Vízszigetelés és burkolás CIMSEC és SCHLÜTER rendszer

Épületeinket szociális, egészségügyi, és szórakoztatási, sportolási célokból olyan ún. vizesblokkokkal látjuk el, melyekben üzemi víz elleni szigetelésre, vagy nyomásálló vízszigetelésre van szükség. Ám ne feledkezzünk el arról, hogy az erkélyek helyes burkolása is megkívánja a megfelelő vízelvezetést, melynek közös célja a víztől megóvni a szerkezetet, melyben kárt teheta víz jelenléte.

Üzemi víz elleni szigetelésre van szükség a WC-ben, fürdőszobában, tusolóban, víznyomásálló szigetelésre pedig a medencéknél, víztárolóknál. A célok tehát ismertek, megoldásukra pedig több módszer is létezik. Ezek közül a Cimsec és Schlüter rendszerek megfelelő anyagait mutatjuk be.

Állagvizsgálat, bontás betonjavítás meglévő felületeknél

A "kíméletlen" állagvizsgálat alapján megállapítva a károsodott részeket, az ép rétegig megtisztítjuk a terasz, vizes helyiségek, régi medencék már tönkrement burkolatát, és szigetelését eltávolítjuk. Szükség esetén a szigetelés alatti betonréteget is átvizsgáljuk és kijavítjuk. Természetesen ez nem vonatkozik az új kivitelezésekre.

Lejtésképzés

Az alapfelületek - főleg, ha felújítási munkálatok részeként kerülnek burkolásra - egyenetlenek. Ezek az egyenetlenségek a segédanyag, költségeket jelentősen megnövelhetik, hiszen vastagabb ragasztóréteget kellene felhordani. E probléma megoldására lettek az ún. aljzatkiegyenlítők és újabban az esztrichek kifejlesztve. A piacon ma minden jelentősebb, hidegburkolási segédanyagok gyártásával foglalkozó cég gyárt aljzatkiegyenlítőt. Ilyen például a Cimsec Padlókiegyenlítő, mely önterülő és padlófűtéshez is alkalmazható fagyálló massza. Léteznek gyorskötésűek is, melyek a rövid határidős munkáknál érdekesek. A normál termékek kötési ideje 24 óra, a gyorskötésűeké 3-4 óra. Kötési időnek azt az időtartamot nevezzük, amely után a felület elér egy olyan szilárdságot, melyet követően a ragasztási munkálatok megkezdődhetnek. A cementes termékek teljes kötési ideje kb. 28 nap.
Amennyiben a felületi egyenetlenségek meghaladják a helyenkénti max.15 mm vastagságot, már esztrichhel kell megoldanunk a felületi hiányosságokat. Ezen termékekkel egészen 50 mm vastagságig beállítható a burkolási illetve szigetelési magasság. Az egyik legújabb fejlesztés a Cimsec Padlóesztrich, mely egy műgyanta diszperziós habarcs padlókiegyenlítéshez, repedésgátló műanyag szállal kevert gyári szárazhabarcs.
A megfelelő magasságra beállított, simított felületű betonréteg csapadékvíz elleni védelmére a korábbi hagyományos szigetelési eljárásokkal szemben javasoljuk a Cimsec DICHTFLEX, kenhető szigetelőfólia alkalmazását.

Előnyei

1-1,3 mm rétegvastagság elegendő, 2 rétegben hengerrel felvihető, 16 óra kötés után közvetlenül burkolható, környezetbarát, vízbázisú, megkötés után is rugalmas marad, későbbi javítása egyszerű. Mivel nem igényel bonyolult technológiát és nincs extra szerszámigénye sem, ezért várható az elterjedése.

