Hajlított lábak, kerámia burkolat

Az asztallap méretét természetesen csökkenthetjük, hiszen nem minden kanapé és fotel olyan terjedelmes, mint az a garnitúra, amelyhez asztalunkat készítették. Az is mérvadó, hogy milyen méretű kerámia lapokat kívánunk majd a burkoláshoz használni, mert az asztallap "berakásához" csak egész lapok használhatók. Az asztallap akár 900x900 mm-es nagyságú is lehet, ha a csempék mérete ezt lehetővé teszi. Négyzetes helyett téglalap alakú asztalt is készíthetünk, és a magasságán is változtathatunk, ha az eredetit netán túl alacsonynak találjuk. A magasabb lábakhoz azonban vaskosabb, 100x100 mm-es faanyag szükséges és az ívek kialakítása is több nehézséggel jár.
Az asztal alapanyagát illetően a keményfa lenne az ideális, ám a sűrű erezetű fenyőfa is megfelel a céljainknak. Arra azonban ügyeljünk, hogy a lécek és a deszkák tónusa, erezete hasonló legyen. Az árnyalati különbségeket pácolással még eltüntethetjük ugyan, de az alkatrészek egymástól nagyon eltérő erezete szembeötlő lehet. Magához az asztal lapjához két összeragasztott 10 mm vastag faforgácslapból vagy rétegeltlemezből kiszabott tábla szükséges. Ezt fogja közre a 20 mm vastag deszkából kialakított asztalkáva. A kötések pontos kialakítása nagyon fontos, mert az asztal egyébként nem kimondottan pehelysúlyú darab, különös tekintettel a kerámialapos burkolatra. Ha változtatunk az eredeti terven, akkor készítsünk módosított vázlatot, amit a további munka során jól használhatunk, és minden lényeges méretet tartalmaz.
A tényleges munkát a négy hajlított láb (A) kialakításával kezdjük el. E darabok azonban csak látszólag hajlítottak, valójában alakra fűrészeléssel kell mindegyiket megformálnunk. Az ívelt kontúrokat négyzetháló és görbevonalzó segítségével rajzoljuk ki (2), a faanyagokra jelölését pedig kartonból kivágott sablonnal célszerű leegyszerűsítenünk. A lábakhoz min. 70x70 mm-es gyalult fenyő staflira lesz szükségünk. E lábaknak az a sajátosságuk, hogy csak két külső oldaluk ívelt számottevően, hátsó élük meg a talp felé lekerekített. Ez némileg megkönnyíti a kialakításukat.
Szabjuk le a négy megfelelő hosszúságú darabot, majd két szembelevő oldalukra a sablon alapján rajzoljuk fel külső ívelt körvonalukat. A felesleges anyagot minden darabról egyenként munkáljuk le. Ezt legkönnyebben szalagfűrésszel tehetjük meg, ám mivel ez valószínűleg elérhetetlen a legtöbb barkácsoló számára, 15-20 mm-enkénti befűrészelést követően vésővel nagyoljuk ki a lábak egyik oldalát. A befűrészeléseket mind a négy lábat összefogva is elvégezhetjük (3), sőt az anyagfelesleg levésését is megkísérelhetjük ugyanígy, de jobb, ha ezt a munkát darabonként végezzük el. Ha van olyan lyukfűrészünk, amelybe 100 mm hosszú pengét is befoghatunk, akkor kellő rátartással és visszafogott előtolás mellett ezzel a szerszámmal is elvégezhetjük a lábak alakra nagyolását. Fűrészelés közben azonban nagyon ügyeljünk arra, hogy a penge a vágás során ne hajoljon oldalra, mert ez rossz esetben kijavíthatatlan alávágásokat eredményezhet.
