Kerámia lapburkolatok saját kezűleg

Az ehhez szükséges anyagok, szerszámok, kiegészítők bármelyik barkácsáruházban és szaküzletben beszerezhetők, a többi pedig a mi dolgunk. Azonban nem árt, ha alaposan tájékozódunk arról, hogy mit, mikor és miként is kell tennünk, mire kell munka közben – a saját érdekünkben – ügyelnünk, hogy ne csak új, de kivitelében is igényesek legyenek otthonunk új kerámia burkolatai. Ebben leírásunk tanácsaival igyekszünk olvasóink dolgát megkönnyíteni.

Aljzatok és előkészítésük

E munkáknál lényeges, hogy milyen a padló és a falak jelenlegi burkolatának állapota, mert ez alapvetően meghatározza a további teendőinket. Mivel a régi burkolatok leverésére nem szívesen vállalkozik senki, előbb azt a lehetőséget vizsgáljuk meg, hogy ezek megfelelnek-e az új burkolatok aljzataként. Kocogtassunk végig minden csempe-, vagy padlólapot, és ha közülük sok kongó hangot ad, jobb ha az egész burkolatot eltávolítjuk. Ha csak néhány lap kötése nem megfelelő, akkor kivésése, újbóli felragasztása után majd a meglevő burkolatot használhatjuk alapként. Így jelentős és nagyon piszkos bontási munkától mentesülünk, és az új burkolat elkészítése is sokkal könnyebb lesz.
Azzal azonban számoljunk, hogy az új padló így magasabbra kerül, ezért lehetőleg vékonyabb burkolólapokat válasszunk. Arra is számítsunk, hogy a helyiségbe nyíló ajtók aljából esetleg a burkolást követően kb.
10 mm-t le kell vágnunk. A padló szintemelkedését a helyiségen kívülre nyíló ajtóknál olykor a küszöb csekély megemelésével vagy új küszöb beépítésével kell áthidalnuk. Ezen felül még ajánlatos egy hosszú léccel a régi, burkolt felületek egyenességét is ellenőriznünk. Különösen igaz ez a régi kopott
esztrich, vagy műkő padlókra, amelyek helyenként mélyre kopottak is lehetnek. Ezekre a régi burkolatokra ajánlott gyors tapadóhíd alapozóból felsimított vékony réteget felkenni, amely kiváló tapadást biztosít a kerámia lapok ragasztói számára. Ezt persze alapos zsírtalanító tisztítás előzze meg.
Ha a régi burkolatot le kell bontani, akkor sokkal nehezebb a dolgunk, és meggondolandó, hogy magunk vágjunk-e bele. A szakember ugyanis az ilyen bontási munkákat nálunk sokkal hatékonyabban és hozzáértőbb módon végzi el, bár akkor a burkolási munkát is rá kell bíznunk.
Természetesen a PVC-, vagy szőnyegpadlóval burkolt helyiségeket is burkolhatunk kerámia padlólapokkal, miután ezeket felszedtük az aljzatról. Az aljzatbeton teljes letisztítását követően vizsgálhatjuk meg annak felületét, egyenességét. A melegpadlókat általában aljzatkiegyenlítőre szokták felragasztani, és ha a ragasztó maradékát sikerült teljesen a felületről eltávolítani, nem szükséges újabb kiegyenlítő réteget alkalmaznunk, legfeljebb csak a véséssel eltávolítható maradványok helyén létrejövő mélyedéseket kell szintbe hozni csemperagasztóval, vagy egy vékony tapadóhidat kell a felületükre simítani. Ha viszont a felület egyenetlen, enyhén hullámos, célszerűbb önterülő aljzatkiegyenlítővel egysíkúvá tenni az egész padlófelületet.
Régi fapadlókra is lehetséges kerámia burkolólapokkal fedett burkolatot készítenünk, de ennek feltétele, hogy a padló anyaga még szilárd, résmentes legyen. Erre a felületre üvegszövet hálóval megerősített tapadóhidat kell felteríteni. A hálót előzőleg tűzőgéppel célszerű a fapadlóra rögzíteni, a sávokat 10 cm-nyi átfedésekkel csatlakoztassuk egymáshoz, s ezt követően simítsuk fel a gyors tapadóhidat képező anyagot, amely befolyik a háló alá is, és szilárd alapot biztosit az önterülő aljzatkiegyenlítő számára.
Az önterülő aljzatkiegyenlítők por alakúak, általában műgyantával javított, hidraulikusan kötő anyagok. Felhasználásuk előtt a gyártmánytól függően megadott vízmennyiséggel keverendők össze. Ha sok vizet keverünk a poranyaghoz, akkor ez késlelteti az anyag kötését és rontja a minőségét. A vízzel összekevert anyagot 3-5 percig hagyjuk pihenni, ezalatt az adalékok teljesen feloldódnak. Ezt követően keverjük újból át az anyagot, mégpedig csomómentes és hígfolyós állagúra. Elterítésekor öntsük a padlóra, majd ott fogazott vagy sima glettvassal terítsük el egyenletesen. Az anyag önmagától kisimul. A gyorskötő aljzatkiegyenlítők 10-20 mm vastagságig használhatók (a padló egyenetlenségeihez igazodó vastagságban), és gyártmánytól függően 6-24 óra múlva burkolhatók.
Az új épületek aljzataira is aljzatkiegyenlítő réteg szükséges az új burkolat kialakításához. Az aljzatnak teljesen száraznak és pormentesnek kell lennie. Az aljzatkiegyenlítő rétege ebben az esetben is olyan vastag legyen, hogy a felöntött felület teljesen sima legyen. Külső térben, pl. teraszok, erkélyek aljzataira mindenképen fagyálló, kimondottan külső térben használható aljzatkiegyenlítő anyagot kell használni.

