A hintaló története

Természetesen a gyermekek mindig is szerettek játszani. Mielőtt a kiforrott, mai értelemben véve pedagógiailag hasznos játékokat kitalálták volna, a gyerekek olyan dolgokkal játszottak, melyek a felnőttek világából megtetszettek nekik. Az emberiség kezdetekor a világot a túlélésért folytatott harc jellemezte: a korai kőkorszakból (Kr. e. 4600-2000) származó gyermeksírokban csöppnyi kőbaltákat találtak a kutatók.
A történelem során a játékok repertoárja egyre nőtt. Már nem csak a szülők munkaeszközei, hanem státuszszimbólumai is bekerültek a korai gyermekszobákba: a ló, a harci ló, a leggyorsabb közlekedési eszköz és a hatalom, a gazdagság, az erő szimbóluma, különösen nagy hatással volt a gyermekekre. A legöregebb épen maradt játéklovak az egyiptomiak korából valók, 2500 év súlya nyomta agyag hátukat. (Más, gyönyörű, az ókorból származó bizonyítékkal együtt megcsodálhatók a Sonnebergi Játékmúzeumban).
A felnőttek az ókorban a "játék" alatt voltaképpen komoly felkészülést értettek a felnőtt életre. Platón görög filozófus (Kr. e. 427-347) "Törvények" című művében megírta: "Minden gyermeknek kapnia kell a nevelőjétől egy olyan szerszámot, mely hasonlít a valódira. Egy rátermett jó katonának tudnia kell lovagolni, vagy valami más hasonlót, mindezt játékban. Valakinek, aki később jó gazda, vagy építőmester szeretne lenni, már gyermekkorában gazdálkodnia kell, vagy fel kell építenie egy kis házat." Szóval már annak idején is nagy volt a játékok készítőinek felelőssége! Ennek megfelelően komoly a miniatűr lovak felszerelése is: fel vannak díszítve, mint az igazi harci mének, kis kerekeken állnak és szállítókocsit húznak maguk után. A kis görögök körében bizonyára nagyon népszerű volt a "Troja" névre hallgató, felhajtható hasú lovacska.
A gyerekjátékokkal szemben való elvárások szülték a vesszőparipa feltalálását. Ezen - sokkal jobban, mint egy zsinóron húzható lovacskán - még a lovaglást is el lehetett játszani, így a fiatal lovagoknak sokkal szórakoztatóbb volt a falovacska hátán a csatába menni. Sőt, Plutharkosz és Horatiusz feljegyzései szerint még a felnőttek is élvezettel vettek részt ezekben a játékokban. Az évszázadok során a vesszőparipa a legkülönbözőbb formákban élt: legtöbbször csak egy fej volt a jobbára esernyő hosszúságú rúdon, néha ennek a fejnek még nyaka és galoppozó első lábai is voltak, megint máskor egész ló volt a rúdon. Némelyik kis kerékben végződött, volt amelyiket nadrágtartóval kellett magukra erősíteni, így derekukról egy egész szövetből készült ló test lógott - nyereggel, farokkal és rávarrt lovas-lábakkal!
Így lovagoltak a gyerekek a történelem előtti korban, az ókorban, majd a sötét középkorban - de a hintázásról még mindig szó sem volt!

