Ágbogas tárgyak

Anyagválasztás

Céljainknak csak az egészséges, nem beteg ágak és törzsek megfelelőek. A kiöregedett gyümölcsfák kiszáradt részei, pl. kiválóak a különféle tárgyak készítésére. A lényeg az, hogy anyaguk időálló, és ne korhadt legyen. A friss vágású ágakat ajánlatos fedett helyen a következő tavaszig tárolni, mert a nedvességüket így fokozatosan veszítik el, és később már alig fognak vetemedni. Válogatásukkor a méretükre és a formájukra figyeljünk, meg arra, hogy milyen tárgyakhoz lennének alkalmas alapanyagok. A kiválogatott darabok kérgét ajánlatos lehántani, mert ez később többnyire úgyis berepedezik, leválik róluk. A kéregtelenített nyers fafelületet ajánlatos teljesen simára hántolni, mert az elsimítatlan fahusángok rusztikus hatásúak ugyan, ám tapintásuk nem kellemes. Ha a vastagabb törzs, vagy ág görbe, az még nem baj, ha jól találjuk el, milyen tárgy alapjául szolgálhat. A formához keressük tehát a funkciót, sőt még a szerkezeti kötés módját is e szerint határozzuk meg.

Szerszámok, eszközök

A vastagabb kéreg eltávolításához favésőt használhatunk jó hatásfokkal. A vékonyabb ágak héjának lehántolásához vastagpengéjű éles kés, marokkés a legmegfelelőbb. A nyers fafelületek további tisztításához megfent kés éle, vagy egy nagyobb üvegszilánk egyenes éle is megteszi.
A finomító csiszoláshoz íves szilnő pengét, vagy vastagabb acéllap megfent éleit, ritkábban finom szemcséjű csiszolóhengert használhatunk. Az üveget azonban ajánlatos munkakesztyűvel használni, mert az ilyen darabok a puszta kezünket is elvághatják. A kisebb átmérőjű faanyagok darabolásához finomfogú kézifűrészt, vagy lyukfűrészt, a vastagabb törzsek méretre vágáshoz pedig rókafarkú fűrész a megfelelő szerszám. Mivel a hengeres ágdarabok vágás közben könnyen elmozdulnak, ajánlatos deszkából és lécből egy daraboló kalodát is összeütnünk, amellyel az ágat fűrészelése közben megtámaszthatjuk. A fatörzsek darabolásakor jól használhatjuk a fűrészbakot, ám ennek híján az ideiglenesen összeszegelt léckaloda, vagy két méretes csavaros szorító is megteszi. Ezeket természetesen asztalra, vagy stabil székre kell rögzíteni.

Az alapanyagok előkészítése

A faanyagokat, kiválasztásukat követően elő kell készítenünk. Előbb a felesleges ágrészeiket vágjuk le a használni kívánt törzsről. Ezeket általában közvetlenül a törzs mellett fűrészeljük le, kivéve azokat, amelyekre funkcionálisan szükségünk lesz. A kisebb ággörcsöket vésővel vágjuk le. Következő lépésben az ágak, törzsek kérgét távolítsuk el. A vastag kérget favésővel, a vékonyabb kérgű ágakról pedig késsel hántsuk le vékony héjukat. Véséskor nem baj, ha a szerszám megszalad, ezeket a hibákat később a hántolás során eltüntethetjük. A kéreghántás után az ágakról kés, acéllap, vagy üvegdarab élével kaparhatjuk le a maradék héjrészeket, közben a felületi sérüléseket és hibákat is tompíthatjuk. Ezt követi a méretre vágás, amit finomfogú fűrésszel végezzünk el. E művelethez jól használható a gérvágó láda, vagy a hevenyészve összeütött léckaloda. Esetenként, pl. lábaknál ráhagyással fűrészeljünk, és majd csak a végleges összeállítás során vágjuk pontos méretűre az egyes alkotóelemeket.

