Új padlót a padlóra

Nap mint nap járunk rajta, ezért nem csoda, hogy kopik, elhasználódik. Magától érthetően nem egyenletesen, a „közlekedő útvonalak” lejártsága és a még jó állapotú padlófelületek közötti kontraszt egyre bántóbb lesz. Ha a különbség már szembeszökő, nincs mese, a padló burkolatát fel kell újítanunk. Ez a fa burkolatoknál (parketta, hajópadló) a felületük csiszolását, lakkozását jelenti, ha viszont a helyiségek PVC, vagy szőnyegpadlóval borítottak, akkor itt csak a csere segíthet. Ez a munka egyszerű, saját magunk is elvégezhetjük, de csak akkor lesz az eredmény megfelelő, ha ismerjük a munka fogásait, és választási lehetőségeit is a saját igényeinkhez igazodva használjuk ki. E munkákhoz adunk most néhány megszívlelendő tanácsot, és ismertetünk számos munkafogást is.
Először is nagyon ajánlatos megvizsgálni a kopások helyét és jellegét. Ha pl. kisebb foltokban az átlagosnál erőteljesebb kopott mezőket észlelünk, akkor az aljzat egyenetlenségeiben kell keresnünk a hibát. A jó padló alapfeltétele ugyanis a sík, felületi egyenetlenségektől mentes alap. Ha a burkolaton markánsan észlelhető kopásokat észlelünk, ezt mindenképpen ki kell javítanunk, különben az új burkolat is az előző sorsára jut, a hibás helyeken idő előtt kopottá válik. Ha tehát karakteres kopások vannak a régi burkolaton, akkor az aljzat kiegyenlítésével is számolnunk kell. A kopott padlóburkolatot azonban addig ne bántsuk, míg az újat nem vásároltuk meg.
A szőnyegpadlók között nemcsak a színre és mintára, no meg az árra, de a minőségükre is ajánlott odafigyelnünk. Vannak ugyan olcsó gyártmányok, de a minőségük ennek megfelelően gyengébb. Az olcsó hamarabb kopik és nehéz tisztán tartani. Tisztításukra tekintettel, igazán csak lakóhelyiségekbe valók. A szőnyegek jutahálós, textil- vagy szintetikus hátoldalúak. Az utóbbi a habalátétes kivitelt váltotta fel, célja pedig változatlanul a jobb hanggátlás és járáskomfort növelése. Fajtájuktól függően a szőnyegpadlókat teljes felületükön, a széleken ragasztva, illetve ragasztás nélkül, vagy igényes kivitelezésnél feszített módon lehet leerősíteni. A padlószőnyegeket általában 4, 5 m szélességben gyártják, ami a toldásukat szinte feleslegessé teszi, de szükség esetén kisebb maradék darabokban is beszerezhetők. Általában hurkolt buklé, nyírt velúr, és magas-mély szövéssel mintázott szőnyegek adják a választékot, különféle mintázatban és színben. Igénytelenebb helyiségekbe, pl. előszobákba előnyösen használhatók a strapabíró, többféle színű, ezért jól variálható 40x40 cm-es filclapok, amelyek öntapadó kivitelűek, és könnyen lerakhatók. Minőségükre, alkalmazásukra vonatkozóan különféle piktogramok adnak útbaigazítást, amiket vásárláskor soha ne hagyjunk figyelmen kívül.
A PVC-padlóknál is megszűntek a vastag habalátétes változatok, mert korszerűsödött a padlóanyagok rétegrendje. A kémiailag préselt koptatóréteg alatt található a színnyomat, ez alatt pedig két vékony habréteg közé van ágyazva az üvegfátyol rétege. Minta és színviláguk igen változatos, ezért érdemes több nagy kereskedést is felkeresni (ajánljuk, pl. a Diego szaküzleteit), hogy hozzávetőleges fogalmunk legyen a lehetőségeinket illetően. A PVC-padlóanyagok vastagsága általában 1,3-2,5 mm között változik, sőt az újdonság számba menő, 30,2x30,2, ill. 30,5x30,5 cm-es öntapadó PVC-padlókockák vastagsága – gyártmánytól függően – csak 1,3 és 2 mm. Felületük strukturált mintázatú, színviláguk és mintázatuk igen változatos. Lerakásuk jó alap esetén nagyon egyszerű, különféle mintakombinációk kialakítására is módot ad. A PVC-padlóburkolatoknál is egységes piktogramok alapján tájékozódhatunk a minősége és felhasználása iránt, amelyet minden terméken feltüntetnek.
