Kerítések lécből, deszkából

A telkeket többnyire kerítések veszik körül. Védő szerepük manapság már csak jelképes, hiszen csak az nem mászik át rajtuk, aki nem akar, legfeljebb a kószáló négylábúaknak állják útját. Szerepük inkább birtokhatárt jelző, esztétikai hatásuk viszont egyre jelentősebb, különösen a bejárati oldalon, vagy a telken belül bizonyos terület elkülönítésekor. A régi elaggott drótfonatos kerítések helyébe most már ki-ki a saját igényeinek megfelelőt húzhat fel, mivel bármilyenhez, pl. a fakerítésekhez is minden szükséges anyag beszerezhető.
Ám hogy az alapanyagokból miként lesz szilárd és mutatós kerítés, az már más kérdés, különösen akkor, ha azt magunk szeretnénk összeszerelni, felállítani.
Nem kell hozzá különösebb szakértelem, ám néhány dolgot ajánlatos megszívlelnünk. A kerítés csak akkor lesz szép, ha a tartóoszlopai egy vonalban és függőlegesen állnak. A kerítéstagok pedig egyformák legyenek, szabályosan felerősített elemekből álljanak, s vízszintesen egybefüggőnek látszó felületet alkossanak. Ezen alapkövetelmények betartása nem különösebben nehéz, ha a nyomvonal kitűzéséhez hosszú zsinórt, az oszlopok, kerítéstagok beállításához és felszereléséhez vízmértéket használunk. A kerítést pedig érdemes a helyi adottságokhoz igazodva előre megtervezni, a szükséges anyagokat e rajz alapján már nem nehéz megvásárolni.
Fakerítésekhez általában fa oszlop dukál. Ezeket azonban dőreség lenne közvetlenül a talajba süllyesztve rögzíteni. Sokkal jobb megoldás, ha az oszlopok helyén kb. 60 cm mély gödröt ásunk (1), feltöltjük jól zömített betonnal, majd még frissiben oszloptartó vasalatot nyomunk a lágy betonba, s azonnal vízmértékkel be is állítjuk (2). Földbe verhető oszloptalpakat is használhatunk (3), de csak akkor, ha nem túl köves a talaj. A talpak beverése előtt azonban érdemes a talajt egy-egy vödör vízzel fellazítani. Az ilyen talpak beveréséhez fém vagy keményfa ráverő betét is szükséges. A megfelelő hosszúságúra vágott oszlopokat ezt követően a talpba illesztve, anyás csavarokkal szorítsuk a fészkükbe (4, 5). Ha egy kerítéstagot már ezt megelőzően szilárdan összecsavaroztunk, akkor az oszlopok helyének meghatározásához ezt mérősablonként használva fektessük a már beállított oszlop mellé a földre, az újabb oszlop talpát meg vízmértékkel függőlegesbe állítva szúrjuk a földbe (6), s biztonsággal a talajba kalapálhatjuk, mert a kisebb eltérések még korrigálhatók. Oszlopokként természetesen olyan méretű anyagot használjunk, amelyek a talp pofái közé illeszthetők. Ettől azonban el is térhetünk, ha deszkákból készítünk zárt szelvényű oszloptestet, amelyet azután a talpba erősített oszlopcsonkra erősíthetünk (7). Ez a megoldás használható olyankor is, ha régi, de még szilárdan álló betonoszlopokat szeretnénk szebbé, újszerűbbé tenni. Az oszloptestek tetejét azonban mindenkor gúla vagy kúp alakú idommal fedjük le, mert ezek a csapadékvíz gyors elvezetéséhez elengedhetetlenül szükségesek, ezzel az oszlopok élettartamát hosszabbítjuk meg.
