Lambériák alapjai

Bármilyen lambéria anyagot is használunk, ezeket szinte kivétel nélkül a falra, lécrendszerre tudjuk csak felerősíteni. Ez alól csak a speciális, laminált felületű, keményfarostlemezből készült falburkoló táblák kivételek, amelyek közvetlenül a falra is felragaszthatók. A keskenyebb-szélesebb, csaphornyosan egymásba illesztett elemekből rakott lambéria burkolatokat azonban mindenképpen övlécekre kell felerősítenünk. Ez pedig ha nem is jelentős, de mindenképpen számításba veendő területcsökkenést okoz a helyiségben. Az ilyen utólag felszerelt burkolat előnye, hogy dekoratív látványa mellett még – a teljes falfelület befedése esetén – hő és hangszigetelő hatása is van.
A legtöbben a tradicionális, vertikálisan lécezett felület mellett döntenek, mert úgy vélik, hogy ezt a legkönnyebb elkészíteni. Ez néha igaz, máskor viszont nem, ugyanis elhatároljuk magunkat a sokkal dekoratívabb megoldásoktól, pedig ezeket sem sokkal nehezebb kivitelezni, csak jól átgondolt terv kell hozzá. A függőlegesen felrakott lambérialécek nagyobb felületen – anyaguktól függetlenül – kissé monoton hatásúak, ráadásul optikailag is szűkítik a térérzetünket. Ezt tehát mindenkor érdemes figyelembe venni, mert vízszintesen, vagy ferdeszögben sem nehezebb a léceket felerősítenünk, csupán az alattuk levő övléceket kell a célnak megfelelően a falra fogatnunk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy különösen a természetes faanyagúaknál lényeges a burkolat mögötti üregek átszellőzése is. Ez a rosszul hőszigetelt, esetleg nedves falú helyiségeknél fontos körülmény, mert így elkerülhetjük a burkolat gombásodását, és kellemetlen áporodott szag sem fog terjengeni a helyiségben. A burkolatok mögötti rész szellőzése tehát mindenképpen fontos, még a PVC alapanyagú burkolatok esetében is.
Az sem mellékes, hogy a padló és a mennyezet közelében miként zárjuk le, azaz miként fejezzük be a burkolatot. Ez ugyan már csak stílus kérdése, de eléggé befolyásolhatja az egész burkolat összhatását. Az, hogy messziről alig látni, nem ok arra, hogy simán levágott lécekkel kezdődjön, és azzal is fejeződjön be a lambéria. A lábazati és felső záróléc mintegy keretbe foglalja a burkolatot, s ezzel hangsúlyosabbá, megfogottabbá, befejezetté teszi még a legegyszerűbben lambériázott falfelületet is. Az már természetes, hogy ebben az esetben a szélső lécek sem maradhatnak szegélyező idomlécek nélkül.
Mindezekből kitűnik, hogy ajánlatos az egész burkolatot előbb papíron megtervezni. A terven a felerősítéshez szükséges övlécek helyét is jelöljük be. Adott esetekben pl. nagyon előnyös, ha a burkolatot osztott felületűre tervezzük, székmagasságig vízszintes, felette pedig függőleges lécezéssel, vagy fordítva. A két felületet pedig egy széles, szegélyezett párkányléc válassza el. A különféle megoldások számtalan variánsa között válogathatunk, még azt a lehetőséget se zárjuk ki, hogy néhol a simára glettelt, vagy fűrészporos tapétával fedett, festett falfelületet használjuk fel a burkolat tagolására, érdekesebbé tételére.
Ezek után nézzük meg konkrétan, hogy a különféle módon felrakott lambériák alá milyen alaplécezés szükséges, s azokat miként fogassuk a falra. Azt azonban már most jegyezzük meg, hogy ilyen nagyobb volumenű munkába leginkább lakásfestés után célszerű belevágni, mert ahová lambéria kerül, azt a falrészt csak a málló részektől kell megszabadítanunk, s legfeljebb egyszer hengereljük le – alapozás gyanánt – falfestékkel.
Vegyük a legelterjedtebb, vertikálisan, azaz függőlegesen felerősített lambériát. Az ilyen burkolat alá egymástól 600-800 mm-re vízszintesen a falra erősített övlécek szükségesek. Mivel a rájuk erősített lambérialécek szinte teljesen lezárják a lécek közötti területet, az átszellőzés érdekében a hosszú, 20x40 mm-es lécekbe 500 mm-enként 60 mm széles és 10 mm mély nyílásokat kell vágnunk. A lécek felerősítéséhez morzsolódó falakba gipszelt műanyagtiplibe hajtott facsavarokat, téglafal esetében a lécen is átmenő fischer rögzítő-, vagy beállítódübelt, gipszkarton falaknál pedig fischer üreges rögzítődübelt használjunk. A fal egyenetlenségeinek kiegyenlítésére a lécek alá esetenként faragott faékeket kell helyezni, kivétel ez alól a beállítódübel. Rövid lécek is használhatók, ha lapolva egymáshoz erősítjük őket, és a rövidebbeket legalább két helyen rögzítjük a falra. A lécezés egysíkúságát azonban mindenkor egy hosszú egyenes léc élével ellenőrizzük, és az alapszintet mindig a legkiállóbb falrészhez igazítsuk. Ha a lécek felerősítéséhez beállítódübeleket használunk, akkor ezekkel 30 mm-es szintkülönbségeket is korrigálni tudunk, és az alátétekre sem lesz szükségünk. A felerősítő csavarok egymástól 600-800 mm-re legyenek, de a rögzítési helyek számának meghatározásakor a fal szilárdságát vegyük alapul.
