Casals gépek Spanyolországból

A szaküzletekben figyelmesen járó olvasóink már találkozhattak ezzel a márkával, de elterjedtnek semmiképpen nem mondható. A gépcsalád származási helye Spanyolország, ami nem csak a cégbejegyzésre, hanem zömmel a gyártás helyszínére is érvényes. A hazai importőr elsősorban kék színű ipari gépeket (ezen belül is a famegmunkáló gépcsaládot) kezdett forgalmazni és némi késéssel folytatta a barkácsgépek árusításával. Ma mindkettőt forgalmazza.

Valljuk be, az olcsóbb kategóriájú szerszámgépek esetében sokszor azonnal rosszra gondolunk. Az állandóan változó márkanevű, de tulajdonképpen noname szerszámgépektől nem mindig könnyű különválasztani a még szintén kedvező árú, de már az elvárható minőségi színvonalú eszközöket. A bevezetett, ismert márkák némi garanciát jelentenek, de sok olyan nyugat-európai gyártó van, melyek kint már kivívtak valamiféle üzleti pozíciót, Magyarországon viszont újnak számítanak, nevük viszonylag ismeretlen.
Nos, ilyen a Casals is. Ismerkedésként a szentendrei Ca-ti Kft.-től három különböző gépet, két sarokcsiszolót és egy ütvefúrót - bizonyos értelemben tehát alapgépeket - kaptunk meg. Klasszikus nyúzópróbát most sem végeztünk velük, de alaposan kipróbáltuk őket, és tapasztalatainkat természetesen közzé tesszük.

VT 701 RE ütvefúró

Először a VT 701 RE típusjelű ütvefúrót vettük kézbe. Barkácsoló számára ez mindenképpen alapgép, hiszen a fúráson és ütvefúráson kívül a legkülönbözőbb tartozékok, kiegészítők meghajtására is szolgálhat. Feltéve persze, ha néhány további alapkövetelményt is kielégít. Fontos, hogy elegendően nagy teljesítmény-tartalékkal rendelkezzen, hogy a nagy nyomatékigényű tartozékokat - csiszolótárcsa, polírozótárcsa, csiszolóhenger - is gond nélkül elvigye. Fordulatszáma változtatható legyen, és még a kis fordulaton is maradjon a nyomatékból, valamint lehetőség legyen a fordulatirány váltására is. A Casals gép teljesíti ezeket a követelményeket. 710 W-os teljesítménye tekintélyt parancsoló, fordulatszáma 0-tól 2800-ig szabályozható. Feltűnő, hogy milyen hosszú a kapcsológomb benyomási útja, emiatt - különösen az alsó fordulatszám-tartományokban - a tengelyforgás igen finoman szabályozható.
A fordulatirány váltó a nyomógomb előtt kapott helyet, az ütvefúró kapcsolója pedig a gép tetején található. Ezúttal is hangsúlyozzuk, hogy a körmöstárcsás ütvefúrók betonfúrásra csak esetenként alkalmasak, rendszeres betonfúrásra kalapácsfúró való. Próbakészülékünket a hagyományos kulcsos tokmánnyal szerelték fel, amely 13 mm-ig nyitható, de a katalógusban láttunk gyorsbefogó változatot is.
Barkácsoló számára ugyancsak fontos a 43 mm átmérőjű nyakrész. Ide csatlakozik a gyári tartozék pótmarkolat, rajta a mélységi ütközővel, de ez a nyakrész alkalmas az állványba történő rögzítésre is. Így akár alkalmi köszörűgépet, faesztergát csiszológépet is kapunk. A 710 W-os teljesítmény ezekhez is elegendő.
A gép külső kidolgozását teljesen korrektnek ítéltük. A műanyagok jó minőségűeknek látszanak, a távolkeleti gyártásra utaló sorják, pontatlanságok nem láthatók rajta. A markolat hátoldalának, és a gép hasának lágy gumi borítása kifejezetten elegáns, és természetesen nagyon kényelmes fogást biztosít a szerszámgépnek.

