Faesztergálás hosszában

Ilyen tárgyakhoz természetesen többnyire kemény lombos fákat kell választanunk alapanyagként, hiszen most a formálás közben nem a rostok irányában, hanem arra keresztben fogjuk a faanyagot vésőnkkel forgácsolni. Az pedig köztudott, hogy a puhafáknál ez nem ad egyértelműen sima felületet, mert a puha részek felszálkásodását nem tudjuk elkerülni. Azt is vegyük figyelembe, hogy a megmunkálható átmérő nagyságát befolyásolja a főtengely gépünk állványától mért távolsága. Az a lényeg, hogy a munkadarabot szilárdan tudjuk rögzíteni, mégpedig lehetőleg szegnyereg és esztergacsúcs nélkül.
Keresztirányú esztergályozáskor az esztergakés éle és a farostok iránya által bezárt szög állandóan változik, mégpedig a rostjaira merőleges és a velük párhuzamos értékhatárok között. Közben természetesen a késre ható erők is állandóan változnak. A biztonságos késtartás ezért nagyon fontos, ráadásul a kés most végképpen nem kaparhatja a faanyagot esztergálás közben. A kést mindenkor úgy kell tartanunk, hogy éle folyamatosan vágjon. Ebből következik, hogy keresztirányú esztergálásra csak azok vállalkozzanak, akik már kellő gyakorlatot szereztek a hosszirányú- és az üregek esztergálása során. A keresztirányú esztergáláshoz az előbbieknél vastagabb pengéjű, nagyobb élszögű kések szükségesek. A formák kialakításához leggyakrabban a homorú és simító kések a megfelelők.
A keresztirányban esztergált tárgyaknak is megvannak a maguk alapformái, amelyeknek méretbeni és alaki variációinak alkalmazásával kedvünk és alkotókészségünk szerinti formálhatjuk fazonosra munkadarabunkat. Ezek az alapformák az egyenes és ferde hengerpalást, illetve ezeknek domború és homorúra esztergált formációi. Peremük magassága, és átmérőjük mérete, továbbá a lekerekítések mértéke miatt számtalan forma kialakítását teszik lehetővé, éppen úgy, mint a hosszirányban esztergált testeknél alkalmazott díszítő formák. Most is célszerű azonban megfogadnunk azt az elvet, hogy a kevesebb, ám finoman egybehangolt, egymást követő formaelemek hatásosabbak, mint a túlságosan tagolt felületű tárgyak, mert ez utóbbiaknál nehéz megteremteni a formaharmóniát. A szögletes formákat inkább választó, mintsem gyakran ismétlődő elemként alkalmazzuk. A lapos tárgyak formájának megtervezésekor nem árt figyelembe vennünk, hogy a finoman lekerekített, lágy formájú tárgyak általában szebbek, mint a sarkosan kiesztergáltak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tárgyunkon ne legyenek éles sarkú peremek, vagy egyenes palástú részek. Határozott élük többnyire karakteresebbé teszi pl. a tálak alját, vagy felső peremüket (1). A talpfelületet azonban mindenkor előbb síkra húzzuk le (2), majd ezt követően közép felé enyhén mélyítsük ki. Ezzel a tárgy felfekvését biztonságosabbá tesszük, és asztalra, polcra téve garantáltan nem fog billegni. A forma megtervezésekor gondoljunk a szilárdságra is, és a falvastagságot ne vegyük túlságosan vékonyra, inkább a szélek felé haladva fokozatosan vékonyítsuk el az anyagot, finom lekerekítéssel optikailag csaljuk le az edény falának vastagságát.
Ha markáns erezetrajzú anyagból fogunk majd dolgozni, akkor vegyük figyelembe az erezet adta jellegzetességet is. Forgástestekről lévén szó, a szimmetria mindenkor előnyös, az aszimmetria viszont elég zavaró hatású. Ha pl. az anyagon sötétebb tónusú erezetsáv húzódik végig, a leendő tárgy középpontja e sáv középfelezőjére kerüljön. Ha erre nincs mód, akkor az anyagból vágjunk két közel azonos darabot, és ezeket élükkel pontosan összecsiszolva ragasszuk össze. A leendő tárgy középpontját pedig úgy válasszuk meg, hogy az pont a két sötét erezetsáv közé essen. Így a faanyag természetes mintázata közel szimmetrikus lesz. A különböző faanyagok színtónusbeli különbségét oly módon is kihasználhatjuk, hogy négyzet alapú hasábokra sötétebb faanyagból leszabott léceket ragasztunk (3), majd alakra esztergálásakor ezek szabályosan ismétlődő foltként díszítik a dísztárgyak, pl. a fatégely (4, 5) vagy a váza oldalát (6).