A burkolat lerakásának előkészületei

A burkolási munka fázisait előre meg kell tervezni, mégpedig a lerakás, a minták és egyéb díszítőelemek helyét, magasságát is meghatározva. A burkolólapok mennyiségének kiszámításánál vegyük figyelembe az elkerülhetetlen vágások, beszabások következményeként bekövetkező töréseket, és az esetleges későbbi javító pótlásokra is ajánlatos gondolni, különösen a mintás lapoknál. A fugaszélességeket is célszerű jól megválasztanunk, mert ez a burkolat összképét jelentősen befolyásolja. A nyitott hézagok mérete 2-8 mm között változhat, a 150 mm-nél több lapoknál se legyen ennél nagyobb, mert az már nem lesz esztétikus hatású. Nagyméretű lapoknál vagy rusztikus hatású padlóburkolatoknál ettől esetenként eltérhetünk.
Arra is törekednünk kell, hogy lerakáskor majd elkerüljük a keskeny burkolatcsíkok kialakulását. Ezt pl. a fugák méretének növelésével is elérhetjük, de esetenként nagyobb méretű burkolólapot is választhatunk. Lehetőleg nagy méretű, 33×33 mm-es lapokat válasszunk a burkolat kialakításához, mert ezekkel gyorsabban dolgozhatunk, bár ezeket kissé nehezebb szintbe állítani a kisebb, pl. 20×25 cm-es lapoknál.
A fugaszélesség pontos betartását a megfelelő méretű csempekeresztekkel egyáltalán nem nehéz biztosítanunk. Az anyagok beszerzésénél tehát fontos, hogy az egész munkáról teljes képünk legyen, mert az anyagokat és a szükséges szerszámokat (pl. csempevágót vagy vízmértéket) ennek ismeretében kell beszereznünk, vagy esetleg kölcsönkérnünk. A csempevágónál az is nagyon fontos, hogy a nagyobb méretű lapok darabolásához is tudjuk használni. A GRES lapok vágásához viszont sarokcsiszoló vagy motoros csempevágó szükséges, mégpedig az anyaghoz megfelelő vágótárcsával.
Érdemes ún. kiosztási rajzot is készíteni az összes burkolandó felületről, amelyen az előre látható buktatókat még idejében korrigálhatjuk, és megközelítő képet kaphatunk a burkolt felületek „optikájáról” is. A rajzból pl. arra is következtethetünk, hogy mennyire előnyös a keskeny helyiségben átlósan lerakott padlóburkolat, és azt érdemes-e keskeny szegéllyel keretezni. A diagonálisan lerakott padlólapok egyébként a keskeny helyiségeket látszólag tágasabbá teszik, viszont a széleken több pontosan beszabott lap szükséges a burkolat kialakításához. Nagyobb szabad padlóterület esetén a helyiség középpontjából kiindulva helyezzük majd el a 45 fokos vezetősorokat, majd ezekhez igazodva ragasszuk le a többi lapot.
Arról is érdemes még a burkolás előtt meggyőződni, hogy az oldalfalak merőlegesek-e egymásra. Ha nem, a padló kezdősorait a falaktól egy sorral beljebb helyezzük el, és melléjük kerüljenek a beszabott lapok, de ügyelve arra, hogy azokból minél kevesebbet kelljen vágnunk. Ha pedig a padlólapokkal azonos méretű, négyzetes lapok kerülnek az oldalfalakra is, akkor ezek fugái a falon is folytatólagosan fussanak függőlegesen felfelé. Természetesen előbb a falakat burkoljuk be, azután következhet a padlóburkolat kialakítása. A másik szempont, hogy a falak külső sarkaitól kiindulva mindig egész lapokkal kezdjük a burkolást, és a negatív sarokban beszabott lapokkal fejezzük be. Viszont a mellette levő felületet megint egész lappal kezdjük el befedni. Rajzunk alapján a fontos részletkérdésekre felkészülhetünk, és ezután már a gyakorlati munkával is gyorsabban fogunk haladni.