A bölcső hintája, a hinta bölcsője

Az első példány, mely képes volt a később olyan közkedvelt hintamozgásra, az 1605 és 1610 közötti években született. Minden hintaló ősanyja két kissé befelé dőlő fa félholdból, valamint az ezeket összetartó harmadik farészből - a "lótestből" - állt. A bizonyára nagy odafigyeléssel kivágott fej sajnos nem maradt meg teljesen. Ez a történelmi állat valamikor I. Károly angol király, majd később fia, II. Károly hintalova volt. Csoda tehát, hogy mindketten később nagy lókedvelőként és a lósport korai támogatóiként vonultak be a történelembe?
Ahhoz, hogy a hintaló megszülethessen, a történelemnek néhány fontos lépésen még túl kellett jutnia: a hintázó gyermekbölcső feltalálása, vélhetően a germánok által valamikor a XII. évszázadban, volt ezek közül a legmeghatározóbb. Ázsiában például, ahol a gyermekeket a szülők magukon hordozták egészen addig, míg megtanultak járni, a bölcső, mint hagyományos gyermekágy teljesen ismeretlen - éppúgy, mint a hintaló! (A vesszőparipát ezzel szemben ott is jól ismerték, amint azt a Ming-dinasztia (1368 - 1644) idejéből származó képek tanúsítják.)
Az évszázadok során azonban a ló gazdasági szerepe megváltozott: a vele való foglalatosság egyre inkább sport- és szabadidő tevékenységgé vált. A lovagi játékok, lóversenyek, a lovas vadászat egyre kedveltebbek lettek Európa szerte. Így alapították meg 1561-ben, alig 50 évvel a legöregebb ismert hintaló elkészülte előtt, Nápolyban az első Lovaglóiskolát.
A döntő galoppugrást a bölcsőtől a hintalóig valószínűleg egy fantáziadús gyermeknek köszönhetjük: mivel ágyát lónak használva előre és hátra hintázott, a galoppozást imitálva. Amennyiben szülei ezt a játékot nem vették volna komolyan fontolóra, természetesen a hintaló sem jöhetett volna létre. De a gyerekek komolyan vétele is gyökeres átalakuláson ment keresztül. A régi görögök minden elismerése mellett elfordultak Platón interpretációjától, miszerint a fiatalság tisztán edzőtábor a felnőtt korra. Mostantól a gyerekeknek tisztán szórakozás is lehetett a játék!
A hintalovon a gyerek sokkal realisztikusabban utánozhatta a felnőtteket, jobban vagy kevésbé erősen döntve magát előre-hátra versenyeket is nyerhetett, lóról vadászhatott vagy (szövet) rókákat kergethetett. A hintaló az európai gyerekszobákat egy csapásra meghódította. A XVII-XIX. századi antik, fa hintalovak Dániából, Svédországból, Belgiumból, Angliából és Németországból származnak.
A különböző díszítések - rátétek, faragványok és festések - tárháza éppoly gazdag, mint sokrétű. Némely díszítés csak dekorációs célokat szolgál, míg mások feladattal is bírnak: a szépen kidolgozott nyereg és lábtartók tartották a kicsi, még nem elég stabilan ülő gyermeket az arra szolgáló helyen. A felszerszámozás, sőt fémből készült kis játék pisztoly pedig a ló fejének is támasztékul szolgált (megtekinthető például a Stockholmi Játékmúzeumban egy XVIII. századból származó angol lovacskán). A két támasztó és hintáztató fa félkör általában nem csak a ló testével és kinyújtott lábaival volt szépen kidekorálva, hanem a környezetet is bemutatták, ahol a ló szaladt: mezők, erdők, sőt néha az egész vadásztársaság bemutatásra került.
A későbbi példányokon egy fontos biztonsági fejlesztést figyelhetünk meg: a két fa félkör a hátsó és az első végén egy kipúposodást kapott, melyek megakadályozták, hogy a fiatal lovas egy viharos galopp során felborulhasson.
A hintaló optikailag is nagy lépésekben haladt tovább a tökéletesedés útján. A Genti Népművészeti Múzeumban egy 1765-ből származó hintaló jól mutatja az érdekes növekedési folyamatot: míg a hintaló életének első 150 évében csak a nyak, a fej és a farok emelkedett ki a két fa tárcsából, addig Laurent De Vaux (1696-1778) flamand festő egyik képén már a törzs és a lábak is ki vannak dolgozva fából - megteremtve ezzel a talpas hintaló kialakulásának alapjait!

A hintalovak telivérje

A XVIII. században a hintalovak teljesen megszabadultak a fa tárcsáktól, és a sokkal vékonyabb, szebben kidolgozott, törzzsel, lábakkal rendelkező talpas példányaik kezdtek elterjedni. A példaképet arab versenylovak adták, melyeket a XVI. század végétől importáltak Európába. Röviddel ezután már nem is csak nemes alakjukat, hanem az évszázad előrehaladtával egyre inkább a versenylovak galopp során látható pata tartását is imitálták. Ez a nem túl realisztikus, de a XVIII. század végén és a XIX. század elején nagyon kedvelt ábrázolás statikailag jelentős előnnyel járt: a ló testtartása szimmetrikus volt, a súlya egyenletesen oszlott el, és így a talp széles és hosszú lendületet tudott venni.
A hintaló története sok impulzust kapott Angliából, de 1865-ben az Erfurt melletti kis falu, Ohrdruff volt az, ahol a gyermekszívek meghódításának tervét tovább tökéletesítették: az első igazi szőrrel bevont hintalovat itt készítették karácsonyra a játékgyáros Carl Eduard Meinung javaslata alapján. A lehető legtermészetesebb ábrázolás jegyében a vad galoppot energikus parádéval párosították; az ordruffi példányok fegyelmezett lépésben állnak a talpukon. A plüsst és a műszőrmét már rég a valódi szőrme váltotta fel, de Ordruffban a mai napig - az ott lakók büszkeségére, akik Carl Eduardot a hintaló feltalálójának tartják - úgy készítik a hintalovakat, ahogy 150 évvel ezelőtt.

Hűség generációkon át

A BobbyCar & Co. társai által képviselt erőteljes versenyben a hintaló a mai napig sok-sok gyerekszoba hőn szeretett játéka. Aligha akad még egy játék, amely ennyire fejleszti ennek a korcsoportnak az egyensúlyérzékét. Szülőknek és gyermekeknek egyaránt pótolhatatlan a közös készítés öröme, Nem beszélve a büszkeségről, mikor a hintaló elkészül.