Rugók javítása, pótlása

Ritkán ugyan, de megesik, hogy a szobaajtónk zárjában, vagy a redőny csévélődobjában, esetleg háztartási készülékeinkben eltörik valamilyen rugó. A hiba kiderítése után törhetjük a fejünket, hogyan is pótoljuk a hiányát. Az előző ismertetésünkből megtudhattuk, hogy szakszerűen miként is kell a rugókat méretezni, ám az adott helyzetekben ez rajtunk csak keveset segít. Mit tehetünk tehát, hogy mégis megoldjuk a problémánkat? Megpróbálkozhatunk a javításukkal, sőt megkísérelhetjük némelyik rugó elkészítését is. A mikéntre pedig következzék néhány bevált fogás a törött rugók pótlására.

A rugók, ugye, kétfélék, funkciójuk szerint nyomó-, illetve húzó rugókként csoportosíthatók. Anyaguk és formájuk szerint viszont számtalan fajtájuk tartozik e két nagy családba. A törötteket szerencsés esetekben nem is kell kicserélnünk, ha megkurtíthatók. Ez főként a hosszú rugóknál lehetséges, ahol nem olyan lényeges néhány menetnyi, vagy tekercses laprugóknál 10-15 mm-nyi hiány. Ezt azonban mindig a gyakorlat dönti el, és bár ilyen esetekben ugyan sokszor megoldjuk a problémát, azt azonban nem árt tudnunk, hogy ezzel a kurtított rugók terhelését megnöveljük, ami újabb törést okozhat. Ezek után nézzük, mit is tehetünk adott esetekben.
Nem gyakran, de megeshet, hogy a szobaajtó kilincse egyszer csak lenyomva marad; eltört a rugója. Ez persze csak akkor derül ki, ha szétszereljük, és kiemeljük a törött rugót. Többnyire az egyenes szárak szoktak letörni, készen pedig ne is keressünk ilyen alkatrészt, úgyse kapunk. A gyakorlatias barkácsoló ilyenkor vásárol megfelelő méretű rugóhuzalt - átmérőjét a régi rugó alapján kell lemérni tolómérővel -, és a rugót elkészíti maga. Keres egy, a hajlított szemeknél 3-5 mm-rel kisebb acélcsövet vagy rudat, majd azt satuba fogja, mellé pedig a rugóacél-huzalt. Az egyenes szárhossz több legyen, mint amennyire majd valójában szükségünk lesz. A huzalt a tekerési iránynak megfelelően erősen meghúzva, esetleg vízpumpafogóval "rásegítve" szorosan csavarjuk a cső palástjára (1). A hajlítási irányt és a szükséges menetszámot az eredeti rugó alapján állapítsuk meg. Nem biztos, hogy a művelet elsőre sikeres lesz, mert nem tudhatjuk, hogy a huzal mennyire fogja magát kirúgni, ezáltal mennyire nő meg a hajlított gyűrű átmérője. Igyekezzünk a tekercselést folyamatosan végezni, különben a hajlítás íve nem lesz egyenletes, ez pedig befolyásolhatja majd a feszítőerejét. Ajtórugóknál általában az egyik végén derékszögben lehajlított szárrészt is kell hajlítanunk; ezt a szivattyúba szorított huzalvég felhevítése után kalapáccsal ráverve hajlítsuk le (2). A hevítéshez megfelel a gázláng is, de serényen kell ténykednünk, mert az anyag gyorsan lehűl, a huzalvégnek pedig így nehéz a lehajlítása. A sikattyút nagyobb laposfogóval is helyettesíthetjük, de ne érje sokáig a gázláng, különben kilágyul az anyaga. E célra legjobb kidobásra ítélt fogót használni. Ezzel a szerszámmal akadályozhatjuk meg, hogy melegítés közben a rugóacél többi része is kilágyuljon.
A kész rugót hagyjuk kihűlni, újabb hevítéssel, majd lehűtéssel ne próbáljuk meg feszültségmentesíteni, mert biztosan túllövünk a célon, és a rugó igen hamar újból el fog törni. A szár méretre szabásához is lágyítsuk ki a huzalt, de csak a szükséges méretén túl hevítsük fel, majd kihűlése után fűrésszel vágjuk le a felesleges részét. A műveletsor nem könnyű, és fontos a hajlítások irányainak a "betájolása", különösen a szárvégeknél, mert ezek beépítésre alkalmatlanná tehetik a meghajlított tekercsrugót.
