Új-Guinea nebáncsvirág

Tudományos néven Impatiens, másképpen Új-Guinea nebáncsvirág. Létezéséről csak 1972 óta tudunk, azóta azonban nálunk is kedveltté vált. Valóságos karriert futott be a napjainkig eltelt idő alatt, ami a virágok viszonylatában roppant rövidnek számít, és méltán váltak ennyire gyorsan népszerűvé. A nemesítők pedig még továbbra is szebbnél-szebb újdonságokat állítanak elő belőlük.
A sajátosan sarkantyús, fém húszforintos körüli vagy még nagyobb és a hajtásvégeken nagy számban viruló virágok színe a fehértől a halvány rózsa és a lazac, valamint a skarlátvörösön illetve piroson át, a ciklámen és a lila különböző árnyalatáig terjed. Némelykor pedig belül sötétebb szemszínűek, vagy fehér-vörös csíkosak, illetve tarkák. Ezt a virágdíszt, az üde világoszöld, máskor pedig bronz-zöld vagy foltosan, sávosan sárga-tarka színű és kihegyesedő formájú levelek sűrű állományából álló lombozat egészíti ki, nagyszerűen. Az egyre jobb virágzóképesség mellett, mind látványosabb, zömökebb alakú, sokágas növekedési formákban tűnnek fel a kínálatban.
Szabadba közvetlenül kitenni még a sötétzöld vagy bronzos lombszínűeket sem ajánlatos, csak legfeljebb fokozatosan, a kinti körülményekhez való hozzászoktatásuk után. Ellentétben a korábbról közismert és magról is jól szaporítható Szultán nebáncsvirággal (Impatiens Sultaniana, Walleriana), más magyar nevén törpe nebáncsvirággal (a vízifukszia rokona), ami kifejezetten jó félárnyékba, szabadföldi kitelepítéshez is, a szobai cserépben tartás mellett. Ennél sokkal erősebb napsütést is elvisel azonban, sőt kifejezetten fényigényesnek mondható, de nem melegigényes. Egész életében tápanyagigényes és vízigényes viszont. Az igényeiket kielégítő jó elhelyezés mellett és helyes gondozással, egész nyáron át tartó szakadatlan virágzása várható. Ha túlságos felnyurgul, esetleg kissé vissza is vágható. A visszavágás a jó elbokrosodás elősegítője is egyben.
Legjobban egyévesként kezelhető. Ha sikeresen áttelel, a legalkalmasabb szaporítványai ezután, ugyancsak visszavágással megifjíthatók, és új, tápdús földbe történő átültetésük, vagy a legalább felszíni földcseréjük után folytatódhat a továbbnevelésük is. A továbbiakban, a meleg időben kiváltképpen fontos bőséges vízellátás mellett, a tíznaponként megismételt tápoldatozásukkal serkenthető legjobban a fejlődésük, illetve megújulásuk.
Ártalmukra lehet a túlzott nedvesség, főképpen, ha ez lehűléssel is együtt jár. Emiatt levélhullás és lusta virágzás, sőt még szártő-rothadás is bekövetkezhet. Túl száraz levegőn pedig levéltetvek és az üvegházi molytetű léphet fel rajtuk.
Szaporításukhoz a pár leveles hajtáscsúcsaikat vágjuk le dugványnak, melyeket akár nyirkos homokban meggyökereztethetünk, általában sikerrel. A gyökeres dugványokat becserepezve, Florasca B vagy más hasonló virágföldben nevelhetjük tovább.