Csapozó gyakorlatok

Köldökcsapozások

Az egyik leggyakoribb a köldökcsapos kötés. Egyszerűnek látszik, de elkészítése már csak azért is fogós feladat, mert általában két-, vagy több csapfészket kell úgy kifúrnunk, hogy azok mindegyike pontosan találkozzon a másik darab furataival. Ha valamelyik félresikerül, akkor azután agyalhatunk a kijavítás mikéntjén. Az első hibát már a csapfészkek bejelölésnél elkövethetjük. A hengeres köldökcsapoknak ugyanis mindig az anyagvastagság közepére kell esniük. Ezt pedig az állítható széljelölővel sem könnyű betartani, ha csak az egyik oldalról használjuk. A gyalult anyagok ugyanis nem mindig pontosan azonos méretűek, ezért egy léc bütüjére a két oldala felől mérjük fel a leendő lyuk középvonalát (1). A jelölőtű pedig valóban hegyes és központosan kúposra köszörült legyen. Ha csak egyszerű lécdarabokból összeütött jelölőt használunk, pl. sok azonos távolságra levő csaplyuk esetén, akkor még inkább fontos a másik oldal felőli ellenőrző próba.
A lyukak pontos átjelölése a kötés pontosságának következő kritériuma. Ezt legegyszerűbben két kis vékony szeg beütésével érhetjük el. A szegeket azonban célszerű kihúzásuk után megfordítva visszaütni a helyükre, hogy valóban a hegyük mélyedjen a szomszédos anyag oldalélébe (2), vagy lapjába. Kiálló részük maximum 2 mm legyen. Átjelöléskor a szegek hegyét nyomjuk a másik darabba, de ilyenkor a pontosság érdekében ajánlatos az alkatrészeket oldalról, derékszögben, egy falapra szegezett léccel megvezetni (3). Ha a csapok lapba eresztettek, akkor arra is ügyeljünk, hogy a lapok bütüje merőleges legyen az oldalukra, és teljesen a sablon alaplapjára feküdjenek fel. Elmozdulásuk esetén a csatlakozó darabok nem kerülnek majd egy vonalba.
A következő feladat a csapfészkek kifúrása, ez is rejt néhány hibalehetőséget. Először is a furatok merőlegesek legyenek a lapokra, élekre. Ezt csak állványba fogott fúrógéppel biztosíthatjuk (4), bár rövid zsákfuratok esetén az eltérés kézzel fúrva sem lesz túl jelentős. A másik gyakori hiba, hogy a fúrás közben az anyag valamerre kitéríti a szerszámot. Ez ellen a munkadarab leszorításával, vagy 2-3 mm-es átmérőjű előfúrással védekezhetünk. A kisebb fúrót kevésbé térítik el a különböző keménységű anyagrészek, és a nagyobb fúrókat már ezek a lyukak vezetik meg. Ezt azonban mellőzhetjük, ha központvezetős fafúrókat használunk (5). A furatokat természetesen meghatározott mélységűre kell készíteni, ezt pedig a fúrógépre erősíthető ütközővel, vagy ennek híján ragszalag gyűrűvel, esetleg a fúróra húzott, átfúrt, és kellő hosszúra szabott faléccel biztosíthatjuk. A furatok azonban mindig kicsivel hosszabbak legyenek, mint a csapok, hogy a ragasztónak is maradjon alul hely. A lyukak szélét nem árt kicsit kisüllyeszteni, hogy a ragasztó kellően körülfogja majd a csapokat.
Ragasztáskor ne csak a csapokat (6), hanem a lyukakat és az összeérő felületeket is kenjük be. Az összeütött darabokat csak akkor kell leszorítanunk, ha a fészkek bővebbek a kelleténél. E körülmény többnyire akkor áll elő, ha a helyükre nem tökéletesen csatlakozó csapok pontatlanságát a lyukbővítéssel igyekszünk korrigálni. Ebben az esetben a bőségesen adagolt diszperziós ragasztó kitölti ugyan a réseket, és a darabok csatlakozása megfelelő lesz, ám a kötés szilárdsága már koránt sem. Faforgácslapoknál ez bizony kritikus, tömörfáknál kevésbé hátrányos. Jelentős eltérés esetén azonban a lyukba ragasztott fenyőrúddal, és új csapfészek készítésével ajánlatos pontossá tenni az ilyen kötést.

