Optimális hőszigetelő rendszer

Homlokzati hőszigetelő rendszer

Akkor van létjogosultsága, ha a külső falazat vagy falszerkezet önmagában nem képes elégséges hőtechnikai és páratechnikai teljesítményt nyújtani. Azaz ha elégtelen a hőszigetelő képessége, vagy ha a falazat csekély páradiffúziós ellenállása miatt – fűtési időszakban – a normál külső vakolat mögött páratorlódás következne be hőszigetelés nélkül. Egy teljes hőszigetelő rendszer objektív adottsága, hogy a szigetelendő falat és a rendszer külső kérgét (hálózás + vékonyvakolat) magas hatékonyságú hőszigetelés választja el egymástól, amitől a néhány mm vastag kéreg szinte „önálló életet” él. Önmagában kell reagálnia az olyan külső hatásokra, mint a fölmelegedés, hirtelen lehűlés, fagyhatás, netán jegesedés, jégverés, csapóeső, naponta ismétlődő páralecsapódások. Míg a viszonylag nagytömegű falakon lévő hagyományos vastag külső vakolat a fallal együtt viseli az igénybevételeket, együtt biztosítanak hőtehetetlenséget fölmelegedéssel, lehűléssel kapcsolatban, és együtt nyújtanak védelmet a belső térnek, addig a teljes homlokzati hőszigetelő rendszernek és a mögötte lévő falszerkezetnek „külön élete” van. A falazat így védettebbé válik, ugyanakkor a szigetelő rendszer kérge fokozott igénybevételeknek van kitéve.

A hőszigetelő rendszer kérge képes akár igen magas hőmérsékletre melegedni, pl. sötét szín esetén, ami jelentős feszültségeket generál, míg egy hagyományos vakolatú (például valódi tégla) falazat hőtehetetlensége következtében alig melegszik fel a néhány órás benapozás következtében. A megemelkedett hőmérséklet nemcsak magát a kérget veszi igénybe, hanem veszélyeztetheti a hőszigetelő magot is. Tehát az dönti el a teljes rendszer hőszigetelésének anyagát, hogy milyen annak a hőtűrése.

Általános páratechnikai szabály, hogy a térelhatároló falazat rétegeinek páradiffúziós ellenállása kifelé csökkenjen. Azaz a – páragőznyomás következtében – belülről kifelé áramló pára egyre kisebb ellenállású rétegekkel találkozzon. Meglepő módon különböző alapfalak (vasbeton, tömör tégla, pórusos vázkerámia, pórusbeton) és expandált polisztirol vagy kőzetgyapot hőszigetelés legfeljebb 3-5%-ot képes átengedni a falon. A „maradék”, azaz a belső térben termelődő pára túlnyomó többsége csak légcsere, azaz szellőztetés útján képes távozni. Érthető, hiszen a térelhatároló falak esetében is kötelező a légzárás biztosítása. A valóban „lélegző” falak (ahol a levegő ki-be jár, azaz nem légzárók) nem megengedettek!

A külső falak hő- és páratechnikai megfelelőségének tehát három kulcs eleme van. Döntő a hőszigetelőanyag lambda értéke és vastagsága. Hasonlóan fontos, hogy sem a felületeken, sem a szerkezeteken belül nem történhet párakicsapódás. A belső felület nedvesedése penészesedéshez vezet, a hőszigetelő anyagban kondenzálódó pára rontja a hőszigetelés hatékonyságát, a külső rétegekben télen fagyveszély, nyáron a száradási folyamatban a páragőznyomás által okozott hólyagosodás léphet fel, és a külső felületi tartós nedvesedés algásodási kockázattal is jár. Végül az előző kettőnél nem kevésbé fontos a komfortérzet. A belső felület hőmérséklete legfeljebb 3 fokkal térhet el adott helyiség léghőmérsékletétől – télen és nyáron is.