Faesztergálás hosszában

A nyersanyag előkészítése

Azt, hogy milyen fát akarunk az esztergáláshoz felhasználni, mindenki maga dönti el. Ám az vitathatatlan, hogy a majdan kialakítandó tárgyat mindenképen befolyásolja az anyag színe, még inkább az erezete. Ezt eleinte nehéz meghatározni, ezért próbálkozásainkhoz lehetőleg jellegtelenebb, egyöntetűnek látszó faanyagot válasszunk, pl. bükk-, juhar-, tisza-, vagy fenyőfát. Mindenkor tartsuk szem előtt, hogy a kiválasztott faanyag kiadja a munkadarabot, és ne kelljen a nyers tömbből sokat lenagyolni. Ezért befogása előtt gyaluval, vagy fűrészeléssel alakítsuk a legnagyobb átmérőt durván megközelítő hasábbá. Az ilyen tömböknek meg kell keresni a középpontját, hogy könnyebb legyen a befogás művelete, és a nagyolással a gépet se terheljük túl. A forgáspontot úgy a legkönnyebb meghatározni, hogy a bütüre feljelöljük a fadarab legszélesebb és a legkeskenyebb átlóját. A valódi középpont valahol e két vonal metszéspontjának közelében lesz, körzővel most már könnyen megtalálhatjuk. Ha négyzetes hasáb alakú a nyersanyag, akkor csak az átlókat kell behúznunk, és máris megvan a középpont. Ezt a műveletet mindkét oldalon végezzük el, mert az anyagot hátulról is ki kell támasztanunk. Befogáskor a fogas menesztő-tüskét egy-két óvatos kalapácsütéssel üssük a középpontba, a szemben levő bütübe pedig pontozóval üssünk mélyedést a kitámasztó csúcs számára.
Az anyag befogása és a késtartó beállítása a következő két fontos művelet. Mivel a középpontok már megvannak, a fatömböt előbb a menesztő-tüskére, majd a szegnyereg közelítésével a csúcsot a másik bütü középpontjába állítsuk. Ha a szegnyeregben álló csúcs van, akkor csak annyira nyomjuk a fadarab középponti fészkébe, hogy azt jól kitámassza, de még elforgatható legyen, és pár csepp olajjal akadályozzuk meg a beégést. A késtámasz helyzetét csak ezt követően állítsuk be, mégpedig a forgástengellyel párhuzamosan, úgy hogy éle és a munkadarab között minimum 4 mm hézag legyen. A késtámasz magassága 50 mm-nél kisebb átmérőjű anyag esetén a forgástengely síkjába essen, nagyobb anyagméret esetén viszont ennél kissé magasabb legyen. A nagyoló esztergáláshoz a legszélesebb késtámaszt használjuk, ha pedig ez rövidebb, mint a leesztergálandó rész, akkor a nagyolást két-, vagy több lépcsőben leszünk kénytelenek majd elvégezni.

Hengerpalást esztergálása

Mivel az alapanyag többnyire sokszögalakú hasáb, vagy szabálytalan alakú fadarab, első dolgunk, hogy palástját szabályos hengeralakra esztergáljuk. A művelethez széles nagyolókést használjunk, és közepes fordulatszámmal forgassuk a munkadarabot. A késnek a nyelét jobb kézzel markoljuk meg, bal kézzel pedig lazán megfogva támasszuk a késtartóra. A penge a forgástengelyre legyen merőleges, és kissé billenjen előre, így érintőlegesen forgácsolja majd a faanyagot. A forgó munkadarabot lassan közelítsük a nagyolókéssel, és amint anyagot fogott, kissé nyomjuk előre, de ne vegyünk túl mély fogást. Ha a bal oldali bütühöz könnyen hozzáférünk a késsel, akkor itt vegyünk fogást, majd folyamatosan haladva hámozzuk le a hasábról a felesleges részeit. A rövid késtámaszt azonban időnként jobb felé tolva kell arrább állítanunk, ám ilyenkor mindig újból ellenőrizzük, megfelelő helyzetben rögzítettük-e. A nagyolás fogásmélységén ne változtassunk, és akkor több lépcsőben elvégzett nagyolás is szinte azonos átmérőjű darabot eredményez. A szakaszok átmérőjét azonban álló munkadarabon kell lemérni. E célra tolómércét, vagy külső tapintókörzőt használjunk. A nagyoló esztergálást mindig balról jobbra haladva végezzük el, ám aki balkezes, az a szegnyereg felől haladjon a tokmány, ill. a menesztőcsúcs irányába, tehát jobbról bal felé haladva vezesse az esztergakést. A nagyolást addig folytassuk, amíg a munkadarabunk a névleges méretnél már csak 2-3 mm-rel lesz nagyobb. 