1-es képTechnológiai sorrend
A tiszta és portalanított felületet célszerű kellősíteni a CIMSEC DICHTFLEX 1:1 vízzel hígított változatával. Ennek felvitele is hengerrel történik. Körülbelül 1 órán belül a felvitt kellősítő anyag zárja a pórusokat, és még tökéletesebb portalanított felület képződik. A pórusok lezárása fontos, mivel a CIMSEC DICHTFLEX szigetelőanyag vízbázisú, amelynél lényeges, hogy az aljzat nedvszívó képessége ne legyen túl nagy. A szigetelést az előírt 1-1,3 mm vastagságban két réteg felvitelével érjük el. Az első réteg elkészítése után a hőmérséklet függvényében 4-6 órát várjunk, majd ismét hengerrel vigyük fel a második záróréteget.
Természetesen a lábazat szigetelését is CIMSEC DICHTFLEX-szel oldjuk meg, azonban az első réteg felvitele után a lábazati sarkokat CIMSEC ELASTIKBAND nevű szalaggal erősítsük meg, illetve hidaljuk át a függőleges és vízszintes síkokat.
A CIMSEC ELASTIKBAND egy olyan 12 cm széles bandázs, amely középen 8 cm szélességben, gumival impregnált szitaszövet. A bandázs az első réteg CIMSEC DICHTFLEX-re kerüljön rá, és hengereljük át. A második rétegben felvitt szigetelőanyag révén a CIMSEC ELASTIKBAND teljesen beágyazódik. Ezt a szigetelési formát javasoljuk a vizesblokkokhoz, ahol üzemi víz elleni szigetelésre van szükség.
A szigetelés megoldására egy másik alternatíva a SCHLÜTER rendszer részét alkotó DITRA polietilén szigetelés. A SCHLÜTER DITRA egy polietilén lap, amely hátoldalán speciális teherhordó szövettel van ellátva (1).
A SCHLÜTER DITRA terméket falon és padlón lévő problematikus alapokra való csempeburkolatok felrakására fejlesztették ki. Problematikusnak többek között azokat az alapokat kell tekinteni, amelyek alakváltozásra hajlamosak, nedvességre érzékenyek, vagy repedéseket mutatnak.
A lap hátoldali szövetével mechanikusan beköt az alap számára megfelelő ragasztóba (pl. CIMSEC Flex ragasztó), amelyet egy 6´6 mm-es fogazott simítókanállal viszünk fel. A felső oldalára a lezáró csempeburkolatot rakjuk fel kompakt módon CIMSEC Flex ragasztóval. Más burkolóanyagok is felrakhatóak rá, mint pl. parketta, cement esztrich stb.
A különleges, bordás szerkezet miatt a lap és az alap között végigmenő légcsatornák maradnak, amelyeken keresztül az alapból származó maradék nedvesség a folyamatos gőzkiegyenlítődés által eltávozhat.
A SCHLÜTER DITRA lap szétválasztja a burkolatot az alaptól, és megakadályozza feszültségeknek a csempeburkolatba történő átvitelét. Ily módon semlegesítve lesznek az alap alakváltozásai miatt fellépő feszültségek; pl. hőhatás miatti alakváltozások, vagy az esztrich és beton megkötésekor fellépő zsugorodásoktól létrejövők.
Ezt elsősorban az erkélyeknél alkalmazzuk, illetve a kritikus helyeken.
A Cimsec 2 Komponensű környezetbarát vízszigetelés az előzőekkel szemben már víznyomásnak is ellenáll. A Cimsec 2 K egy elasztikus két komponensű vízszigetelés, ahol az egyik komponens diszperziós bázisú, a másik szürke cementbázisú. Természetesen ez is alkalmazható fürdőszobák, tusolók szigetelésére, de elsősorban úszómedencék, víztároló medencék szigetelésére lett kifejlesztve, akár 5 m-es belső vízoszlopból keletkező nyomásnak is ellenáll. Magas elaszticitású, toldásmentesen összefüggő medence szigetelést ad, melyre a Cimsec Flex ragasztóval közvetlenül ragaszthatjuk a burkolatot. A szigetelés is kontakt módon ragasztható a megfelelő aljzatra. Megfelelő az aljzat, ha teherbíró, stabil, por- valamint zsírmentes és száraz felület. Erősen nedvszívó aljzat esetén javasolt a Cimsec Tapadóhíd egyrétegű felhordása a teljes felületen. A korábbi bevonatokat (olaj, diszperziós vagy más festékek, vakolatok, habarcsok) mechanikus úton távolítsuk el. Ha a felület és a levegő is +5 °C - 35 °C között van, víznyomás esetén az anyagszükséglet 3,2 kg/m2/2 mm. Az anyag felhordás után 3-4 órával járható és burkolható. A szigeteléssel még nem oldottuk meg a korrekt csapadékvízelvezetést.
Sokan nem tudják, hogy a burkolásnál felhasznált fugázó és ragasztóhabarcsok azért kiválóan fagyállóak és vízállóak, mert egészen fantasztikus a vízáteresztő, átbocsátó képességük. Az átszivárgó csapadékvíz behatolva a szigetelés feletti rétegek "húsába", csak rendkívül lassan hagyná azt el a szigetelés felett, így ki van téve a felfagyás veszélyének. Meg kell gyorsítani ezt a folyamatot a SCHLÜTER TROBA PLUS vízelvezető alkalmazásával.
