Szekrénybe zárt fűtőtest

Ilyenkor télvíz idején a fűtőtestek nagyon fontos tartozékai otthonunknak. Az öregebb típusúak látványa azonban nem kimondottan esztétikus. Ha még jól működnek, cseréjükre nem szívesen, elrejtésükre már inkább gondolunk. Még azon az áron is, hogy ezzel a hatásfokukat némileg csökkentjük. Lapunkban is közöltünk már erre számos megoldást, ezek sorát most egy bútorszerű változattal bővítjük.

Anyaga laminált, vagy furnérral borított faforgácslap, esetleg tömör fenyő építőpanel. A burkolat szekrényszerű kialakítása miatt a szabályozó termosztáthoz is könnyű hozzáférni, mivel a rácsos előlap egy mozdulattal leemelhető a káváról, és ha szükséges az egész burkolatot könnyen elemelhetjük a helyéről.
A káva természetesen hátlap nélküli, belseje hőtükörként szolgáló alufóliás poliuretán szigetelőlapokkal burkolt. A burkolat belméreteit úgy határozzuk meg, hogy a fűtőtest körül bőségesen legyen szabad hely a levegő áramlásához. E szempontok szerint rajzoljuk elő a fedő- és a fenéklapot. A mintadarab sarok mellé szerelt fűtőtesthez készült, ezért a szabad falfelület előtt levőkhöz két oldalról fedett, esetleg oldalpolcokkal kiegészített burkolatot célszerű kialakítanunk. Ezt a körülményt már a tervezéskor, méret-meghatározáskor vegyük figyelembe. A fedő és fenéklapokat lyukfűrésszel úgy vágjuk ki, hogy előbb a lekerekített sarkukat kanyarítsuk le, majd a fenéklap felesleges részét vágjuk ki. A leeső darab kiadja a polcos rész hátlapját, ezt csak rövidebbre kell vágnunk. Az oldallapot is szabjuk méretre, majd csavarokkal megerősítve ragasszuk a hátlap élére. Ezt követően a fedőlapból vágjuk ki a felső átszellőző nyílást, a leeső anyagból pedig a középső egy-két polclapot. Az oldallap belső oldalára csavarozzuk fel az elő- és a fedőlapot felfogó léceket, majd szabjuk ki az oldalsó konzolt is, feltéve, hogy erre van szükségünk. A simára csiszolt darabokat felül csapozva, alul pedig csavarozva állítsuk össze.
Következő lépésben a káva szegély- és előlap keretét állítsuk össze. A káva keretét 20x100 mm-es gérbevágott lécekből, vendégcsapokat alkalmazva alakítsuk ki. A keret felső oldalába marjunk 40 mm magas szellőzőnyílást. Az előlap két keretből áll. A 20x60 mm-es lécekből összeállítottból, és a mögé felerősítendő 20x30 mm-es vakkeretből. Mindegyik sarkait gérbevágottan, idegen csapokkal megerősítve állítsuk össze. A vakkeretre bármilyen nagy lyukú textíliát, pl. erős kongrét, vagy műanyag nádszövet-utánzatot, esetleg perforált fémlemezt, fémszitát erősítsünk. Ezeket az anyagokat természetesen kifeszítve tűzzük, vagy csavarozzuk a keret homlokoldalára, majd az előlap keretének hátsó felére néhány 3x30-as facsavarral fogassuk fel. A vakkeretre szereljünk fel még két rugós csappantyút, hogy az előlapot bármikkor könnyen le tudjuk venni. Az ellendarabokat viszont a káva keret belső oldalára csavarozzuk fel egy lécdarabra.
A burkolat lábazatát a fenéklap aljára kell majd felerősítenünk. Ez a darab egy egyenes deszkalapból, és a lekerekített sarok ívét követő hajlított darabból áll. Az egyenes részét 150 mm széles deszkából szabjuk le, egyik hosszabb élébe meg készítsünk 40 mm mély nyílást a levegő áramlásához. A lábazat ezen darabját a fenéklap alá csavarozott tartóléc segítségével fogassuk fel. Az ívelt lábazati részt több deszkadarab egymás mellé ragasztásával alakíthatjuk ki. A szilárd kötés érdekében a darabokat hátulról 10-15 mm vastag, rétegeltlemezből kivágott idommal is fogjuk össze (1). Az így kialakított sokszög csúcsait ezt követően csiszolással kerekítsük le, majd alakítsuk ki a fenéklap ívét követő oldalfelületet (2). A toldások helyét furnér, vagy vékony dekorlemez felragasztásával tüntethetjük el. A kész részelemet csapozva ragasszuk az egyenes lábazat bütüjéhez, illetve a fenéklap aljára.
A nagyításhoz KLIKK ide! Az ívelt lábazati idom kialakítását egyszerűbb módon is elvégezhetjük, ha rétegelt-, vagy laminált farostlemez hátoldalát sűrűn befűrészeljük, és alapos benedvesítés után a kívánt ívre hajtva hagyjuk megszáradni. A hajlításhoz legalább két azonos alakú, ívelt hajlítósablonra van szükségünk, amiket majd a lemez kiszáradása után, annak a hátoldalára kell ragasztanunk. A hajlítás mértéke azonban függ a befűrészelések mélységétől és a bevágások sűrűségétől. Laminált felületű anyagnál még a bevonat rugalmassága is lényeges, mert ezek legfeljebb 160 mm sugarú hajlítást viselnek el berepedés nélkül. Esetünkben ez még megoldható, hiszen 270 mm-es sugarú hajlítást igényel az alsó lábazati rész. A toldás vonalát az oldallap élével egyvonalban felragasztott félkerek léccel takarhatjuk el.
Most már csak a fedőlapra kell felragasztanunk a lyukacsos takaróanyagot, amely azonos legyen az előlaphoz használttal. A kivágott nyílásba ragasszunk 5x10 mm-es lekerekített saroklécből keretet, majd alulról e keret aljára ragasszuk fel a nádfonatot, a fém-, illetve perforált falemezt. Felületkezelésként a simára csiszolt felületű darabokat pácolhatjuk, és utócsiszolását követően két-háromszor kenjük be híg selyemfényű színtelenlakkal. Amint a lakk teljesen megszáradt, a burkolat belsejébe ragasszunk alufóliás Polifoam szigetelő lemezt. Ezzel nemcsak a burkolat anyagát védjük a felmelegedéstől, hanem a hőleadást is kedvezően befolyásolhatjuk.

