Bosch szegélynyírók

A Bosch új szegélynyíró családjával a Kölni Vásáron lehetett először találkozni, most pedig már kapható a hazai szaküzletekben, barkácsáruházakban is. Az ember azt gondolná, hogy ebben a "műfajban" túl sok újdonságot nem lehet hozni. Fogantyú, végén egy motor, annak tengelyén pedig a damilorsó. A jobbaknál automatikus adagolással, az egyszerűbbeknél kézi adagolással. A Bosch bebizonyítja, hogy itt is lehet fejleszteni.

A szegélynyíró család négy hálózati és két akkus gépből áll. Ez utóbbiakból csak az egyik kapható nálunk. A hálózatiak legkisebbje 280 W-os, a testvérek pedig 400, 450 és 500 W-osak. A három nagyobb igen hasonló felépítésű, és a csekély teljesítménykülönbségtől eltekintve inkább felszereltségükben különböznek egymástól. A legkisebbnél először a csomagoláson lepődünk meg, hiszen a rövid dobozban két részre bontva találjuk a nyelet. Az első használatba vételkor a két féldarabot magunk toldjuk össze. Szállításkor igen praktikus lenne, ha ennél a toldásnál bármikor újra szétszedhetnénk a nyelet, de erre nincs lehetőség. Amit egyszer összetoldottunk, az úgy is marad.
A három nagyobbnál már – igaz másképpen – megoldották ezt a problémát. A nyél ugyanis teleszkópszerűen húzható ki és tolható össze (35 cm-t). Ez nem csak az optimális magasság beállítására jó, hanem a csomagtartóban is jobban elfér a munkaeszköz. Ugyanennél a toldásnál a szegélynyíró fejrésze több irányban elforgatható. Olyan ez, mind a jó porszívófej, amivel könynyű beférni a bútor alá, vagy éppen a sarokba. A Bosch szegélynyírókkal is könnyedén beférünk a kerti pad alá, vagy a motorfej elforgatásával ún. trimmelést végezhetünk a járda, a virágágy mellett; a gyep szélét egyenesre vághatjuk.

Az 500 W-os gép alapfelszereltségként kapja meg azt a két tartozékot, amit a két kisebbhez külön lehet megvásárolnunk. Az egyik a nyélre szerelhető kerék, ami igen kényelmessé teszi a munkát, mert nem kell a gép súlyát tartanunk. A másik egy összecsukható távtartó kengyel, ami a motorház elejére szerelhető, és megakadályozza, hogy a vágószálat túlságosan közel nyomjuk a kemény tárgyakhoz (betonlépcső, kerítés stb.).
Az igazi újdonságnak a hagyományos – természetesen automatikus száladagolású – damilorsó helyére szerelhető „cserjevágó” fej számít. Ez nem orsó, a benne lévő extra erős vágószál mindössze 30 cm-es, és ha elfogyott, egyszerűen egy másikra kell cserélni. A nylonszál viszont olyan erős, hogy megbirkózik a vastagabb, fás szárú, gazokkal is anélkül, hogy percenként kellene cserélni. Ha mégis kell, a tartalékok ott vannak a fogantyú alatt.
Még néhány szó az akkus változatról. A készüléket egy db 18 V-os, 1,5 Ah-ás akkuval vásárolhatjuk meg, ez viszont 86 perc alatt feltölthető, és akár 800 m-nyi vágást kibír. A használatban lévő akku a fogantyúrészben van, súlya itt a legkevésbé teher. A vágófej itt is meglepetést tartogat: sem hagyományos, sem extra erős vágószálat nem találunk benne, helyette van viszont egy speciális műanyag kés. Azt mondják ez a jövő, nemsokára a hagyományos fűnyírókba is ilyet raknak majd a fém vágókés helyére. A műanyag kés kis fordulatszámon is pontosan vág, nem törik, nem tompul el (mert nem az élével, hanem a sebességével vág), és csak lassan kopik. Amikor viszont már túlságosan elfogy, egyetlen mozdulattal kicseréljük egy újra. A markolat tárolójában eleve találunk vagy tizet, és persze tartalék alkatrészként is beszerezhető. Nincs viszont hálózati kábel, hosszabbító, ügyetlenkedés, az akkus gépek korlátlan szabadsága itt is megjelent.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: szegélynyíró

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.


Padlóáthidalások

Megszokott dolog, hogy a különféle lakóhelyiségek burkolata nem azonos. Ez a legtöbb esetben szintbeli különbségeket idéz elő. Régebben az átkötést küszöbök beépítésével oldották meg. Manapság...