Mint már említettük, e padlóburkolatok lefektetési módjai nagyon hasonlóak, ezért lerakásuk fogásait is „keverve” mutatjuk be. Előbb azonban ejtsünk néhány szót a legfontosabb követelményről, a sima, önterülő alapozásról. A régi burkolat felszedése akkor a legnehezebb, ha a régi burkolat teljes felületén le volt ragasztva. Ilyen esetekben előbb próbáljuk meg feltépni a burkolatot, majd az erősen letapadt részeket hőlégfúvó pisztollyal fellazítva, spatulyával távolítsuk el teljesen az aljzat felületéről. Ha csak a széleken volt a burkolat leragasztva, munkánk sokkal könnyebb, de itt is szükségünk lehet a hőlégfúvó segítségére. Ha padlólapos burkolatra volt a PVC, vagy szőnyegpadló a széleken leragasztva, akkor élesre fent spatulyával is könnyű lehántani a ragasztórétegeket (1).
Olyan helyiségekben, ahol elmozdíthatatlan berendezési tárgyak, pl. feljáró lépcső, vagy épített konyhasziget van, igyekezzünk épségben felszedni a régi burkolatot, mert azt esetleg mintaként az új burkolat kiszabásához is felhasználhatjuk (2). Ha ez nem sikerülne, akkor vékony kartondarabokból ragszalaggal készítsünk szabásmintát (3). Ne feledjük, az a legjobb, ha az új burkolat felülete összefüggő, és nem darabokból leragasztott. A szabásmintát a burkolat mintázatára ragasztva (4), ahhoz illesztve szabjuk ki, majd tekerjük fel újból. Ha a kiterítés hely hiányában csak részlegesen oldható meg, akkor csak annyit tekerjünk le a burkolóanyag tekercsről, hogy a felesleges részeket ki tudjuk belőle vágni. Ilyenkor azonban a mintázatra, annak „futására” is legyünk tekintettel, az egyenes szakaszok legyenek párhuzamosak a mintázatot adó fugákkal, vagy egyéb hálórenddel. Ettől csak akkor térjünk el, ha a berendezési tárgy extrém elhelyezkedése ezt megkívánja. Szabályos alakú, teljesen üres helyiségek burkolásakor ilyen problémánk nem adódhat, a kisebb beugrók, sarkok beszabását a fektetés alkalmával célszerű elvégeznünk.
A régi burkolat felszedése után kell eldöntenünk, hogy szükséges-e az aljzat kiegyenlítése, vagy sem. Ha igen, pl. egyenetlenül lerakott kő, kerámialap padló, vagy rosszul besimított beton aljzat esetén, akkor önterülő aljzatkiegyenlítő réteg felterítésével tehetjük sík felületűvé a helyiség padlószintjét. A megfelelő aljzatkiegyenlítő kiválasztásakor mindig az aljzat alapanyagát vegyük figyelembe. A fapadlók csak akkor megfelelőek, ha szilárdak, és akkor is ajánlatos a felületükre előbb üvegszálas erősítőhálót ragasztani, arra pedig aljzatkiegyenlítőt teríteni (5). Az aljzatkiegyenlítők a felhasználáskor vízzel sűrűn folyóssá kevert anyagok, amelyek a megtisztított, portalanított felületre öntve (6), majd közel egyenletesen elterítve kis idő múlva önmaguktól kisimulnak. A kiegyenlítő réteg csak olyan vastagságú legyen, hogy az aljzat egyenetlenségeit teljesen elfedje. Mértékét egy hosszú egyenes léc élével ezt megelőzően határozzuk meg, a megfelelő anyagot pedig ennek tudatában szakkereskedésben szerezzük be. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérjünk tanácsot a szakképzett eladóktól. A kiegyenlítő anyagok általában hamar keményednek, de legalább 24 óra szükséges a tökéletes kötésükhöz, és a víznek is teljesen el kell párolognia a kiegyenlítő rétegből. A teljesen száraz aljzatra most már felteríthetjük az új burkolóanyagot, és legalább egy napig pihentetve hagyjuk kisimulni.
