Bosch Prio

Lehet, hogy miként tavaly az IXO, idén a Prio lesz a Bosch karácsonyi slágere, és egyben a barkácsoló hölgyek kedvence. A kis rezgőcsiszoló ugyanis éppen olyan szép, mondhatni nőies jelenség, mint a korábbi csavarozó. Első ránézésre azt sugallja, hogy ezzel aztán igazán könnyű dolgozni. Könnyű súlyával, kicsiny méretével még egy gyengébb női kéz is könnyen elbánik.

A Prio a Bosch magyarországi gyárának új terméke. Tökéletesen beleillik a szerszámgépek fejlődésének tendenciájába; erőforrását akkumulátor hajtja, mégpedig a korábban általános NiCd helyett 1 Ah-ás, 7,2 V-os lítium-ion akku. Különösen a barkács kategóriában ennek az akkutípusnak a nagymértékű elterjedése várható, hiszen nem szükséges folyamatosan használni, hosszú élettartamához a teljes töltési-kisütési ciklust végigcsinálni. Az akkutípus szinte érzéketlen a rátöltésre, és hosszú ideig eltartható akár félig vagy negyedig töltött állapotban is. Még egy nagy előnye, hogy az akkufeszültségből viszonylag pontosan lehet következtetni az akku töltöttségi állapotára.
Ki is használja ezt a tulajdonságot a Prio. A parányi készülék tetején három LED lámpás kijelzőn ellenőrizhetjük bármikor a pillanatnyi töltöttségi szintet. Egy rövid bekapcsolás után azonnal eldönthetjük, hogy szerszámgépünket nyugodtan visszatehetjük a polcra, vagy ajánlatos inkább a töltőre tenni.
A Prio a multicsiszolók újonnan létrejött kategóriájába tartozik, ami a rezgőcsiszoló és a deltacsiszoló valamiféle kombinációja. Az orrrésze azonos egy deltacsiszolóéval, és delta formájú eleje külön életet él; nem csak az öntapadós csiszolólap forgatható el 120 fokonként, hanem az azonos formájú talprész is. Ez arra szolgál, hogy amikor a csiszoló csúcsa már túlságosan megkopott, akkor egy mozdulattal előre lehet fordítani a következő sarkot. A delta forma mögötti majdnem téglalap formájú talprész pedig rezgőcsiszolóvá egészíti ki a deltacsiszolót, lényegesen megnövelve a munkafelületet, és a munka hatékonyságát.
A Prio-ról elhagyták a Bosch csiszolókra egyébként jellemző mikrofilteres szűrőt. Helyette egy sapkával lefedett nyílást alakítottak ki porelszívó számára. Ezzel válik igazán hatékonnyá az elszívás, ami közvetlenül a talpfelületről, a csiszolólap lyuksorán keresztül szívja el a port. A tiszta felületen nagyon szépen dolgozik, igazi finomcsiszoló, amely polírozásra is alkalmas.
Egy akkus gépnél joggal merül fel a kérdés, hogy egy töltéssel mennyi ideig munkaképes. Vizsgáztatásképpen bekapcsoltuk a kis szerkezetet, körülhatárolt puha felületre tettük, mű terhelésként kis súlyt helyeztünk rá és magára hagytuk. Több mint 20 percen keresztül működött úgy, hogy mind a két zöld LED, valamint a piros is folyamatosan világított (ez a teljes töltöttség szintje). Az egyik zöld 22 perc múlva aludt el, de eközben a gép még mindig teljes intenzitással dolgozott. Nem egész fél óra múlva a gép kikapcsolta magát, és ettől kezdve a bekapcsolási kísérletekre már csak megvillantotta a piros lámpáját, de nem indult el. Az újabb teljes feltöltéshez viszont mindössze 30 percre volt szükség.
Elgondolkozhatunk azon, hogy mikor fogunk egyhuzamban fél órán keresztül dolgozni egy csiszológéppel. Mindeközben nem kell kerülgetnünk vezetéket, és még egy plusz akkumulátor súlya sem jelenik meg érezhetően. A Prio esetében nem is látjuk az akkut. Tényleg úgy tűnik, hogy az akkus gépek előretörése megállíthatatlan. Egy ilyen díszes csomagolásban pedig a Prio valószínűleg az idei karácsony egyik praktikus ajándéka lehet.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Sarokcsiszolás gyakorlata

Sokféle sarokcsiszoló és tartozék szerepel a szaküzletek és barkácsáruházak kínálatában. Időszakos munkákra nem szükséges a legprofibb mellett döntenünk, de a gép helyes használatával...


Csiszolótárcsák sarok köszörűkhöz

A sarokcsiszolókkal természetesen nemcsak daraboló munkákat lehet végezni, megfelelő tárcsák felületcsiszolásra is alkalmazhatók. A durva egyenetlenségek lecsiszolásához többnyire speciálisan...