Már júliusban elindul a vadgázolások szezonja: igaz, a vad az év bármely szakaszában szembejöhet velünk az úton, de ilyenkor ősszel van számos faj párzási időszaka. A vadak a fényviszonyokhoz alkalmazkodva élik az életüket, így az év sötétebb időszakában gyakrabban kerülnek az utunkba. Az őzek párzási időszaka már július második felében megkezdődik, míg a szeptember a gímszarvasok, október a dámszarvasok szezonja. Ezután pedig a vaddisznók következnek. Míg az őzek általában külön közlekednek, a gím- és dámszarvas, valamint a vaddisznó esetében csapatokkal, illetve kondákkal kell számolnunk.
Amikor már elkerülhetetlen az ütközés, törekedjünk arra, hogy az intenzív fékezés mellett az állat mögé húzzuk a járművet. Így ha el is ütjük az állatot, akkor sem mindegy, hogy telibe kaptuk középre, a szélvédőre, vagy oldalra penderül, és az út szélére zuhan. Az állat mindenképpen rosszul jár, de az autóban és a vezetőben is súlyos kárt tehet. 90 km/óra feletti sebesség esetén nem lesz időnk reagálni, azaz fékezés és kormányzás nélkül fogunk találkozni a vaddal.
A gímszarvas a motorháztetőn landolhat, ha elütjük, de 100 kilométer/órás sebesség mellett akár egy ötkilós mezei nyúl is kitépheti alólunk a futóművet. Egy több száz kilós, agancsos szarvas pedig a szélvédőt is áttöri.
Hogyan kerülhetjük el az ütközést?
Intő jel lehet, ha az éjszakai fajok szeme megcsillan a reflektor fényében, bár az állatok sajnos nem minden esetben néznek felénk. Ilyenkor hiba az erősebb reflektor használata, ha ugyanis elvakítjuk őket, lefagyhatnak, ahelyett, hogy arrébb mennének. Ilyenkor tehát inkább kikapcsolni érdemes a reflektort. Érdemes óvatosan, visszafogottabb sebességgel, az út szélét pásztázva vezetni, figyelni a csillanásokra, a mozgásokra. Emellett pedig a vad megjelenését jelző táblára is figyeljünk, hiszen, ha az ki van téve, akkor nem számíthatunk kártérítésre egy balesetet követően.
De vajon mennyivel érdemes a kivilágítatlan, erdővel szegélyezett úton haladnunk, hogy minimálisra csökkentsük az ütközés esélyét? Tompított fényszóró használata esetén reálisan legfeljebb 40 métert látunk előre. Ebből már kiszámolható, hogy jól tapadó felületen is csupán 60-65 kilométer/órával haladhatunk. Így ugyanis még a sötét miatt megnövekedett, másfél másodperces reakcióidő mellett is képesek lehetünk időben lefékezni.
Ha pedig biztosra szeretnénk menni, akár okos vadriasztót is alkalmazhatunk. Ebben az esetben a jármű aljára rögzített, beépített hangszóró jelez az állatoknak. Az ember számára hallhatatlan, ám a vadak által kellemetlennek ítélt frekvenciát használ, így még időben kitérhetnek az utunkból. Van olyan eszköz, ami évszakálló, egész évben biztonságosan utazhatunk vele. A szélenergiával működő termékekkel ellentétben alacsonyabb sebességen is bekapcsol.