A kinagyolt darabokat ezt követően faráspollyal alakítsuk formahűre, majd mind a négyet összefogva csiszoljuk felületüket teljesen azonosra. A forma finomításához kiválóan használhatók a fúrógépbe fogható hengeres ráspolyok. Ez azonban a lábaknak csak az egyik külső oldala, ezt az ívet a mellettük lévő oldalakon is ki kell alakítanunk. A még hiányzó hajlatot minden lábon külön-külön, a már íveltre formált oldallal szemközti belső oldalra jelöljük fel. A felesleges anyag lemunkálását az előzőkhöz hasonlóan végezzük el, de egyenként. A lábak azonosra csiszolását a belső oldalukkal egymáshoz illesztett lábak felületén, két-két lábív pontos összecsiszolásával végezzük el (4). Így az összefogott négy láb egy tömböt alkot, így külső felületüket viszonylag nagyon könynyen, egymáshoz igazodva csiszolhatjuk egyformára.
A lábak belső oldalát, pontosabban az élüket a talp felé egyre nagyobb sugárban kerekítsük le, majd a nyak közeléből egy enyhe homorulattal tegyük olyanná, mintha valóban íveltre lenne hajlítva. A lábak hasáb alakú felső végére jelöljük fel az oldalsó káva csapfészkeit. Az egymásra merőleges nyílásokat előbb egymást követő - 15 mm mélységű - furatokkal alakítsuk ki, majd a furatok közötti anyagot véssük ki. A lábak felületeit csiszoljuk simára, majd tegyük félre, és fogjunk hozzá az asztal kávájának (5) a kialakításához.
A kávaoldalakat (B) 20 mm vastag deszkákból szabjuk le. Az oldalak végeire fűrészeljünk egy-egy lapos csapot, majd az azonos méretű darabok alsó élébe lyukfűrésszel vágjunk sablon alapján kirajzolt díszítést. Az oldallapokat ún. vakkeretet alkotó deszkákkal (C) is egészítsük ki. Végeiket gérbevágva illesszük egymáshoz. E darabokat néhány köldökcsappal megerősítve ragasszuk az oldallapok belső oldalára, mégpedig a felső élüktől 20 mm távolságra.
Az asztallapot két egybevágó (D), vagy egy vastagabb forgácslapból szabjuk ki. A 10 mm vastag anyagból kiszabott lapok egyikének a sarkainál fűrészeljünk - ki a lábak hasáb alakú nyakrésze számára - 12x12 mm-es négyzeteket. A föléje erősítendő lapnál erre nincs szükség, mert ez a lábak felső bütüire fekszik fel. A két lapot diszperziós ragasztóval bekenve préseljük össze, és számos facsavar behajtásával is fogjuk egymáshoz. Ha viszont az asztallapot 21 mm vastag farostlemezből, vagy valódi furnérlemezzel borított faforgácslapból vágjuk ki, akkor a felső lábbütük számára sarokfészket kell az asztallap alsó felébe vésnünk.
Ezt követően megkezdhetjük az asztalkáva ragasztás nélküli összeállítását. A lábak fészkébe üssük be az oldallapokat. Az illesztések pontosak legyenek, mert csak így lesz szilárd a bútordarabunk. Ha a csapos eresztékek lazák, vékony furnérlemez beragasztásával szilárdítsuk meg a kötéseket. Az illesztési hézagok is észrevétlenek legyenek, különösen az oldallapok és a lábak között illeszkedjenek szorosan egymáshoz az alkatrészek. Az asztallapot egyelőre csak facsavarokkal fogassuk a kávaoldalak közé, majd a felső éllel egy síkban vegyük körül egy homorú fazonú párkányléccel (E). E lécek végeit 45 fokban gérbevágva illesszük egymáshoz, mégpedig hézagmentesen. Összecsiszolásukhoz használjunk síkcsiszoló tárcsát, vagy lécre ragasztott csiszolópapírból készített céleszközt.