Kötési módok

A különböző átmérőjű darabokat többféle módon, de mindenképpen szilárdan kell összeerősítenünk. Ezt kis átmérőjű darabok esetében vékony szegekkel megerősített ragasztással, ragasztópisztollyal, vastagabb törzsrészeken pedig faragással, vagy fúrással kialakított fészkekbe ragasztott, facsavarokkal megerősített alkatrészekkel érhetjük el. Ez utóbbiaknál a csavarfejeket mély süllyesztékbe hajtsuk be, és föléjük ragasszunk ágdarabokból leszabott fadugókat. A csavarokat, szegeket mindig előfúrt lyukakba hajtsuk, illetve üssük be. Anyaguk lehetőleg réz legyen, de közönséges huzalszegeket is használhatunk, ha védelmükről lakkozással gondoskodunk. E nélkül ugyanis hamar berozsdásodnak, és elszínezik a világos színű faanyagokat. A darabokat előbb lehetőleg vízálló faragasztóval rögzítsük a helyükre, majd ezt követően fúrjunk lyukakat a kötőelemek számára. A szegek beütésekor mindig szilárd alapra támasszuk tárgyunkat, és kis ütésekkel üssük helyére a szeget. Fejüket pedig ajánlatos lyukasztóval az anyagba süllyesztenünk.
A kisebb darabok rögzítéséhez ragasztópisztolyt is használhatunk, mert a ragasztóanyag feleslegessé teheti a szegelést. A hengeres ágakat vastagabb fatörzsbe fúrt lyukakba is beragaszthatjuk, ám ilyenkor ajánlatos a csaprészük palástját ráspollyal a lyukhoz illesztve hengeresre munkálni. Kilazulásuk ellen a végüket fűrészeljük be, és fészekbe ragasztásukat követően a résbe ütött faékkel szoríthatjuk a lyukba. Ha a kötéseket jól készítjük el, akkor tárgyaink később sem fognak inogni, lötyögni, több éven keresztül szolgálhatnak bennünket.

Gyertya- és füstölőtartó

Első próbálkozásunk alkalmával ne akarjunk mindjárt nagy "alkotásokkal" kirukkolni. Az alapfogásokat nagyon jól elsajátíthatjuk, pl. egy kétkaros gyertyatartó elkészítése közben. Válasszunk ki egy Y alakú faágat, amely elég vastag ahhoz, hogy tartósnak bizonyuljon. Az ágas alakja érdekes legyen. Talpául legalább 130 mm átmérőjű fatörzsből vágjunk le 15-20 mm vastag szeletet. Ennek híján a fatörzs-szeletet az olyan virágüzletekben szerezhetjük be, ahol virágkötészeti kellékeket is árulnak. A kéregtelenítés után előbb a szárat ráhagyással vágjuk megfelelő hosszúságúra. Mérete általában 100 mm legyen, de az ág formájától függően ettől eltérhetünk. A lényeg az, hogy az ágak közel függőlegesen álljanak. Végüket vághatjuk azonos magasságúra, vagy egyenlőtlenre. A méretre vágás után águnkról és a talpról távolítsuk el a kérget, csiszoljuk a felületüket simára, majd a darabot sík lapra állítva egy kartonnal jelöljük fel mindegyik ágára a talp, illetve a két viaszfogó tányér párhuzamosan futó síkját. A felesleges részeket fűrészeljük le, a bütük merőlegesek legyenek azt alapsíkra. A talp élét és szélét finoman kerekítsük le, majd illesszük az ágas tartót a talp közepére. Excentrikusan is elhelyezhetjük, ha a cseppfogók valamelyik oldalon túlnyúlnának a talpon. A talpat fúrjuk át, alja felől a lyukat sülylyesszük ki, majd az ágas végébe is fúrjunk lyukat a facsavar számára. A másik két végébe is készítsünk egy-egy lyukat a cseppfogó tányér részére. Az ágak végére viaszfogó tányérként vastagabb fatörzsből levágott 8-10 mm vastag szeleteket használjuk. E korongokba alulról is üssünk be egy szeget gyertyatüskeként, majd ragasztóval, és egy-egy szeggel mindegyiket erősítsük az ágak végére. Az ágdarabot ezt követően csiszoljuk simára, a talpra ragasztópisztolyból nyomjunk ki kevés anyagot, és gyorsan behajtott facsavarral húzassuk össze a két alkatrészt. Ezt követően ragasszuk helyére a viaszfogó tányérokat, majd vékonyan fújjuk be az egész gyertyatartót színtelenlakkal, vagy kenjük be hígított lenolajkencével. Nagy díszgyertyákhoz, pl. két nagyobb és egy kisebb fatörzsszeletből, vagy egy csomós ágdarab ferdén lefűrészelt darabjából állíthatunk össze nyeles tartót, amelyet a talpra ékkel beszorított csapvégű fogantyúval tehetünk érdekesebbé. Az ilyen tartókba azonban füstölő rudacskákat is állíthatunk, ha néhány kisebb lyukat fúrunk a cseppfogó korongba.

