Vetnivaló virágmagok

Ilyen saját maggyűjtésre alkalmasak többek között a kerti körömvirág, a pillangóvirág, a porcsin vagy kukacvirág, a seprűfű és a kúpvirág is. A saját gyűjtésű magról is jól szaporítható növényeknél számolnunk kell azzal, a magtermő növényekétől némileg vagy nagyobb mértékben is, eltérnek az általunk gyűjtött magból nevelkedő utódok, éspedig leggyakrabban a virágaik színében, teltségében, formájában, de a méretében is.
Magfogásra legjobb, a legszebb, tartósan viruló, erőteljes, teljesen egészséges kinézetű, jól fejlődő töveket kijelölni, akár kis táblával vagy színes fonál rákötésével. A fertőzés-tüneteket mutatókat vagy csak a gyanúsakat pedig célszerű közülük haladéktalanul tövestől ki is emelni és megsemmisíteni.
Nem érdemes magot gyűjteni a mutatós, nagyvirágú, ellenállónak hirdetett hibridekről, például a petúniáról, büdöskéről, mályvarózsáról, őszirózsáról és tátikáról. Ezeknek ugyanis, a róluk a gyűjtött magból nevelkedő utódaik közel sem lesznek olyan szépek, mint a magtermő növény, és a betegségekkel vagy a kártevőkkel szembeni ellenálló képességük is gyenge lesz.
A legjobb saját maggyűjtés szempontjából az olyan fajta, amely önbeporzó és többnyire önmegtermékenyülő. Ilyen, pl. a petúniák közül a régóta kedvelt "Fehér felhő" nevű fajta. Ezek utódai eléggé kiegyenlítettek lesznek. Saját maggyűjtésre leginkább ajánlott még a legényvirág vagy rézrózsa, illetve katonarózsa, valamint több tátikafajta. Közéjük tartozik a záporvirág is, bár a saját gyűjtésű magból ez is sokszínű és változatos méretű lesz. A jellegzetes, délutáni óráktól a kora délelőtti órákig nyíló virágai miatt estikének is nevezett csodatölcsér vagy kosárka ("Pistike" néven is ismert) viszonylag nagy magvai, a fagyokig tartó virulási ideje alatt gyűjthetők. Az alacsony bársonyvirág, vagy ismertebb nevén büdöske, akárcsak eltérő termetű rokonainak magvai is gyűjthetők, az elváltozásuk tudomásulvételével.
 

