Élet a falon

Nézzünk pár életformát, vagy élőhelyet. Ilyen lehet a penész, alga vagy moszat, zuzmók, pókhálók, darázsfészek, fecskefészek stb. De mindjárt felvetődik a kérdés ki volt előbb? Az élőhely, az élettevékenység, vagy pedig annak feltételei. Természetesen ez egyszerűbb, mint a „tyúk-tojás” kérdés, hiszen ha nem megfelelők a feltételek, akkor nem alakul ki élettevékenység, élőhely az épületek falán.
Abban talán még a legradikálisabb zöldekkel is közös nevezőre juthatunk, hogy épületeink tartóssága érdekében általában nem örülünk az élet megjelenésének a homlokzatokon. Elemi igény valamennyi épületszerkezettel kapcsolatban, így a homlokzat-vakolatok esetében is a tartósság. Miért is szoktuk vakolni a homlokzatokat? Egyrészt esztétikai megfontolásból, de elsősorban a teherhordó falak védelme miatt. A látszó felületű kőépületeket, klinkertégla, nyers-beton falazatú épületeket leszámítva, meg szeretnénk védeni a fontos tartószerkezeti elemeket az időjárási hatásoktól.
A leggyakoribb veszélyforrás a víz, ami mellesleg az életnek is elemi feltétele. A víz lehet csapadék (eső, hó, dér, zúzmara, jég) vagy páralecsapódás, de lehet vízforrás a rendszeresen folyó locsolóvíz, légkondicionáló berendezések kondenzvize, meghibásodott vízvezeték, szennyvíz-, vagy valamilyen technológiai vezeték, pl. esőcsatorna. A víz kioldja az oldható anyagokat, megfagyva jég formájában fárasztja, feszíti a vakolatot. Ha tartósan nedves marad a felület, akkor ezek az igénybevételek és azok hatásai csak fokozódnak. Ugyanakkor a fizikai igénybevételen túl a tartósan, vagy állandóan nedves felületek ideális életfeltételeket biztosíthatnak egyszerűbb vagy fejlettebb élőlényeknek.
Elsők a gombák, azok közül is a különböző penészgombák, melyeknek már a kapillárisokban (parányi felületi repedésekben) kicsapódó és tartósan ott meglévő nedvesség is elégséges lehet. Majd az algák (a Földünkön élő több mint tízezer alga, vagy moszatfaj többsége vízi életet él, de száznál több faj a szárazföldön, akár sivatagi körülmények között is talál életlehetőséget), azokat követik a zuzmók, mohák és ezek gombákkal együttes telepei.
Az ilyen életközösségek, vagy akár csak egyes gomba és algafajok megtelepedésüket követően képesek biztosítani maguk részére a víz tárolását, pl. hajnali páralecsapódásból. Vannak olyan algafajok is, melyek esőben, nedvesség hatására, mint a virág szirmai kinyílnak, majd száraz időben bezárulnak, megvédve önmagukat a kiszáradástól. Ez a túlélés egyik technikája és igen hatékony. Természetesen csak 1-2 mm nagyságú egyedekre kell gondolni, és a telepesen elhelyezkedők esetben is ilyen parányokkal találkozhatunk.
Természetesen az időjárásból eredő nedvességek nem kerülhetőek el, ezért úgy kell elkészíteni a homlokzatvakolatokat, hogy a természetes igénybevételeknek előre belátható ideig ellenálljanak. Ne feledjük: „semmi nem tart örökké” – tehát a rendszeres ellenőrzésről, karbantartásról, és időszakos felújításokról nem szabad megfeledkezni.
Általános alapelvként kell kezelni, hogy páratechnikai szempontból akkor beszélhetünk jó falszerkezetről, ha az egyes rétegek (belső vakolat – falazat – külső vakolat – esetleg festés) kifele haladva egyre kisebb páradiffúziós ellenállást képeznek. Ebben az esetben zavarmentesen tud kiáramlani a belső páratöbblet. Tehát adott falszerkezet falazó-anyagához kell megválasztani a megfelelő vakolatot, miközben éppilyen fontos szempont, hogy a kívülről jövő nedvességet csak olyan mértékben vegye fel, vagy engedje át a vakolat, esetleg festés, ami a nedvességterhelés megszűnése után zavarmentesen elpárolog. Így nem marad tartósan nedves a felület.
Miért lehet lényeges az alapfelület, maga a falazat? Mert fontos tudni annak vízfelvevő képességét a külső nedvességből, a külső levegő páratartalmából, vagy a belülről jövő páraáramlásból, valamint vízmegtartó, száradási tulajdonságait. Ha egy térelhatároló faltól, tehát külső faltól elvárjuk, hogy zavarmentesen átengedje a belső tér többletpáráját, sem a falban, sem a külső vakolatban nem keletkezhet páratorlódás, nedvesség kicsapódás (kondenzáció).
Bármilyen sejtelmesnek is tűnik eddigi megközelítésünk, azért érezni lehet, hogy a kérdés a víz körül forog. Hisz élet csak ott van, ahol víz is van (legalább átmenetileg, az élőlény vízigényének megfelelően). Az egyszerű élő szervezetek, gombák, algák, moszatok spórával szaporodnak. Ezen mikroszkopikus testecskék, a levegőben lebegnek, áramlanak, alkalmas helyeken lerakódnak, és akár sok-sok évig is „csíraképesek”. Mindaddig nem kezdenek élettevékenységet, amíg tartósan megfelelő vízhez nem jutnak.
Ha már nedvességet kapott egy homlokzat, az anyagtulajdonságokon túlmenően lényegesek a környezeti körülmények. Magaslaton, alacsonyabb hőmérsékleten és magasabb külső páratartalom esetén, vízparti, víz-közeli helyeken, a száradás lelassul, esetleg le is áll egy olyan egyensúlyi állapotban, amikor a falfelület tartósan nedves marad. Épp így kedvezőtlen a benapozatlan, sűrű növényzettel határolt, nap- és szélárnyékos épületrész. Lehet jelen szempontunkból kockázatos mikroklíma egy kedvezőtlen elhelyezkedésű – berendezésű átriumban is, főleg, ha még állandó párologtató tavacska is van, vagy csobogó, szökőkút. Mind-mind folyamatos nedvesség-utánpótló körülmény. Lehet, hogy a déli homlokzaton semmi gond, míg az északin állandósul az életlehetőség feltétele.
Miként épületbelsőkben, homlokzatok esetében is alapul vehető az az alapszabály, hogy ha 72 órát meghaladó időtartamig 75% feletti a falfelület páratartalma, abban az esetben, a fal felületi kapillárisaiban már megindulhat a gomba-spórák élettevékenysége. Természetesen, ha ezt a beindult élettevékenységet néhány nap múlva intenzív napsugárzás, „csírátlanítás” követi, úgy el is halnak a fejlődésnek indult testecskék, és a veszélyforrás megszűnik. De mi van, ha nincs UV sugárzás, mert az adott falat csak csekély ideig, vagy egyáltalán nem éri a napsugárzás, akkor az élet utat tör.
Ilyen esetekben alaposan át kell gondolni, miből is van a fal, majd hogyan lehetne kiszárítani. Természetesen ennek a természetes módját kell érteni, nem feltétlenül „hősugárzókat”. Megkeresni a hiba okát (lehet, hogy „csőtörés”, vízszivárgás, vízszigetelési hiányosságból eredő „fölázás” stb. de lehet az elöregedett vakolat meg növekedett vízfelvétele is), majd nyáron biztosítani a kiszáradást, megszüntetni esetleges kedvezőtlen nap- és/vagy szél-árnyékoló körülményeket, majd megkezdődhet a javítás.