Méretre esztergálás

E munkafázishoz a lapos esztergakést használjuk. Éle forgácsolás közben ne teljesen feküdjön fel a palástra, és ne kaparja, hanem hántolja a faanyagot. Ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy a véső ferdére köszörült éllapjának a közepét fektetjük fel a forgó palástra, hogy az él ne érintkezzen vele. A vésőt ezt követően lassan húzzuk hátra, és amint az éle hántolni kezdi a fát, tartsuk meg szilárdan, s csak oldalirányba mozgatva simítsuk le a palást felületét (2). Így természetesen csak kis fogásokra lesz módunk, viszont a felület kiváló simaságú lesz, amit már csiszolással lehet tovább finomítani.
Itt említjük meg, hogy azoknál a daraboknál, amelyeknél a későbbiek folyamán csak egyik oldalon lesz módunk a befogásra, pl. kehely, tégely, kisebb szelencék készítéséhez szükséges fahenger kiesztergálásakor, befogócsapot is kell valamelyik végére készítenünk. Ennek mérete a befogó pofatávolságától függ. Ilyen tárgyak alapanyagát azonban jobb híján sík tárcsára facsavarokkal is felfoghatjuk (3), ám ebben az esetben a darabot, pontosabban a csavarokkal felfogott részét, majd csak a teljesen kiesztergált tárgy leszúrását követően távolíthatjuk el a tárcsáról. A munkadarabot egyébként az esztergálás műveletei alatt nem szabad a tárcsáról leszerelni, mert többé nem tudjuk biztosítani a központosságát, amely az egymást követő különféle esztergálási műveletek alapvető feltétele.

Formák esztergálása

Az esztergálással kialakított tárgyak mindig szabályos forgástestek, többek között ez adja meg a szépségüket is. Ám minden darab magán viseli készítőjének művészi hajlamait, improvizáló-, formateremtő képességét is. A formák egyszerű elemekből tevődnek össze, amelyeknek méretét, variációit magunknak kell meghatározni. Arra viszont, hogy miként, s milyen szerszámmal készíthetjük el, íme néhány mintaelem (4). A felületből kiemelkedő csúcsos, ék alakú elemet és ennek horonyként kialakított változatát ferde élű vésővel a legkönnyebb kialakítani. A homorú horonyhoz homorú, vagy kúpos, míg a domború- és gyűrűelemhez lapos vésők szükségesek. Ezen alapelemek kreatív váltogatásával, ismétlésével, továbbá a lágyan ívelt palástrészek megformálásával számtalan forma kialakítására nyílik módunk. A különféle méretű él-lekerekítésekről se feledkezzünk meg, mert ezek többnyire lágyabbá, harmonikusabbá teszik a kész tárgy formáját.
A megálmodott formát előbb ajánlatos síkban ábrázolva megtervezni, mert így könnyű formai korrekciót alkalmazni. A rajz alapján azután az elemek kezdetének és végének a helyét fel kell jelölnünk a lesimított fahenger palástjára. Ezt ceruzával, mérőléc segítségével a munkadarab körbeforgatása közben végezzük el. Ezt követően az egyes elemek legmélyebb és legmagasabb részének a helyét is ajánlatos feljelölnünk a palástra.
Forgácsoláskor előbb ezeket keskeny horonyként mélyítsük az anyagba, közel a pontos átmérőjüknek megfelelő mélységben (5). A formaelemek kiesztergálásakor mindig a nagyobb átmérőjű részek felöl haladjunk a kisebbek felé. Nagyoló formáláshoz a lapos nagyoló vésőt használjuk. A széles ívek domború részeit is ezzel formálhatjuk meg, ám a homorú ívű palástrészekhez már kúpos, vagy lekerekített vésők szükségesek. A mélyedések esztergálásánál a szélektől közép felé haladva vezessük a vésőt a kívánt mélységig, a síkból kiemelkedő domborulatokat viszont a közepük felől kezdjük el kialakítani. Az ívelt palástrészeket több fogással esztergáljuk le, mégpedig a beszúrások mélységéhez igazodva. Az ívek kontúrját kartonból kivágott sablon segítségével könnyű ellenőriznünk, de ezt mindig a gép kikapcsolása után, álló munkadarabon végezzük el, éppen úgy, mint az átmérők méretellenőrzését. A simító esztergálás során a domború részekhez lapos, vagy ferde élű vésőket, a hornyok és homorú részek készre esztergálásához lekerekített végű, finomító, alakvágó vésőket használjunk. 

