A telkeket többnyire kerítések veszik körül.
Védő szerepük manapság már csak jelképes,
hiszen csak az nem mászik át rajtuk, aki nem akar, legfeljebb
a kószáló négylábúaknak állják
útját. Szerepük inkább birtokhatárt jelző,
esztétikai hatásuk viszont egyre jelentősebb, különösen
a bejárati oldalon, vagy a telken belül bizonyos terület
elkülönítésekor. A régi elaggott drótfonatos
kerítések helyébe most már ki-ki a saját
igényeinek megfelelőt húzhat fel, mivel bármilyenhez,
pl. a fakerítésekhez is minden szükséges anyag
beszerezhető.
Ám hogy az alapanyagokból miként lesz szilárd
és mutatós kerítés, az már más
kérdés, különösen akkor, ha azt magunk szeretnénk
összeszerelni, felállítani.
Nem kell hozzá különösebb szakértelem,
ám néhány dolgot ajánlatos megszívlelnünk.
A kerítés csak akkor lesz szép, ha a tartóoszlopai
egy vonalban és függőlegesen állnak. A kerítéstagok
pedig egyformák legyenek, szabályosan felerősített
elemekből álljanak, s vízszintesen egybefüggőnek
látszó felületet alkossanak. Ezen alapkövetelmények
betartása nem különösebben nehéz, ha a nyomvonal
kitűzéséhez hosszú zsinórt, az oszlopok,
kerítéstagok beállításához és
felszereléséhez vízmértéket használunk.
A kerítést pedig érdemes a helyi adottságokhoz
igazodva előre megtervezni, a szükséges anyagokat e
rajz alapján már nem nehéz megvásárolni.
Fakerítésekhez
általában fa oszlop dukál. Ezeket azonban dőreség
lenne közvetlenül a talajba süllyesztve rögzíteni.
Sokkal jobb megoldás, ha az oszlopok helyén kb. 60 cm mély
gödröt ásunk (1), feltöltjük jól zömített
betonnal, majd még frissiben oszloptartó vasalatot nyomunk
a lágy betonba, s azonnal vízmértékkel be is
állítjuk (2). Földbe verhető oszloptalpakat is
használhatunk (3), de csak akkor, ha nem túl köves a
talaj. A talpak beverése előtt azonban érdemes a talajt
egy-egy vödör vízzel fellazítani. Az ilyen talpak
beveréséhez fém vagy keményfa ráverő
betét is szükséges. A megfelelő hosszúságúra
vágott oszlopokat ezt követően a talpba illesztve, anyás
csavarokkal szorítsuk a fészkükbe (4, 5). Ha egy kerítéstagot
már ezt megelőzően szilárdan összecsavaroztunk,
akkor az oszlopok helyének meghatározásához
ezt mérősablonként használva fektessük
a már beállított oszlop mellé a földre,
az újabb oszlop talpát meg vízmértékkel
függőlegesbe állítva szúrjuk a földbe
(6), s biztonsággal a talajba kalapálhatjuk, mert a kisebb
eltérések még korrigálhatók. Oszlopokként
természetesen olyan méretű anyagot használjunk,
amelyek a talp pofái közé illeszthetők. Ettől
azonban el is térhetünk, ha deszkákból készítünk
zárt szelvényű oszloptestet, amelyet azután
a talpba erősített oszlopcsonkra erősíthetünk
(7). Ez a megoldás használható olyankor is, ha régi,
de még szilárdan álló betonoszlopokat szeretnénk
szebbé, újszerűbbé tenni. Az oszloptestek tetejét
azonban mindenkor gúla vagy kúp alakú idommal fedjük
le, mert ezek a csapadékvíz gyors elvezetéséhez
elengedhetetlenül szükségesek, ezzel az oszlopok élettartamát
hosszabbítjuk meg.
Ha már az összes oszlop a helyére került, lécekből
csavarozzuk össze a kerítéstagokat. Egyébként,
ha nem kívánunk veszkődni léckerítés
tagok összeszerelésével, ezeket és a fazonosra
formált kerítésléceket készen is megvásárolhatjuk
a barkácsáruházakban. A léceket legalább
20´60 mm-es hossztartókra fogassuk fel, de a függőleges
kerítéslécek lehetnek ennél szélesebbek
is. Egy-egy lécezett kerítéstag 150-200 cm-nél
hosszabb ne nagyon legyen, mert nehéz lesz a felszerelésük,
és a hossztartóik is deformálódhatnak. A lécek
felfogásához fúrjuk elő mindegyiket, majd a
szabályosan ismétlődő lécközöket
egy távtartó léccel biztosítva, egymás
után csavarozzuk fel a hossztartókra (8). A lécközök
méretét úgy határozzuk meg, hogy az lehetőleg
ne legyen szélesebb a lécek méreténél.
