Függőleges kert falfelfuttatással

Kiváló példaként említhető erre többek között a fővárosban, a Ménesi úton lévő Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem már korábban épült épületóriásának hatalmas, egybefüggő falfelülete. A falak csaknem teljes egészét befutó, roppant terjedő képességű vadszőlő a csupasz homlokzatot valóságos élő zöld fallá varázsolja. Ha lehet, még szebb a látványa a szokásos őszi, pompásan vöröslő lombszíneződéskor. A lombvesztés után sem lesz teljesen dísztelen. A felületre tapadt vékonyabb, vastagabb vesszők és gallyak szertelenül szabálytalan hálózata teszi ilyenkor érdekessé. Az egész év folyamán tehát kellemes látványt nyújt. Persze nemcsak itt, hanem mindenütt, ahol gondot fordítottak erre, mint pl. a főváros XII. kerületében lévő Csörsz utcai kis parkot oldalról határoló saroképület falfelületein is.
Az élő növényekkel befuttatott falrészek mégis inkább csak a régi családi hajlékokon és az öreg bérházakon láthatók. Sajnos a szükséges tatarozást követően, még ezekre sem mindig engedik - illetve teszik lehetővé - az újbóli felfuttatást. Az újonnan vagy nemrég épült házakról, különféle középületekről, de még az ezeket körülvevő kerítésekről és támfalakról is, viszont mintha egyenesen száműzték volna az efféle élő "falvédőket". Ez annál kevésbé érthető, mert ezek a növények nemcsak szépek, hanem egyben jelentős a környezetjavító hatásuk is, még további más előnyeik mellett.

Háromszáz napon át végeztek méréseket német szakemberek, kúszónövényekkel befuttatott, valamint csupasz házfalakon. Azok belső oldalán a hőmérsékletet, továbbá a relatív páratartalmat mérték, annak megállapítására, hogy a felületeket beborító növényzet a kellemes látványon kívül milyen környezetjavító hatású. Az eredmények megfeleltek a várakozásnak. A növényzet jó hőszigetelőnek bizonyult. Meggátolja, hogy kánikulában a falak erősen felmelegedjenek. Télen, a fűtési idényben pedig az ekkor is lombos kúszónövények, mint az örökzöld levelű és félárnyékban különösen jól tenyésző borostyán, még a lehűlés ellen is véd, energiát takarít meg. A mérések szerint a növényzettel fedett házfalak nyári melegben jó pár fokkal hidegebbek, illetve hűvösebb hatásúak, télen viszont csaknem ugyanennyivel melegebbek, mint a fedetlenek. Ráadásul a sűrű lombozat jó porfogó is, a levelek egy-egy négyzetcentiméterén is néha tetemes pormennyiséget mértek, amit azután jól lemos a csapadékvíz. Némi hangtompító szerepe is van a lombfelületeknek.

Egyetlen példány a falra különösen jól futtatható tapadókorongos vadszőlőből (1), amely az értékes alapterületnek egy négyzetméterét sem foglalja el, egy-másfél évtized alatt legkevesebb kétszáz négyzetméter felületet boríthat be. Vagyis a befuttatás az élő növényzet rendkívül területtakarékos hasznosítási módja, értékes bioklimatikus hatásokkal. Nem vet árnyékot sem a kertfelületre, sem az ablakokra, nem úgy, mint a kisebb udvarokban álló, magasra felnövő fák. Kúszónövényekkel zöld környezetet lehet teremteni még azokon a kis belső udvarokon is, amelyeket egyébként már egyetlen fa is túlságosan beárnyékolna.
Kis lakóudvarban a ház négy falát befutó növényzet lombtömege egy idősebb fa lombtömegével csaknem azonos zöld felületet nyújt, és bioklimatikusan ugyanolyan kedvező hatású. Javul a légáramlás, lekötődik a por, nagyobb a páratartalom, illetve a káros mértékű légszárazság is mérséklődik. Bár a falak zöld növénnyel, pl. az erre legalkalmasabb - repkénynek is nevezett - tapadókorongos, háromkaréjú vagy japán vadszőlővel, árnyékosabb helyen pedig inkább borostyánnal való befuttatása nem helyettesíti ugyan a nagyobb kiterjedésű kertet, a zöld terület hiányát azért legalább részben ellensúlyozza.