Az egynyári margaréták, az elvirágzás után egy-másfél hónap alatt világossárga színűre változva igénylik is a mag gyűjtését. Az egynyári kokárdavirág lila színt öltő szúrós buzogányai is szedhetők saját maggyűjtéshez. A dísznapraforgók maggyűjtéséhez az elnyíló virágzatot - virágtányért - tüllhálóval vagy gézzel lazán be kell kötni, mert a magvak így érnek be, és a madarak sem férnek hozzá, mielőtt a tányérból kézzel kifejtenénk őket. A különféle egynyári díszfüvek, a díszkukorica és a csutkakúp, a gombvirág, a sóvirág, a szalmagyopár más szalmavirágokkal együtt saját magbegyűjtésre ugyancsak ajánlható.
A magbegyűjtés, szedés, általában a beéréskor időszerű. A magvak ne legyenek éretlenek, de túlérettek sem, mert akkor kisebb-nagyobb részük már elhullhat, és így kárba vész. A magvak beérését a magszár leveleinek sárgulása, a magtokok vagy a magvakat tartalmazó más növényrészek barnulása, száradása jelzi a legjobban. Megmozgatva a magvak rendszerint hallhatóan zörögnek is, a már száraz termésben. A húsosoknál viszont a magvak érettségét az jelzi, hogy könnyen leválaszthatók vagy már hullani kezdenek.
Legegyszerűbb, ha selyempapírral vagy vékony műanyag fóliával bélelt kis láda, esetleg kartondoboz fölé hajlítjuk, majd letörjük az elszáradt vagy száradófélben lévő, és így már biztosan kellően beérett magvakat, illetve ezeknek a terméseit hordozó szárakat. Egyes esetekben érdemes már korábbi begyűjtését végezni, utóérlelő lassú szárítással, szikkasztással kiegészítve.
A magkinyerés érdekében a magburkokat vagy a tokokat sorra fel is nyithatjuk. Ha ez még nem lehetséges, nem maradhat az utószárítás, száraz, szellős, illetve levegős, de nem közvetlenül erősen napsütötte helyen. Ilyen körülmények között a papírlapon szétterítve már kellően szárazzá váló termésekből nyerhetjük ki a magvak. A maguktól fel nem nyíló magburkok asztalon elterítve, sodrófával óvatosan szétnyomkodhatók. A húsos termésekből pedig kézzel is kinyomkodhatók a magvak.
A magtisztítás, a kinyerést követően nem halogatható soká. A termésrészek, magtörmelékek gyakran fertőzöttek, gombaspórákat tartalmaznak. Emiatt a késedelmes magtisztítás, a még egészséges magvakat is veszélyezteti.
Kevés mag tisztítása, néhány egyszerű fogással is megoldható. A magvakat lapos, kerek tálkába öntsük, majd körkörösen mozgassuk. Így a szárrészek, a magtok-darabok és egyéb szennyező növénymaradványok is, a tálka szélére sodródnak ki, ahonnan késsel, csipesszel szinte maradéktalanul leszedhetők. A finomabb szennyeződések szeleléssel választhatók el a magvaktól. Az apróbb magvakat két ujj között, a nagyobbakat tenyérbe fogva vagy kis lapáttal emeljük arasznyira a tál fölé, majd lassan, egyenletesen szórjuk le, közben óvatosan fújjunk keresztül a lehulló magvakon, esetleg elektromos hajszárító éppen kedvező távolságból áramoltatott hideg - fűtés nélküli - légáramával tisztítva a magvakat. Ha sikerül eltalálni a megfelelő levegőmennyiséget, illetve távolságot, a port és a többi könnyű törmeléket a légáram kifújja, a nehezebb magvak pedig a tálba hullanak vissza. Ezt lehet ismételni is mindaddig, amíg a mag tisztaságával elégedettek nem leszünk. A nagyobb magvak egyesével, vagyis szemenként is különválogathatók a szennyeződésektől, és egyben az előtűnő torz, csökevényes, túl apró, fertőzött, megtört vagy más módon sérült magvaktól is. A húsos részből kikerült magvakat érdemes tiszta vízben alaposan le is mosni, vagy meszes vízzel átmosni, mert a mész leoldja a megfedő nyálkaréteget. Egy-két napig ázhatnak is vízben a nyálkás magvak, utána könnyen lemosható a nyálka, ami a későbbiekben a jó magcsírázás gátja lehet.

A magtárolás a tisztítást követően válik szükségessé. Ehhez a már megtisztított és eléggé száraz vagy szükség szerint előzőleg megszárított magvak kerüljenek kellő nagyságú papírzacskóba. A zacskók mindegyikére fontos ráírni a magszolgáltató növény nevét, a maggyűjtési időt és esetleg ennek a tényleges helyét is, hogy amikor majd vetésre kerül sor, ne kelljen találgatni, milyen magvak vannak az egyes tasakokban, és ezek mikor kerültek begyűjtésre. A papírzacskóba töltött magvak tárolási helye hűvös és száraz legyen. Az apróbb-nagyobb üvegekben történő tárolás is beválhat. A légmentes lezárás viszont nem javasolható ebben az esetben, mert ez, a szokásos házilagos magtárolási körülmények között, a magvak penészedéséhez, romlásához vezetne. Erről a tárolt magvak időnkénti átnézésével érdemes meggyőződni. A netán pusztulófélben találtakat a legjobb maradéktalanul eltávolítani.