VAG 6/115 egykezes sarokcsiszoló

A VAG 6/115 típusjelű egykezes sarokcsiszolóról nehéz lenne úgy írnunk, hogy valami egetverő újdonságot tartalmaz. Az igazság az, hogy ezeknek a gépeknek a formai és technikai kialakítása annyira kiforrott, hogy a különböző márkák által gyártottakat szinte csak a színekről és a matricákról lehet megkülönböztetni. (A Casals zöld színe még ebben sem nagyon segít.) 600 W teljesítményű, 115 mm-es tárcsához méretezett alapkészülékről van szó, maximális fordulatszáma üresjáratban 11 000 fordulat/perc. A kapcsológomb is konvencionális; a kikapcsoláshoz elegendő rányomni a gombra, és magától kipattan.
A pótmarkolat három különböző helyzetben rögzíthető a gépre. Ezt a megoldást szeretjük, mert a középső fogantyúállás igen kényelmes a csiszoló- és polírozó-korongokhoz. Talán csak a tárcsavédő rögzítése tér el némileg a szokványostól. Egy rugós lemezgyűrű szorítja le a fejrészre, melyet 3 csavar tart. Ha ezeket viszonylag lazára húzatjuk le, akkor a védőtárcsa kézzel elfordítható, illetve a középső helyzetben kiemelhető a helyéről. (A jobb és bal oldali állásban nem.) Ütközésig lehúzatott rögzítő csavaroknál a védőtárcsa nem vehető le. A tárcsacsere a szokásos kulccsal történik, tengelyreteszelés a "helyén". A kidolgozással most sincs semmi gondunk, és a gép hangja is finom, viszonylag csendes. A dobozban szívesen láttunk volna legalább egy csiszolótárcsát a gyakorláshoz, de ezt külön kell megvásárolnunk.

VAG 20/230 L kétkezes sarokcsicsoló

A végére hagytuk a legtekintélyesebb darabot, a VAG 20/230 L típusjelű kétkezes sarokcsiszolót. A típusjelzésben rögtön utalást találunk a legfontosabb alapadatokra; maximális vágótárcsa átmérő 230 mm, teljesítménye pedig 2000 W. Formáján látszik a rokonság a kisebb testvérrel, szinte annak felnagyított változata. A markolatrögzítés lehetőségei és a tengelyreteszelés is azonos, de persze minden nagyobb.
Professzionális gépeiről ismert másik gyártónál már találkoztunk azzal a megoldással, hogy a főmarkolat - a rajta lévő kapcsológombbal és reteszelővel együtt - jobbra-balra 90°-kal elforgatható. A fordításhoz egy külön reteszelő gombot kell használnunk. Ezt a lehetőséget a Casals gépénél is nagyon értékeltük, mert nagyon jó fogást biztosít mindenféle "fogásnemben". Hasonlóan kényelmes megoldás a tárcsavédő bajonettzáras rögzítése is. Így a gép átállítása jobb kézről bal kézre mindössze két mozdulat.
Próbáink során megtapasztalhattuk a kétkezes gép lágy indítást biztosító elektronikájának működését is. Szükség is van erre, mert a 2000 W teljesítmény és a 6000-es percenkénti fordulatszám miatt a 230 mm-es vágótárcsa e nélkül bizony nagy dinamikával indulna. Az elektronika viszont olyan finoman szabályoz, hogy a kapcsológomb megnyomása pillanatában szinte úgy érezzük, nincs is áram a gépen. A profi gépekre jellemző módon oldották meg a szénkefe - elhasználódástól függő - cseréjét. A két oldalt lévő kis ablakok egyetlen csavar oldásával kiemelhetők, és a régi szénkefe egy percen belül újra cserélhető.

A három Casals gépet együttesen vizsgálva, első benyomásaink kedvezőek. A barkács gépekhez biztosított 2 év garancia (persze nem ipari használat mellett) azt sejteti, hogy a gyártó bízik saját munkájának minőségében. Az ajánlott fogyasztói árak is elég barátinak tűnnek a barkácsolók számára; a VT 701 RE 11 500 Ft-ba, az egykezes sarokcsiszoló 9900 Ft-ba, a kétkezes 23 900 Ft-ba kerül. Ennél olcsóbban csak a gyanús márkájú gépek kaphatók meg. Tapasztalataink szerint viszont a Casals gépei nem ezt a minőségi szintet képviselik. A szervizháttér és a garancia együtt biztonságot adhat a gép vásárlóinak.

Casals gépek forgalmazója:
Ca-ti Kft.
2001 Szentendre, Pf. 331
Telefon: (26) 500-893
Fax: (26) 500-895
E-mail: casals@casals.hu
http://www.casals.hu/

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fúrógépek új generációja

Az élénkpiros színű Einhell gépek megjelenésével a márka elkezdteátpozicionálniszerszámgépeit. A szín nem csak dizájnelem, hanem egy jobb minőség, hosszabb élettartam megjelenítése. A...


A Metabo kiegészíti a sarokcsiszoló kompakt osztályát

A gyártó szerint a 12 géptípus - "made in Germany" - az elegáns forma és a könnyű kezelhetőség mellett mindenek előtt a "lényegesen megnövelt teljesítmény" miatt tarthat számot nagy érdeklődésre....