Kevésbé beépített területek lakóépületein a befuttatása ugyan nem olyan nyilvánvaló, hiszen az itt lévő kisebb-nagyobb kertek és parkok fái, bokrai megteszik a kívánt szolgálatot, de azért itt sem kell a falbefuttatásokról teljesen lemondani. Szép díszítő keret (2) lehet a zöld futónövény például a bejáratok, erkélyek, loggiák körül. Kínálkoznak is ehhez a lakóépületek ablaktalan tűzfalai, az óvodák, iskolák, vásárcsarnokok, lakótelepi közösségi épületek ablak nélküli falai. Kis felületek befuttatására pedig különösen alkalmasak a bejáratok, nemkülönben az olyan szabadtéri tagoló építmények, mint a többé-kevésbé zárt, tömör kerítésfalak, szeméttároló kis építmények, gépkocsibeállók és garázsok oldalfalai.
Ezek és a befuttatás további lehetőségei még nem eléggé kihasználtak nálunk, ami a környezetkultúránk egyik hiányossága. Annál is inkább, mert ráadásul a falak látványos befuttatásakor kialakuló felületborító lombtömeg "kicsinyíti" is az épülettömegeket.
Az aggályoskodók attól tartanak, hogy a kúszónövények tapadó részei, a borostyán léggyökerei és a vadszőlők tapadókorongjai károsíthatják a falat. 1911-ben már megkérdezték több német vár urát, hogy miként vélekednek a falat beborító növényzetről. Egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy ha a vakolat sértetlen, a növények semminemű kárt nem okoznak a falban. Azóta sok újabb szakirodalmi forrás is elég meggyőző módon állítja, hogy a sűrű felfuttatás sem a festést, sem a vakolatot, sem a falazatot nem károsítja, sőt éppen óvja, mivel visszatartja a károsító sugarakat és az esőverést. Egyidejűleg csökkenti a repedéseket előidéző hőmérsékleti- és nedvességingadozásokat. Megnyugtató a kúszócserjékkel befuttatott ósdi, omladozó épületek állapota is. Közülük nem egyet úgyszólván csak éppen a hajtások tömege tart egybe, de legalábbis őrzik maguk alatt a vakolatot, illetve az eredeti felületet.
Csak a vakolat vagy a falazat már meglévő hibáit, a repedéseket és a fugákat képesek a kúszónövények fásodó ágai a vastagodásuk során tovább omlasztani, tágítani. Óvatosságra akkor van tehát szükség, ha a falazat és a vakolat rossz állapotban van. Ahol a tapadó gyökerek repedéseket találnak, oda behatolnak. Kielégítő nedvesség mellett esetleg léggyökereket is eresztenek, amelyek a tapadókorongoknál sokkal erősebbek, és a vakolatot, sőt a köveket is szétrepeszthetik. A megfelelő módon elkészült, illetve helyreállított homlokzati falak esetében viszont semmilyen akadálya sincsen kúszónövények felfuttatásának.
Az elkerülhetetlen felújításukig a málladozó vakolatú házfalak kúszónövényekkel takarhatók el a legszebben, mint ahogy a falfelületek megmunkálásának gyakori hiányosságait, vagy már éppen csúfságait is leplezhetik a kúszónövények. A különösen rideg betonfalak és a komor hatású, tömör tégla-, valamint kőfalkerítések, támfalrészek barátságosabbá válhatnak növényekkel befuttatva.
Tévhit, hogy a növények vizesítik a falat. Az egymást tetőcserép módjára fedő levelek éppen elvezetik a csapadékvizet, nem engedik átázni a vakolatot, nedvesíteni a paneleket. A gyökérzet egyidejűleg valósággal szárítja a házalapot. Téves a falat borító növényzet ellen gyakran hangoztatott és nemegyszer még szakmailag is támogatott érvelés, hogy a falra tapadó növényrészek "kiszívják a falat", ártanak a vakolatnak, mállasztják az épületburkolatokat. Tapadókorongjaik valójában csupán a fizikai rögzítést szolgálják, pár héttel a kifejlődésük után már megfásodnak és elhalnak. Az egy négyzetméterre jutó növénysúly többlet sem olyan jelentős, hogy ez az épületekre veszélyt jelentene.
Az sincs bebizonyítva, hogy a pókok és más rovarok vagy éppen az egerek a külső faltakaró növényeken keresztül jutnának be könnyebben. Ezek még búvóhelyet sem nyújtanak a káros rágcsálóknak és a kellemetlen rovaroknak. Éppenséggel olyan madarak fészkelhetnek jól a kúszónövények védelmében, amelyek írtják a káros rovarokat.