A horizontálisan felrakott lambéria alá függőlegesen falra erősített lécek szükségesek. Méretük és egymástól számított távolságuk az előbbiek szerinti legyen. Ezekbe azonban nem szükséges szellőző nyílásokat vésnünk, mert a légáramlást nem gátolják, feltéve, ha a lábazat és a mennyezeti szegély nem zárja le teljesen a tartólécek közötti réseket. Az átszellőzéshez elégséges a leendő lábazat alatt, illetve a felső szegélyléc és a fal között végigfutó 6–8 mm széles folyamatos rés is.
Nagyon egyenetlen felületű, vagy nedvesedő falak esetében szokás keresztléces alapot készíteni, hogy a burkolat messzebb kerüljön a fal felületétől, az átszellőzés intenzív legyen, a felület pedig ne csak szilárd, hanem egyenes is legyen. A falra erősített tartólécek iránya mindig egyezzen meg a burkolólécek felrakási irányával. Ezeket a léceket kell gondosan síkba állítva a falra erősíteni, majd a szokásos övléceket már elég egy-egy facsavarral a keresztezési helyekre rögzíteni. Nedves falrészeknél ajánlatos az alaplécezést fakonzerválószerrel még a felszerelésüket előtt többször lekenni.
A legalsó és legfelső övléc mindig a leendő burkolat végével azonos magasságban érjen véget. Vertikálisan felerősített lambéria esetében ez nemigen okoz gondot, a vízszintesen rakott burkolóléceknél viszont az övlécbe szellőzőnyílásokat kell vésnünk. Ilyen esetekben a 10-15 mm vastag lábazati léceket közvetlenül a falra is felerősíthetjük, és a burkolóelemek élére erősíthetjük fel a keretező szegélyléceket, így a szellőzőréseknek is marad hely a lábazati és a szegélylécek, illetve közvetlenül a burkolat alatt.
Külön gondot okozhat a sarkok lécezése. A külső sarkoknál, ha az övlécek vízszintesen futnak, s a szomszédos felületet is lambériázni kívánjuk, akkor a léceket elég a fal élén egy lécvastagságnyival túlfuttatva felerősíteni, és e részhez illeszthetjük a folytatását. A felerősítő csavarok azonban a sarokéltől 100 mm-re legyenek. A függőlegesen futó övléceknél viszont célszerű két lécet él-lap illesztésben előre összeszegezni, s ezt követően már könnyen a sarokra csavarozhatjuk. A csavarok váltakozva helyezkedjenek el az idomon, mégpedig a saroktól a lehető legtávolabb, mert e részek mindig hajlamosak a sérülésre. A belső sarkokat is ezekhez hasonló módon lécezhetjük fel, ám esetenként vagy a lécek sarkát csapjuk le a sarok kerekítéséhez igazodóan, vagy a fal kikenését távolítsuk el éles, erős spatulával, különben a lécek vége nem fekszik majd fel a falra.
Nem árt a különféle hálózati csatlakozók helyét is úgy alálécezni, hogy e nyílásokat le tudjuk oldalról fedni, illetve az újonnan létesített dugaszoló aljzatot a burkolat nyílásába tudjuk majd erősíteni oly módon, hogy a használata ne terhelje feleslegesen a burkolatot. A szükséges csatlakozó aljzat helyét ilyenkor kettő, vagy négy oldalról vegyük körül falra erősített léckerettel, amihez majd a burkoló léceket apró szegekkel szilárdan lefogathatjuk.
Ha ezeknek a szempontoknak megfelelően készítjük el lambéria burkolatunk alaplécezését, akkor erre már bármilyen anyagú és kialakítású elemeket használva, a legkülönfélébb formában is játszva rakhatjuk fel a burkolatot. A további lapszámainkban majd számos érdekes, lambériával kapcsolatos ötletet mutatunk be kedves olvasóinknak, s mivel az alapokkal már tisztában vannak, csak a lambériák különféle felrakási módját, apró fogásait kell leírnunk, hogy az új lambériák minél érdekesebbek, változatosabbak legyenek.