Az új gép kissé megizmosodott, hiszen névleges teljesítményfelvétele 650
W, amiből következik, hogy leadott teljesítménye is megnőtt. Ez a különböző
anyagok megmunkálásakor érezhető is, fában 30 mm-es, acélban 12 mm-es, betonban
pedig 16 mm-es átmérőjű furatok készítésére elegendő. Fordulatszáma 0-3000 f/p,
amit a szabályozó elektronikának köszönhetően fokozatmentesen lehet beállítani,
s még csavarok be és kihajtására is jól használható. Fúrótokmányába 13 mm szárátmérőjű
szerszámok foghatók be.
A szerszámok cseréjét, befogását a Press+Lock rendszer gyorsítja meg, az ütvefúrási
üzemmód is egy mozdulattal bekapcsolható. A gép minden kapcsolóeleme jól hozzáférhető,
a tartós működtetéshez szükséges kapcsolót pedig teljesen a fogantyúba sülylyesztették
a tervezők. A fúrógép fél kézzel is könnyen kezelhető, hiszen súlya csak 1,7
kg, a mélységütközővel ellátott segédfogantyúval pedig még szélsőséges helyzetekben
is biztonságosan kézben tartható, irányítható.
A kipróbáláskor természetesen előbb az ütvefúró kezelő szerveit vizsgáltuk meg
alaposan. A szerszámcserét valóban meggyorsítja és egyszerűvé teszi a Bosch
Press+Lock rendszer. A burkolat elején levő billentyű lenyomásával reteszelhettük
a gép tengelyét, így a gyorsbefogó tokmányt egy mozdulattal oldhattuk, rögzíthettük
(1). A szerszám tokmányba szorítása, vagy kiemelése így gyorsan, és biztonságosan
elvégezhető. A Press+Lock billentyű mögötti kapcsoló oldalra húzásával (2) ütvefúró
üzemmódra állíthattuk át a gépet, míg jobbra-balra forgását az irányváltó tolókapcsolóval
állíthattuk be (3), illetve középállásban ez a kapcsoló akadályozza meg a gép
véletlenszerű elindítását. Az indító kapcsolóba beépített a fordulatszám-tartomány
beállító tárcsája, amivel a fordulat maximumát állíthatjuk be mégpedig 8 arretált
fokozatban az indító billentyűvel pedig a beállított fordulatszámhatárig fokozatmentesen
szabályozhatjuk a gép fordulatszámát. A folyamatos működést biztosító reteszelő
gomb teljesen a markolat felületébe süllyesztett, így a fúrógépet még a balkezesek
is kényelmesen használhatják.
A fúrógépet különféle anyagokba készített furatokon, csiszoláson (4) kívül csavarok
behajtásban is kipróbáltuk (5). A Bosch elektronika kifogástalanul és korrektül
működött, a csavarok behajtásához ideális alacsony fordulatszámon is elegendően
erős a gép. Fúrtunk lyukakat fába, faforgácslapba, majd téglafalazatba és betonba
is. Attól függetlenül, hogy milyen anyagokat fúrtunk, mindig jó hatásfokkal
és kényelmesen végezhettük el a munkát. Ütvefúráskor határozottan éreztük a
markolat rezgéscsillapító burkolatának előnyös hatását, miközben a fúrógép igen
hatékonyan dolgozta be magát a kemény anyagokba. Ebben természetesen a jól megválasztott
éles szerszámoknak is jelentős szerepük volt. A furatok pontos mélységét a pótmarkolaton
beállítható mélységütköző pálca biztosította. Ez a tartozék különösen akkor
nagyon előnyös, ha sok azonos mélységű lyukat kell készítenünk. Beállítása nagyon
egyszerű, a fogazott műanyagpálcát a rugalmas szorítópofa elmozdulásmentesen
rögzíti, beállításához pedig csak a szorítópofát kell a pálca fogai közül kiemelni
(6). A PSB 650 RE fúrógépet a jól kialakított markolatának köszönhetően még
extrémnek minősíthető helyzetekben is biztosan irányíthattuk, de ilyen esetekben
azért ajánlott a segédfogantyú használata.
A próbák során szerzett tapasztalataink szerint a Bosch PSB 650 RE ütvefúrógép
az igényesebb barkácsolók számára univerzálisan használható, megbízható társ,
amelynek a forgalmazó által ajánlott fogyasztói ára 24000 Ft. Jó erőtartalékával,
méltányolandó alapszolgáltatásaival együtt garantáltan élvezetesebbé teszi az
otthon végzett munkákat
Bosch PSB 650 RE ütvefúrógép
Ez az új gép a Bosch ütvefúró gépei között a középmezőnybe tartozik. Egyszerű, ám megbízható társa lehet annak, aki erős, több célra is használható szerszámgépre vágyik. Szerkesztőségünk most ezt az új gépet kapta meg tesztelésre, és tapasztalatainkat mindjárt közzé is tesszük.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Hitachi szerszámgépek
Építkezéseken, szerelési vagy éppen bontási munkáknál gyakran előfordul, hogy hálózati áramot csak távolból, hosszabbító kábellel vagy generátorról lehet szerezni, ami a szerszámgépeknél vagy...
SDS plus fúrókalapácsok új generációja
Az építőiparban dolgozó szakemberek talán legfontosabb és nélkülözhetetlen gépe az sds plus befogású fúrókalapács. Legyen az víz-, gáz-, fűtés-, villany- és még sorolhatnánk, hogy milyen szerelő,...