Utólagos pinceszigetelés

Az utólagos szigetelésnek nemcsak a fellépő nedvességterhelésekkel szemben kell megfelelniük, hanem igazodniuk kell az épület adottságaihoz. A különböző korokban használt építőanyagokhoz és szigetelési technológiákhoz megfelelő felújítási rendszert kell illeszteni. A használati igényeknek megfelelő vízszigetelési munkálatokat pontos állapotfelmérésnek kell megelőznie. Előzetesen vizsgálni kell a következő jellemzőket:

• vízviszonyokat (talajvíz, kapillárisan felszivárgó nedvesség, higroszkopikus nedvesség, csapóvíz),
• szerkezeti kialakítást,
• beépített építőanyagok fajtáját és állapotát,
• meglévő szigeteléseket,
• használati igényeket,
• a falszerkezetek átnedvesedésének mértékét,
• a károsító sók mennyiségét és eloszlását.

Az állapotfelmérés alapján szigetelési terv készül, amelynek nemcsak az egyes fal- és padlófelületek szigetelőanyagát, hanem a csatlakozási pontok és áttörések részletterveit is tartalmaznia kell.

Szigetelési rendszerek

A felújítási gyakorlatban a vízszigetelési rendszerek három alapvető csoportját különböztetjük meg: külső oldali, belső oldali, illetve az építményszerkezetbe injektált szigetelési rendszerek. A három rendszer a szigetelési zóna térbeli elhelyezkedésében különbözik, ez pedig különböző terheléseket és beépítési feltételeket határoz meg. Az épület szigetelése minden esetben teknőszerű kiképzésű kell legyen, ami azt jelenti, hogy a nedvességgel érintkező vízszintes padló és függőleges fal felületeket önmagukban és csomópontjaikban is vízzáróan kell kialakítani, úgy hogy azok kádszerűen körbevegyék a szigetelendő teret.

Külső oldali szigetelések

A szóba jöhető eljárások talán legbiztosabb, műszakilag legkorrektebb módja, az épületet támadó talajnedvességet külső felületen fékező eljárás. Így a nedvesség nemcsak a belső térbe, hanem a határolófalakba sem tud behatolni, mintegy teljes szárazság érhető el a légtérben és a falakban. A határoló falak függőleges külső felületén a szigetelést megfelelő vízszintes padlószigeteléssel kell hézagmentesen illeszteni. A külső oldali falak és a padló szigetelő anyagának tartósan vízzárónak, párazárónak, adott esetben víznyomással, a talajban előforduló vegyi hatásokkal szemben ellenállónak és repedésáthidalónak kell lennie. A gyakorlatban a bitumenes vastaglemezek és a kent bitumenes vastagbevonatok a beváltak. A két szigetelési sík összekötésére, illetve a falazatok alapjaiból felszívódó kapilláris nedvességgel szemben vízszintes vízzárral kell védekezni, például injektálással.

Belső oldali szigetelés

A külső oldali szigetelést nehézkessé teszi, hogy a kivitelezéshez elengedhetetlen az épület körüli munkagödör kialakítása, ez számos helyzetben vagy túlzottan megdrágítja a felújítási munkákat, vagy fizikai képtelenség. Ilyenkor - hogy elkerüljék az épület körbeásását - sok esetben a belső oldalon készül el a szigetelési zóna, ennek viszont komoly műszaki hátránya, hogy a nedvesség bejuthat a határoló falakba. A teljes szárazság belső szigeteléssel nehezen biztosítható, ha mégis, akkor csak költséges kiegészítő eljárásokkal.
Belső oldali szigeteléskor a szigetelésre nem csak víznyomás, hanem a páranyomás is nagyon komoly terhelést jelent. A falazatban levő állandó nedvesség párolgása során lenyomhatja a szigetelő bevonatot a falazatról. Ezért annak jól kell tapadnia a falazatra, valamint jó páraáteresztőnek kell lennie. A belső térbe bejutó vízpára elvezetéséről gondoskodni kell. Amennyiben belső szigetelésként párazáró szigetelést, például PVC-fóliát használunk, úgy a szigetelést teljes felületen - a függőleges falaknál is - le kell terhelni megfelelő vasbeton réteggel. Ez sokszor hely hiányában nehézkes és drága megoldás.
A határoló falak függőleges belső felületén lévő szigetelést megfelelő vízszintes padlószigeteléssel kell hézagmentesen illeszteni. A falak szigetelő anyagának leginkább tartósan vízzárónak, páraáteresztőnek és a falazatban lévő károsító sókkal szemben ellenállónak kell lennie. A gyakorlatban az egykomponensű cementbázisú rideg, szigetelőiszapok váltak be.
A határoló falakban tartósan jelen lévő nedvesség földszinti falakba való felhúzódása ellen injektált, vízszintes vízzárral kell védekezni. A belső szigetelés páraáteresztő képessége miatt folyamatosan vízpára jut a belső térbe, ez ellen nagy légpórus-tartalmú felújító vakolattal kell védekezni, amely a száradási zónát a vakolat belsejébe vezeti, így a lényegében nedves falra felhordott felújító vakolat külső felülete száraz tapintású lesz. Magasabb szárazsági igények esetén előfalazással, nagy légpórustartalmú felújító vakolatokkal illetve levegőelszívással kell kiegészíteni a szigetelési rendszert.

Befecskendezés

Az injektálási eljárás folyamán az épület talajjal érintkező elemeinek anyagszerkezetébe (téglafal, beton, zsalukő) vízzáró képességét növelő vegyi anyagot juttatunk, amely a telítés és e lezajló vegyi reakciók után jelentősen növeli az adott építmény szerkezetének vízzáróságát. Az injektálás célja lehet víznyomás elleni védelem vagy esetleg talajpára elleni víztaszító impregnálás.
Pincék esetén a külső határoló talaj megbontása nélkül a belső oldalról injektálással megbízható, akár víznyomás elleni szigetelőréteg alakítható ki a falazatban (tömbszigetelés), vagy a fal és a talaj határolófelületén (szigetelőmembrán).
Földszinti falak talajból felszivárgó nedvesség elleni védelmére lehet hathatós megoldás az injektált vízszintes vízzár. Az injektálási eljárás során, a tervezés és a próbainjektálások alatt meghatározott rasztertávolságra kialakított furatokon keresztül, injektálópumpa juttatja a szerkezetbe a szigetelőanyagot. Az injektálás során addig pumpálják az injektálóanyagot a falszerkezetbe, amíg az a következő csonkban meg nem jelenik, és így az adott falszakasz vízzáróvá nem válik. Ezzel az eljárással és a beinjektált anyagmennyiség kontrollálásával folyamatosan ellenőrizhető, hogy az injektáló anyag ténylegesen telíti-e a szerkezet pórusait.