ANYAGJEGYZÉK

Jel

Db

Megnevezés

Méret (mm)

A

1

egyenes lábazat

19-20x150x900

B

1

ívelt lábazati maganyag

19-20x150x460

C

1

fenéklap

19-20x400x1200

D

1

takaróléc

10x20x150

E

1

oldallap

19-20x380x800

F

1

hátlap

19-20x260x800

G

1-2

polclap

19-20x260x360

H

1

fedőlap

19-20x400x1200

I

1

oldalkonzol

19-20x260x360

J

2

kávakeret

19-20x100x800

K

2

kávakeret

19-20x100x900

L

2

előlapkeret-léc

19-20x60x650

M

2

előlapkeret-léc

19-20x60x695

N

1

perforált fedőanyag

595x695

O

2

vakkeretléc

20x30x595

P

2

vakkeretléc

20x30x695

Q

1

perforált fedőanyag

250x695

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hogyan válasszunk hűtőszekrény-t

A drága hűtőszekrényt csak megvásárolni költséges, egy régebbi, magas fogyasztású típust lecserélve egy-két év alatt bejön az ára. Nem is beszélve az extrákról, melyek megkönnyítik az élelmiszerek...


Otthoni javítások: kis hibák, egyszerű megoldások

A lakásban mindig akadnak apróbb problémák, amelyek eleinte csak bosszantóak, ám ha nem szüntetjük meg, komolyabb meghibásodások előidézői lehetnek. Nem érdemes követni Murphy törvényét, hogy ha...