Egyszerű sarokkötések

Lécekből készített kereteknél szokás a sarokkötések legegyszerűbbjeit, az egymásba eresztve lapoltat, és az ollós kötést használni. Ezeknél alapvető fontosságú, hogy a leszabások minden szempontból pontosak, és merőlegesek legyenek. Tömör fáknál gondoljunk a fűrészelés során elroncsolt bütükre, mert ezeket most, vagy később mindenképpen teljesen simára kell csiszolnunk. A méretre szabást már eleve erre tekintettel végezzük el. Minél nagyobb fogú fűrészt használunk, annál nagyobb legyen az anyagráhagyás mértéke. Kézi fűrésszel nehéz a munkadarab lapjára merőlegesen vágni (7), ami a bütü lemunkálása szempontjából nagyon lényeges. Géppel történő leszabáskor inkább a vágási vonal beállítása okozhat gondot, de kellő megvezetéssel ez kiküszöbölhető. Kézi fűrészeknél az anyagra szorítsunk egyenes élű fatömböket, a fűrészgépet pedig a talpa mellé felfogott lécekkel vezessük meg.
Akár beeresztetten lapolt, akár ollós csapozást készítünk, lényeges a lemunkálandó rész bejelölése. Erre legjobb az állítható párhuzam-jelölő, de megteszi a lécbe pontosan beütött szeg is. A lényeg az, hogy a horony és a csap mindig fele, vagy harmada szélességű, illetve vastagságú legyen a darabok anyagvastagságnak (8). Azt se feledjük el, hogy e kötéseknél a kifutó darabok iránya bútordarabokon optikailag is fontos, függőleges, vagy vízszintes tagolást eredményez. A hézagmentes illeszkedés pedig nemcsak a kötések szilárdsága, de küllem szempontjából is fontos. A lapolás szélessége mindig a csatlakozó alkatrész szélességével azonos legyen. A lemunkálás vonalát talpas derékszög mellett húzzuk meg (9). A fészek mélysége igazodjon a csatlakozó darab csapjának a vastagságához. A magassága 1-2 mm-rel legyen hosszabb, hogy később majd a másik darabbal tökéletesen egy szintbe gyalulhassuk, csiszolhassuk.
Előbb a csapot alakítsuk ki. Közvetlenül a bejelölt vonalakon belül finomfogazású illesztőfűrésszel vágjuk be az anyagot. A jobb iránytartás megkönnyítése érdekében a munkadarabot ferdén fogjuk be, és lassan fűrészeljünk (10). A ferde vágásokat a másik oldalról vágva mélyítsük el. A felesleges anyagrészt előbb ferdén véssük le mindkét oldalról (11), ezt követően pedig a nyílás alját is munkáljuk egyenesre.
Ezután a másik munkadarabot vegyük kezelésbe. Előbb a lapjába illesztőfűrésszel készítsünk kellő mélységű bevágás(oka)t közvetlenül a jelölések mellett, az eltávolítandó részbe (12). A fűrész iránytartását az alkatrész mögé szorított - pontosan merőleges befűrészeléssel ellátott - szélesebb léccel könnyíthetjük meg. Tartsuk szem előtt, hogy inkább méreten aluli legyen a fészek széle, mert a felesleges részt még le tudjuk munkálni, ám a tágra sikeredettek csúnyák és nem is kellő szilárdságúak. A fűrészt előbb ferdén előrebillentve kezeljük, majd vízszintes fűrészeléssel érjük el a kellő mélységet. A nemkívánatos "alávágást" a darab mellé és így a fűrész alá kerülő keményfa ütközőléc segítségével akadályozhatjuk meg. A felesleges anyagot éles vésővel, kis fogásokkal véssük le. Ilyenkor ajánlatos a faanyag hasadási irányára is ügyelnünk. Ezt mindig átmetszve véssünk, így elkerülhetjük, hogy egy erőteljesebb mozdulat a szükséges méret alá hasítsa a faanyagot. A véső éle vágjon mindig, és ne siettessük az anyaglemunkálást hasítással (13). A csapfészek felületei mindig egyenesek, és simára munkáltak legyenek, hogy szorosan tudjuk majd a bele illő darabot a helyére ütni. Ha erősen szorulna a két darab valamelyike, akkor a kifényesedett nyomok alapján éles vésővel forgácsoljuk le a kiálló részeket. Ne feledjük, a túl szoros illeszkedés anyaghasadást idézhet elő.
Ragasztáskor a könnyen hozzáférhető felületeket kenjük be (14), dugjuk helyére a másik alkatrészt, majd újból húzzuk ki, és a felesleges ragasztóanyagot azonnal vizes ronggyal töröljük le. A darabokat újból egyesítsük, és csavaros szorítóval, alátétfák közbeiktatásával biztosítsuk elmozdulás ellen. Ha a darabok csak lazán illeszkednének, akkor vékony furnércsíkkal pótoljuk ki a hézagot, amit előbb a csapfészekbe ragasszunk be, majd ezután ragasszuk helyére a másik idomot. Ilyenkor arra ügyeljünk, hogy a furnért arra az oldalra rögzítsük fel, amelyik a másik alkatrész szintje alá kerülne. Így a kötés is szilárd lesz, és a szintkülönbséget is korrigálhatjuk. A csapozás befejezéseként a beillesztett darab felül kiálló bütüjét gyalulva (15), vagy csiszolva munkáljuk a másik alkatrésszel azonos szintbe.
Az ilyen sarokkötésekhez szükséges fészkeket és csapokat természetesen felsőmaróval is kialakíthatjuk, ám ehhez kiválóan megvezetett gép és éles marószerszámok is szükségesek. Hasznos segítség ilyenkor egy maróasztal, amilyen, pl. a 2000/10. számunkban bemutatott. Ezzel kiváló pontossággal készíthetjük el a különféle méretű csapokat, csapfészkeket, ám a marási méretek beállítása most is elengedhetetlenül fontos. Továbbá az ilyen munkákhoz horony- és csaplyuk-marók kellenek, amik viszont elég drágák. Egyes feladatokat csak több fogással oldhatunk meg, tehát mielőtt dolgozni kezdenénk, alaposan át kell gondolnunk a szükséges és logikus technológiai sort.
Például horonymaróval előbb a beeresztett fészek két szélső lemunkálását, majd a köztük levő anyag lemarását célszerű elvégezni. Ha több azonos alkatrészbe kell azonos méretű fészkeket marni, akkor ezeken a beállított mélységű lemunkálást minden darabon fázisonként ajánlatos elvégezni. A gyakori gépbeállítások elkerülése miatt nagyon fontos az időt megtakarító feladatsorrend meghatározása és betartása. Ha viszont ezt megtesszük, akkor a felsőmarókkal kiváló minőségű munkát tudunk végezni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a hagyományos szerszámokkal ezt nem tudjuk megközelíteni. Kellő figyelemmel és megfontolt munkával a kéziszerszámokkal is jól dolgozhatunk, csak kissé több idő kell hozzá.