Általános javítási menet:
1. Hiba okának megállapítása
2. Kedvezőtlen körülmények, vagy meghibásodások megszüntetése
3. Fal megtisztítása, majd kiszárítása
4. Szükség esetén vakolatszilárdítás
5. Megfelelő javítóanyag megválasztása
6. Gyártói utasításoknak megfelelő módon történő beépítése, felhordása az anyagnak.

Az általánosan elmondható, hogy a hiba okának feltárása, majd megszüntetése nélkül az ún. „gombaölő” szerek, ilyen hatóanyag-tartalmú festékek alkalmazása csak tüneti kezelés. A hatóanyag néhány hét, vagy pár hónap alatt lebomlik, és a hiba kiújul, miközben nem tartjuk szerencsésnek az oktalan vegyianyag-bevitelt épületeinkbe.
Ha feltártuk az okot, és meg is szüntettük, akkor a tisztítás következik. Ha megfelelő állapotú, kellően szilárd a vakolat, akkor vízsugaras, esetleg nagy nyomású súrló fecskendezéses eljárással szinte valamennyi gomba, alga, moszat, zuzmó, moha eltávolítható. A szükséges száradást követően a választott festéknek, vagy vékonyvakolatnak gyártói utasítások szerinti felhordása, eldolgozása következhet. Ha fennhagyható, mert megfelelő állapotú a vakolat, akkor általában célszerűbb a festés, vagy a vékonyvakolatok alkalmazása, hogy minél kisebb többletterhelés kerüljön a meglévő, statikailag jó állapotú vakolatra.
Legeredményesebbek, felületi vízfelvételt csökkentő, de párafékezést nem okozó anyagok, a szilikongyanta kötésű festékek és vékonyvakolatok. Általában megfelelőek a szilikát alapú anyagok is. Legkörültekintőbben a műgyanta kötőanyagú termékek alkalmazásával kell eljárni. Rendkívül lényeges azt megállapítani, hogy mennyiben összeférhető a javítóanyag a javítandó, felújítandó felület anyagával. Nehogy nagyobb kárt okozzon a javítás, mint ami eredménnyel kecsegtetett.