A burkolólapok lerakása

Ehhez előbb ki kell jelölnünk a kezdősorok vonalát. Padlónál kezdhetünk a bejárattal szemben a középvonaltól, vagy kisebb helyiségben a bal felső sarokból. A lapok lerögzítéséhez mindig a célnak leginkább megfelelő csemperagasztót használjuk, ha kell, kérjünk a gyártóktól (Mapei, Murexin, Kemikál, Terranova) tanácsot. Általában ún. vékonyágyazású, 4 mm vastagságig alkalmazható ragasztókat célszerű használnunk a burkolat leragasztásához. Gres lapokhoz, természetes kőlapokhoz a flexibilis ragasztók a megfelelőek. A ragasztó felkenésekor fogazólapot ajánlott használni. A ragasztóból mindig csak néhány négyzetméternyire valót keverjünk be, mert ezek többnyire gyorsan kötnek, így elkerülhetjük, hogy a bekevert, és időben fel nem használt ragasztóanyag kárba vesszen. A szintbeállításhoz szükségünk lesz még egy egyenes élű hosszú lécre és egy vízmértékre is, amellyel lépésről lépésre ellenőrizhetjük, hogy a lerakott lapok síkba kerültek-e.
A lapok leragasztásához nagyobb padlófelület esetén előzőleg csapózsinórral vagy léc éle mentén jelöljük ki a kezdősorok vonalát. A lapokat előbb ajánlatos ragasztó nélkül beállítva az aljzatra helyezni, majd az első lapok leragasztásához fogazott lappal terítsük fel egy sávnyi szélességben a ragasztót, és ezt követően pontosan beigazítva nyomjuk helyére az első burkolólapot. A sor végén is rakjunk le egy lapot, és léccel, a rá helyezett vízmértékkel állítsuk vízszintbe, majd ragasztóba ágyazva egymás után rakjuk le a sorban következő burkolólapokat is. A fugahézag méretazonosságát a közéjük helyezett hézagoló keresztekkel biztosítsuk.
A sor utolsó – feltehetőleg nem teljes méretű – csempelapját csempevágóval szabjuk a kívánt méretűre. A sor egyenességét minden lap lerakásakor léccel ellenőrizzük. Az esetleg kiálló lapokat nyomjuk jobban a ragasztóanyagba, a mélyebbre kerültek alá pedig felszedésüket követően terítsünk vastagabb ragasztóanyagot, így állítsuk szintbe. A munkát a következő sorok lefektetésével, azaz a többi felület burkolólapjainak leragasztásával folytassuk. Közben gyakran ellenőrizzük a felületek vízszintességét, ne csak soronként, hanem átlós irányban is. Így elkerülhetjük, hogy a padló hullámos legyen, vagy egy-két lap mélyebbre kerüljön a többinél.
A fugakereszteket ne nyomjuk mélyen a lapok közé, mert ezeket a fugák kitöltésekor el kell távolítanunk. A sarkokat körülvevő, extrém alakúnak mondható darabokat sarokcsiszolóba fogott, kerámiaanyagok darabolásához való tárcsával, vagy kerámialap-vágó géppel alakítsuk ki. A csempevágó készülék erre a célra alkalmatlan, mivel ezzel csak egyenes leszabásokat készíthetünk. Ívelt éleket pedig – apró fogásokat alkalmazva – csempefogóval alakíthatunk ki. A széleken minden lapot úgy szabjunk méretre, hogy az esetleges lábazatot képező lapok az alattuk levőkre feküdjenek fel, természetesen megfelelő fugahézag mellett, amelyet két fugázó kereszttel alátámasztva ragasszunk a falra. A lábazat felső élének lezárásához használjunk a ragasztóba ágyazott fém vagy műanyag záróprofilt. Ezek használata felesleges, ha a lábazati lapok hosszanti éle lekerekített. Abban az esetben viszont, ha a falfelületek kerámialap burkolatúak, a padlólapokat az oldalburkolat mellé min. 3 mm széles fugaközt tartva csatlakoztassuk.
Ha a padlóburkolatot csak lábazati lapokkal szegélyezzük, ezeket csak akkor szükséges élzáró idomokkal lezárni, ha a felső élük nem lekerekített. Az újabb gyártású kerámialábazatok már ilyen élkiképzésűek, ez egyszerűbbé teszi a használatukat.
Különböző anyagú, és esetleg eltérő vastagságú burkolatok szélének együttes lefedésére az aljzatra kent ragasztóanyagba ágyazott műanyag rögzítőidomok szolgálnak. Ezek beépítésével és alkalmazásával különféle alapanyagú burkolatok küszöb nélküli csatlakoztathatók esztétikusan, emellett pedig oldhatóan.