Akinek régi redőnye van, számíthat arra, hogy a heveder felcsévélő szalagos tekercsrugó eltörik. Ez általában a csévélődobra felcsavarozható végénél szokott bekövetkezni, mert itt van legjobban igénybe véve. A javításhoz ki kell szerelni a csévélőt, a törött rugóhoz meg a rugóház szétszedése után juthatunk. A végét húzzuk ki, fogjuk egy nagyobb laposfogóba, a végétől kb. 30 mm-re, és gázlángba tartva izzítsuk fel. Az izzó rugóvéget hajlítsuk fogóval vissza, majd hagyjuk kihűlni. A felcsavarozásához szükséges lyukat csak ezt követően fúrjuk ki. Ha az anyag fúrás közben még keménynek bizonyulna, és fúrónk nem forgácsolná az anyagát, akkor újból hevítsük fel a végét, de most már erősebben, majd megint hagyjuk kihűlni. Ezt követően bizonyára sikerül a lyukfúrás, és a rugót újból visszaszerelhetjük a helyére. A sorrendre vigyázzunk, és a csavar feje alól ne felejtsük ki az alátétet sem. Hasonló módon, rugókurtítással javítható ki némely porszívó kábelcsévélője is, pontosabban a rugóvég kilágyítása után történő visszahajlítással (3), mert ezeket a visszahajtott szem rögzíti a dobra.
Némely íróasztali lámpa "gémeit" hosszú, tekercselt feszítőrugók tartják a beállított helyzetükben. Ezeknél a beakasztó szem szokott "elszállni". A rokkant rugót azonban percek alatt rehabilitálhatjuk, csak a letört szemet kell két menet feláldozásával újraformálnunk. A két utolsó menete alá feszítsünk széles csavarhúzót, majd laposfogóval nyúljunk alájuk, és hajlítsuk oldalra. A szemeket egyengessük ki, amennyire tudjuk, majd hevítéssel lágyítsuk ki a kihajtott huzalrészt. A kiegyenesített huzalvéget az utolsó menet felénél fogóval hajlítsuk fel, majd hajlítsunk rá újabb akasztószemet (4). A felesleges anyagot csípőfogóval vágjuk le, és máris visszaakaszthatjuk a helyére. A megrövidített rugó továbbra is ellátja a feladatát, néhány menetnyi méretcsökkentését nem fogjuk észrevenni, legfeljebb az akasztószem szabálytalanabb formája árulkodik a javításról. Egyszerűbb módon is elintézhettük volna, ha a két oldalra hajlított szemet használjuk fel akasztóként, de ez a függesztőcsap átmérőjétől függ; ha nagyobb, mint a rugó belső átmérője, igen nehéz a csapra erőszakolni. Ráadásul a rugó kissé ferde helyzetet vesz fel, hiszen érintőirányú a felfogása. Igaz ez nem befolyásolja a működését, csak csúnya.
Ha pedig valamilyen saját készítésű szerkezetünkhöz kellene rugó, előbb nézzük meg, hogy nem kapunk-e a céljainknak megfelelőt készen, esetleg más berendezéshez gyártottat, amit csak méretre kell majd vágnunk. Kerékpár, háztartási gép, sőt gyakran autóalkatrész üzletekben is sikerrel próbálkozhatunk a megvásárlásával, hiszen számtalan célra használatos mechanikai gépelem a rugó. Ám, ha nem akarjuk a kereséssel tölteni az időket, magunk is elkészíthetjük. Egy satu, két faléc, magrúd és egy nagyobb fogó vagy sikattyú szükséges a "legyártásához" (5), természetesen a megfelelő átmérőjű rugóacél huzalon kívül. A rugó átmérője csak annyiban lényeges, hogy a nagyobbakhoz szélesebb keményfalécre van szükségünk. A huzalátmérő a legfontosabb, mert a vastagabbakat sokkal nehezebb adott méretre tekercselnünk.
A kisebb átmérőjű rugókhoz csak két, kb. 80 mm hosszú 20´40 mm-es faléc szükséges, lapjuk hosszfelezőjébe pedig ajánlatos V-alakú vezetőhornyot vésni. A léceket meg két szeggel úgy fogjuk össze, hogy a hornyok pont szemben legyenek egymással. A magrúd egyenes acélhuzal, rúd vagy cső legyen, az egyik végén a huzal átmérőjével azonos szélességű befűrészelt horonnyal. A magrúd másik végére a kézi forgatáshoz hajlítsunk hajtókart vagy menesztőlapokat, ám a kézifúrógépes hajtáshoz ez természetesen felesleges. A rugómag(ok) átmérője általában 3-5 huzalátmérővel kisebb legyen a rugó névleges átmérőjénél. A rudat dugjuk a lécek közé, majd fogjuk satuba. Előbb csak kevéssé szorítsuk meg, majd a rugóhuzalt dugjuk a rúd felhornyolt végébe, és fogóval fordítsuk el annyira, hogy a huzal a mag és a léckaloda közé szoruljon (6). A huzal merőlegesen álljon, ha húzórugót (7), és ferdén (8), ha nyomórugót kívánunk tekercselni. Ezt, pontosabban a menethézagot előre meghatározhatjuk, ha a kezdéshez megfelelő szögű huzalhornyot készítünk a lécbe, és a huzalt ebbe fektetve, a tekercselő rúddal együtt szorítjuk a lécek közé. Ilyenkor a tekercselés irányára is tekintettel kell lennünk, és a huzalt alulról kell a horonyba illesztenünk. A vezetőhorony szöge azonban csak akkor nem fog változni, ha keményfa léceket használunk a rugókészítéshez. A kezdés mindig a léc jobb oldala felőli 1/4-énél történjen.
