vagy tárolásra is alkalmas vöröshagymát akarunk termeszteni, azt tavasszal ültessük csak el. A hagyma közé saláta is vethető ilyenkor, ám az csak tavasszal fog kikelni.

Vethetünk még ilyenkor petrezselymet, gyökérnek valót, vagy metélőt is, aminek csak a levelét használjuk majd. Tudni kell, hogy most vetett gyökérpetrezselyemből hamar lesz gyökér, de nagy méretekre ne számítsunk. Télen ülepedik, tömörödik a talaj, ami nem kedvez a nagy karógyökér kialakulásának. Ha erre pályázunk, akkor tavasszal vessünk, és jó mélyen fellazított talajba. Az átélt fagy miatt a petrezselyemnél is előfordulhat, hogy a növény azt hiszi már két éves, és magot terem. De előtte azért a vékonyabb gyökerei felhasználhatók. Próbálkozhatunk még sárgarépa, káposztafélék, sóska vetésével is.

Végül ne feledkezzünk meg a virágokról sem. A hagymásokat, a tulipánt, jácintot, nárciszt is ősszel kell elültetnünk. Ideálisabb lett volna még szeptemberben, de ha az első komolyabb fagyok előtt elültetjük őket, még időben vagyunk. A tulipánt és a jácintot körülbelül 10-15 cm, a nárcisz hagymáit körülbelül 15-20 cm mélyre ültessük.