Közelgő téli pihenő a kertekben

Ház körüli tennivalók

A házhoz közel álló fákról vágjuk le a beteg, korhadt ágakat. Ezek ugyanis több mindenben kárt tehetnek, ha egy vihar során szakadnak le. Azokat az ágakat is távolítsuk el, melyek rálógnak, vagy hozzáérnek a tetőhöz, esetleg súrolják a ház falát. Utóbbiak esetében, ha kevés hely van a növények és a fal között, ott könnyen benedvesedhet a ház.
A kerti csapokat fagytalanítsuk, a fúrt kútnál a szivattyú-csatlakozó elágazásnál is nyomjuk le a bedugaszolt végű fagytalanító csövet. Ez kiszorítja a vizet a különösen fagyérzékeny műanyag csövekből. A locsolótömlőből is engedjük ki a benne rekedt vizet, bár még jobb, ha ezt fagymentes helyen tároljuk a tél folyamán. Az időjárásnak kitett tárlóhelyiségek, kerti kapuk zsanérjait, zárjait, és a kint telelő lakatokat zsírozzuk be, különben megeshet, hogy tavaszra használhatatlanná válnak a rozsdától.
Ha a fűtetlen melléképületekben van csaptelep, annak lefolyójába öntsünk egy kis fagyállót. Az automata öntözőrendszereket kompresszorral kell kifújatni, és a szórófej-testekben megrekedt vízkövet is távolítsuk el. A lombhullás befejeztével tisztítsuk meg az ereszcsatornát a levélmaradványoktól, melyek megakadályozzák a víz szabad lefolyását. Az eresz lejtését is ellenőrizzük, mert a tél folyamán benne megálló víz megterheli a rögzítéseket. Akár az eresz is leszakadhat, ha a fagyos és enyhébb napok váltakozása miatt kialakuló termetes jégcsapok is tetézik majd mindezt.

Rakjunk rendet a gyümölcsösben

A lombhullást követően szedjük össze a leveleket, a gyommaradványokat és távolítsuk el ezeket kertünkből. A lehullott lombban számos kórokozó és kártevő áttelelhet, ezért célszerű megelőznünk a tavaszi visszafertőzést.
Ha elszaporodtak a gyomok a területen, azokat nyirkos időben gyűjtsük össze. Párás időben a gyomok termései zárva maradnak, száraz, napsütéses őszi napokon azonban kinyílnak. Így amikor a kifejlett egyedeket összeszedjük, azok közben magjaik szétszórásával már most megalapozzák a következő évi nemzedékük létrejöttét. Az egyéves terofiton gyomok könynyen megkeseríthetik életünket, hiszen arra specializálódtak, hogy a téli kedvezőtlen időszakot magként vészeljék át. Egy-egy ilyen gyomtő akár 30 ezer magot is terem, melyek akár 30 évig is életképesek maradnak. A gyümölcsfákon maradt „gyümölcsmúmiák” a moníliával fertőzött és összeaszott húsos termések maradványai. Ezeket szedjük le a fáról, különben megnehezítjük a jövő évi növényvédelmi munkánkat. Az idősebb fák kérgét finom kefével tisztítsuk meg, hogy az alattuk meghúzódó rovarok búvóhelyeit megsemmisítsük.
A letört ágakat, és a nyár folyamán képződött sebeket vágjuk sima felületűre, és valamilyen viaszos sebkezelő pasztával kenjük be. Ha meghagynánk a szabálytalan törésfelületet az – amellett, hogy nem esztétikus – könnyebben befogadja a téli csapadékot, és kaput nyit a fertőzéseknek. Ott pedig előbb-utóbb kiodvasodik a fa.
A fasebkezelő-készítmények több szempontból is hasznosak. Elzárják a sebet a külvilágtól, megóvják a környezeti tényezők káros hatásaitól. Vízlepergetők, gombaölő- és fertőtlenítő hatásúak. Egyes változataik a sebzések környékére tavasszal jellemző túlzott vízhajtás-növekedést is visszafogják.