A fugázás

A leragasztott burkolat fugahézagait a ragasztó megkötése után a megfelelő színű és minőségű fugázó anyaggal kell kitöltenünk. E célra az egész burkolási rétegrendhez igazodó, célszerűen az előző anyagokkal azonos gyártmányú, lehetőleg flexibilis fugázó anyagot használjunk. A természetes kövekhez azonban erősen javított minőségű, csak ilyen anyagokhoz gyártott fugázóanyag való.
A megfelelő sűrűségűre bekevert anyagot a kisebb méretű fugákba gumi simítólappal dolgozhatjuk be. A rések teljes kitöltése érdekében diagonálisan, mindig két oldalról és többször áthúzva mozgassuk a gumilapot, hogy a massza teljes mélységében, kellően tömörítve töltse ki a lapok közötti hézagokat. A szélesebb, pl. 8-10 mm-es fugákba célszerű nagyobb csőrös edényből kiöntve feltölteni a fugahézagokat, majd a felesleges anyag tömörítő lehúzása, elsimítása után vizes szivacslappal dolgozzuk szintbe a fugamassza felületét. A keskenyebb rések felületét ugyancsak szivaccsal dolgozzuk simára, ám közben a burkolólapok felületét is teljesen tisztítsuk meg a fugázó anyag fátyolos maradékától, mégpedig minél előbb. A megszilárdult anyag maradványaitól ugyanis később már szinte lehetetlen letisztítani a burkolólapok felületét, különösen ha azok szemcsézetten rusztikus, vagy antik felületűek.
A simító, vagy tisztító szivacsot gyakran és alaposan öblítsük ki tiszta vízben. Sőt, ezt követően ajánlatos még frissiben a fugák felületét egy sima felületű rúdanyagból készült simítóval teljesen tömörré és kissé homorú felületűre formálni. Ezzel a fugák kontúrja határozottabb, és egyenletesebb lesz, felületük simasága pedig a későbbiekben megnehezíti a por és egyéb szennyező anyagok tartós lerakódását. A széleken esetleg kitüremkedő felesleges fugaanyagot simító szivaccsal azonnal távolítsuk el. A szegélylapokkal övezett padlólapok alsó sarkainál feltétlenül homorúra simított fugákat képezzünk. Ez ugyancsak a tisztántartás miatt fontos. A kész burkolatokat a fugázó anyag teljes megkötése után vehetjük igénybe, és ha felületüket rendszeresen megfelelő tisztítószerekkel ápoljuk akkor újszerű hatásukat hosszú éveken át megőrizhetjük.