Szelencék, kis tégelyek esztergálása

Az ilyen darabokat többnyire már a sima palástú fahengerekből esztergálhatjuk ki, ám a további műveletek miatt csak az egyik felükön van módunk a befogásukra. Ilyen esetekben, a már előbb említett síktárcsás felfogás esetén természetesen nem szabad a fahengert elmozdítanunk, viszont a pofás tokmányba fogandó henger bütüjére vaskos befogócsapot kell esztergálni. Az ilyen munkák bizonyos szempontból átmenetet képeznek a keresztirányú esztergálás között, hiszen a leendő tárgy bütüjét keresztirányban is fazonosra kell esztergálnunk, és az üreget is hasonlóan kell kialakítanunk. Az ilyen tárgyak megformálásánál azt az előnyt használhatjuk ki, hogy a fedél és az üreges test azonos méretű, s a palástját már csak részben kell alakra munkálnunk (6).
Először tehát a fedelet esztergáljuk ki. E műveletsorhoz fordítsuk be a késtámaszt a bütü elé, mégpedig kissé a középpont szintje alá állítva. Leszúrókéssel alakítsuk ki a fedél peremét, majd a belső üregét is esztergáljuk ki (7). A kész fedelet leszúrókéssel készített horonnyal válasszuk le a fahengerről (8). A középpont felé haladva egyre kisebb előtolással forgácsoljuk a faanyagot, és ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kb. 5 mm átmérőjű csapméretnél hagyjuk abba az esztergálást, s fűrésszel vágjuk le a kész darabot.
Következhet az üreges rész kialakítása. Ennél előbb ferde élű lapos vésővel alakítsuk ki a fedél peremének a fészkét, és álló munkadarabon próbáljuk a helyére illeszteni a fedelet. Ha annak pereme szorul a fészekben, akkor csiszolással érjük el azt, hogy enyhén szorosan, de semmiképpen ne lazán nyomhassuk helyére a fedelet. A belső üreget ezt követően fogásonként mélyítsük a kívánt mértékűre. A belső palástfelületet végül egy simító fogással formáljuk egyenesre, és ennek során eltüntethetjük a belső felületen a nagyolás alkalmával kialakult finom lépcsőzetességeit (9). Ezt követően már csak a felület finomra csiszolása és felületkezelése van hátra, s a tégelytestet végül kissé a középpont felé 1-2 foknyi eltéréssel leszúrva emeljünk le a fahengerről.
A gyakorlottabbaknak a kehelyesztergálás részfogásait is bemutatjuk. Ez esetben a szegnyereg csúcsával megtámasztott fahengerből előbb esztergáljunk ki egy olyan méretű csonka kúp alakú darabot, amely később a kehely szájába illeszkedik majd. A 15-20 mm vastag korongot leszúrva emeljük le a fahengerről, és tegyük félre. Következő lépésként a kehely üregét nagyoljuk ki leszúrókéssel (10). Középen hagyjunk 5-8 mm-es központi csapot, ezt majd az üreg alján aláesztergálva távolítsuk el. A kehely öblös üregének finomra esztergálásához pedig már keskeny alakvágó esztergakést használjunk (11), és csiszolással adjuk meg a végső simaságát. Az előbb kiesztergált fadugót azonban mindenképpen próbáljuk a helyére, mert ezzel kell majd később a kelyhet központosan kitámasztanunk.
Ezt követően a kehely külső felületét formáljuk meg, amelynek nagyolásához homorú vésőt használjunk (12). A falvastagságát belső tapintókörzővel gyakorta ellenőrizzük. Finom fogásokkal alakítsuk a kehely formáját, hogy ívei töretlenek legyenek. A szárának a kiesztergálásához azonban szükségünk lesz a kehely szájába helyezett fakorongra, amelyet a szegnyereg csúcsával támasszunk ki (13). A szárat leszúrókéssel, a kehely talpát pedig homorú vésővel alakítsuk ki. A talp alsó felét úgy esztergáljuk ki, hogy egy kb. 30 mm-es csaprész maradjon meg, majd következhet a felületi finomító csiszolás (14), felületkezelés, végül pedig a kész darabot balkezünkbe fogott ronggyal tartva, jobb kezünkbe fogott késsel szúrjuk le a fahengerről (15). Előbb azonban vegyük ki a központosító fadugót. Ha kellő óvatossággal végezzük a darab leszúrását, akkor a kész kehely a művelet végén a kezünkben marad, és talpán szinte nyoma sem lesz a csap csonkjának.
A hosszirányú esztergálásnak ezek természetesen csak a legegyszerűbb fogásai, ám ha már ezeket elég alaposan ismerjük, szerszámkezelési gyakorlatunk gyarapodásával egyre szebb és jobb minőségű darabok kerülhetnek ki a kezünk közül. S hogy teljesebbé váljon faesztergályos ismeretünk, következő számunkban a keresztirányú, azaz a szálirányra merőleges esztergálást mutatjuk be.