Esztergálási fogások

A biztonságos keresztirányú esztergálás előfeltétele, hogy a kinagyolt darab szilárdan befogható legyen, és ne kelljen attól tartanunk, hogy munka közben elmozdul, vagy rosszabb esetben kirepül a helyéről. Ennek előfeltétele, hogy amennyiben síktárcsát használunk, vaskos facsavarokkal közel központosan fogassuk fel rá a fakorongot. Még jobb, ha a kinagyolt munkadarabot papír közbeiktatásával fakorongra ragasztjuk fel, majd azt csavarozzuk a síktárcsára (7). Így módunk van arra, hogy a tárgyat oldalról és szemből is a munkadarab gépről való leszerelése nélkül munkáljuk meg (8, 9). A nagyobb átmérőjű tálakat ajánlott egy fakoronggal és esztergacsúccsal kitámasztva is biztosítani. A tál kimélyítését ilyenkor előbb a szélén végezzük el, majd ezt követően - a csúcs és a fakorong eltávolítása után - a közepét is leforgácsolhatjuk. A kész darabot pedig egyszerűen lefeszíthetjük a felfogó darabról (10).
Mivel ilyen esetekben a rostirányra merőlegesen is simára kell esztergálnunk a munkadarabot, csak jól megfent, éles késeket használjunk, és ezek éle folyamatos forgácsleválasztás mellett alakítsa a faanyagot. A nagy fogásokat lehetőleg mellőzzük, különösen a puhább, pl. fenyőfánál. A vésőt erősen tartva esztergáljunk, akkor elkerülhetjük, hogy forgácsolás közben kisebb-nagyobb rostok szakadjanak ki a fafelületből. Az ilyen kráterek elcsúfíthatják az egész darabot, és azt se higgyük, hogy majd csiszolással eltüntethetjük őket. E helyett inkább több finomító fogással fejtsünk le a darab felületéről annyit, hogy a sérült részek eltűnjenek.
Vannak esetek, amikor mindenképpen esztergált befogó tokmányt kell használnunk, pl. az olyan fatégely fedelénél, amelynek tetején a mélyebb részt síktárcsára fogva már nem tudnánk kialakítani. Ilyen esetekben előbb a tégely szájába illő peremet célszerű kialakítani, és az alsórész nyílásába illesztenünk (11). Ezt követően viszont a tégely alját kell síktárcsán kiesztergált üreges befogóba központosan rögzítenünk. A szájnyílásába szorosan illeszkedő fedéldarab külső felületét ezután már könnyen - teljesen egymáshoz igazítva - esztergálhatjuk meg (12). Ilyenkor természetesen ajánlatos kis fogásokkal, fokozatosan kialakítani a végső formát, mert különben tönkremehet egész eddigi munkánk, a tégely fedele kitöredezhet, sőt le is repülhet. Másik, érdekes megoldás, mikor az alapanyag színtónusától eltérő fagyűrűt illesztünk a tálba vagy talpkorongba. Előbb esztergáljuk méretre a gyűrűt (13), majd a talpba is készítsük el a hornyát (14). A két alkatrészt ezt követően ragasszuk szilárdan össze (15), és miután megkötött a ragasztó, a talpat újból befogva esztergálhatjuk a kívánt alakra.
Lapos tálak esztergálásakor mindig középről haladjunk a szélek felé, és fokozatosan csökkentsük a kés előtolását, magyarán mondva, a szélek felé haladva egyre lassabban válasszuk le munkadarabunkról a felesleges anyagrészeket. A tál közepén hagyjunk 10-20 mm átmérőjű csapot, amelyet azután majd az edény mélyedésének kiesztergálását követően esztergáljunk le (16).

Felületkikészítés

Az esztergált felületek még a simító fogásokat követően sem lesznek kellő simaságúak. A tapinthatóan érdes felületeket csak fokozatos csiszolással tudjuk teljesen simára koptatni. E közben vigyáznunk kell arra, hogy az éles peremeket ne kerekítsük le, a finom lekerekítések felülete pedig egyenletesen ívelt maradjon. A felületek finomítását addig folytassuk, amíg a rostirányra merőleges részek is teljesen simák lesznek. Ezt a műveletet kézzel is elvégezhetjük a nagyobb, összefüggő felületeken, mint pl. szelence, tégely, tál belső részén. A kisebb, homorú felületeket farúdra szorított csiszolópapírral koptassuk le (17).
A fatárgyak végső simaságát pórusainak habkőporral történő eltömítésével adhatjuk meg. Ehhez előbb forgás közben polírozó labdába itatott lenolajjal telítsük a felületet, majd a labdát nyomjuk habkőporba, és a forgó tárgy felületére nyomva koptassuk még finomabbra. Eközben a por a fa pórusaiba rakódva, azokat teljesen eltömi (18). Ezt még kétszer célszerű megtennünk, másodszor már híg sellak politúrt használjunk a habkőpor megkötéséhez. A teljesen sima felületű tárgyat ezt követően már csak fényező labdából forgás közben felhordott politúrral fényesítsük ki. Ezt lassú fordulaton végezzük, hogy ne égjen be a már felhordott fényezőanyag. A fényezéshez azonban bútoripari lakkot is használhatunk, csak ezt előbb jól hígítsuk fel, és ezt is labdázva hordjuk fel a forgó tárgy felületére.