A befogás után már csak a rudat kell folyamatosan forgatnunk, miközben a rácsavarodó huzal menetet vág a faanyagban, és szorosan rásimul a rúdra. A forgatáshoz furdancsot, kézi fúrógépet csak hosszabb rugók esetében célszerű használnunk, mert a rúd tartós kézi forgatása elég fárasztó. A satu szorítását az első néhány menet után növeljük, hogy a huzal szorosan a palástra tekeredjen. Ezt azonban nem célszerű a megszorulásig fokozni, mert a vékony huzalok így elszakadhatnak, a vastagabbaknak pedig a feltekercselése válik lehetetlenné. A tekercselés során fellépő súrlódást olajozással csökkenthetjük. Ez főként a nagyobb átmérőjű, vastagabb huzalból tekercselt rugók készítésekor előnyös. A fapofák szorítása nagyon lényeges, mert ha a kelleténél kisebb erővel nyomódnak a magrúdra, illetve a huzaltekercsre, akkor a rugó jelentősen nagyobb átmérőjű lesz a vártnál a huzal - feszítésének megszűntekor - kirúgja magát. Minél vastagabb a huzal, és minél kisebb a rugó belső átmérője, annál nagyobb a kész rugó tekercselés utáni méretnövekedése (9). Ezt csak próbatekercseléssel lehet behatárolni, szükség esetén kisebb rugómagot kell választanunk. A nagyobb átmérőjű tekercsrugók készítéséhez már V vagy ívelt hornyolású fakaloda kell, és a magrúd forgatása komoly erőkifejtést igényel, ezért a magrúdra reszeljünk menesztőlapos szárvéget, hogy a tekercselést racsnis szerelőkulcs-szárral könnyíthessük meg. Ez egyébként a kisebb hajtószárak esetében is előnyös (10).
A saját készítésű nyomórugók felfekvő részét a legnehezebb kialakítani. Ilyenkor ugyanis legalább három menetet kell szorosan egymás mellé tekernünk, és mivel a huzalt csak nehezen tudjuk a maga mélyítette horonyból eltéríteni, a menetemelkedésen csak úgy tudunk változtatni, hogy a huzalt erősen bal felé húzva kényszerítjük arra, hogy menetei egymás mellé kerüljenek. Ráadásul ilyenkor nehéz a pontos hossz megállapítása is, hiszen a rugót csak utólag tudjuk méretre vágni. Célszerűbb, ha előbb négy-öt szoros talpmenettel kezdünk, majd nagyobb menetközre váltunk, és a végén - a szükségesnél egy-két menettel kevesebbet tekerve - megint négy-öt holt menetet készítünk (11). A rugótekercset lehúzva a magról úgy vágjuk le, hogy előbb az egyik felén hagyjunk két talpmenetet, ezt köszörüljük egyenesre, majd mérjük rá a szükséges hosszt. Amennyiben kettőnél több talpmenet lenne a másik végén, akkor a többit vágjuk le, a felső menetet köszörüljük egyenesre, majd a rugót óvatosan széthúzva adjuk meg a kívánt hosszúságát (12). Ez a mozzanat akár több kísérlet eredménye is lehet, de a lényeg, hogy a rugó ne legyen jelentősen hosszabb a kelleténél. Ne feledjük; a nyomórugókat lehet nyújtani, de terheletlen méretüket összenyomással már csak kis határok között módosíthatjuk.
A saját tekercselésű rugók nyomó, vagy feszítőerejét szükség esetén mérnünk is kell. Ezt egy kis mérleg segítségével végezhetjük el. Az eredmény persze nem lesz pontos, inkább csak tájékoztató értékű, de néha ez is több a semminél. Mérlegünk egy léc, amelyet két kis fatömb és egyenes huzaltengely segítségével fogassunk egy deszkalapra. A végeibe hajtsunk egy kis horgot, és erre akasszuk, illetve helyezzük alá a vizsgálandó rugót. Ha a léc könnyen mozog, a rugó összenyomásához szükséges erőt a ráhelyezett súllyal, a húzórugók feszítőerejét pedig a másik oldalra akasztott súllyal mérhetjük le. Ha van eredeti rugónk, akkor így az összehasonlításukat megközelítően elvégezhetjük.
Otthoni körülmények között azonban csak olyan rugók készítésére vállalkozzunk, amelyek nem precízen méretezettek, mert a szigorú kritériumokat nem tudjuk kielégíteni, és komolyabb hibákat is okozhatunk a beépítésükkel. Finommechanikai készülékek, háztartási gépek szénkeferugóinak, egyéb kapcsolórugók újragyártásával akár jelentős kárt is okozhatunk a készülékekben. Tehát legyünk óvatosak; tudjuk, hogy mire vállalkozhatunk, s mire nem.