Káprázatos klemátisz

Igényei miatt elterjedése csak a nyugat-dunántúli kertekre korlátozódott. Számára nem megfelelő helyen növekedése gyenge, virágai pedig kicsik maradnak.
A jó vízgazdálkodású, tápdús, laza és közepesen kötött talajt kedveli. Vízigénye miatt a talajnak tartósan kiszáradnia nem szabad, azonban a megrekedő és pangó vizet sem tűri el. Páraigénye szintén magas, fényigénye ezzel szemben mérsékelt. A délkörüli erős napsugárzást nem viseli el, ezért ilyenkor javasolt a védelme. Hőigénye miatt a tövére télen takarást kíván, de ezt sem szabad túlzásba vinni.
Ápolása és kezelése annál egyszerűbb minél megfelelőbbek számára a helyi adottságok. Különös odafigyelést igényelnek a halványrózsaszín, fehér, valamint a világos alapszínen kékkel és lilával csíkozott fajtái, mert ezek általában igényesebbek és kényesebbek.
Öntözésénél, különösen a nyári időszakban, ügyelni kell, hogy folyamatosan nedves, nyirkos legyen a talaj. A túlöntözésre szintén vigyázni kell. Tápanyag ellátása is lehetőleg oldott formában, tápoldatozással történjen.
Metszése a tél elmúltával, kora tavasszal, az új hajtások megjelenése előtt volt időszerű. Mindenekelőtt el kell távolítani róla az elhalt sérült részeket, majd a többi hajtást, illetve vesszőjét vissza kell vágni. Hajtásaihoz támasztékot használjunk, de ez legyen elég erős, hogy elviselje a buja növekedést és az erős szélterhelést. Falirácsra történő felfuttatása esetén a falfelület és a rácselemek között pár centiméteres hézag legyen, ami lehetővé teszi, hogy a hajtások körbefonhassák a rács elemeit. A hajtások felvezetése, illetve rögzítése nem túl szoros kötéllel, lehetőleg még azelőtt történjen meg, hogy teljesen elhajolnának a karótól vagy összegabalyodnának. A kis hajtásai szinte szétválaszthatatlanul képesek egymásba fonódni.
Téli takarása szalmával történjen, a tőrész köré. Ezenfelül a téli elfagyástól megvédhetjük, ha a vesszőt 60 cm magasan szalmával bekötjük. Ez azonban ne legyen nagyon vastag, mert akkor a vessző ugyan megmarad, de a rajtuk lévő rügyek elpusztulnak.
Károsítói lehetnek a gyökérgubacs, a szamóca fonálférgek és az őszibarack-iszalag levéltetvek. Ezeken kívül még a lisztharmat és az aszkohitás betegségek is károsíthatják. Az iszalaghervadás miatt akár egy nap alatt hirtelen elszáradhat. A leggyakoribb betegségek - amik általában csak a nagyvirágú fajtákat támadják - a talajlakó gomba (ami a gyökér sérülésein át hatol be) és a hervadást okozó gomba. Ezért vigyáznunk kell, hogy a gyökerek ne sérüljenek, akár karózástól, akár kiültetéskor, mert akkor a gombafertőzésnek szabad út nyílik a növény felé.
Növényvédelem szükséges bármilyen kártevő vagy kórokozó fellépésekor. A vegyszeres védelem - gombaölő beöntözéssel - már a telepítésnél vagy kiültetésnél történjen meg, majd tavasztól nyár közepéig két-három hetente ismételjük meg.
Szaporítását házilag hullámos bujtással érdemes megpróbálni. Ilyenkor viszont két év is szükséges, hogy a bujtatott fás rész kigyökerezzen, és alkalmas legyen önálló nevelésre.
Nagyon mutatós kis növény, lugasra, kerítésre fák törzsére felfuttatva.