Gyümölcsös vagy kenyeres kosár

A kerti étkezőasztalon is megállja a helyét az ágakból saját kezűleg kialakított kosár. Alaplapja 6 mm-es rétegeltlemez, amelyet vágjunk csúcsban ívelten összefutó alakúra. A két csúcsába erősítsünk két ferdén lecsapott végű oszlopot. A kosár füle íveltre hajlított, s az oszlopokba felülről beerősített akácág, amelyeket erős zsineggel szorosan körbe csavarva rögzítsünk egymáshoz. Végeik az oszlopok ferde bütüibe fűrészelt fészekbe kerüljenek. A kosár oldalát egy-egy hosszanti, és az alaplap formáját követő hajlított ágakból alakítsuk ki. Ezekre kívülről felragasztott vagy szegezett, 45 fokban levágott végű ágdarabok kerüljenek függőlegesbe állítva, amelyeket gérládában célszerű egyformára szabni. Az ágdarabokat ragasztópisztollyal fogassuk a hossztartó ágakra és a fenéklapra. Alsó végüket aljazzuk ki, hogy nagyobb legyen a felfekvő felületük. A ragasztópisztolyból kinyomott olvadt anyag megszilárdulása után szegek nélkül is szilárdan egymáshoz rögzíti a darabokat. A kosárra négy, vastagabb ágból levágott kis ágszeletet ragasszunk fel lábként, mégpedig a hossz és a keresztfelező vonalába, de az alaplap szélétől 20 mm-re. A kosarat alkotó ágdarabok bütüjét csiszoljuk simára, és peremeiket sem árt lecsapnunk. A nyers gyümölcskosarat legalább kétszer vékonyan kenjük be színtelenlakkal, hígított kencével.

Virágláda

A kertben és a teraszon is kellemes látvány lehet a lehántolt kérgű fadarabokból összeállított virágláda. Ha szilárdan állítjuk össze, akkor még a nagyobbak mozgatása sem okoz gondot, így különféle cserepes növényekből érdekesen összeállított virágos szigetet teremthetünk benne. Az ilyen ládákhoz négy vaskosabb faágból, vagy vékonyabb fatörzsből levágott láb szükséges, amelyeket vízszintes tartóágakkal fogjunk össze. Ezeket kifűrészelt fészkekbe illesztve célszerű beragasztani, és csavarokkal is megerősíteni. Előbb két azonos méretű keretet készítsünk a fadarabokból, majd ezeket újabb összekötő ágakkal fogjuk egymáshoz. A lábakat ezen kívül alul átlósan beerősített husángokkal is erősítsük meg. A fenéklap sötétbarna fakonzerválószerrel alaposan impregnált faforgácslap, amelyet az alsó összekötő ágakra kell erősítenünk. A láda keretvázára legalább 30 mm-es, azonos hosszúságúra vágott ágakat erősítsünk fel függőlegesen, lehetőleg ügyelve arra, hogy megközelítően azonos távolságba kerüljenek egymástól. A kész ládát ezt követően legalább kétszer vonjuk be UV-álló fakonzerválószerrel, hogy az időjárásnak kellően ellen tudjon állni. Az elemek bütüit ezen felül nem árt sztearingyertya olvadékával tejesen vízzáróvá tenni, amit hőlégfúvó pisztollyal könnyű a felületekre olvasztani, a feleslegét meg acéllappal húzzuk le. Amint a bevonat megszáradt, máris hozzáfoghatunk a láda növényekkel történő betelepítéséhez.