A falra kúszó növények nélkül pedig, különösképpen a magasra szökő épületek, emeletrészek szinte kiszakadnak a természetből. Nem hallható környezetükben levélzizegés, madárcsivitelés, és eső után friss növényillat sem árad szét. Az évszakoknak a zöld falakon leolvasható változásai sem mellőzendő látványosságok az épített környezetben.
Falbefuttatásra mindenekelőtt a japán eredetű repkényszőlő vagy borostyánszőlő, még helyesebb nevén háromkaréjú vadszőlő a legmegfelelőbb. Sokágú indáinak apró kacsain lévő erős tapadókorongjaival szorosan tapad a falhoz, még az egészen simához is jól rögzülve. A tapadókorongok végén ugyanis sajátos ragasztóanyag válik ki. Ez olyan erősen köt - rögzít -, hogy inkább a tapadókorongos kacsrész szakad el, de a korongok nem válnak le a megtapadásuk után a felületről, még elhalt állapotban sem. Napos falakon leglátványosabb ősszel, mikor levelei borvörösre színeződnek (3).
Tapadókorongja van az ötlevélkéjű tapadó vadszőlőnek is. Ez azonban főképpen árnyas falakra való dísz. Levelei ősszel égőpirosra színeződnek, így különösen mutatósak a lehullásukig. A vadszőlők kékesfekete színű bogyótermései ugyancsak jól mutatnak a falakon (3). Ezek egyben a feketerigók kedvenc csemegéi is. Az évente másfél-két métert is növő vadszőlőindák kezdetben irányítgatást kívánnak, hogy a megfelelő irányban növekedjenek.

A rendszerint oltvány eredetű, tapadókorongos háromkaréjú vadszőlőnél az alanynak használatos, ugyancsak hosszú hajtásfejlesztésű, közönséges vadszőlőtől mentesen tartás fontos feladat. Ugyanis a körülményesen gyökeresíthető és ezért költségesebb, de biztonságosabb oltással szaporított, háromkaréjú vadszőlő oltvány készítéséhez kiváló a könnyen és jól gyökeresedő, közönséges vadszőlő (4). Ellenben ez tapadókorongok nélkül, csak kacsokkal kapaszkodik, ami a falfelületeken való jó megkapaszkodáshoz bizony nem elég. Ezért ha kifejlődve fel is kapaszkodik többé-kevésbé a falfelületre, előbb vagy utóbb leválik. Ez egy hevesebb szélvihar alkalmával magával ránthatja a máskülönben viharálló, és biztosan, jól kapaszkodó, tapadókorongos ráoltott rokont, ami a kettős lombterhelést képtelen megtartani. Nem szabad tehát soha megengedni, hogy a tapadókorongossal együtt, mintegy annak a hátán, a nem tapadókorongos kacsos vadszőlő is felkapaszkodjon a falfelületre. Ha felbukkanna belőle akár csak egyetlen hajtás is, azt a legjobb azonnal és maradék nélkül, tőből kihúzva vagy levágva eltávolítani. Ezt a műveletet (oltvány háromkaréjú vadszőlő esetében ez az úgynevezett vadalás) szükség szerint mindig meg kell ismételni. Különben még vakolattal együtt is leszakadhatnak kisebb-nagyobb felfuttatások egy idő után.
Az "észak babérja", vagyis a közönséges borostyán is közismert kúszócserje, amely ráadásul örökzöld. Sötétzöld és fiatal korukban karéjos, márványozott erezetű, bőrszerű levelei télen is megmaradnak. Míg fiatal, léggyökereivel könnyen megkapaszkodik a falakon is. Tűző naptól védetten, árnyékos fekvésben érzi jól magát. Ennek a szaporítása is annyira egyszerű és bevált a kora tavaszi, még inkább a nyár végi időszakban, hogy ezt mindenki maga is megpróbálhatja az arasznyi hosszúságban levágott hajtáscsúcsok eldugványozásával.
A szabadba ültetett vagy konténeres kúszónövények felhasználásával bármikor elkezdhető "fal-zöldítésnek" remélhetően mind több elkötelezett híve, követője lesz. Talán még a korábban egyszer már elindított mozgalom is feléledhet és újra indulhat, de ezúttal időtállóan. Mindannyiunk érdeke, hogy ez így legyen!