A díszkertben is akad munka

Az utolsó fűnyírást úgy időzítsük, hogy még legyen ideje regenerálódni, és kicsit nőni a fűnek. Ne teljesen rövidre vágva induljon neki a télnek. Utoljára a fűkaszálékot ne gyűjtsük össze, hanem hagyjuk a pázsiton egyenletesen szétterítve. A fák lehullott lombja ne maradjon a gyepen, mert a tél folyamán könnyen befülled, majd elpusztul alatta a fű. A rózsatöveket kupacoljuk fel földdel, és a fagyérzékeny cserjefajokkal is tegyük ugyanezt (gránátalma/Punica granatum, füge/Ficus carica stb.)
A lombhullató fajok ágaiban nem tud kárt tenni a hó, ám az örökzöld, télen is lombot viselő növények (fenyők, tuják, borókák, örökzöld cserjék) ágai leszakadhatnak a rájuk hullott hó terhe alatt. Oszlopos növekedésű, laza ágú fajtáknál ez ellen úgy védekezhetünk, ha még késő ősszel összekötjük madzaggal a lombjukat, csökkentve a felületüket.
Vannak azonban olyan növények (például a fenyők, vagy a talajtakaró borókák), melyek ágrendszere ezt nem teszi lehetővé. Ezeket a növényeket télen seprűvel szabadítsuk meg a hónyomás terhétől. Arra azonban figyeljünk oda, hogy csak a friss havat seperjük le! A már egyszer megolvadt, majd visszafagyott hótakarót inkább hagyjuk az ágakon. Többet ártunk, mint használunk ugyanis a tű- és pikkelyleveleknek akkor, ha a már jéggé dermedt, rájuk fagyott havat próbáljuk leverni róluk.
Az évelő, de fagyérzékeny növények ilyenkorra már visszahúzódtak. Itt az ideje felszedni, és fagymentes helyre vinni a dáliák, cannák töveit és a kardvirágok hagymagumóit.
Az egynyáriként tartott növényeink az első fagyok beköszöntével befejezik kerti pályafutásukat, elpusztulnak. Ezeknek a fajoknak egy része azonban természetes élőhelyén több évig él, csak a mi klímánkon nehézkes az átteleltetésük. Ezért tartjuk inkább egyévesként őket, és minden tavaszszal újra vásároljuk a palántákat. Példaként említhetők erre a muskátlik, amelyek ily módon, egy vegetációs idő alatt nem nőhetnek túl nagyra. Átteleltetésükre több módszer is van, veszteségekre azonban számítanunk kell, de a néhány túlélő jövőre kárpótol majd bennünket.
Vannak, akik cserépben, egy hűvös helyiségben, mérsékelt öntözéssel próbálják a tél folyamán életben tartani e növényeket. Az első tavaszi melegebb napokon azonban megindul növekedésük: kellő fény híján megnyúlnak, és kiültetésük után még sok időbe telik, mire újra felveszik a fajtára jellemző természetes alakjukat.
Másik módszer, hogy a kiásott muskátli tövek gyökeréről finoman lepergetjük a föld egy részét. Minden metszés nélkül (a vágási felület kiszáradást okoz) pincében, vagy sötét, de viszonylag nyirkos helyen papírra fektetve úgy helyezzük el a töveket, hogy ne érjenek egymáshoz. A jobb szellőzés érdekében a töveket gyökerüknél fogva, fejjel lefelé lógatva is tárolhatjuk. Valamilyen gombaölő szerrel érdemes lepermetezni a muskátlikat, mielőtt magukra hagyjuk őket. Tavaszig semmilyen öntözést, gondozást nem igényelnek. Ekkorra lombjukat ledobják, a száraik kissé megfonnyadnak (ha túl száraz a levegő a teleltetés során, akkor végleg ki is száradnak). Márciusban azután vízbe állítjuk, majd becserepezzük őket, április végén pedig kiültetjük. Így évről évre nagyobb példányaink lesznek, ellentétben a csupán tavasztól őszig tartott egyedekkel.
Az egynyáriak közül akad még néhány, melyekből hajtást szedve, majd meggyökereztetve a szobában is átteleltethetünk pár darabot, ha kellően világos helyet találunk számukra. Ilyen például a virágcsalán (Coleus sp.), amely jól tűri a kerti viszonyokhoz képest viszontagságos szobai létet.