Ha már az összes oszlop a helyére került, lécekből csavarozzuk össze a kerítéstagokat. Egyébként, ha nem kívánunk veszkődni léckerítés tagok összeszerelésével, ezeket és a fazonosra formált kerítésléceket készen is megvásárolhatjuk a barkácsáruházakban. A léceket legalább 20´60 mm-es hossztartókra fogassuk fel, de a függőleges kerítéslécek lehetnek ennél szélesebbek is. Egy-egy lécezett kerítéstag 150-200 cm-nél hosszabb ne nagyon legyen, mert nehéz lesz a felszerelésük, és a hossztartóik is deformálódhatnak. A lécek felfogásához fúrjuk elő mindegyiket, majd a szabályosan ismétlődő lécközöket egy távtartó léccel biztosítva, egymás után csavarozzuk fel a hossztartókra (8). A lécközök méretét úgy határozzuk meg, hogy az lehetőleg ne legyen szélesebb a lécek méreténél. A kerítéslécek alsó bütüjét egy másik, ideiglenesen felszegezett ütköztető léchez igazítva állítsuk egy vonalba. Ha felül is egy síkban állnak majd a lécek, akkor már a leszabásukkor vágjuk ferdére a bütüjüket, hogy a csapadék majd gyorsan lecsurogjon róluk. Ha azonban a kerítéstag felül enyhén domború, avagy ívelt vonalú lesz, akkor a bütük rézsűzését a leszabásukkor, szögbe döntött lyukfűrésszel végezzük el (9). A leszabás ívét természetesen ezt megelőzően jelöljük fel a már összecsavarozott kerítéstag léceire. A rézsűzés max. 30 fokos legyen, de szélesebb léceknél azok felső sarkainak lecsapása, csúcsosra fűrészelése vagy lekerekítése is megoldás lehet.
A fakerítést azonban úgy is elkészíthetjük, hogy a már felállított 100´100 mm-es faoszlopokba utólag vésünk fészket a hossztartó léceknek (10), majd ezek felcsavarozása után hézagoló léc segítségével egymás után csavarozzuk helyükre a kerítést alkotó deszkákat (11). Így olyankor célszerű kerítést készíteni, ha az előre összeszerelt kerítéstagok túl nehezek lennének, pl. embermagasságú kerítéseknél. Ilyen esetekben se szeget, hanem bezsírozott facsavarokat és akkus csavarbehajtót használjunk (12).
A kész kerítéstagokat az oszlopok középvonalába állítva, facsavarral az oszlopra fogott fém sarokvasakhoz (13) erősítve szereljük fel. A kerítéstagokat vízmértékkel és egy-két téglával alátámasztva állítsuk vízszintbe és a talajtól kellő távolságra (14), majd a tartólemez felől behajtott facsavarokkal rögzítsük véglegesen a helyére. E célra csak korrózióvédett kötőelemeket használjunk. Ha e műveleteket következetesen minden oszlop között elvégezzük, akkor a kész kerítés egyenes és egységes lesz (15). Ha a kerítéshez hasonló kaput szeretnénk készíteni, akkor megerősített, vagy vaskosabb oszlopokat, nagy teherbírású, hosszú szárú kapupántokat, és átlós támhevederekkel megerősített kapuszárny(ak)at kell kialakítanunk.
A nyers, kezeletlen faanyagokból készített kerítés utólagos védelméről azonban feltétlenül gondoskodnunk kell. Ha a faanyagokat natúr, vagy esetleg sötétebb árnyalatúra szeretnénk változtatni, akkor előbb Xylaprotect alappal kenjük be a felületüket, majd erre már felkenhetjük a lazúros bevonatot. A bütüket mindenkor alaposan itassuk be fakonzerváló anyaggal. Ha viszont a kerítést fedőfestékkel kívánjuk időjárásállóvá tenni, akkor előbb Xylamon impregnáló alapozóval kezeljük le, s erre kenjük fel több rétegben a fedőfestéket. Ez azonban kültérbe való és UV-álló legyen. A nagyobb, sík felületek bevonásához használhatunk szivacsos festőhengert is, de a nehezen hozzáférhető helyekre és a kis felületekre csak ecsetelve tudjuk felkenni a festéket. Ne feledjük, kellő védelmet csak több rétegben felkent festék ad, a kellő rétegvastagságot pedig ne akarjuk egy vastag festékréteggel elérni, mert ez utóbb megbosszulja magát.