Az asztallapra 1-2 mm-es hézagokat hagyva helyezzük fel a csempelapokat. Ezek mintázata nagyon fontos tényező, tehát megkülönböztetett figyelemmel rakjuk egymás mellé a csempelapokat (F), mert lehet, hogy a kiválasztott minta elütően idegen lesz a környezetéhez viszonyítva. Túl mintás miliőbe előnyösebb ha fátyolmintás lapokat választunk. A harsány színű és ornamentikájú lapok összhatása mindig legyen összhangban a környezetével, de inkább kiegészítse, mintsem uralja azt. Az asztallapra kerülő csempelapok teteje a káva szintje fölé kerül, ezért a széleken egy újabb, fazonos keretléccel (I) fogjuk keretbe a kerámiaburkolatot. A keretléc aljazása igazodjon a burkolóanyag vastagságához, illetve annál 1,5-2 mm-rel mélyebb legyen, hogy a diszperziós csemperagasztónak is maradjon elég hely. E felső keret darabjait is gérbevágott végekkel és hézagmentesen illesszük egymáshoz. A lécek olyan szélesek legyenek, hogy a párkányléc külső éléig érjenek. Az esetleg adódó igazítások elvégzése után már nyugodtan hozzáfoghatunk az alkatrészek felületkezeléséhez, majd az asztal végső összeállításához.
Minden alkatrészt csiszoljunk simára, de közben arra is ügyeljünk, hogy a sarkokat, éleket ne kapjuk le túlságosan. A sík felületek finomításához használjunk jól megfent színlőpengét (6), a fazonosra mart léceket pedig farúdra csavart csiszolópapírral koptassuk teljesen simára (7). Feltehetően a nyers faanyagnál sötétebb tónusú felületekre lesz majd szükségünk, amit pácolással érhetünk el. Ezt előbb egy hulladékdarabon próbáljuk ki, és lakkal is kezeljük le, mert ez a bevonat is módosít a pácolás tónusán, azt teltebbé és kissé sötétebbé teszi. A pácoláshoz ne ecsetet, hanem szivacsot használjunk, mert ezzel egyenletesebb bevonatot érhetünk el. A felületekre lágyan rányomva egyenletesen terítsük a pácot, ha kell a felesleget azonnal töröljük le. A színezés tónusát újbóli átvonással is sötétíthetjük, de csak az első réteg száradását követően. A felduzzadt részeket nagyon finom csiszolópapírral simítsuk le, majd következhet a híg bútoripari lakkal való többszöri átvonás, amihez finomszőrű ecsetet használjunk. Vigyázzunk, a ragasztandó részekre ne kenjünk lakkot.
A már lakkozott felületű alkatrészeket ezt követően ragasszuk össze. Két-két láb fészkébe üssünk be egy-egy oldallapot, állítsuk a lábakat merőlegesre, majd amint a ragasztó megkötött, erősítsük helyére a másik két oldallapot is. Az oldallapok közé helyezve fogassuk fel az asztallapot, és néhány hosszú facsavarral is megerősítve rögzítsük a vak-kerethez. Ragasszuk helyére a homorú profilú párkányléceket, amelyeket a sarkaiknál egy-egy tűzőkapocs beütésével biztosítsunk elhúzódás ellen.
Következhet a csempelapok felragasztása. Fogazott kenőlappal egyenletesen kenjünk diszperziós ragasztót az asztallapra, majd egymás után, kellő fugahézagokat hagyva illesszük egymás mellé a kerámialapokat, és mindegyiket jól nyomkodjuk a ragasztórétegbe. Amint a ragasztóréteg teljesen megszilárdult, a fugákat kenjük ki megfelelő színű fugázó masszával. A felesleges anyagot nedves ruhával töröljük le, a fugákban levő anyag felületét pedig ujjunk begyével simítsuk el. A felső takarókeret darabjait is ragasszuk a helyükre. Ha az aljazott perem és a kerámiaburkolat között netán hézag lenne, akkor azt is fugázó anyaggal kenjük ki, a felesleget pedig nedves ronggyal töröljük le. Az esetleg kitüremlő ragasztót is mindenhonnan távolítsuk el még frissiben, mert később ezt már nem tehetjük meg maradandó nyomok nélkül.
A mű ezzel készen van. A felületek puha ronggyal, bútorápolóval történő áttörlése után asztalunkat a kiválasztott helyére állíthatjuk. A lábak talpa alá azonban ajánlatos a padló, illetve a szőnyeghez megfelelő filc, vagy műanyag csúsztatóbetéteket is ragasztanunk vagy szegeznünk, hogy takarításkor könnyen tudjuk majd mozgatni. Ilyenkor azonban a lábak és a padló kímélése miatt is jobb megemelve, mintsem hosszan csúsztatva arrább tenni a bútordarabot.