Ha eddig nem, most mindenképpen el kell döntenünk, hogy a burkolóanyagot teljes felületén, vagy csak részlegesen, a szélein fogjuk leragasztani. Az erősen igénybe vett helyiségekben, ahol nagy felületek maradnak szabadon, és az alap megfelelően sík, elégséges, ha a burkolóanyagot csak a szélei mentén ragasztjuk le. A kisebb felületű, vagy egymás mellé illesztett, esetleg enyhén hullámos aljzatra azonban célszerűbb teljes felületén leragasztani az új burkolóanyagot. Ellenkező esetben a mélyebben fekvő felületek felett a padlóburkolók levegősek lesznek, ami később ráncosodást, idő előtti kopást okozhat. A ragasztást azonban csak akkor mellőzhetjük, ha tökéletes alapra, a teljes helyiséget egy darabban lefedő burkolóanyagot használunk. Hátránya, hogy a berendezési tárgyak mozgatása közben megnyúlhat, elmozdulhat a le nem erősített burkolóanyag. Közbenső megoldás, hogy hálósan, kb. 1x1 méteres osztású sávokban ragasztjuk le az anyagokat. Ha viszont valahol toldásra kényszerülünk, akkor e sávokon mindenképpen ragasszuk le a PVC- vagy szőnyegpadlót, mert így lesz a padlófelület egybefüggőnek látszó, megfelelően tisztítható.
Ragasztóként lehetőleg csak vízbázisúakat használjunk, a választék igen bőséges, és az alap, valamint a burkolat anyagához legjobban megfelelő ragasztót válasszunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindig a termék használati utasítása szerinti vastagságban alkalmazzuk, és a szikkadási időket is mindig tartsuk be. A ragasztók ugyanis csak így működnek tökéletesen. A ragasztót általában fogazott glettvassal, vagy hengerelve (7) hordjuk fel. Nagy felületű burkolóanyagoknál a ragasztást a felületek felezésével könnyíthetjük meg. Előbb illesszük be a padlót a helyére, a fal felőli széleken hagyjunk legalább 5-10 cm-es túlfedéseket, majd hajtsuk vissza félig (8), és a szabadon maradt aljzatra terítsük fel a ragasztót. A kiszellőztetési idő elteltével hajtsuk vissza a burkolóanyagot, majd a szélek felé hengerelve préseljük ki alóla a levegőt (9). Szőnyegpadlók esetében egy szivaccsal és vászonnal borított lekerekített falappal is jó eredményt érhetünk el (10). Ha valahol a burkolóanyag toldására kényszerülünk, azt az átlapolt anyagszélek egyszerre történő átvágásával végezzük el. Így nagyon pontos lesz az illesztés, feltéve, ha az összevágást acél vonalzó mellett, éles késsel végeztük el. A vágás vonalában ajánlatos a padlóanyag alá széles acélszalagot, vagy vékony farostlemez csíkot fektetnünk, hogy a vágás éle alul is egyenes legyen. A felesleges részek eltávolítása után a széleket legalább 100 mm szélesen ragasszuk az aljzatra, és a ragasztóval az összevágot éleket is kenjük be (11).