Kerti asztal

A kerti asztalok igen masszív darabok, a képünkön látható pedig különösen az. Lábai vaskos fatörzsdarabok, amelyeket vastag ágakból leszabott keresztmerevítők szilárdítanak meg. Bárhol jól mutat, ám elkészítése hoszszabb lélegzetvételű barkácsmunkát igényel. Közép felé döntött lábai megkönynyítik az asztal körbeülését, ám némileg megnehezítik az elkészítését. Aki belevág, munkáját a lábak leszabásával kezdje el. Az eddigitől eltérően, most az egymással átlós irányba levőket kell majd párba állítani. A lábak bütüjét kb. 70 fokos szögben vágjuk ferdére, és lécek közé fogva párosítsuk. A másik két lábat is hasonló módon formáljuk meg, fogjuk össze, és ezt követően a segédlécek segítségével állítsuk be egymásra merőlegesen a két lábpárt. Ideiglenes rögzítésük után jelöljük fel a vízszintes hevederek fészkét alul-felül. Ajánlatos ezen alkatrészeknek síkban, vagy homorúan lemunkált fészkeket kialakítanunk. A lábakba ráspollyal vagy durva palástmaróval készített homorú fészkek szilárdabb kötést biztosítanak. Ezt a munkát nagyban megkönnyíthetjük azáltal, ha a lábakat oldalról ideiglenesen felszegezett deszkákkal rögzítjük, s ezeket csak a hevederágak végleges beragasztása és felcsavarozása után távolítjuk el. A felfogó csavarokat ajánlatos mély fészekbe rejteni, amiket később ágból leszabott dugókkal lefedve tüntethetünk el. A lábakat végül újabb, átlósan felerősített merevítő ágdarabok felcsavarozásával erősítsük meg.
Most már csak az asztal lapját kell összeállítanunk. Ehhez legalább 25 mm vastag deszkákat válasszunk. 1000 mm hosszú, 195 mm széles deszkákra lesz szükségünk. Ezeket 2-4 mm-es közökkel öt alsó tartóléccel fogjuk össze. A lécek 30x50 mm-esek legyenek, s egyben a lábakat oldalról fogják közre.
Az asztallapot helyezzük a lábak tetejére, állítsuk középre, majd újabb négy léccel fogjuk közre a lábakat, s ezeket is csavarozzuk a tartólécekre, majd a lábakra. Az asztallapot felülről süllyesztett fészekbe hajtott állványcsavarokkal is érdemes a lábak bütüjére csavaroznunk. A csavarokat a süllyesztékekbe ragasztott fadugókkal tüntethetjük el. Az asztal sarkait vágjuk le 45 fokban, majd egy végső csiszolás után többször kenjük be színtelen fakonzerválóval vagy UV-álló színtelenlakkal. A bütüket most is ajánlatos sztearin-olvadékkal védeni a hasadás ellen. A kész asztalt most már csak jól kiválasztott helyére kell állítanunk, s mellé ülve élvezhetjük munkánk gyümölcsének kényelmét, ami szinte semmibe sem került.