A kerítéslécek alsó bütüjét
egy másik, ideiglenesen felszegezett ütköztető
léchez igazítva állítsuk egy vonalba. Ha felül
is egy síkban állnak majd a lécek, akkor már
a leszabásukkor vágjuk ferdére a bütüjüket,
hogy a csapadék majd gyorsan lecsurogjon róluk. Ha azonban
a kerítéstag felül enyhén domború, avagy
ívelt vonalú lesz, akkor a bütük rézsűzését
a leszabásukkor, szögbe döntött lyukfűrésszel
végezzük el (9). A leszabás ívét természetesen
ezt megelőzően jelöljük fel a már összecsavarozott
kerítéstag léceire. A rézsűzés
max. 30 fokos legyen, de szélesebb léceknél azok felső
sarkainak lecsapása, csúcsosra fűrészelése
vagy lekerekítése is megoldás lehet.
A
fakerítést azonban úgy is elkészíthetjük,
hogy a már felállított 100´100 mm-es faoszlopokba
utólag vésünk fészket a hossztartó léceknek
(10), majd ezek felcsavarozása után hézagoló
léc segítségével egymás után
csavarozzuk helyükre a kerítést alkotó deszkákat
(11). Így olyankor célszerű kerítést
készíteni, ha az előre összeszerelt kerítéstagok
túl nehezek lennének, pl. embermagasságú kerítéseknél.
Ilyen esetekben se szeget, hanem bezsírozott facsavarokat és
akkus csavarbehajtót használjunk (12).
A kész kerítéstagokat az oszlopok középvonalába
állítva, facsavarral az oszlopra fogott fém sarokvasakhoz
(13) erősítve szereljük fel. A kerítéstagokat
vízmértékkel és egy-két téglával
alátámasztva állítsuk vízszintbe és
a talajtól kellő távolságra (14), majd a tartólemez
felől behajtott facsavarokkal rögzítsük véglegesen
a helyére. E célra csak korrózióvédett
kötőelemeket használjunk. Ha e műveleteket következetesen
minden oszlop között elvégezzük, akkor a kész
kerítés egyenes és egységes lesz (15). Ha a
kerítéshez hasonló kaput szeretnénk készíteni,
akkor megerősített, vagy vaskosabb oszlopokat, nagy teherbírású,
hosszú szárú kapupántokat, és átlós
támhevederekkel megerősített kapuszárny(ak)at
kell kialakítanunk.
A nyers, kezeletlen faanyagokból készített kerítés
utólagos védelméről azonban feltétlenül
gondoskodnunk kell. Ha a faanyagokat natúr, vagy esetleg sötétebb
árnyalatúra szeretnénk változtatni, akkor előbb
Xylaprotect alappal kenjük be a felületüket, majd erre már
felkenhetjük a lazúros bevonatot. A bütüket mindenkor
alaposan itassuk be fakonzerváló anyaggal. Ha viszont a kerítést
fedőfestékkel kívánjuk időjárásállóvá
tenni, akkor előbb Xylamon impregnáló alapozóval
kezeljük le, s erre kenjük fel több rétegben a fedőfestéket.
Ez azonban kültérbe való és UV-álló
legyen. A nagyobb, sík felületek bevonásához
használhatunk szivacsos festőhengert is, de a nehezen hozzáférhető
helyekre és a kis felületekre csak ecsetelve tudjuk felkenni
a festéket. Ne feledjük, kellő védelmet csak
több rétegben felkent festék ad, a kellő rétegvastagságot
pedig ne akarjuk egy vastag festékréteggel elérni,
mert ez utóbb megbosszulja magát.
Kerítések lécből, deszkából
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Lemezkerítés: 5 érv mellette
Lemezkerítés, ami pontosan azt nyújtja, amire szüksége van, miközben kiállja az idő próbáját, és fantasztikusan néz ki! Számtalan felhasználási lehetősége miatt az egyetlen korlát, mellyel...
20 éves a Polmetál Pruszynski
Megújuló gyártósorral és nyári akcióval ünnepel a prémium acél építőipari termékek hazai gyártója. Idén 20 éve kezdte működését a lengyelországi központú Pruszynski cégcsoport magyarországi...