A SCHLÜTER TROBA PLUS egy tartós és hatékony felületi vízelvezető, amely egymás mellett szorosan álló, csonka kúp formákból kialakított, nyomott műanyaglemez, felül egy vízáteresztő réteggel ellátva (2). Szerkezeti kialakításánál fogva egy folyamatos vízelvezető teret alkot, amely azonban hő- és lépészaj-szigetelésként is jól funkciónál, ezáltal az alatta lévő szigetelés védve lesz a nagyobb hőterheléstől is.
5-ös képA SCHLÜTER TROBA PLUS egy 20 m2-es (20´1 m) tekercs, amelyet csak ráhelyezünk a CIMSEC DICHTFLEX szigetelőanyagra úgy, hogy több tekercs esetén az illesztéseket átlapolással oldjuk meg. A SCHLÜTER TROBA PLUS felett egy tetszőleges, megfelelő magasságú esztrich réteget készítünk a Cimsec Padlóesztrichből, ügyelve a dilatációképzésre. Betartva a dilatációképzés szabályait az esztrichréteget a SCHLÜTER DILEX EP típusú dilatációs profillal látjuk el (3). A különböző rétegvastagsághoz természetesen különböző magasságú profil alkalmazható. A SCHLÜTER DILEX EP egyben megfelelő magasságú lehúzó sablonként is szolgál az esztrich felület számára.
A régi teraszok lezárására használt műkő lezáró elemek helyett a SCHLÜTER BARA erkélyek és teraszok számára kifejlesztett szegélyprofilokat alkalmazhatjuk. A SCHLÜTER BARA bevonattal ellátott alumíniumból készült T-profilú elemek (4) a különböző rétegrendekhez, szabadon lévő szegélyterületek lehatárolásához, vízorr képzésekhez teljes rendszert nyújtanak. Elhelyezésük - a rétegrend által megkívánt fázisokban - egyszerű. A felső profil él a szegélyrészen lehúzósablonként szolgál az esztrichfelület számára.
A burkoláshoz, külső térben, a CIMSEC FLEX ragasztót, azaz rugalmas ragasztóhabarcsot ajánlunk a fokozott hőterhelés miatt. A CIMSEC FLEX ragasztó a fagyásvizsgálatok alapján -50 C° és +80 C° közötti hőmérséklet határok között alkalmazható, kiváló tapadó képessége miatt épületek homlokzatát is burkolhatjuk vele.
A burkolólapok ragasztását mindig a dilatáció elhelyezésénél kezdjük. A vonali dilatációt a SCHLÜTER DILEX BWB profillal tudjuk megoldani (5), amely változó magasságú, igazodva a burkolólap vastagságához 6-20 mm között. Színe változó; a burkolólap színével összhangban választható ki. A kivitelezésnél fontos, hogy a burkolat dilatációja az aljzat dilatációja fölé kerüljön, mert csak így biztosítható megbízhatóan a szerkezet tökéletes dilatálása. A lábazati sarok dilatációját a SCHLÜTER DILEX EK profil biztosítja a legmegfelelőbben (6).
A profil egy kombinált kemény-lágy műanyagból álló hornyos, kétrészes forma, amely akár 7 mm-ig mindenfajta mozgást fel tud venni. Ennél a pontnál szükséges említést tenni a SCHLÜTER BARA SOT fali csatlakozások számára kialakított lábazati profilról (7), mely horganyzott acéllemezből készült, melynek feladata a teherhordó szerkezet nélküli lábazatokhoz rögzítési felületet nyújtani. A SCHLÜTER BARA SOT profilt a kilyuggatott rögzítőszárral lerögzítjük a burkolat ragasztórétegébe, utána már a falnál lévő szárára tudjuk rögzíteni a lábazati elemet. Ezzel a rögzítési problémán kívül a lábazat és teraszburkolat együttműködése is megoldottá válik.
Mint kitűnik, a Cimsec és Schlüter rendszer egy nagyon átgondolt, s egészében továbbra is egyedülálló rendszer, mely több még megoldatlannak vélt problémára is megadja a szakszerű választ.
A burkolólapok ragasztásánál törekedni kell arra, hogy a lap alatti ragasztótelítettség érje el a 100%-ot. Az üregmentes ragasztóréteg már nem ad okot a felfagyásra. A fagyálló ragasztóknál a ragasztást követően másnap már fugázhatjuk a burkolatot. Ebben az esetben vagy a már gyárilag rugalmasított szürke színű CIMSEC Flexfugázót, vagy a CIMSEC Fugaiszapot javasoljuk, de a CIMSEC színes fugázó és a CIMSEC Fugaemulzió is megfelelő megoldást nyújt. Lényeges, hogy a CIMSEC Flex ragasztóhabarcsnak és a fentiek alapján készült CIMSEC Fugázónak a hődilatációs tényezője egyforma, így ugyanúgy tudnak a hő okozta méretváltozásokra reagálni.
Reméljük, a fentiekben leírt információk segítenek a tökéletes szigetelés és burkolás kialakításához.

Tóth László
Commenda Hungária Kft.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Laminált padlók hibái

A laminált padló másként „viselkedik” a sérülésekkel szemben, mintavalódi fából készült parketták. Ezt a szerkezeti kialakításuk ésafőként a felületük kopásállósági fokozatuk jelentősen...


Nincs többé hideg pincefal és padló

A mai egyéni igényeket, és a jelenlegi hőtechnikai követelményeket figyelembe véve elengedhetetlen a különböző épülethatároló szerkezetek megfelelő hőszigetelése. Feltétlenül szükséges, hogy...