Következhet a burkolóanyag fal felőli széleinek pontos beszabása. Vékonyabb anyagokat viszonylag könnyen a fal mellé szoríthatunk, és ha glettvasat szorítunk szorosan a felhajtott szél mellé, akkor éles marokkéssel a felesleget egyszerűen levághatjuk (12). E célra megfelel egy széles acél spatulya, vagy egyenes élű lemezdarab is. Ha esetleg túl bőségesen hagytunk a széleken anyagot, akkor visszahajtva mérjük vissza a még fedetlen padlórész szélességét a burkolóanyagra (13), majd éles ollóval szabjuk le a felesleges anyagsávot (14). A sarkok beszabása eléggé nehéz feladat, különösen, ha pl. ajtótok is nehezíti a dolgunkat. Ilyenkor függőleges bemetszésekkel tegyük lehetővé az anyagszélek sarokba nyomását (15), majd spatulya éle mentén vágjuk le a felesleges anyagrészeket. A belső sarkoknál másként kell eljárnunk. Itt előbb a falak mellé préseljük be a padlóburkoló széleit, miközben a középső részt átlósan magunk felé hajlítva középen metszzük át a sarokig. A felesleget már acéllap éle mentén könnyű pontosan a sarokba szabni.
Csőáttöréseknél a csőig hajtsuk vissza az anyagot, majd jelöljük fel a szélességét is. A csőnél kissé nagyobb lyukat vágjunk a padló anyagába, majd a középfelező vonalában hasítsuk be a burkolóanyagot. Próbáljuk a helyére illeszteni, és a fal melletti részét is vágjuk méretre. Az ilyen helyeken a padlóanyagot mindenképpen ragasszuk rá az aljzatra, mert idővel felhajolhat a széle. Ha a burkolat széleit pontosan szabtuk a padlóra, és legalább a széleken jól leragasztottuk, akkor is ajánlatos a szélek fölé szegélylécet ragasztani, vagy szegelni a falra. Szegélyként lágy PVC-szegélyt csak a PVC-padlókhoz használjunk, de ezeknél is sokkal jobb, ha műanyag szegélyidomokat erősítünk a falra. Padlószőnyegeknél a szegélylécek legalább olyan fontosak, mert nemcsak a széleket fogják le, hanem esztétikailag mintegy keretbe is foglalják a lerakott új burkolatot. A választék ezekből is bőséges, és az áruk többszöröse a lágy PVC-padlószegélyeknek.
Végezetül ne feledkezzünk el a küszöbökről sem. Ahol a helyiségeket magas küszöbök választják el, ott ajánlatos a küszöb mellé háromszögű, vagy domború átfogójú padlólefogó lécet szegezni, mert ez a terület erősen igénybe lesz véve, ezért a padló széle hamar felválhat. Az egymásba nyíló helyiségek padlószintje és többnyire a burkolata azonos. Ha textil vagy PVC-burkolattal borítottak, akkor gyakran eltérő anyagú burkolóanyagok kerülnek összeillesztésre. Ilyen esetekben célszerű az ajtónyílásban összevágott burkolatok szélét megfelelő, fémlemezből készült küszöbidomokkal leszorítani. Több színben, (matt ezüst, sötét bronz, barnított acél és sárgaréz bevonattal), különböző anyagvastagsághoz kialakítottan, készen is megvásárolhatók, de alumínium és sárgaréz szálanyagként is beszerezhetők. A gyári küszöbök előnye, hogy lefogó kötőelemei nem láthatók. Csak néhány lyukat kell az aljzatba fúrnunk, amibe a műanyagtiplik benyomása és a hozzá mellékelt kötőelemek lyukakba illesztése (16) után már néhány határozott kalapácsütéssel a burkolóanyagokra szoríthatjuk az új küszöböt. Természetesen a leerősítő ütéseket a küszöbre szorított faanyagra mérjük (17), mert így a felületük nem sérülhet meg.
Az egyéb, szálanyagként beszerzett domború lemezidomokat viszont átmenő facsavarokkal kell a betonaljzatra fogatnunk. Ezeknél 2 mm-es, hosszú facsavarokat használjunk, és ajánlatos a fejüknek süllyesztéket is készítenünk, hogy azok behajtásuk után ne álljanak ki a lemez síkjából. A fúrt süllyesztéket pontozóval megütve mélyítsük ki, mert az ilyen küszöbidomok elég vékonyak. Eltérő anyagvastagságú padlóburkoló anyagok esetén azonban inkább a kész küszöböket használjuk, mert azok már eleve szintáthidaló kivitelben készültek (18), újra felhasználhatók, és alig emelkednek ki a padlóburkolat felszínéből.